„A beregszászi cserkészek elhozták a Betlehemi Béke Lángját a városi tanácshoz. A tűz, amely Betlehemben gyullad ki, több ezer kilométert tesz meg, hogy karácsony előtt a világ minden táján a fény és a melegség megtestesítője legyen a házakban és közösségekben. A jelenlévők lehetőséget kaptak arra, hogy meggyújtsák saját gyertyáikat, s továbbvigyék a fényt otthonaikba, megosszák azt szeretteikkel.
Ez a tűz a békét és a reményt szimbolizálja, amelyek mindannyiunk számára elengedhetetlenek. Köszönet a cserkészeknek, hogy elhozták e fényt és támogatják az egység szellemét közösségünkben” – olvasható a bejegyzésben.
A betlehemi békelángról lobbant fel az öröm gyertyája Beregszász adventi koszorúján advent harmadik vasárnapján.
A Közös Advent programsorozat keretében Beregszász központjában advent vasárnapjain hétről hétre a történelmi egyházak, különböző szervezetek és intézmények közösen gyújtják meg az aktuális gyertyát a Vérke-parti város adventi koszorúján. A harmadik gyertyagyújtó ünnepséget hagyományosan a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a kárpátaljai görögkatolikus egyház szervezi, melyhez ezúttal csatlakozott a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség is.
A rendezvény kezdetén a beregdédai, batári, mezőgecsei, tiszacsomai, nevetlenfalui és beregszászi görögkatolikus egyházközségek, valamint az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium kórusai kántáltak és hívogatták a főtéren sétálókat.
Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása jelzi, hogy nemsokára itt a karácsony, megszületik a Megváltó. Ez a gyertya az örömet szimbolizálja, azt az örömet is, amelyre annyira várunk: a béke örömét, melynek megélését jelenleg beárnyékolja a háború és a szétszakított családok fájdalma. A harmadik gyertya azért is lobbanjon ma lángra, hogy Jézus születésének öröme és a béke mielőbb elérkezzen az emberek szívébe – fogalmazott Ferku Szilveszter, az ünnepség moderátora.
Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívekért felelős helynöke köszöntőjében arra a „dicsőséges titokra” hívta fel az egybegyűltek figyelmét, amelyről a görögkatolikusok a karácsonyi vecsernyén énekelnek: megújul a természet és az Isten emberré lesz. „Dicsőséges titok, hiszen olyan dolog történik, ami addig és azóta sem: az Isten olyanná válik, mint egy közülünk; aki a mi megváltásunkért jött, s így lehetünk megváltott gyermekei, az ő családja” – hangsúlyozta, majd az összetartozás jelentőségét kiemelve aláhúzta: az összetartozás érzése most, ebben a háborúkkal terhelt világban még erőteljesebbé kell váljon. „Isten karácsonyban azért jön el, hogy megújítsa a mi gondolkodásunkat és megerősítsen: nem hagyott magunkra, itt van velünk örömünkben, sikereinkben, s velünk van a félelmeinkben is. Isten velünk van itt, a téren is, és ott van mindazokkal, nemzetiségtől függetlenül, akik vele akarják elképzelni a jelent és rá akarják építeni a jövőt. Adj, Uram, békét a te népednek, világodnak, egyházaidnak, s ha elmúlik a karácsony, akkor az a karácsonyi érzés, hogy velünk az Isten, maradjon meg és kísérjen bennünket mindvégig” – kérte fohászában az esperes.
Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke az adventi elcsendesedést, a visszatekintést emelte ki felszólalásában. „Advent a várakozás és az öröm jelképe, a szeretet és az összetartozás ideje. A hetente meggyújtott gyertyák jelzik: az Úr, a Megváltó közelebb kerül hozzánk minden egyes nappal. A mi feladatunk, hogy megőrizzük a szeretetben való hitünk, reményünk, a béke eljövetelének hitét. Ám ennek az időszaknak az örömteljes megélését háborúk keserítik, a szétszakított családok fájdalma, szeretteink távolléte vagy elvesztése. A ma meggyújtott gyertya azonban hozzon örömhírt számunkra: a Megváltó megszületésének beteljesedését” – szögezte le a KMKSZ alelnöke, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy még a legsötétebb időben is mindig van remény. „A hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyafénye hozza el számunkra a megváltás ünnepét és békéjét” – jelentette ki Sin József, majd Babits Mihályt idézve hozzáfűzte: „… béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már! Aki alszik, aludjon, aki él az éljen, a szegény hős pihenjen, szegény nép reméljen.”
Ünnepi köszöntőjében Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke felidézte a betlehemi békeláng történetét, s felvázolta azt is, hogyan jut el az apró láng a cserkészek közvetítésével minden évben Jézus születésének színhelyéről, a Születés Barlangjában égő örökmécsesből Bécsbe, ahonnan aztán tovább viszik szerte Európában, tovább adva nemcsak a lángot, de vele együtt a krisztusi szeretetnek, a békének az üzenetét is. „Ennek a folyamatnak van egy szabálya is: ha eljutott hozzánk, őrizzük és adjuk tovább másoknak is, legyünk közvetítői a krisztusi szeretetnek ezen a kis lángocskán keresztül. Vigyük el templomokba, polgármesteri hivatalokba, oktatási intézményekbe, gyermekotthonokba, idősek otthonába, családokhoz” – hangsúlyozta Popovics Pál.
A kárpátaljai cserkészek idén immár 35. alkalommal hozták el vidékünkre a betlehemi békelángot. Ezúttal a cserkészek egy csoportja Bécsből Budapestre vitte, ahonnan a beregszászi születésű Tanczár Gergely elvitte a határig, ahol Tominec Mihály, a Beregszászi Bendász István Cserkészcsapat parancsnoka vette át és hozta el Beregszász főterére. A békeláng átvételekor Mihályban megfogalmazódtak gondolatok, melyeket az ünnepségen osztott meg: „Krisztus a fény, amely nem ismer határokat, amely lerombolja az akadályokat, amely meglágyítja a szíveket és az embereknek békességet hoz; a kiapadhatatlan forrás, melyből nap mint nap meríthetünk, amely éltet. Ez a láng jelképezi ezt a fényt, a békét, Krisztust magát, a hitet, reményt, szeretet. Ezt vigyük otthonainkba és hirdessük, hogy Megváltónk született.”
E gondolatok után Demkó Ferenc, Sin József és Popovics Pál a betlehemi békelángról gyújtotta meg az adventi koszorú három gyertyáját.
A meghitt pillanatokat követően a rendezvény résztvevői – köztük a régió számos településéről érkezett cserkészek – átvehették a lángot, s hazavihették otthonaikba, ahonnan szenteste napjáig tovább adják másoknak is.
Az ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői – Demkó Ferenc, Molnár János római katolikus esperes-plébános és Taracközi Ferenc református lelkipásztor – Isten áldását kérték a jelenlévők életére.
A Betlehemi Láng ragyogó fénye idén is elindult útjára, hogy szerte a világban elhozza a karácsonyi ünnep hangulatát. A szent lángot Jézus születésének helyszínéről, a Betlehemi Jászol Barlangból hozzák, és kis lámpásban vagy mécsesben szállítják. Az út során számos közösség, egyházi szervezet és cserkészcsapat veszi át a lángot. A Betlehemi Láng érkezése az adott helyszínre különleges esemény, és az átadásra sokszor ünnepi szertartások keretében kerül sor. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tagjai is részt vettek a Láng átvételében, amelyre a budapesti Fő utcai kapucinus templomban került sor. A cserkészek örömmel vállalták, hogy továbbítják ezt a szimbolikus lángot, elhozva magukkal a remény és szeretet üzenetét. A Betlehemi Láng fogadó ünnepsége Kárpátalján 2023. december 17-én, délután 4 órakor kerül megrendezésre a salánki görög katolikus templomban.
