A munkácsi magyarok egy megható előadással emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről a Munkácsy Mihály Magyar Házban október 23-án.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház azon túl, hogy számos kulturális eseményt szervez, s megannyi művészeti kiállításnak biztosít helyszínt, figyelmet fordít arra, hogy a történelem meghatározó eseményeire méltó módon legyen lehetőség emlékezni. Az impozáns épület dísztermében összegyűlt emlékezőket Pfeifer Anita, a Magyar Ház kulturális menedzsere köszöntötte: „Ma azért gyűltünk össze, hogy tisztelettel és mély hálával emlékezzünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről. Azokról a bátor férfiakról, nőkről és fiatalokról, akik nem rettentek vissza a túlerőtől, és életüket, szabadságukat áldozták azért, hogy egy igazságosabb, szabadabb világot teremtsenek hazánk számára” – fogalmazott, majd felidézte a 68 évvel ezelőtt történt budapesti eseményeket. „1956 októbere a magyar történelem egyik legfényesebb pillanata volt, amikor a nemzet egy emberként állt fel az elnyomás ellen. Az a hősies küzdelem, amely akkor zajlott, ma is a szabadság és az igazság iránti elkötelezettség szimbóluma. A pesti srácok, a munkások, az értelmiségiek mind közös célért küzdöttek: egy olyan jövőért, amelyben szabadon lehet gondolkodni, beszélni és cselekedni” – emelte ki beszédében Pfeifer Anita. Bár a forradalom elbukott, hősei soha nem tűntek el a milliók szívéből, azok emléke örökké élni fog az utókor emlékezetében. „Ma, több mint hat évtizeddel később kötelességünk megőrizni emléküket, és továbbvinni azt az örökséget, amit ránk hagytak. A múlt tanításai ma is érvényesek: a szabadságért minden generációnak meg kell küzdenie, de az igazság végül győzedelmeskedik” – hangsúlyozta, majd a színpadra szólította a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola és a Munkácsi Szent István Líceum tanulóit.
A diákok emlékműsora hűen idézte fel az 1956. október 23-i pesti eseményeket s az ebből kibontakozó, a magyarok millióinak életét befolyásoló történéseket. Az ’56-os események nemcsak politikai és történelmi jelentőséggel bírnak, hanem az egyének személyes sorsának drámája is volt egyben. A zenés-irodalmi összeállítás egy Budapesten maradt édesanya és a külföldre menekült fia levelezésén keresztül nyújtott megrázó betekintést azokba az érzelmi hullámzásokba, amelyeket a kor emberei átéltek. E két ember sorsán keresztül bontja ki a forradalom drámáját egy olyan történet segítségével, amely a levélváltások révén hűen tükrözi a családok szétszakadását, a bizonytalanságot, a félelmet és a reményt. A darab hangulatát emelik azok a dalok, versek és prózarészletek, amelyek szervesen illeszkednek a történet fonalába, s kifejezik az 1956-os eseményekben részt vevő emberek érzéseit és az átélt tragédiákat.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a népi ellenállás szimbólumává vált, amely megmutatta, hogy a tömegek képesek szembeszállni a totalitárius rendszerekkel a szabadság és az önrendelkezés érdekében. E történelmi esemény emléke ma is inspirálóan hat a demokráciáért és az emberi jogokért folytatott küzdelmekre világszerte, hangsúlyozva az egyéni és kollektív bátorság szerepét. A forradalom öröksége emlékezteti a jelen emberét is arra, hogy a közösségi összefogás ereje kulcsszerepet játszik a jövő formálásában.
A rendezvényen részt vettek a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi képviselői és aktivistái is, akik nevében Korolyova Erzsébet, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke nyilatkozott lapunknak. Elmondta, hálát érez, amiért a helyi magyarságnak van hol összegyűlnie, és együtt emlékezhetnek a nemzeti ünnepekre. A színvonalas előadást kommentálva Korolyova Erzsébet hozzátette, hogy a KMKSZ rendkívül örvendetesnek tartja, hogy a munkácsi magyar tannyelvű oktatási intézményekben a tananyag átadása mellett a pedagógusok kiemelt figyelmet fordítanak a magyar történelem és kultúra ismertetésére, a magyar identitástudat megőrzésére.
A megemlékezés végén a jelenlévők egyperces néma főhajtással tisztelegtek az ’56-os hősök, valamint az országban jelenleg dúló háborúban elhunytak emléke előtt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a Beregszász és környékén élő magyarok a Vérke-parti város vasútállomásánál található ’56-os emlékműnél október 23-án.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletei, valamint a Beregszászi Polgármesteri Hivatal minden évben megemlékezéssel méltatja az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját.
A rendezvény elején Bartis Ferenc Utószó című verse hangzott el Radvánszky Ágoston, a Rákóczi-főiskola történelem szakos hallgatója tolmácsolásában, majd a nemzeti összefogás egyik kiemelkedő pillanatának 68. évfordulója kapcsán Csernicskó István, a II. RF KMF rektora mondott beszédet. „1956. október 23-án egyszerű emberek érezték úgy, hogy elég volt a zsarnokságból. Ez nem felülről szervezett, gondosan megtervezett megmozdulás volt, és nem külföldről pénzelt forradalom, hanem hétköznapi hősök tettei vezettek odáig, hogy az első repedések megtörténtek azon a bizonyos vasfüggönyön. Nagy napok voltak azok, nehéz idők, és itt, mi Kárpátalján tudjuk jól, hogy milyen nehéz a nehéz időkben. De hogyha voltak emberek, akik akkor bátrak voltak, és tudták, hogy meg kell tenni azt, amit lehet, akkor nekünk is van lehetőségünk arra, hogy tetteinket átgondolva, emlékezve arra, hogy aki mer, az tud eredményeket elérni, mi is meg tudjuk tartani közösségünket, jelenünket és jövőnket” – hangsúlyozta a főiskola rektora.
