Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) biztonsági bizottsága közölte, hogy felülvizsgálja a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinát kapó nők erős menstruációs vérzéséről és a menstruáció elmaradásáról szóló jelentéseket – írja a CNBC.
Az EU vizsgálata az mRNS technológián alapuló vakcinákra terjed ki, és azt kutatják, hogy okozhatnak-e zavarokat a női ciklusokban. Az ügynökség egyelőre azt közölte, hogy még nem egyértelmű, hogy van-e ok-okozati összefüggés. A menstruációs zavarok számos alapbetegség, valamint stressz és fáradtság miatt is előfordulhatnak – mondta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), hozzátéve, hogy a Covid-19 fertőzést követően is jelentettek ilyen zavarokat.
A National Institutes of Health által finanszírozott, nemrégiben készült tanulmány szerint ami (közel 4000 felhasználójának adatait gyűjtötte össze) a koronavírus elleni védőoltás összefüggésbe hozható a menstruációs ciklus hosszának átmeneti változásával. Az EMA azonban decemberben azt mondta, hogy nem állapított meg kapcsolatot a menstruációs ciklus változása és a Covid-19 vakcina között – miután egy norvégiai tanulmány szerint egyes nőknél az oltás után erősebb volt a menstruáció.
A rendelkezésre álló bizonyítékok áttekintése után az EMA kockázatértékelő bizottsága (PRAC) közölte, hogy úgy döntött, hogy az összes rendelkezésre álló adat értékelését kéri, beleértve a betegek és egészségügyi szakemberek jelentéseit, a klinikai vizsgálatokat és a publikált szakirodalmat.
Az ügynökség pénteken hozzátette, hogy arra sincs bizonyíték, hogy a Covid-19 vakcina befolyásolta volna a termékenységet.
Forrás: portfolio.hu
[type] => post
[excerpt] => Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) biztonsági bizottsága közölte, hogy felülvizsgálja a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinát kapó nők erős menstruációs vérzéséről és a menstruáció elmaradásáról szóló jelentéseket - írja a CNBC.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1644765720
[modified] => 1644763759
)
[title] => Az EU vizsgálja, hogy jelentkezhetnek-e zavarok a női ciklusban egyes oltástípusok után
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=90072&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 90072
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 90073
[image] => Array
(
[id] => 90073
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2.jpeg
[original_lng] => 71128
[original_w] => 1200
[original_h] => 800
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2.jpeg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2.jpeg
[width] => 1200
[height] => 800
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/02/2.jpeg
[width] => 1200
[height] => 800
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1644759168:4
[_thumbnail_id] => 90073
[_edit_last] => 4
[views_count] => 3293
[_oembed_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] =>
[_oembed_time_def764f9efec995419db9e05bb83c04a] => 1644758534
[_oembed_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] =>
[_oembed_time_2606544f022e477c0e21fc40198db5d7] => 1663752300
[_oembed_cd195344cfb5b1385f8fe0945b91d19d] =>