Duplájára, 10 euróra emelkedik a későn regisztrálók számára a napi belépő ára Velencében a következő turisztikai szezon kezdetén, jövő tavasszal, és az ideinél kétszer több napon át kell megfizetni – jelentette be az észak-olaszországi város vezetése.
A megemelt díjat csak azoknak kell megfizetniük, akik nem a városban szállnak meg. A szállóvendégek ugyanis idegenforgalmi adót fizetnek. A napi belépőt ráadásul tovább, július végéig kell majd fizetniük a városba látogatóknak, és kétszer annyi napon át, mint idén.
A belépődíjat csak a különösen nagy forgalmú napokon, hétvégéken (a pénteket is beleértve) és a június 2. nemzeti ünnepen kell megfizetni, és csak reggel fél 9-től délután 4-ig, így jövőre összesen 54 napon (szemben az idei 29 nappal).
Velencében idén tavasszal vezettek be 5 eurós belépődíjat azoknak, akik nem ott szállnak meg. 485 ezer turista mintegy 2,4 millió euróval gazdagította a várost az idei idényben.
Akik legkésőbb 4 nappal érkezésük előtt lefoglalják a jegyet, azok továbbra is 5 euróért léphetnek majd be a városba. Tizennégy évnél fiatalabbak után nem kell fizetni.
A napijegy meglétét okostelefonon megjeleníthető QR-kóddal kell igazolni. Aki ezt nem tudja bemutatni, az akár 300 euróra is büntethető, de a kísérleti fázisban ezt még nem ellenőrizték a hatóságok.
Velencében 50 ezren élnek és a vendégágyak száma is nagyjából ugyanennyi. A napijegyekből befolyó bevételt a városvezetés a csatornák, az utak és az épületek felújítására fordítja.
Több mint 113 ezren léptek be Velencébe csütörtökön, de csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet – közölte Velence polgármesteri hivatala a városban bevezetett fizetős belépési rendszer első napján. Április 25. nemzeti ünnep volt Olaszországban, ezért az átlagosnál magasabb volt a látogatók száma.
A városba belépők közül több mint 15 ezren vettek öteurós napijegyet. A többiek csak regisztrálták magukat, de felmentést kaptak a napidíj alól: közöttük volt
az a közel negyvenezer vendég, aki legalább egy éjszaka szállást foglalt magának Velencében,
az a több mint húszezer dolgozó, aki munkavégzés miatt lépett be a városba,
tizenháromezer diák,
valamint kétezer velencei lakos, rokonaik és vendégeik.
Velence önkormányzata csütörtökön vezette be a fizetős belépési rendszert. A városba belépőknek a külön erre kialakított internetes portálon kell regisztrálni magukat, valamint belépőjegyet váltani. Kisérleti rendszerről van szó, amely a várost megszálló tömegturizmus terhét kívánja enyhíteni.
A regisztrációt és a jegyváltást hét kapunál ellenőrzik, köztük a repülőtérnél és a Santa Lucia vasútállomás előtti téren a vaporetto-komphajók állomásánál. Ugyanott jegyváltó automatákat is felállítottak.
Csütörtökön 14 ezer személyt ellenőriztek, és egyetlen szabálysértőt sem találtak – közölte a polgármesteri hivatal.
Luigi Brugnoli polgármester úgy nyilatkozott, Velencében korábban semmit sem tettek a turizmus szabályozására, és „azt gondoltuk, szükséges lépni”. Kijelentette, tisztában van vele, hogy sokan tartanak az újdonságtól, de a cél az idegenforgalom minőségi javítása.
Jelenleg több pénzt költünk a város fenntartására, mint amennyi bevételünk van – hangoztatva emlékeztetve, hogy évi 20 millió látogató érkezik Velencébe, de nagy részük csak reggeltől estig tartózkodik a városban.
A 14 éves kortól kötelező fizetős belépés további huszonnyolc napig lesz érvényben július közepéig. A rendszer érvényes lesz péntektől egészen május 5-ig, majd az összes hétvégén. A kisérleti szakasz végén döntik el, hogy tartósan bevezetik-e, valamint azt is, hogy az 5 eurós napijegy árát felemelik-e. A Velencében született vagy a városban állandó lakhellyel bírók száma 270 ezer: ők regisztráció nélkül léphetnek be a városba.
Ecco due imbecilli prepotenti che si fanno beffa della Città… chiedo a tutti di aiutarci a individuarli per punirli anche se le nostre armi sono davvero spuntate… servono urgentemente più poteri ai Sindaci in tema di sicurezza pubblica! A chi li individua offro una cena! pic.twitter.com/DV2ONO3hUs
Ecco due imbecilli prepotenti che si fanno beffa della Città… chiedo a tutti di aiutarci a individuarli per punirli anche se le nostre armi sono davvero spuntate… servono urgentemente più poteri ai Sindaci in tema di sicurezza pubblica! A chi li individua offro una cena! pic.twitter.com/DV2ONO3hUs