Az 1956. október 23-tól november 4-ig tartó közel két hét a kommunista diktatúra sötét idejében a szabadság és a demokrácia ígéreteként hozott fénylő ragyogást az akkori társadalomba – fogalmazott ünnepi beszédében Buczkó István beregszászi magyar vezető konzul. „A magyarok az ’56-osoknak köszönhetik, hogy megőrizhették a tartásukat, felemelhették a fejüket, mert ha titokban is, de volt mire és kire büszkének lenni. A magyar nemzet ekkor mutatta meg igazi jellemét, bátorságát és szabadságszeretetét. 1956 októberében egy olyan történelmi pillanat jött el, amikor az ország túlnyomó része megosztottság nélkül lépett fel egy közös cél érdekében végzettségtől, hivatástól és családi háttértől függetlenül” – emlékeztetett a diplomata, hozzátéve: 1956 nemcsak Budapest, hanem az egyetemes magyarság eseménye is volt, amely hatást gyakorolt a határon túli magyarokra is, hiszen ’56 nemcsak Magyarország számára, hanem a világtörténelemben is mérföldkő volt, amely „figyelmeztette a világot a kommunizmus elnyomó természetére és megmutatta a magyarok szabadság iránti örök, elpusztíthatatlan vágyát, s bár a forradalmat rövid idő alatt vérbe fojtották és az elbukott, amit pedig véres megtorlás követett, de az elvei, a szabadság iránti küzdelem örök életre szóló példaként szolgálnak”. Ez az élmény tört felszínre 1989-ben, és a rendszerváltással diadalmaskodott – konstatálta Buczkó István. „A mai napon, ami a magyarok számára a szabadság ünnepnapja, hajtsunk fejet és tisztelegjünk az ’56-os egyetemi ifjúság, a fővárosi és vidéki értelmiségiek és munkások, a zsarnokság ellen fellázadt mindazon hétköznapi hősök, a jól ismert és névtelen áldozatok emléke előtt, akiknek bátorsága, áldozatvállalása, emberi méltóság iránti elkötelezettsége nélkül a magyar nemzet tagjai ma nem ünnepelhetnének szabadon, nem lehetnénk büszke magyar nemzet” – emelte ki a konzul.
Ezután a jelenlévők Pintér Béla ’56 él! című dalát hallhatták Pivnyeva Nikolett és Nagy István, a Rákóczi-főiskola hallgatóinak előadásában, majd dr. habil. Váradi Natália, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének professzora felelevenítette a 68 évvel ezelőtt történt budapesti eseményeket: „Az 1956-os hősökre való emlékezés nemcsak kötelesség, hanem felelősségvállalás is. Hiszen történelmi múltunk örökséget hagy, s egyben soha el nem évülő felelősséget is, ezt nekünk tovább kell vinnünk és tovább kell adnunk” – jelentette ki Váradi Natália. A professzor elmondta, az 1956-os forradalom eseményei határon innen és túl a legszebb példája annak, hogy az elszakított magyarság szembetűnően, példaértékűen összefogott. „Így ’56 nemcsak a szabadság- és az igazságvágy, az igazságérzet jelképe, hanem az összmagyarság összetartozásának jelképe is. […] Az ’56-osok nem várják el tőlünk azt, hogy percre pontosan tudjuk, hogy mi zajlott minden órában, egy dolgot azonban biztosan elvárnak, és joggal: hogy hűek legyünk azokhoz az elvekhez és célokhoz, melyeket ők kitűztek maguk elé, és vigyük tovább a hitet és az egységet” – hangsúlyozta Váradi Natália, majd felidézte az akkori események vidékünket érintő mozzanatait, ugyanis a szovjet tankok és katonák Beregszászon keresztül vonultak át Budapest felé tartva, s bár próbálták a lakosság elől ezeket elrejteni, mindenki hallotta és látta a történéseket. „Nekünk emlékeznünk kell, és az emléket tovább kell adni. Ne felejtsük el, hogy a múlt kötelez. Tisztelet a bátraknak, tisztelet a hősöknek” – mondta a professzor.
A felszólalások után Molnár János római katolikus püspöki helynök, beregszászi esperes-plébános Szent Pál apostol szavaival kérte Isten áldását az emlékezőkre. „Az ’56-osok nem tettek mást, mint becsülettel teljesítették azt, amiről úgy érezték, hogy a kötelességük, amiről úgy érezték, felelősséggel tartoznak Isten és a nemzet előtt. Ezeket a kötelességeinket nekünk is ismernünk kell, és Istennek tetsző módon teljesítenünk is azokat” – fűzte hozzá.
A rendezvény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a bátrak tiszteletére 2016 novemberében emelt emlékmű elé. A koszorúzás ideje alatt Terry Gilkyson és Gommermann István Honvágy című dala szólt, melyet az ’56-os forradalom után a távoli országokba emigrált magyarok himnuszként hallgattak; százezrek számára jelentette ez a dal akkoriban a hazát és 1956 üzenetét.
Idén is közös megemlékezést szervezett Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Beregszászi Konzulátusa, valamint a kárpátaljai magyar társadalmi és kulturális szervezetek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából, a hagyományokhoz híven Ungváron.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői, az Ungvári Dayka Gábor Líceum tanárai és tanulói, a történelmi egyházak hívei és mások a háború miatt már harmadik alkalommal csendes koszorúzással adóztak az 1956-os hősök emlékének.
