A hollandiai vendégmunkások több mint fele, nem rendelkezik az országban bejelentett lakóhellyel, így nem részesülhetnek állami támogatásokból és a koronavírus elleni oltást sem kaphatják meg Hollandiában – írta az NlTimes holland hírportál az Investico oknyomozói újságírói platform szerdán közzétett kutatására hivatkozva.
A kutatás szerint mintegy 250 ezer, főként Kelet-Európából érkezett vendégmunkás nincs tisztában azzal, hogy négy hónapnál hosszabb idejű tartózkodás esetén kötelező a lakcím-regisztráció, azonban azt is kiemelte, hogy közvetve az önkormányzatok is „elbátortalanítják” őket a bejelentkezéstől az adminisztrációs folyamattal járó nehézségek miatt. Az önkormányzatok számára az is problémát okoz, hogy a vendégmunkások gyakran ideiglenes célokat szolgáló telepeken, például üdülőparkokban laknak, amelyeknek állandó lakhelyként történő megjelölését a hatóságok nem engedélyezik.
Az önkormányzati szinten kezelt személyes nyilvántartási adatbázisba való bejegyzés nélkül a külföldi munkavállalók nem jogosultak egészségbiztosításra, amennyiben elveszítik munkájukat. Korlátolt a hozzáférésük továbbá a szociális segélyekhez, gyermekeik sem járhatnak államilag finanszírozott nyelvtanfolyamokra.
Az elemzés hangsúlyozza azt is, hogy a vendégmunkások százezrei bejelentett lakcím nélkül, nem regisztrálhatnak a vírus elleni oltásra, annak ellenére, hogy fizették egészségbiztosítási hozzájárulásaikat. Az egészségügyi szakértők szerint, ez fokozza az egészségügyi kockázatokat, mivel az érintettek gyakran munkásszállókon élnek, ahol erősebb a fertőzésveszély és a vírusmutánsok terjedése.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A hollandiai vendégmunkások több mint fele, nem rendelkezik az országban bejelentett lakóhellyel, így nem részesülhetnek állami támogatásokból és a koronavírus elleni oltást sem kaphatják meg Hollandiában.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1620246900
[modified] => 1620245504
)
[title] => A hollandiai vendégmunkások több mint fele nem rendelkezik bejelentett lakcímmel
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=55409&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 55409
[uk] => 55466
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 55410
[image] => Array
(
[id] => 55410
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland.jpg
[original_lng] => 206245
[original_w] => 768
[original_h] => 434
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland-300x170.jpg
[width] => 300
[height] => 170
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/holland.jpg
[width] => 768
[height] => 434
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1620301167:2
[_thumbnail_id] => 55410
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 2858
[_oembed_30ddf757c9480780c9d3c6fa60b59990] =>
[_oembed_time_30ddf757c9480780c9d3c6fa60b59990] => 1620234709
[_oembed_9e967f045b25570ba4699f3d397422c3] =>
[_oembed_time_9e967f045b25570ba4699f3d397422c3] => 1620234710
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9c2322ea291e57ae2e12b3f7840df894] =>
The Netherlands has joined the UK-led program of training servicemembers of #UAarmy. Dutch personnel will start their mission this August. The more well-trained fighters we have, the closer our victory. Thanks to @KajsaOllongren for friendship and support. ?????
Lengyelország arra számít, hogy a munkavállalás feltételeinek lényeges egyszerűsítése révén 2021-ben a korábbinál jóval több ukrán egészségügyi dolgozó érkezik az országba.
Lengyel adatok szerint 2020-ban több mint 4200 ukrajnai orvos és nővér dolgozott Lengyelországban. Ez a szám tovább emelkedhet, mivel Varsó egyszerűsített a külföldi egészségügyisek elhelyezkedésének feltételein.
