Az előző hónaphoz képest augusztusban tovább emelkedett, több mint 4,37 millió volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában – derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken közreadott jelentéséből.
A háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak – közölte a hivatal.
A jelentés szerint augusztus végén 4 373 455 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában.
Ami 0,7 százalékkal, azaz 30 980-nal több, mint egy hónappal korábban.
Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig – a tagállamoktól beérkezett adatok szerint – Németország (1 210 515), Lengyelország (995 925) és Csehország (385 855) biztosította.
A július végi adatokhoz képest augusztusban a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Németországban (+6800; +0,66 százalék), Csehországban (+5175; +1,4 százalék) és Romániában (+2370; +1.2 százalék) nőtt.
Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva augusztus végén Csehországban (35.4), Lengyelországban (27,3) és Észtországban (25,4) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,7 volt.
A kedvezményezettek 44,6 százalékát felnőtt nők, 31,1 százalékát a 18 évesnél fiatalabbak, 24,3 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki.
A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 41 555 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára. A vizsgált hónap, augusztus folyamán pedig 330-at.
A svájci kormány úgy döntött, hogy 2026. március 4-ig nem szünteti meg a háború miatt Ukrajnát elhagyó ukránok ideiglenes védelmi státuszát – számolt be a svájci Szövetségi Tanács, tájékoztatott az Ukrinform.
„Várhatóan az ukrajnai helyzet belátható időn belül nem fog változni. Ezért a Szövetségi Tanács szeptember 4-i ülésén úgy döntött, hogy 2026. március 4-ig nem törli el az ukrán menekültek S-védelmi státuszát, és addig folytatja az ezen csoport tagjainak támogatását célzó intézkedéseket”, – áll a közleményben.
Mint megjegyezték, ez a döntés nem csak az ukrán menekültek, hanem a kantonok, a közösségek és a munkaadók számára is világossá teszi a következő 18 hónapot.
„Tekintettel Svájc schengeni övezeti tagságára, a Szövetségi Tanács létfontosságúnak tartja az EU-val való szoros együttműködést, amely június 13-án úgy döntött, hogy 2026. március 4-ig meghosszabbítja az ukrán menekültek ideiglenes védelmét” – áll a közleményben.
Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatban a Svájci Szövetségi Tanács úgy döntött, hogy 2022. március 12-től S-védelmi státuszt biztosít az ukrán menekülteknek. Ez mindaddig biztosítva lesz, amíg az emberek komoly veszélyben vannak. Svájcban az augusztusi adatok szerint körülbelül 66 ezer ukránnak van S-védelmi státusza.
[type] => post
[excerpt] => A svájci kormány úgy döntött, hogy 2026. március 4-ig nem szünteti meg a háború miatt Ukrajnát elhagyó ukránok ideiglenes védelmi státuszát – számolt be a svájci Szövetségi Tanács.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1725646140
[modified] => 1725623904
)
[title] => Svájc 2026 márciusáig meghosszabbította az ukrán menekültek védelmi státuszát
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=213652&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 213652
[uk] => 213518
)
[trid] => ild5234
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 213519
[image] => Array
(
[id] => 213519
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk.png
[original_lng] => 902859
[original_w] => 1200
[original_h] => 670
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk-768x429.png
[width] => 768
[height] => 429
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk-1024x572.png
[width] => 1024
[height] => 572
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk.png
[width] => 1200
[height] => 670
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk.png
[width] => 1200
[height] => 670
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/189216-uk.png
[width] => 1200
[height] => 670
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725613107:5
[_thumbnail_id] => 213519
[_edit_last] => 5
[views_count] => 5504
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_75d11119bc9e4158c821b6d549ee83fb] =>