Az előző évekhez hasonlóan október 23-án délután a résztvevők a megyeszékhelyen előbb az 1956-os emlékműnél, a Majdan Hősei (Herojiv Majdanu) parkban helyezték el az emlékezés virágait és gyújtottak mécsest. Albertné Simon Edina konzul üdvözölte a magyar forradalom és szabadságharc 68. évfordulójára emlékezőket.
A rendezvényen a Kárpátaljai Megyei Tanács, a Kárpátaljai Katonai Közigazgatási Hivatal és Ungvár vezetősége, illetve képviselői is tiszteletüket tették.
Roman Szaraj, a megyei tanács elnöke az újságírókkal beszélgetve a 68 évvel ezelőtti magyarországi történések kapcsán kiemelte:
– Rendkívül fontos emlékezni az akkori eseményekre, hogy ne ismétlődhessen meg napjainkban, hogy egyértelmű legyen: az, amit ma tesz az Orosz Föderáció, megengedhetetlen.
Csizsevszkij Krisztián, a helyi líceum 11. osztályos tanulójának előadásában elhangzott Aranyosi Ervin Október 23. (1956 emlékére) című verse: „És jött egy nap, október huszonhárom, hitet hozott a hűvös őszi szél: Szabaddá válunk, végre, minden áron, a bátor szív egy szebb jövőt remél.”
Kulin Judit, a KMKSZ Ungvári Városi Alapszervezetének elnöke, az Ungvári Dayka Gábor Líceum igazgatónője lapunk tudósítójának elmondta:
– Az ungvári magyarság számára pontosan olyan fontos október 23-a, mint a teljes magyarság számára. Ez egy olyan jeles nap a történelmünkben, ami a szabadságról szól. Ha úgy vesszük, egy egész ezer év a magyarság történetében arról szólt, hogyan küzdött a szabadságáért, hol a tatárok, hol a törökök, hol a Habsburg Birodalom ellen és a szovjetrendszer ellen is. Erre emlékezünk ma, október 23-án. Nekünk, ungváriaknak saját hőseink vannak október 23-a alkalmából, amire büszke is vagyok, mert az iskolánk falán emléktábla tudatja a felnövekvő nemzedékkel, hogy mi is részei vagyunk a nagy magyarságnak.
A történelmi egyházak nevében Héder János ungvári református lelkész, püspökhelyettes, a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője kérte az Úr áldását magyar és ukrán nyelven:
– Urunk, te látod a múltat, a jelent és a jövőt. Emlékezzél meg azokról, akik áldozatul estek, akik hősök voltak, bátrak, akik odatűzték a szent nevedet a szabadságnak, az igazságnak a zászlajára.
A megemlékezés második helyszíne a Dovzsenko utcában volt, ahol a résztvevők megkoszorúzták a jelenleg vizsgálati fogdaként is működő korábbi börtön falán elhelyezett emléktáblát és lerótták kegyeletüket. Az ’56-os események kapcsán a szovjethatalom több száz magyar forradalmárt, valamint velük rokonszenvező kárpátaljai lakosokat tartott fogva.
Bacskai József főkonzul lapunknak nyilatkozva megjegyezte, hogy ma ismét egy csendes megemlékezésre került sor Ungváron.
– A háború harmadik évében emlékezünk 1956-ra, az 1956-os hősökre, nemcsak az anyaországiakra, hanem a kárpátaljaiakra is. Gondoljunk csak Milován Sándor bácsi élettörténetére. A magyar emberek Kárpátalján és Magyarországon is meggyőződhettek 1956-ban arról, hogy csak egymásra számíthatnak, magyar ember csak magyar emberre, magyar összefogásra számíthat. Akkor is sok mindent megígértek külföldről, de nem teljesítették. Ma a Kárpátalján élők szintén az anyaországraa és a világ magyarságára számíthatnak. Három éve baj van, és ebben a bajban nagyon sok segítséget kaptak az itteniek humanitárius oldalról, rengeteg eszközt, élelmiszert, rengeteg segítséget. Erre számíthatnak a jövőben is.
Október 20-án a Viski Kölcsey Ferenc Líceum diákjai emlékműsor keretében idézték fel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Az előadás során a diákok egy különleges időutazásra hívták a közönséget, ahol kisebb színdarabok formájában meséltek, énekeltek és szavaltak az akkori történésekről.
Vasárnap a délutáni órákban egy igazán szívhez szóló előadással készültek a viski magyar iskola diákjai. A gyerekeket felkészítő Szabó Gabriella tanárnő szerint fontos, hogy a fiatalok ne csak tanuljanak az eseményekről, de valóban meg is értsék a dolgok miértjét. Szerinte egy-egy ilyen előadás elkészítése során nyílik meg előttük valóban az akkori kor valósága, hiszen hozzájuk hasonló korú fiatalok is sokan részt vettek akkoriban a pesti utcák történéseiben.
A megható és színvonalas prózai-zenés-verses összeállítás során a fiatalok nemcsak azt mesélték el, hogy hogyan zajlottak az egykori események azokon a szomorú őszi napokon Pest utcáin, hanem hitet tettek hazaszeretetről, mindarról, hogy bár több évtizede volt, de nem lehet és nem szabad feledni a szörnyűségeket és azt, amikor a magyar szív egyszerre dobbant és sóhajtott fel, hogy elég: „Súlya volt itt minden fordulatnak. Valamit elvettek – ám valamit mégis adtak. […] Érted, értem, egy nemzetért, egy élhetőbb életért… Életük árán is visszaadták a reményt, egy születendő gyermekért, egy megálmodott holnapért.”