Do tej pory w grupie ponad 5,5 mln zaszczepionych jedynie 51 tys osób wykazało dodatni wynik testu na #COVID19, czyli 0,9%. Ponad połowa tych zakażeń nastąpiła w okresie do 14 dni po pierwszej dawce. Oznacza to w uproszczeniu, że poziom ochrony przekracza 99%.#szczepimysiepic.twitter.com/qDnBtL8lw1
Cardinal Marcello Semeraro, under the mandate of @Pontifex, reads the apostolic letter by which the Pope inscribes the Venerable Servants of God Sr. Paschalis Jahn and nine Companions of the Congregation of the Sisters of St. Elizabeth among the Blessed. pic.twitter.com/Cfk8u7uVNR
Minister @a_niedzielski, minister zdrowia ??Wiktor Laszko oraz ambasador ?? w ?? @Vasyl_Zvarych podczas odprawy samolotu z pacjentami z Ukrainy, którzy z Medevac Hub Jasionka trafią na leczenie do Norwegii i Holandii. Wkrótce kolejne tego typu loty. pic.twitter.com/N1hYJ8NiaM
Wysunięte dowództwo @VCorps USA, funkcjonujące w ??od 2020 r., otrzymało nazwę „Camp Kościuszko" w lipcu 2022. Jego głównym zadaniem jest koordynacja działań i nadzór nad siłami lądowymi USA w Europie oraz współpraca i synchronizacja działań sił amerykańskich z wojskami NATO. pic.twitter.com/A2CxivuCks
— Ministerstwo Obrony Narodowej ?? (@MON_GOV_PL) March 21, 2023
A határrendészet már második hete fokozott üzemmódban dolgozik, ugyanis az ünnepek közeledtével egyre több ukrán állampolgár tér haza.
A Munkácsi Határrendészet felügyelete alá 5 nemzetközi határátkelő tartozik: 3 Magyarországgal és 2 Romániával. A Csapi Határrendészet 3 határátkelővel dolgozik: a csapin, az ungvárin és a kisbereznain. Naponta átlagosan mintegy 4000 személy jelentkezik belépésre Ukrajnába. A hónap végére a határrendészet az utasforgalom 30 százalékos növekedésére számít.
A bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek és az országban időszakosan tartózkodó vendégmunkások is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni oltást Németországban – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.
Jens Spahn a várhatóan december 27-én kezdőd oltási kampányról szóló rendeletet ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy a vírus az idősotthonokban és bentlakásos ápolási intézményekben okozza a legnagyobb veszélyt, és a fertőzés minden második halálos áldozata nyolcvan éven felüli.
Ezért elsőként ennek a korcsoportnak, valamint az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak biztosítják az oltást. Ugyancsak kiemelt csoport a kórházi orvosoké és ápolóké.
Legalább egy-két hónapig tart majd ezen kiemelt csoportok tagjainak beoltása. Ez azt jelenti, hogy mindenki másnak „hosszú lesz a tél”, sokáig kell még várni, mire sorra kerülhet.
Forrás: mti
[type] => post
[excerpt] => A bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek és az országban időszakosan tartózkodó vendégmunkások is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni oltást Németországban - mondta a szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1608305432
[modified] => 1608299422
)
[title] => A külföldiek és a vendégmunkások is megkaphatják az oltást Németországban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=39717&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 39717
[uk] => 39771
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 39718
[image] => Array
(
[id] => 39718
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3.jpg
[original_lng] => 89131
[original_w] => 1080
[original_h] => 750
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3-300x208.jpg
[width] => 300
[height] => 208
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3-768x533.jpg
[width] => 768
[height] => 533
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3-1024x711.jpg
[width] => 1024
[height] => 711
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3.jpg
[width] => 1080
[height] => 750
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3.jpg
[width] => 1080
[height] => 750
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/vakcina3.jpg
[width] => 1080
[height] => 750
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1608305323:2
[_thumbnail_id] => 39718
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4559
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9e967f045b25570ba4699f3d397422c3] =>
[_oembed_time_9e967f045b25570ba4699f3d397422c3] => 1610237506
[_oembed_bd64491a14fce7d2e525186bd1cd3e91] =>
Ist Melchior in #Ulm rassistisch dargestellt? Dieser Streit um die Krippe im Ulmer Münster bewegte die Republik. Nun soll es eine Lösung geben – zumindest für 2021. https://t.co/NqQyygxxA9
Mein lieber Gott, wieso fällt es dem Bundespräsidenten so schwer zu erkennen, dass solange russische Bomben auf ??Städte fallen und Tausende Zivilisten Tag und Nacht ermordet werden, wir Ukrainer keinen Bock auf “große russische Kultur” haben. Basta https://t.co/nPYe7fup3a
Sehr geehrter Herr Botschafter @MelnykAndrij , wir bedauern Ihre Absage auf unsere Einladung zu dem Solidaritätskonzert der Berliner Philharmoniker für die Ukraine. Umso mehr, weil ukrainische, deutsche, russische, belarussische und weitere MusikerInnen miteinander auftreten, 1/6
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)
A külügyminiszter elmondása szerint, ha nem tesznek az ügy ellen, az a hasonló esetek számának növekedéséhez vezet majd.
