Komoly problémát jelent az egyes platformok számára, hogy az eredetileg hozzájuk feltöltött videók más platformokon is megjelennek. Nincs ez másként a YouTube esetében sem, ezért a cég most vízjelezéssel próbálja elejét venni a lopásoknak.
Mostantól ha valaki letölt egyet a Shorts-videók közül, akkor arra a YouTube automatikusan rátesz egy vízjelet.
Ez első körben az asztali gépen használt YouTube-ra vonatkozik majd, de hamarosan a mobilos alkalmazásra is kiterjesztik.
A probléma, hogy a rövid videókat előszeretettel töltik le a felhasználók, hogy aztán másik platformra is feltöltsék. Ezzel az a gond, hogy egy adott videó népszerűsége lehet, hogy épp a konkurenciának hoz hasznot, ezért a TikTok, az Instagram és a YouTube is igyekszik kezelni a helyzetet.
A cég először 2020-ban indította el a rövid videók közzétételére alkalmas helyet a YouTube-on, 2021 óta pedig már 100 országban érhető el a Shorts. Nem sokkal később 100 millió dollárt különített el a cég, hogy a rövid videókat gyártó alkotókat kifizesse. 2022 júniusában a YouTube azt közölte, már 1,5 milliárd aktív felhasználója van a Shortsnak, akik havonta legalább egyszer ránéznek a rövid videókra. A TikTok 2021 végén 1 milliárdnál járt.
Microsoft has released updated EVALUATION ISO files (KB5043080 integrated, x64 ONLY) for the upcoming Windows releases: - Windows 11 Version 24H2 (Enterprise/LTSC 2024) - Windows Server 2025 (based on version 24H2) - Azure Stack HCI, version 24H2
Az alábbi ingyenesen használható webszolgáltatás az esetenként zavaró vízjelek eltávolítására szolgál.
Bár a Watermark.io ingyenes és bárki számára használható vízjel-eltávolító szolgáltatás, azért arra felhívnánk a figyelmet, hogy az ilyesfajta jelek használata nem véletlen. A képkészítők saját tartalmukat, tulajdonukat védik vele. Vannak azonban jogdíjmentes és vízjelekkel ellátott képek, ezekkel nyugodtan kísérletezhetünk.
A vízjel eltüntetése meglepően gyors és ügyes. Az oldal mögött dolgozó mesterséges intelligencia azonosítja a vízjelet, majd elkülöníti annak színeit a háttérről. Végül visszaállítja ezt a hátteret.
Az oldalra fellépve nincs is más dolgunk, mint feltölteni a képet (jpg, jpeg, png vagy webp formátumban), s már kapjuk is vissza a képet megszabadítva a vízjeltől. Ezt a továbbiakban egyszerűen letölthetjük.
Azonban ne feledje, ha nem magán, hanem kereskedelmi célra használna az így „vízjeltelenített” képet, akkor előbb be kell szereznie a kép tulajdonosának hozzájárulását is, egyébként jogi következményekkel kell számolnia.
A programnak egyébként androidos változata is van, ami innen tölthető le.
Orion's Optical Navigation Camera captured these stunning views of the lunar surface during our flyby on #Artemis flight day 20. pic.twitter.com/mfTL5ZSPSp
The imagery we continue to get out of @NASA_Orion's onboard cameras is outstanding. Downlinked the lunar fly-by photos yesterday, and they are incredible - a few of my favorites below. Visit https://t.co/ZrjE1SVAWC to see the rest. pic.twitter.com/5KXDF3PsLq

A microsoftnál nem vicceltek: azokon a számítógépeken, amik nem felelnek meg a Windows 11 kritériumainak, valóban egy figyelmeztető üzenet lesz látható.
A Microsoft kiadta azt a frissítést, ami új funkciókat ugyan nem tartalmaz, de egy sokak által zavarónak tartott változást mégis bevezet a Windows 11-es PC-ken, laptopokon: azok a masinák, amik nem a rendszer által támogatott hardverrel rendelkeznek, egy figyelmeztető üzenetet fognak megjeleníteni.
Ahogy a The Verge is rámutatott – a lap újságírója ráadásul maga is szembesült a jelenséggel – a Microsoft ezzel a vízjellel akarja felhívni a figyelmet arra, hogy a gép, amin az oprendszer fut, nem felel meg a szoftver összes követelményének.
A Microsoft többször hangsúlyozta, hogy a Windows 11 teljes értékű használatához legalább az Intel 8. generációs Coffee Lake vagy a Zen+, illetve Zen 2 processzora kell. Így lehet ugyanis csak biztosítani, hogy a felület úgy működjön, ahogy azt a redmondiak megálmodták.
Sok felhasználó azonban nem törődik ezzel, és az egyértelmű figyelmeztetések ellenére is telepíti a rendszert. A vízjel az ő esetükben fog megjelenni, méghozzá a tálca alsó részén, az óra fölött. Nem annyira zavaróan, de annyira azért mégis, hogy az érintettek észrevegyék. A vízjelet ugyanakkor el is lehet tüntetni.
A szöveg amúgy arra figyelmeztet, hogy a számítógép – minden körülményt tekintve – nem alkalmas a felület használatára. A képre kattintva a felhasználó a Gépházba jut, ahol további információkat olvashat a témáról.
Upcoming Windows 11 builds will include a small reminder about system requirements atop System Settings in case your device doesn't meet them. pic.twitter.com/KZ4NkqB7wq
Heads Up Start11 users, if you installed KB5022913, (an optional update released today) you may encounter a few hiccups with the coloring of the taskbar or clock on secondary monitors, we have a fix deployed internally and will have an update soon#Start11#Windows10#Windows11pic.twitter.com/tm9zMo3OaR