Az esemény végén Czébely Ilona, a Viski Kölcsey Ferenc Líceum igazgatója köszönetét fejezte ki a diákoknak és tanároknak a tartalmas és sokatmondó, megható előadásért. Az igazgató kiemelte: amíg vannak olyan fiatalok, akik értik és elő is tudják adni az 1956-os eseményeket, addig nincs veszve a remény itt, Kárpátalján sem.
A közönség lelkes tapssal jutalmazta a kiváló előadást.
Megható műsorral emlékeztek meg az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 67. évfordulójáról a munkácsi magyarok október 23-án.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház dísztermében összegyűlt emlékezőket elsőként Cseh Áron ungvári magyar vezető konzul köszöntötte, aki kiemelte: ’56 hőseinek akaratereje és kitartása a jövőben is példaként álljon a számos megpróbáltatáson keresztülment munkácsi magyarok előtt, akik kiállva igazuk mellett eddig is azt bizonyították, hogy méltó utódai bátor őseiknek. A diplomata arról biztosította a jelenlévőket, hogy Magyarország Kormánya, ahogyan tette eddig, úgy a továbbiakban is támogatja a kárpátaljai magyarságot, beleértve a diákokat is. Reflektálva a II. Rákóczi Ferenc Középiskola körül folyamatosan gyűrűző botrányra, a konzul a jelen lévő pedagógusokhoz és tanulókhoz szólva hangsúlyozta: „Maradjatok és küzdjetek tovább, sok erőt kívánok ehhez!”
Ezután Pfeifer Anita, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere a színpadra szólította a Munkácsi Szent István Líceum és a II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulóit. A diákok emlékműsora felelevenítette az 1956. október 23-ai pesti eseményeket, amikor az elkeseredés és a szabadságvágy forradalomhoz, szabadságharchoz vezetett a világ érdeklődésének középpontjába emelve az Európa szívében található, alig tízmilliós országot. A 67 évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc alatt a rádiókban legtöbbször felcsendülő zenemű, Beethoven Egmont-nyitányának hangjaival kísért összeállítás hűen felidézte az akkori hangulatot, melyet a munkácsi diákok a pesti naplóírók őszinte gondolatainak kreatív közvetítésével egészítettek ki, rámutatva, hogy az 1956-os magyar forradalom az első szembeszállás volt a kommunista diktatúrával, a szovjet birodalmi törekvésekkel; szembeállította a totális pártállammal a demokratikus parlamentarizmust, az emberi kiszolgáltatottsággal a szabadságjogokat, a nemzeti elnyomással a nemzeti önrendelkezést – így vált a magyar a függetlenségért és a szabadságért küzdő népek példájává.
Az előadást követően Popovics Béla helytörténész osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, hangsúlyozva az 1956-os események egyik meghatározó üzenetét, mely szerint a megmaradásért és a szabadságért küzdeni kell. „Madách jutott eszembe. Az ember tragédiájában Ádám fogalmazza meg az élet értelmét, amikor kimondja, hogy az élet célja a küzdés maga” – emelte ki, tovább magyarázva: „Hogy megfogalmazzuk magunkban azokat a dolgokat, amelyek fontosak, és amelyek nélkül nem tudunk élni, emellett lássuk a jelen pillanatnak az örömét és a nehézségét. S ha ezt a jelent felfedezzük magunknak, akkor merjünk ezért tenni őszintén, tiszta szívvel, lelkesedve, viszonzást nem várva tenni a dolgunkat, mert ez a lényeg.”
„Szabadság, élet nem jár, csak azoknak, kiknek naponta kell kivívniuk” – idézte Popovics Béla Goethe Faustjából, hozzátéve: „Tulajdonképpen az életünk erről szól. Ha megnézem a magyarságnak az elmúlt ezer évét, mindig kellett tennünk valamit azért, hogy most magyarul beszéljünk. És ha a jelent megnézem, ugyanúgy küzdenünk kell az iskoláinkért, tiszta szívvel, lelkesedve, kitartóan, egymás kezét megfogva, erősítve a közösségeinket is. S az Isten tenyerébe helyezve az egészet, belőle merítkezve, egymásba erőt öntve biztos vagyok benne, hogy a céljainkat el tudjuk érni. Ezek a dolgok azok, amelyek aktuálissá teszik ’56-ot” – szögezte le a helytörténész.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a Beregszász és környékén élő magyarok a Vérke-parti város vasútállomásánál található emlékműnél október 23-án.
A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), valamint Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletei minden évben megemlékezéssel méltatják az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját.
A rendezvény elején Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című verse hangzott el Pivnyeva Nikolett, a Rákóczi-főiskola Filológia Tanszékének magyar szakos hallgatója tolmácsolásában, melyet követően Csernicskó István, a II. RF KMF rektora mondott beszédet. „1956. október 23-án egyszerű emberek, olyan egyszerű emberek, mint amilyenek mi itt vagyunk, úgy döntöttek, hogy fellázadnak a zsarnokság ellen. Nem akartak ők történelmet írni, eszükbe sem jutott ilyesmi. Végül azonban a magyar történelem, sőt a világtörténelem arany oldalaira került a nevük” – elevenítette fel a rektor. „A harc csak néhány napig tartott, és vérbe fojtották a forradalmat, de a reményt, hogy legyőzhető a zsarnokság, s a remény, hogy elérhető a szabadság, az velük maradt, és éltető módon táplálta azt a törekvést, amely évtizedekkel később ugyan, de mégiscsak elhozta a szabadságot. Azokra az emberekre emlékezünk most, akik bátrak voltak, és bátrak voltak nemcsak gondolni a szabadságra, hanem tenni is érte” – hangsúlyozta Csernicskó István.