Az ukrán vendégmunkások teljesen figyelmen kívül hagyták az észt határ átlépése utáni kötelező 14 napos házi karantént, s azonnal munkába álltak. A hírt augusztus 4-én közölte a külügyminisztérium.
„A szabálysértő külföldieket ki kell utasítani az országból, s be kell velük fizettetni a pénzbírságot. Az államnak kell legyen lehetősége arra, hogy ellenőrizze és megbüntesse az érvényben lévő szabályok megsértőit” – közölte Urmas Reinsalu észt külügyminiszter.
Serving Russia’s politics of division will have consequences. KAPO and @Politsei revoked the residence permit of Alexander Kornilov, a Kremlin activist, a link in Russia’s influence network. Also banned from Schengen for 5 years. More info on the pic in our 2014 Annual Review pic.twitter.com/z5woaOUk66
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy Ukrajna nem fogja blokkolni a vendégmunkások kiutazását az országból, amennyiben a befogadó országok minimum három hónapos szerződést kötnek velük.
„Senki számára semmit nem blokkolunk. Megmagyaráztuk csupán,
hogy amíg az országban karantén van érvényben, azt be kell tartani. Ezt meg
kell érteniük. Elengedjük az állampolgárokat ezekre a munkákra, azzal a
feltétellel, ha bemutatják a minimum három hónapra szóló munkaszerződésük
másolatát” – mondta el.
Hozzátette, hogy ha egy ország diplomáciai kapcsolatba lép Ukrajnával, akkor magára vállalja a munkások egészségügyi biztosítását, lakhelyet is biztosít számukra, így a kormány tudja, hogy ha történik is valami az ukrán állampolgárokkal, nem rakják őket utcára. „Ha külföldön akarnak dolgozni, csak tessék: Ukrajnában nincs rabság” – jelentette ki.
Today is the birthday of the great Ukrainian scientist, rocket engineer and spacecraft designer – Serhiy Korolyov. Indeed, he was one of the very best. I’d like to invite his longtime fan @elonmusk to #Ukraine, to see The Serhiy Korolyov Museum of Cosmonautics. https://t.co/NyfBw6abdY
Got vaccinated against #COVID19. Did this on the frontline with our soldiers as Supreme C-in-C. The same Oxford/AstraZeneca (Covishield) from India, which was delivered 1st to ?? & received by millions of people in the world. Vaccine ? will let us live without restrictions again pic.twitter.com/1diLtuRmqK
A message from President of Ukraine Volodymyr Zelenskyy was just played on the big screens at The Other Stage, shortly before The Libertines’ stage-opening set. #Glastonbury2022pic.twitter.com/LuXf2FfEBf
President Volodymyr Zelensky visited veterans at a hospital in Lviv, where he arrived on Aug. 18 for a meeting with Turkish President Recep Tayyip Erdogan and the United Nations Secretary-General Antonio Guterres.
Talked to @Pontifex_it. Briefed him on RF aggression against ??, its horrible crimes. Grateful to the pontiff for his prayers for ??. Our people need support of world spiritual leaders who should convey to the world the truth about acts of horror committed by the aggressor in ??.