Meghitt ünnepség keretében, a mezőkaszonyi református templomban adtak tovább egymásnak a magyar cserkészeink által idén harmincegyedik alakalommal Kárpátaljára hozott betlehemi lángot. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) elnöke, Popovics Pál hangsúlyozta: „A mécsessel mécsest gyújtva továbbított láng, a béke lángja azt jelképezi, hogy a krisztusi szeretetet hordozni kell, őrizni és továbbadni.”
A betlehemi Születés bazilikában örökké égő mécses a krisztusi szellemiség szimbóluma, az ott meggyújtott lángot 1988 óta minden évben osztrák cserkészek speciális mécsesekben viszik hazájukba, ahol ünnepség keretében adják tovább a világ többi részéről érkező cserkészeknek. A járványhelyzet következtében idén ez kicsit másként alakult. A lángot Betlehemből Salzburgba vitték, ahol a lángosztó ünnepségen az Ausztrián kívül élő cserkészek csak online formában vehettek részt. Viszont minden nemzet kapott egy gyertyát, amit meggyújtottak az osztrák cserkészek, és kivitték Ausztria határára. A magyar cserkészek Hegyeshalomban, a határátkelőhelyen vehették át tőlük, majd Budapestre vitték tovább. Onnan – Kisvárda érintésével, kalandos úton, vonattal – december 18-án, nem sokkal éjfél után érkezett meg Csapra, de sajnálatos módon bealudt. Szerencsére a csapi cserkészcsapat parancsnoka ugyanaznap jött haza Budapestről, és a lángot újra elhozta. Délután 16 órára, időben eljuttatta a mezőkaszonyi templomba, ahol azt továbbadhatták egymásnak a kárpátaljai cserkészcsapatok képviselői és mindazok, akik fontosnak tartják a láng üzenetét.
A meghitt alkalom kezdetén az úrasztalán lévő adventi koszorú három gyertyáját félhomályban gyújtották meg a betlehemi lánggal, majd a Bátyúi Református Gyülekezet Ararát együttese adventi dalokat énekelt.
Radvánszky Ferenc mezőkaszonyi református lelkész igehirdetésében emlékeztetett: „Az advent lényege a találkozás. Találkozhat a teremtő és a teremtmény. A teremtő a teremtést – aki eltévedt – ismét kézbe veszi, új teremtésen viszi keresztül – ez áldás, egy óriási lehetőség. Erre készülődünk, és efelé közeledünk. Karácsonya annak van, aki ezt az áldást, vagyis az új teremtést átéli.”
Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke ünnepi beszédében kiemelte: „Mi, kárpátaljai magyar cserkészek minden évben megszervezzük a magunk kis betlehemi láng ünnepségünket. Azzal az üzenettel, hogy ezt a lángot nemcsak megkaptuk itt, ebben a szép templomban, hanem ezt a lángot és annak üzenetét őrizve továbbvisszük minél több közösségbe, településre, templomba, minél több családhoz. Tegyük ezt idén is ugyanígy!”
Gyebnár István beregszászi magyar konzul hangsúlyozta: „Ez a láng mindenkié. Minden jó szándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve. Kívánom, hogy a láng minél több közösségbe, családhoz eljutva hirdesse a keresztény szellemiséget, a népek és nemzetek közötti békét, egyetértést, amelyre a konfliktusokkal sújtott világunkban egyre nagyobb szükségünk van.”
