Az ukrán vezérkar belső vizsgálatot indított, miután a 47. Gépesített Dandár parancsnoka lemondott és éles kritikát fogalmazott meg a katonai vezetéssel szemben – jelentette a Kyiv Independent.
Az ukrán vezérkar május 18-án belső vizsgálatot indított, miután Olekszandr Sirshin, a 47. Gépesített Dandár parancsnoka lemondott tisztségéről.
A parancsnok távozását azzal indokolta, hogy a katonai vezetés „hülye parancsokat” adott ki, ami szükségtelen veszteségekhez vezetett.
„A vezérkari főnök utasítására munkacsoportot állítottunk fel a (Sirshin által) vázolt körülmények átfogó kivizsgálására” – közölte a vezérkar hivatalos nyilatkozatában. A vizsgálat során elemzik a parancsnoki hierarchia különböző szintjein kiadott utasításokat, azok harctéri helyzethez való relevanciáját, és a vizsgálat eredményei alapján „megfelelő döntéseket” hoznak.
Sirshin május 16-án, Facebook-oldalán közzétett lemondása szokatlanul nyílt kritikát tartalmazott.
Soha nem kaptam hülyébb feladatokat, mint most. Az emberek ostoba elvesztése, a buta tábornokok előtti hajlongás semmi máshoz nem vezet, csak kudarcokhoz – írta.
A parancsnok hozzátette: „Remélem, a gyermekeitek is a gyalogságnál fognak szolgálni és végrehajtják a parancsaitokat.” Továbbá azzal vádolta a felső vezetést, hogy az eredmények helyett a büntetésekre összpontosítanak. „Amire képesek, az csak a megrovás, a vizsgálatok, a büntetések kiszabása. Mindenki a pokolba megy” – fogalmazott.
A „Magura” néven is ismert 47. Dandárt 2022-ben alapították, és Ukrajna egyik legkiemelkedőbb, nyugati kiképzésben részesült egységévé vált a 2023-as nyári ellentámadás előtt.
Katonáit NATO-országokban képezték ki és modern amerikai, valamint európai gyártmányú felszereléssel látták el. a 47-esek azon alakulatok között voltak, akik részt vettek a kurszki offenzívában.
Ukrajnának új, teljes értékű tartalékra lesz szüksége a háborúban, mivel továbbra is folytatódnak a harcok, az emberek pedig folyamatosan esnek el, vagy sérülnek meg – idézte az Unian ukrán hírügynökség Miroszlav Haj, az Ukrán Fegyveres Erők tisztjének szavait.
A tiszt szerint Ukrajnának kisebbek a mozgósításai forrásai, emellett sok embert vesztett a hadsereg belső és külső okok miatt. Mindemellett hozzátette, hogy Oroszország jelentős mozgósítási forrásokkal rendelkezik.