During Volodymyr Zelenskyy's speech in #Izium an explosion was heard, but the president of #Ukraine did not even interrupt his speech. pic.twitter.com/aJtEq0Dy6Z
In 6 months, @u24_gov_ua united hundreds of thousands of people from all over the world in helping ??. We are grateful to everyone for supporting our values, for believing in ?? and our victory. We feel that the world is supporting ??, and this gives us strength in our struggle. pic.twitter.com/gNj0ZeCjmz
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
I congratulate Ukrainians, all Christians celebrating Easter today. At frontline, in our cities & villages. All who celebrate Easter in Europe, the Americas, Africa, Asia, Australia. The world that wants to live freely. World that values life, respect & equality of each person. pic.twitter.com/jMDvdCYms6
President Zelensky with Ukrainian Muslim soldiers, leaders of the Mejlis of the Crimean Tatar people, & representatives of the Muslim clergy, took part in the Iftar, a dinner held during the holy month of Ramadan for Muslims. "We will return to #Crimea." https://t.co/74fHTXuApjpic.twitter.com/Ra3yTuqlqN
Volodymyr #Zelenskyy visited #Iftar together with Muslim soldiers and #CrimeanTatar activists. The President of #Ukraine said that from now on it will become a tradition:
“Today we are starting such a tradition for Ukraine – Iftar at the official level – together with our… pic.twitter.com/6HwjBm0bHh
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
The warriors of the 45th separate rifle battalion are absolutely heroic. It was an honor for me to visit the defenders in Ivano-Frankivsk who are undergoing treatment there and talk to them. It was an honor to receive a chevron and add it to the chevron board in my office.
Bakhmut direction, advanced positions of the Special Operations Forces. Today, I am here to congratulate our warriors on their professional day, to honor their strength. I heard a commander's report, talked with the warriors. Very powerful, very effective. Thank you!
In the surgical department of the hospital, I talked to children who are undergoing treatment after mine-blast injuries sustained during shelling of the region.
I thank our medics for their great work. For bringing back to life children, who are our future,… pic.twitter.com/qbFPiNXWu0
Concerning the Russian strike on the warriors of the 128th Mountain Assault Brigade.
My condolences go out to the close ones of the fallen warriors. This is a tragedy that could have been avoided. Defense Minister Umerov informed me on all actions taken to determine full… pic.twitter.com/USA1Zcl0jd
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 5, 2023
The sacred Hanukkah lights, lit these days, remind us once again that light always prevails over evil. And of the value of life, which is worth fighting for. My best wishes to the Jewish community on Hanukkah! pic.twitter.com/ghoawSdy7b
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) December 7, 2023
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
⚡️God has a chevron with the Ukrainian flag on his shoulder. With such an ally, life will definitely defeat death - Zelensky's powerful address on Easter.
Germany‼️👇 Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled. People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
A Smartlynx Airlines különjáratával 200 ukrán állampolgár repült el Ausztriába munkavállalás céljából. A hírt Vadim Prisztajko európai és euroatlanti integrációért felelős kormányfőhelyettes jelentette be május 8-án.
A kormányfőhelyettes reményét fejezte ki az iránt, hogy a közeljövőben a Miniszteri Kabinetnek már nem kell közreműködnie a hasonló jellegű járatok elindításáért. „200 ukrán vendégmunkással repült el egy charter járat Ausztriába. Bízom benne, hogy hamarosan minden logisztikai kérdés meg lehet majd oldani a kormány kiegészítő koordinálása nélkül” – olvashatjuk Prisztajko Twitter-oldalán.
Az európai és euro-atlanti integrációs kormányhivatal az ukrán miniszterelnök meghatalmazása alapján aktív munkát végez az idénymunkások Ukrajnából való munkavégzés céljából szervezett kiutazásának koordinálásán – jelentette ki Vagyim Prisztajko, Ukrajna európai és euro-atlanti integrációjának kérdéseivel foglalkozó miniszterelnökhelyettes.