„Az ’56-os hősök nem különböztek azoktól, akik itt vannak. Volt egy pillanat, volt egy helyzet, és ebben a helyzetben maguk fölé tudtak magasodni, emberből nem mindennapi emberré tudtak válni, és vállalták azokat a feladatokat, amelyekről előző nap még nem gondolták, hogy megtalálják őket” – emelte ki felszólalásában felidézve a 67 évvel ezelőtt történt budapesti eseményeket Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos munkatársa, reflektálva arra a korábbi kijelentésére, mely szerint nincs emlékezésre méltó történelmi esemény anélkül, hogy az adott közösség abban a pillanatban ne tudna túllépni és felülemelkedni saját magán. „1956-nak az egyik különlegessége, hogy bármikor és bárhol valamilyen feladat felmerült, akkor annak azonnal akadt gazdája, aki mindenféle előképzettség és hozzáértés nélkül tökéletesen megoldotta az adott feladatot. Én ezekre a névtelen hősökre szeretnék itt emlékezni, s azt szeretném kérni, hogy rájuk is emlékezzenek azok, akik október 23-ra emlékeznek” – fűzte hozzá az 1956-os forradalom és szabadságharc történetét taglaló számos publikáció és könyv szerzője.
Ezután a jelenlévők Pintér Béla ’56 él! című dalát hallhatták Pivnyeva Nikolett és Nagy István előadásában, majd Pallagi Marianna, a PCS igazgatója osztotta meg gondolatait. Elmondta, minden évben azért gyűlnek itt össze, hogy fejet hajtsanak a bátrak emléke előtt, akik tetteiből erőt lehet meríteni a mindennapok nehézségeinek leküzdéséhez. „A sors úgy hozta, hogy 2022. február 24-ét követően ezek a nehézségek embert próbálóbbak, mint amire számítottunk vagy valaha is számíthattunk volna. Ahogyan az ’56-osoknak akkor, most nekünk is bátorságra van szükségünk. Talán saját magunkat is megleptük a háború kitörését követően azzal, hogy mekkora lelkierővel rendelkezünk. Bátorságukról tettek és tesznek tanúbizonyságot az itthon maradt asszonyok, a feleségek és az édesanyák, akik összetartják a családot, és akik zokszó nélkül végzik el a férfiak feladatait is. Bátorságukról tesznek tanúbizonyságot minden pillanatban – nemzetiségtől függetlenül – a fronton harcolók. Hiszem azt, hogy bátorságra van szükség az újrakezdéshez is” – fogalmazott.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke felidézte: „Szomorú sors várt Kelet- és Közép-Európa népeire a II. világháború után, hiszen hamar egyértelművé vált, hogy szovjet típusú berendezkedés fog következni, és az egyedüli, mindenható ideológia csak a kommunista ideológia lehet. Néhány év után azonban a magyar nép nem tudta tovább bírni az elnyomást és a kegyetlenséget. Egyel nem számoltak az elnyomók: a magyar nép szabadságszeretetével. Petőfi tüze – bár elmúlt addigra több mint száz év – mindig lobog a magyarok szívében, amikor a szabadság kivívásáról és megtartásáról van szó” – szögezte le Sin József, hozzátéve: „A szabadságharcot vérbe fojtották, ugyanakkor az emberekben a hit, hogy ez az elnyomás tűrhetetlen, megmaradt, és 33 év múlva a magyar nép újra saját kezébe vette sorsát, megkapta az áhított szabadságot, a függetlenséget és mindent, ami ezzel jár, természetesen a felelősséget is. Örömmel látjuk, hogy a magyar kormány ezt a felelősséget felvállalta, s továbbra is kiáll a függetlenség és a szabadságharc eszméje mellett. ’56 és ’89 egyértelműen bebizonyította, hogy a magyar nép egységes nemzetet alkot.”
A rendezvény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a 2016 novemberében a bátrak tiszteletére emelt emlékmű elé.
Idén is számos kárpátaljai helyszínen megemlékeztek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseiről.
Ungváron október 23-án, hétfő délután Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), több kárpátaljai magyar társadalmi, kulturális szervezet képviselői, a diákok közös megemlékezéssel méltatták az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóját. Az egybegyűltek a háborús helyzet miatt csendes főhajtással emlékeztek ’56 hőseire. A rendezvényen jelen volt Roman Szaraj, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, a megyei és a városi hivatalok vezetői.
Az első helyszín az ungvári 1956-os emlékmű volt a Majdan hősei (Herojiv Majdanu) parkban, ahol a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit, és mécseseket gyújtottak. Az esemény zárásaként a történelmi egyházak nevében Héder János ungvári református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője mondott fohászt.
Ezt követően a tömeg átvonult a másik helyszínre, a Dovzsenko utcába, ahol az ungvári börtön falán lévő emléktáblánál elhelyezték az emlékezés virágait.
Barta József, a KMKSZ ügyvezető alelnöke, a megyei tanács képviselője az ’56-os megemlékezéseken gyakran emlegetett „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” Bibó István-idézet kapcsán elmondta: úgy véli, nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki legyőzi a félelmét.
