Az ukrán iskoláknak, az oktatási törvény értelmében, 2027-ben át kell állniuk a 12 éves oktatási rendszerre. A háború és a karantén okozta nehézségek nem fogják felgyorsítani ezt a folyamatot – jelentette be az ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium.
Az ukrán oktatási törvény értelmében a 12 éves iskolai oktatási rendszerre való átállásnak 2027-ben, az Új Ukrán Iskola Program reformjának részeként meg kell történnie. A tárca megjegyezte, a szakértők jelenleg csak a szakközépiskolákra vonatkozó állami szabvány kidolgozásán dolgoznak. Ez a dokumentum határozza meg, hogy milyen lesz a felső tagozatos oktatás.
„Jelenleg nem beszélhetünk a 12 éves oktatásra való átállás felgyorsításáról, hiszen az oktatási folyamatnak következetesnek és folyamatosnak kell lennie. Ezen túlmenően egy ilyen átállás jelentős pénzügyi forrásokat igényel, amelyek jelenleg nincsenek előirányozva a költségvetésben” – áll az Oktatási Minisztérium közleményében.
A koronavírus és a teljes körű háború okozta oktatási veszteségek egyértelműen nagy kihívást jelentenek az ukrán oktatási rendszer számára. „Az Oktatási és Tudományos Minisztérium számos szakértővel együttműködve keresi a megoldást, de a 12 éves iskolai oktatási rendszerre való átállás felgyorsított folyamata jelenleg nincs napirenden” – tette hozzá a tárca.
Korábban Andrij Vitrenko, Ukrajna oktatási és tudományos miniszterhelyettese a 12 éves oktatási rendszer 2024-től való bevezetésével kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta, hogy jelenleg szakértők, szülők és gyerekek körében készítenek felmérést, hogy a döntés „megfontolt legyen”.
Ezt megelőzően Ruszlan Hurak, Ukrajna Állami Oktatásminőségi Szolgálatának vezetője kijelentette, a 12 éves oktatási rendszer 2024-től kezdődő bevezetése lehet a legjobb megoldás a koronavírus és a teljes körű háború miatti oktatási veszteségek problémáinak megoldására.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán iskoláknak, az oktatási törvény értelmében, 2027-ben át kell állniuk a 12 éves oktatási rendszerre. A háború és a karantén okozta nehézségek nem fogják felgyorsítani ezt a folyamatot – jelentette be az ukrán Oktatási és Tudományos Miniszt...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682506080
[modified] => 1682445078
)
[title] => Oktatási minisztérium: 2027-ben át kell állni a 12 éves iskolai oktatási rendszerre
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=145185&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145185
[uk] => 145082
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145083
[image] => Array
(
[id] => 145083
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6.jpg
[original_lng] => 70823
[original_w] => 587
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6-300x204.jpg
[width] => 300
[height] => 204
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6.jpg
[width] => 587
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6.jpg
[width] => 587
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6.jpg
[width] => 587
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6.jpg
[width] => 587
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/cc5656b26dc6391587d5a6cd57da852b403cdbd6.jpg
[width] => 587
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1682434278:12
[_thumbnail_id] => 145083
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2894
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3c808d59d65fff58dc177d9a3496b23d] =>
[_oembed_time_3c808d59d65fff58dc177d9a3496b23d] => 1682434279
[_oembed_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] =>
[_oembed_time_fc1fb9740d9d18afb0ccc14c77dcd0b9] => 1682434279
[_oembed_c98bf20f95a0c50ebe25392c533b687e] => {{unknown}}
[_oembed_ed1ff59b120e6b88bdd23eeb0a79d6b2] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 831721753002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 600
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Oktatás
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 26116
[1] => 10123
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 12 éves iskolai oktatás
[1] => oktatási reform
)
)
[1] => Array
(
[id] => 35638
[content] =>
Az Oktatási Minisztérium egyelőre nem tervezi a 12 éves iskolai oktatási rendszer megszüntetését és a felváltását 10 évesre, mindazonáltal a kérdés nyitva van – közölte Szerhij Skarlet megbízott oktatási miniszter Telegram-bejegyzésében, adta hírül szerdán a Jevropejszka Pravda.
A megbízott tárcavezető jelezte, hogy számára egyértelmű, miért van szükség a 12 éves rendszerre. Szerinte azért, mert ez európai tendencia, hiszen például egyes német tartományokban a gyermeket nem veszik fel mesterképzésre, ha előzőleg nincs 15,5 év oktatásban eltöltött ideje, azaz 12 év iskolai és 3,5 év alapképzése.
Skarlet úgy vélte, erről a kérdésről párbeszédet kell folytatni a szülőkkel, akiknek a pedagógusoktól eltérően több kérdésük, mint válaszuk van a 12 éves iskolával kapcsolatban. Mint kifejtette, a régiókban tett látogatásai során az iskolások szüleitől gyakran hallott felháborodott véleményeket, amelyek szerint a gyermekeik 18-19 éves korukban fogják befejezni az iskolát. Szerinte mindazonáltal nem kevésbé súlyos érvek szólnak a 12 éves iskola mellett.
A megbízott miniszter leszögezte: „ez a kérdés nyitva volt és nyitva van a szakmai vita számára. Ki kell kidolgoznunk a szükséges döntéseket, hogy működjön a 12 éves iskolai oktatás, kedvező és hatékony legyen a gyermekek, pedagógusok, szülők számára.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Az Oktatási Minisztérium egyelőre nem tervezi a 12 éves iskolai oktatási rendszer megszüntetését és a felváltását 10 évesre, mindazonáltal a kérdés nyitva van.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1605091418
[modified] => 1605090326
)
[title] => Nincs szó a 12 éves iskolai oktatás megszüntetéséről – megbízott oktatási miniszter
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=35638&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 35638
[uk] => 35643
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 35639
[image] => Array
(
[id] => 35639
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755.jpg
[original_lng] => 62075
[original_w] => 755
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755-300x199.jpg
[width] => 300
[height] => 199
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755.jpg
[width] => 755
[height] => 500
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755.jpg
[width] => 755
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755.jpg
[width] => 755
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755.jpg
[width] => 755
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/skarlet-755.jpg
[width] => 755
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1605083292:3
[_thumbnail_id] => 35639
[_edit_last] => 12
[views_count] => 7655
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_75c26efc394ced6f7ae4fce9ad060ba3] =>
[_oembed_time_75c26efc394ced6f7ae4fce9ad060ba3] => 1605084247
[_oembed_c9be70ee9513232818c7be0a3a80e67d] =>
Сьогодні в Києві відбудеться установче засідання українсько-угорської Міжвідомчої групи з питань освіти, щоб обговорити...