Egy neves szakértő állítása szerint a következő évtized kezdetén az emberek nagy része valamilyen módon a metaverzumban találhatja magát.
Ha be szeretnénk utazni a világot, és csodás dolgokat akarunk látni mindössze egyetlen kattintással vagy mozdulattal, esetleg új emberré kívánunk átalakulni, akkor van megoldás – a metaverzum, amelybe AR- és VR-szemüvegekekel egyaránt belecsöppenhetünk.
Legalábbis Mealnie Subin, a Future Today Institute tanácsadó igazgatója szerint, aki a The New York Postnak adott interjújában elmondta, véleménye szerint 2030-ra az emberek többsége szoros kapcsolatba kerülhet a metaverzummal – míg egyesek munkára fogják használni, addig mások szórakozás és egyéb tevékenységek elvégzése gyanánt alkalmazhatják majd.
Subin elképzelhetőnek tartja, hogy az elkövetkező évek során rengetegen menekülhetnek a digitális világba, amit fejen viselhető AR- és VR-eszközökkel érhetnek el, ezért nem véletlen, hogy a nagyobb techcégek, mint például a Meta és az Apple javában fejlesztik a headsetjeiket.
A Cesium nevű, háromdimenziós szoftverekkel foglalkozó startup vezérigazgatója, Patrick Cozzi a lapnak adott nyilatkozatában kiemelte,
„Az AR-headsetek ugyanolyan elterjedtek lehetnek, mint manapság az okostelefonok. Korábban nem hittük volna, hogy így lesz, mégis bekövetkezett – ugyanez történhet a metaverzumban is.”
Persze ettől még rendkívül messze vagyunk, és könnyen lehet, hogy a 2030-as előrejelzés is túlságosan ambiciózus, mindenesetre ott élhet a gondolat szikrája mindannyiunk fejében, így érdemes lesz figyelemmel követnünk a közeljövő technológiai alakulásait.
A Qualcomm a napokban egy olyan új technológia kiadását jelentette be, ami gyakorlatilag feleslegessé teheti a tévék, sőt, a számítógépes monitorok vásárlását is otthonra. A cég úgy Spaces XR megoldása ugyanis mindössze egy kiterjesztett valóság-szemüveg segítségével képes ezeket kvázi virtuálisan pótolni a felhasználó számára.
Utóbbinak így például kvázi tévénézéshez elég mindössze a szemüveget felvenni, és ezek után úgy nézhet nappalijában – vagy szinte bárhol – tévét, hogy tényleges tévékészüléknek ehhez nem kell az adott helyen lennie. Hasonló módon a számítógépe monitorjait is képes a megoldás helyettesíteni, ami a virtuális látvány biztosításának derekát az okostelefonok processzorára bízza.
A Qualcomm megoldása persze ennél sokkal többet is tud, de az óriási tévék virtuális kijelzőkkel történő kiváltása valószínűleg az egyik legtöbbek számára vonzó, egyben leghasználhatóbbnak tűnő képességének tűnik.