„A kormány természetesen számít azokra az ukrán állampolgárokra, akik a közelmúltban külföldön dolgoztak, hogy segítenek az ország újjáépítésében. Megértjük, hogy jelenleg nem tudunk ennek az aktív munkaerőnek európai fizetést felajánlani, de nem fogunk létrehozni mesterséges akadályokat sem. A mi feladatunk, hogy ezt a folyamatot maximálisan megszervezzük” – mondta.
Prisztajko szerint a folyamat összehangolása számos fontos körülményt von maga után, amelyeket más országok munkáltatóinak figyelembe kell venniük az ukrán idénymunkások alkalmazásakor. „Mi ezt így képzeljük el: lehetőség szerint, azon országok kormányai, akik ukrán vendégmunkásokat szeretnének alkalmazni, hivatalosan kérelmezzék. Azt szeretnénk, hogy garantáltan nem kevesebb, mint három hónapos időtartamra szóló munkaszerződést kössenek illetve a csoportok érkezése és távozása a lehető legjobban legyen összehangolva és megszervezve, például charterjáratokkal. Az obszerváció és más szükséges egészségügyi biztonsági intézkedés biztosítva legyenek mind a fogadó országban, úgy miután hazatértek, Ukrajnában is. Elvárjuk, hogy megfelelő szintű társadalombiztosítást, főképpen egészségbiztosítást, valamint megfelelő szintű béreket biztosítson a fogadó ország. Arra számítunk, hogy ez a folyamat a lehető legátláthatóbb, bürokratikus akadályok nélküli lesz. Lehet, hogy a modern digitális technológiákat fogjuk használni” – hangsúlyozta Prisztajko.
A miniszterelnök-helyettes megjegyezte, ezeknek a kérdéseknek a megfelelő összehangolása érdekében aktív konzultációk vannak folyamatban a nemzetközi partnerekkel, a fuvarozókkal és a légitársaságokkal.
„Remélem, hogy a jövő hétre megszervezzük ezt a folyamatot, és tárgyalni tudunk az érdekelt csoportokkal, szövetségekkel és azokkal a személyekkel, akik külföldön szeretnének munkát vállalni” – mondta Prisztajko.
A Miniszteri Kabinet tárgyalást javasolt azon Európai Uniós országokkal, melyek érdeklődnek az ukrán vendégmunkások iránt. A hírt Denisz Smihal miniszterelnök közölte Telegram-csatornáján.
A miniszterelnök megbeszélést tartott Matti Maasikasszal, az
Európai Unió ukrajnai nagykövetével, valamint Kristina Kviennel, az USA
ideiglenes ukrajnai ügyvivőjével.
„Fontos előfeltétel a minimum három hónapos időszakra szóló
legális foglalkoztatás, mindennemű szociális garancia és megfelelő
munkakörülmények betartásával. A feltételek betartását az európai és
euroatlanti integrációs kormányhivatal koordinálja majd” – közölte a miniszter.
Hozzátette, hogy hivatalos kérelmet a vendégmunkásokkal kapcsolatban eddig csak
Finnországtól kaptak.
Ukrajna európai partnerei arra kérik Kijevet, hogy mihamarabb segítse elő a koronavírus-járvány miatt evakuált ukrán vendégmunkások visszatérését. A külföldi munkavállalással foglalkozó országos vállalat elmondása szerint elsősorban Szlovákia, Csehország, Finnország, Lengyelország és Németország érdekelt az ügyben.
Finnországba nemrég repült el 200 ukrán állampolgár, azonban
más országok is igyekeznek charter járatokat biztosítani a munkások
szállítására. A szakértők véleménye szerint a karantén befejeztével növekedni
fog azon ukrán állampolgárok száma, akik külföldön szeretnének munkát vállalni,
hiszen Ukrajna nem tud számukra versenyképes fizetést biztosítani. Példának
okáért, Finnországban egy ukrán vendégmunkás óránként 8 eurót kap,
Németországban pedig 2–2,5 ezres havi fizetésre számíthat.