Popovics Pál elmondta, hogy a lángot első alkalommal 1990-ben juttatták el magyarországi cserkészek Kárpátaljára, és harminc éve annak, hogy megalakult a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, amire emlékezve jubileumi évet hirdettek, hisz 2022-ben lesz harminc éve, hogy újra megalakultak Kárpátalján az első magyar cserkészőrsök, megtörténtek az elő fogadalomtételek, és megszervezték az első cserkésztábort. Ebből az alkalomból a jelenlévők elénekelték a cserkészindulót. Az elnök bejelentette, hogy azok a cserkészek, akik a lángot továbbviszik egy másik közösségbe, és továbbadják szenteste napjáig, egy jubileumi hímzett felvarrót kapnak. A cserkészszövetség Facebook-oldalán van egy térképük is, amelyen beírják majd, hogy melyik településen kitől lehet ezt a lángot átvenni.
Végül a Tiszaújlakról, Beregdédából, Benéből, Beregszászból, Munkácsról, Beregrákosról és Csapról érkezett cserkészcsapatok két-két képviselője egymás után gyújtotta meg a Betlehemből hozott lánggal a saját lámpását, utánuk pedig mindazok, akik ellátogattak a rendezvényre Kárpátalja településeiről. A lángosztó ünnepség a házigazdák jóvoltából szeretetvendégséggel ért véget, majd mindenki hazaindult a sötétben és hidegben a pici lámpásával, hogy hazavigye közösségébe, családjába a betlehemi lángot és nem utolsósorban azt a szellemiséget, amit a láng képvisel.
A cserkészszövetség elnöke tudósítónknak elmondta, hogy minden évben igyekeznek egy újabb településre, magyar közösségbe elvinni a lángosztó ünnepséget. Ilyenkor a cserkészetet is bemutatják, ha éppen ott nincs csapat. Minden évben más történelmi magyar egyház templomában szervezik az ünnepséget, tavaly görögkatolikus, idén református templomban. Még nem tudják, jövőre hol rendezik, de az biztos, hogy római katolikus közösségben. „Mezőkaszonyban most nincs cserkészcsapat, de az biztos, hogy a csehszlovák érában már komoly cserkészélet zajlott itt. Találtunk egy fémveretes emblémát abból az időből, a kaszonyi dzsemborinak vagy cserkésznagytábornak az emblémáját. A Magyar Cserkészszövetség 1912-ben alakult meg, Beregszászban már 1913–1914-ben voltak cserkészfoglalkozások. 1920 után a Csehszlovák Cserkészszövetség Podkarpatská Rus-i Cserkészkerületének keretében működtek a kárpátaljai cserkészcsapatok. Ők szervezték meg Kaszonyban a dzsemborijukat” – tudtuk meg Popovics Páltól.
Idén is a cserkészek segítségével jutott el Kárpátaljára a szeretet és a béke lángja, amelyet hagyományosan a három történelmi egyház felváltva fogad.
Most a batári görög katolikus hívek szervezték meg a Betlehemi láng ünnepélyes fogadását. A rendezvényen a kárpátaljai csapatok képviselői mellett a Lemberg megyei lengyel cserkészcsapat küldöttsége is részt vett.
Megérkezett Kárpátaljára a Betlehemi Láng, a béke és a szeretet jelképe. Kárpátaljai cserkészek hozták el Bécsből, ahová repülőgéppel érkezett Jeruzsálemból, az örök mécsesből.
https://youtu.be/C1S6OSM9cyY
A hagyományok szerint Kárpátalján a három történelmi magyar egyház egyik templomába viszik el elsőként a Betlehemi Lángot. Idén a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség a csapi Szent Anna római katolikus templomban szervezte meg lángátadó ünnepséget.
https://youtu.be/GJA77PhK3v4
Miután Thúrzó Péter, helyi plébános áldó imát mondott az egybegyűltekért a lángot a kárpátaljai cserkészek, a magyar szervezetek, egyházak képviselői és magánemberek vitték tovább a közösségekbe.
A Betlehemi Láng csak a kommunista rezsim bukása után juthatott el Kárpátaljára. Először 1990-ben Magyarországról. Azóta minden évben sok ezer magyar családban lobban fel a reménység fénysugara.