Az orosz propaganda hamis információkat terjeszt arról, hogy 22 év alatti ukrán férfiak tömegesen menekülnek el az országból, jelentette be Andrij Demcsenko, az Állam Határőrszolgálat szóvivője.
Elmondta, hogy ezek a hírek nem igazak. Elmondása szerint a határőrök nem vezetnek statisztikát az állampolgárok távozásáról korcsoportonként, de elemzik az utasforgalmat az ellenőrző pontokon.
„A 18–22 éves férfiak kategóriája nem domináns a határt átlépők között. Naponta lépnek ki- és be az országba, és ez nem befolyásolja jelentősen az utasforgalmat” – hangsúlyozta Demcsenko.
A fiatal 22 éven aluli ukrán férfiak tömeges külföldre való kimeneküléséről szóló információ az orosz propaganda egy újabb álhíre.
Bár egyre több pletyka kering arról, hogy a polgári légiforgalom már januárban visszatérhet Ukrajnába, a Miniszteri Kabinet jelenleg nem látja indokoltnak a légi közlekedés visszaállítását.
Az Ukrinform tudósítása szerint ezt Olekszij Kuleba, Ukrajna újjáépítéséért felelős, illetve a községek és területek fejlesztéséért felelős minisztere jelentette ki.
A tisztségviselő megerősítette, hogy az intézmények felkészültsége a légiforgalom visszaállítására Ukrajna légterében már elérte a 95%-ot. A lembergi vagy kijevi repülőtér megnyitásához mindössze 45 napra van szükség.
Azonban a biztonsági helyzet jelentős akadályt jelent. Kuleba meggyőződése, hogy a jelenlegi légvédelmi rendszerek nem elegendőek ahhoz, hogy biztosítsák az egyik legfontosabb feltételt a légiközlekedés újraindításához: az utasok biztonságát. Így egyelőre még túl korai beszélni a légi közlekedés megnyitásáról.
Nem igazak a tömegmédiában elterjedt információk, miszerint Rusztem Umerov védelmi miniszter gyermekeinek amerikai állampolgársága lenne – közölte csütörtökön az rbc.ua hírportál Védelmi Minisztérium Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint a Védelmi Minisztérium jelezte: „Nem felel meg a valóságnak az a tömegmédiában elterjedt információ, amely szerint Rusztem Umerov védelmi miniszter családtagjai amerikai állampolgárok.” Amint a tárca megjegyezte, Umerov gyermekei (fia 10 éves, lányai 8 és 2 évesek) kizárólag Ukrajna állampolgárai. Az Umerov családtagok nem rendelkeznek más országok állampolgárságával – szögezte le a tárca.
„Azokat az ukrán útleveleket, amelyeket a korábbiak lejárta után állítottak ki számukra, Ukrajna amerikai nagykövetségén kapták meg. Ezért az okmányok kiállításának helyét is feltüntették – Egyesült Államok” – magyarázta a Védelmi Minisztérium.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy 2016-ban a miniszter családja külföldre kényszerült Rusztem Umerovnak az ideiglenesen megszállt Krímmel kapcsolatos szisztematikus tevékenysége miatti fenyegetések miatt.
Rusztem Umerov 2014 óta a krími tatár nép Kurultájának küldötteként a krími tatár nép vezetőjével, Musztafa Dzsemiljevvel és a Medzslisz képviselőivel minden nemzetközi fórumon felszólalt az emberi jogoknak a megszállt Krím félszigeten történt megsértésével kapcsolatban.
Vadim Deniszenko belügyminiszteri tanácsadó javaslata, hogy a háború után legalább három évre tiltsák meg a férfiak külföldi utazását, felkavarta az ukrán társadalmat, ezért a Belügyminisztérium kihátrált vezető munkatársa és indítványa mögül – közölte vasárnap az rbc.ua hírportál a Belügyminisztérium Telegram-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Belügyminisztérium a reagálásában „személyes véleménynek” nevezte Deniszenko nyilatkozatát, és azt kérte a sajtótól, hogy ezt ne tekintsék a Belügyminisztérium hivatalos álláspontjának. A tárca azt is kérte az újságíróktól, hogy Vadim Deniszenkót ne nevezzék a belügyminiszter tanácsadójának. „Számos újságírói kérésre reagálva hivatalosan tájékoztatom önöket, hogy Vadim Deniszenko nem a belügyminiszter tanácsadója” – mondta Marjana Reva, a Belügyminisztérium szóvivője.
Az ügy előzményeiről a hírportál megállapította, hogy Vadim Deniszenko, Jövő Intézetének vezetője, akit a média a belügyminiszter tanácsadójának nevezett, a Facebookon azt írta, hogy az ukránok nemzetként való megőrzése érdekében további három évre meg kell hosszabbítani a férfiak kiutazási tilalmát a háború befejezése után. „A határok egy csapásra történő megnyitása, mint ahogy 2022. február 24. előtt volt, további egymillió fő elvesztését jelenti. Most körülbelül 7 millió ember van külföldön, akiknek a fele vissza fog térni. Mindazok, akik átfogó visszatérést segítő intézkedésekről írnak, csalnak. Nincsenek és nem is lesznek valódi átfogó intézkedések. Sajnos” – írta Vadim Deniszenko.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Vadim Deniszenko belügyminiszteri tanácsadó javaslata, hogy a háború után legalább három évre tiltsák meg a férfiak külföldi utazását, felkavarta az ukrán társadalmat, ezért a Belügyminisztérium kihátrált vezető munkatársa és indítványa mögül. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1691344020 [modified] => 1691342078 ) [title] => A Belügyminisztérium cáfolja miniszteri tanácsosának a szavait a férfiak 3 éves kiutazási tilalmáról a háború után [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=156892&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 156892 [uk] => 156899 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 156893 [image] => Array ( [id] => 156893 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles.jpg [original_lng] => 59516 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/08/hatar-tiltas-hataratkeles.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1691333416:8 [_thumbnail_id] => 156893 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4042 [_hipstart_feed_include] => 1 [_bold_post] => 1 [_oembed_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => [_oembed_time_e6f110995753469bfd433795c59cd6b0] => 1705576999 [_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] =>