– Most pedig olyan világot élünk, hogy szerintem mindenütt félni kell, Ukrajnában különösképpen, hiszen véres háború dúl, és gyakran érezzük a magyarellenesség tüneteinek a megnyilvánulásait is. De ugyanúgy félnek az európai népek, és a Közel-Keleten is sok helyütt. Nincs más megoldás, mert a félelem ott van a szívekben, ott van a lelkekben, hogy ezzel meg kell birkózni és le kell küzdeni, mert félelemben élni borzalmasan rossz, rettenetes. Ha le tudjuk küzdeni, akkor már bátrak vagyunk és győztünk, mert egy harcot megvívtunk önmagunkkal, a félelmünkkel, s akkor van esély megvívni a többi harcot is – fogalmazott Barta József.
Október 24-én mutatták be a Váradi Natália szerkesztésében szeptemberben megjelent, Az 1956-os forradalom és hatása az Ukrajna Állambiztonsági Szolgálata Ungvári Levéltárában őrzött KGB-dokumentumok tükrében című forráskiadványt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Apáczai Csere János Könyvtárának központi olvasótermében.
A kötetbemutatón elsőként Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője köszöntötte a jelenlévőket. A diplomata hangsúlyozta a Rákóczi-főiskolán folyó kimagasló oktatási-tudományos tevékenységet, aláhúzva: „Látjuk, hogy nemcsak mint oktatási bázis és felsőoktatási fórum jelentős a főiskola, hanem kutatói bázis is egyben. Ez a kötet is ezt bizonyítja.”
Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója és főlevéltárosa ismertette a levéltár gondozásában kiadott kötet megjelenésének körülményeit. „Váradi Natália hatalmas feladatot vállalt magára, amikor ebbe a témába vágott, s elsősorban az ő kutatásai nyomán vált ismertté már a 2000-es évek elején, hogy a magyar állampolgárok tömegét deportálták az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Kárpátaljára” – fogalmazott az igazgató.
„Váradi Natália kutatómunkájának eredményeivel gazdagodtunk most is, hiszen a kötetben múltunk egy szeletét tárja elénk, amely által valós képet kapunk mindarról, ami 1956-ban történt vidékünkön” – szögezte le Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) elnöke.
Köszöntőjében Csernicskó István, a II. RF KMF rektora elmondta, ahhoz, hogy ilyen kiemelkedő munkák szülessenek, két dologra volt szükség: egy intézményre, mely teret és lehetőséget biztosít a kutatáshoz, valamint olyan emberekre, akik ezt az intézményt megtöltik lélekkel, példát és irányt mutatnak. Sokak számára – köztük Váradi Natália munkásságára is – Soós Kálmán, a főiskola néhai rektora hatott ösztönzően, aminek eredménye napjainkban is nyilvánvaló.
Ezt követően a kötet szerkezetéről és tartalmáról annak szerzője, Váradi Natália történész, ’56-os kutató, a II. RF KMF Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének docense számolt be. A kiadvány Ukrajna Állambiztonsági Szolgálata Ungvári Levéltárában feltárt KGB-dokumentumokból ad válogatást magyar fordításban. A 347 forrást tartalmazó kötet két fő fejezetre tagolódik. Az első rész a forradalom leverése után Magyarországról a Szovjetunióba deportált magyar állampolgárokkal kapcsolatos iratokat, a második a Kárpátalján élő magyar nemzetiségű, a magyar forradalom hatására szervezkedő, politizáló, röplapterjesztő csoportokra vonatkozó dokumentumokat közöl. Nyilvánosságra hozza a deportált forradalmárok kihallgatási jegyzőkönyveit, a szovjet vagy magyar hatóságok által róluk készített szolgálati feljegyzéseket, valamint a kihallgatások utáni eljárásokra vonatkozó utasításokat. A kárpátaljai letartóztatottakkal kapcsolatban az Ukrajna Állambiztonsági Szolgálata Ungvári Levéltárából eddig előkerült dokumentumok három „politizáló” csoport – gálocsi, mezőkaszonyi, nagyszőlősi –, valamint egy sárosoroszi letartóztatott, Zikor Elek ügyét tárgyalják. A kihallgatási jegyzőkönyvek, szolgálati feljegyzések letartóztatási parancsokkal, tanúvallomásokkal, önvallomásokkal, jellemrajzokkal, nyomozati iratokkal, vádemelési határozatokkal, a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveivel, szabaduló és rehabilitációs iratokkal egészülnek ki.
A forráskiadvány az olvasó elé tárja, hogyan zajlott a deportált magyar állampolgárok kihallgatása az ungvári börtönben, hogyan is működött a KGB megtorló gépezete, s milyen hatással volt az 1956-os forradalom a kárpátaljai magyarságra, milyen reakciókat váltott ki a helyi magyar lakosság egy részéből, s milyen megtorlás követte az ő tetteiket.
„Ezt a kötetet egyaránt szánom a szakembereknek, érdeklődőknek, a felnövekvő nemzedéknek, de mindenekelőtt azoknak, vagy azok hozzátartozóinak, akik túlélték a börtönt és a meghurcoltatást” – húzta alá a szerző, majd köszönetet mondott mindazoknak, akiknek részük volt a kötet elkészültében.
„Váradi Natália immár két évtizede kutatja az 1956-os forradalom kárpátaljai vonatkozásait, járja a levéltárakat, gyűjti és fordítja a különböző forrásokat, interjúkat készít az ’56-os eseményekben érintett személyekkel, vizsgálja a korabeli sajtóanyagot, kutatási eredményeit pedig számos kiadványban, publikációban közölte vagy adta elő tudományos konferenciákon, aminek köszönhetően Kárpát-medencei, sőt nemzetközi elismertségre tett szert. Legújabban megjelent munkája 347 forrást közöl több mint félezer oldalon keresztül. A jelen kutatásban közzétett forrásmennyiség nagyban előbbre viszi az ’56-os események történeti kutatását” – emelte ki a kiadványt bemutatva Molnár D. Erzsébet történész, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont igazgatója, hangsúlyozva: a kiadványt jó szívvel ajánlja a történész szakma és az érdeklődők, valamint mindazok számára, akik minél teljesebb képet szeretnének kapni az 1956-os forradalom eseményeiről és helytörténeti vonatkozásairól.
