Egy svéd állami vállalat arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban ne használják a „Boldog karácsonyt!” kifejezést, amit a Svéd Demokraták párt élesen bírált, a svéd hagyományok elárulásának nevezve a dolgot.
Egy svéd állami tulajdonú vállalat, az SSAB belső levélben arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban inkább a „Kellemes ünnepeket!” kifejezést használják a „Boldog karácsonyt!” helyett – írja az Economx.
Az üzenet indoklása szerint a téli ünnepek számos különböző kultúra és vallás eseményeit foglalják magukban, és ezzel a kifejezéssel nagyobb befogadást és tiszteletet tanúsíthatnak az eltérő hátterű emberek iránt. A levelet a cég befogadási és sokszínűségi bizottságának egyik tagja küldte ki.
Az eset nagy visszhangot váltott ki Svédországban, a Svéd Demokraták párt, amely külső támogatást nyújt a kormánykoalíciónak, élesen bírálta a kezdeményezést. Úgy vélték, hogy az intézkedés a svéd kultúra és hagyományok elárulását jelenti. A párt szóvivője szerint azoknak, akik Svédországban élnek, tiszteletben kell tartaniuk a helyi szokásokat, és hangsúlyozták, Svédországban továbbra is a „Boldog karácsonyt!” köszöntést kell használni.
Nem szabad alkalmazkodnunk azokhoz, akik nem osztják a hagyományainkat; akik itt vannak, inkább mutassanak tiszteletet a svéd karácsony és a kulturális örökségünk iránt. Svédországban azt mondjuk, hogy boldog karácsonyt – írták.
Az ügy szélesebb vitát indított a sokszínűség, a hagyományok megőrzése és a befogadás egyensúlyáról Svédországban.
[type] => post
[excerpt] => Egy svéd állami vállalat arra kérte dolgozóit, hogy az ünnepi időszakban ne használják a „Boldog karácsonyt!” kifejezést, amit a Svéd Demokraták párt élesen bírált, a svéd hagyományok elárulásának nevezve a dolgot.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1734347460
[modified] => 1734304585
)
[title] => Egy állami cég betiltotta a „Boldog karácsonyt!” kifejezést Svédországban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=226247&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 226247
[uk] => 226593
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 226248
[image] => Array
(
[id] => 226248
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony.webp
[original_lng] => 17136
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/karacsony.webp
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734436343:3
[_thumbnail_id] => 226248
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2229
[translation_required_done] => 1
[_oembed_01f6d4d7b5e6689460cd6c1c195cb4d4] =>
[_oembed_time_01f6d4d7b5e6689460cd6c1c195cb4d4] => 1735830917
[_oembed_3e69cb51ad3ea9da8e362de3f032e383] =>
[_oembed_time_3e69cb51ad3ea9da8e362de3f032e383] => 1735830918
[_oembed_069aef8b7b8b0374d887c0d550d476b1] =>
[_oembed_time_069aef8b7b8b0374d887c0d550d476b1] => 1736519539
[_algolia_sync] => 508519031000
[_oembed_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] =>
[_oembed_time_0e4c2191b5e05f97e3681c8030268d0e] => 1755087259
[_oembed_a6f0430227d3da8ef6ce2a2f15a12288] =>
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.