A könyvbemutatón jelen volt a nagyszőlősi csoport egykori tagja, Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tiszteletbeli elnöke, aki elmesélte, hogy a magyar forradalmárok egy politikailag semleges országot szerettek volna létrehozni, melynek elérésében a Nyugat segítséget ígért, később cserben hagyta a magyarokat. „Nem kimondva, de sugallták, hogy segíteni fognak” – mondta Milován Sándor, folytatva: „Kénytelenek vagyunk megemlíteni azt a helyzetet, amikor kitört a forradalom, s a következő két alkalommal jelezte az Egyesült Államok, hogy nem fog beavatkozni. És akkor, ugye, Franciaország és Anglia elindította a szuezi válságot azért, hogy elterelje a forradalomról a világ figyelmét. Tulajdonképpen a kérdés az, hogyan győzhetett volna a forradalom? Lehet, hogy egy »lightosabb« hozzáállással a forradalom részéről, egy keményebb hozzáállással Amerika részéről és egy átgondoltabb hozzáállással a Szovjetunió részéről, illetve Roscsov részéről, lehet, hogy meg lehetett volna valamiben állapodni: egy magyar semlegességben, egy emberarcú szocializmusban. Mi, mint fiatalok ezt nem tudtuk, nem láttuk át. Csináltuk a magunk dolgát, úgy gondoltuk, hogy az lenne a jó, ha az oroszok kimennének, s mindenképpen a kommunista hatalom végét szerettük volna, mert az nagyon csúnyán ment át terrorizmusba” – emlékezett vissza.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagyon sokan érkeztek Budapestre, hogy tiszteletüket tegyék az 1956-os események és résztvevőik előtt. Azt a forradalmat méltatták, amely a magyar népnek a sztálinista és kommunista diktatúra elleni forradalma, valamint a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca volt. A Rákóczi Szövetség jóvoltából Kárpátalja ismét meghívást kapott a magyar fővárosba, ám idén 50 olyan ukrán nemzetiségű gyermek is meghívást kapott a rendezvényre, akiknek szülei jelenleg a fronton teljesítenek szolgálatot. A magyarországi „élményekről” Páva Judit, a Tiszapéterfalvai Református Líceum fizika és matematika szakos tanárnője, a Rákóczi Szövetség nagyszőlősi régiójának koordinátora számolt be.
‒ Október 21-én érkeztünk meg Budapestre. Idén a beregszászi és nagyszőlősi régió intézményeinek ‒ a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziuma, a Nagyberegi Református Líceum, a Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceum, a Tiszapéterfalvai Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény, a Tiszapéterfalvai Református Líceum, és a Nevetlenfalui Oktatási-Nevelési Központ ‒ diákjai és kísérő tanárai kaptak meghívást a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956 megemlékezésére.
A diákok számára a budapesti Berlin Hotel biztosított szállást, valamint étkezési lehetőséget. A korai érkezésnek köszönhetően a nap folyamán megtekintettük az Országházat, valamint annak látogatóközpontját, illetve a magyar Parlament üléstermét. A jelenlévők érdekes információkat hallhattak az idegenvezetőktől. Ezt követően a díszlépcsőházban közös csoportképet is készítettünk.
Másnap a délelőtti órákban, a 301-es parcellánál róhattuk le tiszteletünket az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. A megemlékezést és filmvetítést követően a diákok meghódították a Gellért-hegyet és a Duna-partot, majd elindultak a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) aulájába, ahol együtt hallgatták meg a történelmi esemény különböző visszaemlékezéseit, illetve köszöntőbeszédeit.
A rendezvényen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is jelen volt, aki beszédében kiemelte a kárpátaljai magyarság és Ukrajna viszonyát, a háború kapcsán méltatta, hogy Ukrajna hősiesen harcol a saját szabadsága és szuverenitása védelmében. Majd arról is beszélt, hogy 1956 hősei szabad hazát akartak nemcsak maguknak, hanem a jövőnek is szerették volna örökül hagyni. Habár a küzdelmük esélytelen és reménytelen volt, a hősök mégis vállalták a biztos halált, és nem remegtek meg a bitófa árnyékában sem, mégpedig azért, mert tudták, hogy igazuk van. Gulyás Gergely azt is kihangsúlyozta, hogy az 1956-osok tanúságtétele bizonyítja, hogy a küzdelem értelme nemcsak a győzelem lehet, és hogy az igazság mögött nem mindig áll többség, de jobb egyedül maradni, mint hazugságban élni – számolt be lapunknak az elhangzottakról a kárpátaljai tanárnő.
Ezt követően a Tiszapéterfalvai Református Líceum diákjait érte az a megtiszteltetés, hogy felszállhattak egy korabeli Csepel teherautó platójára kezükben fáklyákkal és zászlókkal, hogy a BME épületétől a Bem térig vonulva tisztelegjenek ’56 hősei előtt. A felvonuláson 2000-en vettek részt. A kárpátaljaiakon kívül voltak még Felvidékről, Vajdaságból, Erdélyből, és természetesen Magyarországról is diákok.
A Bem téren együtt hallgatták a diákok Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárának és Fazekas Kristóf, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kárpátaljai diákjának beszédét. Potápi Árpád János beszédében kiemelte, hogy 1956 forradalmi napjaiban hűségesnek kellett lenni nemcsak a jelenvalókhoz, hanem a már elhunyt és minden elkövetkezendő nemzedékhez is. Csak aki hűséges maradt ehhez a tekintélyes örökséghez, az győzhetett. A forradalmat ugyan vérbe fojtották novemberben, de a forradalmárok hűségükkel örök győzelmet arattak a fölött a rendszer fölött, mely végül a történelem szemétdombjára került. A továbbiakban a politikus hangsúlyozta: „Ők azt a hűséget követték, amelyet Vörösmarty így fogalmazott meg: »Hazádnak rendületlenűl. Légy híve, oh magyar;« A hazához való hűség és nemzetünk érdeke ma egyetlen dolgot követel: békét. Békére van szüksége a kárpátaljai magyarságnak, békére van szüksége a háborús inflációval sújtott Európának.”
Ezt követően a diákok és kísérőik együtt indultak a BME épületébe, ahol az ismert Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és zenepedagógus zongorakoncertjén vettek részt.
Október 23-án reggel intézményeink tanulói megtekintették az Álmok álmodói c. kiállítást.
A Nagyberegi Református Líceum diákjai pedig részt vettek az október 21‒23. között, az Országházban zajló Gloria Victis történelmi vetélkedőn, amelyen eredményesen szerepeltek.
A nap végén kárpátaljai csoportunk megköszönte a Rákóczi Szövetség minden munkatársának, támogatójának, hogy emlékezetessé tették számukra az együtt töltött időt, s hogy együtt tiszteleghettünk történelmi múltunk és 1956 hősei előtt. Mindezeknek jelképes jelentősége van, hiszen kiállunk a nézeteink mellett, a magyarságtudatunk mellett, és mindannyiunk számára az a legfontosabb, hogy minél hamarabb béke legyen – idézte fel az eseménydús hétvégét Páva Judit.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 66. évfordulójáról emlékezett meg Ungváron Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Beregszászi Konzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közösen. A koszorúzáson a Kárpátaljára akkreditált diplomaták mellett Magyarország képviseletében jelen volt Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának helyettes államtitkára, Stifter Ádám.
1956-ban a magyar forradalmat eltipró szovjetek több száz magyar forradalmárt hurcoltak Ungvárra, ahol a börtön épületében, valamint a KGB székházának pincéjében vallatták, kínozták őket a kihallgatók, akárcsak a Kárpátalján letartóztatott magyar fiatalokat. Az ő emléküket őrzi ma a két ungvári ’56-os emlékhely, a szovjet politikai rendőrség, a KGB egykori székháza előtti téren, a Majdan Hősei (Herojiv Majdani) parkban álló, 2016-ban felavatott ’56-os emlékmű, amely Mihajlo Kolodko alkotása, egy golyók szaggatta falat ábrázoló betontömb, valamint az ungvári börtön falán elhelyezett, Matl Péter szobrászművész által készített emléktábla.
Az ’56-os emlékműnél Orosz Ildikó KMKSZ-es megyei képviselő, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: „Ahol jelenleg vagyunk, az ’56-os forradalom szempontjából egy fontos helyszín, hiszen szemben velünk van a KGB egykori székháza, ahol sok mindenről döntöttek akkor. Nem messze van a börtön, ahová a forradalom leverése után a magyarországi fiatalokat szállították, és a kárpátaljai ötvenhatos csoportok képviselőit is, akik közül még Milován Sándor és Molnár László megemlékezéseinket meg szokta tisztelni, de egészségügyi okok miatt ma sajnos nincsenek velünk. Emlékeznünk kell arra, hogy egy szabadságszerető nép küzdelmét a szovjet-orosz hadsereg hogyan verte le. Mi, kárpátaljaiak akkor is tudtuk és éreztük, hogy mi a felelősségünk, és a forradalmárokkal szolidárisak voltunk – ahogy lehetett egy kommunista diktatúrában. Máig emlékezünk minden hős fiatalra, aki fellázadt a kommunista diktatúra ellen, akik az első szeget verték a kommunizmus koporsójába, akiknek köszönhetjük, hogy eljött az a pillanat, amikor minderről szabadon beszélhetünk” – fogalmazott Orosz Ildikó.
A megkínzott áldozatokra emlékezve Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője imádkozott.
Az emlékműnél a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágait, majd közösen átvonultak az ungvári börtönhöz, ahol ugyancsak megkoszorúzták az intézmény külső falán elhelyezett emléktáblát.
Stifter Ádám, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a sajtónak elmondta: „Nagyon megtisztelő számomra, hogy tegnap Beregszászban, ma pedig Ungváron részt vehettem az ’56-os megemlékezéseken. 1956 a teljes magyarság életében egy nagyon fontos dátum, tisztelettel adózunk a hősöknek és az áldozatoknak. Fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy 1956 és annak az emléke nem elválasztja a magyarokat, a kárpátaljaiakat és az ukránokat, hanem éppen ellenkezőleg: összeköti. Az akkori és a jelenlegi helyzetben a párhuzam a szolidaritás kell, hogy legyen.”
A Külügyminisztérium helyettes államtitkára az ötvenhatos beregszászi és ungvári megemlékezéseken való részvétele mellett látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, annak szakgimnáziumában és beregszászi, alapítványi magyar óvodájukban is, valamint Ungváron megbeszélést folytatott a KMKSZ vezetőivel. Tudósítónknak elmondta, hogy vizsgálják annak lehetőségét, miben tudnának még segíteni Kárpátalján, illetve a magyar–ukrán kapcsolatok javítása is fontos céljuk.