Array
(
[count_posts] => 2
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjI0NjAyNzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 247557
[content] =>
Ukrajnában lehetőség nyílhat a négynapos munkahét bevezetésére a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezése alapján – számolt be róla július 5-én a TSN hírportál. A témáról Danilo Hetmancev parlamenti képviselő nyilatkozott a Novini.LIVE-nak.
A politikus elmondta: támogatja, hogy kísérleti jelleggel kipróbálják a négynapos munkahetet, ám hangsúlyozta, hogy háborús körülmények között ez nem válhat kötelezővé. „Erről a munkáltatónak és a dolgozóknak közösen kell dönteniük” – fogalmazott Hetmancev.

Szerinte a négynapos munkarend már több európai országban is működik, vagy tesztelés alatt áll, például Belgiumban, Írországban és Lengyelországban.
Lehetséges megoldás lehet a 40 órás heti munkaidő megtartása rövidebb munkahéttel, vagy más egyéni megállapodások a felek között. Úgy gondolom, még háborús időszakban is szabadságot kell adni az ukrán vállalkozásoknak arra, hogy a számukra legmegfelelőbb munkarendet válasszák
– tette hozzá.
A TSN emlékeztet: a világ számos országában folynak hasonló kísérletek. Lengyelországban például a kormány kísérleti programot indít, amely során rövidebb munkahéttel, de a fizetések megtartásával próbálkoznak.
Németországban 2024 februárja óta 50 vállalat teszteli a négynapos munkahetet változatlan bér mellett, míg az Egyesült Királyságban több mint 200 cég már állandó jelleggel átállt erre a modellre.
A kutatások szerint a négynapos munkahét nemcsak a termelékenységet növelheti, hanem hozzájárul a munkavállalók stresszének csökkentéséhez is.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában lehetőség nyílhat a négynapos munkahét bevezetésére a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezése alapján.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1751916960
[modified] => 1751903772
)
[title] => Ukrajnában is bevezethetik a négynapos munkahetet – de csak közös megegyezéssel
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=247557&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247557
[uk] => 247541
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 247542
[image] => Array
(
[id] => 247542
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33.png
[original_lng] => 386981
[original_w] => 860
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33-300x157.png
[width] => 300
[height] => 157
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33-768x402.png
[width] => 768
[height] => 402
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33.png
[width] => 860
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33.png
[width] => 860
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33.png
[width] => 860
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/image-33.png
[width] => 860
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1751892973:5
[_thumbnail_id] => 247542
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1763
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 217877883001
[_oembed_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] =>
[_oembed_time_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] => 1751906195
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1751906195
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1754909353
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1754909353
[_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] =>
[_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1756402537
[_oembed_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] =>
[_oembed_time_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] => 1756402538
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760421623
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1760421623
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1760421623
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1760961227
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761678199
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761678199
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761678199
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 2167099
[1] => 246027
[2] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => 4 napos munkahét
[1] => Danilo Hetmancev
[2] => Ukrajna
)
)
[1] => Array
(
[id] => 116881
[content] =>
Denisz Smihal miniszterelnök elhalasztotta a hadköteles férfi vállalkozók óvadék ellenében történő külföldre engedéséről szóló rendelet aláírását – közölte Danilo Hetmancev, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője, a Legfelső Tanács pénzügyi, adó- és vámpolitikai bizottságának elnöke a Telegram-csatornáján, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint Hetmancev azt írta: „tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy a kormányfő elhalasztotta az úgynevezett „kiküldetésről” szóló, a társadalom részéről sok bírálatot kiváltó rendelet aláírását. A hadkötelesek külföldre utazásának mechanizmusának kezdeményezői intuitív módon, megfelelő számítások nélkül javasolták a kérdés megoldását, ami nyilvánvalóan nem győzte meg a társadalmat annak célszerűségéről.”
A honatya hozzátette, hogy támogatja a miniszterelnök álláspontját. „Egyértelmű, hogy a háború hetedik hónapjában dönteni kell valamit a külföldi üzleti utakról. Az is nyilvánvaló azonban, hogy itt az ideje, hogy az intuitív döntések helyett kiegyensúlyozott és kiszámított döntéseket hozzunk” – mutatott rá Danilo Hetmancev.
Mint hírportálunk augusztus 19-én beszámolt róla, Julija Szviridenko gazdasági miniszter bejelentette, hogy a hadköteles korú egyéni vállalkozók és a magántulajdonú cégek jogi személyei szeptember 1-től 200 ezer hrivnya kaució letétbe helyezése ellenében kiutazhatnak Ukrajnából külföldre, de csak 7 napra. Mint közölte, a külföldi utazáshoz a vállalkozás vezetőjének vagy az egyéni vállalkozónak megfelelő kérelmet kell benyújtania. A kaució összegét visszakapja a tulajdonosa, miután az üzleti úton lévő személy visszatért Ukrajnába – tette hozzá.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post
[excerpt] => Denisz Smihal miniszterelnök elhalasztotta a hadköteles férfi vállalkozók óvadék ellenében történő külföldre engedéséről szóló rendelet aláírását – közölte Danilo Hetmancev.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1662116460
[modified] => 1662114831
)
[title] => Elhalasztotta a hadköteles férfi vállalkozók óvadék ellenében való kiutazásáról szóló rendelet aláírását a kormányfő
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=116881&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 116881
[uk] => 116885
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 116882
[image] => Array
(
[id] => 116882
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak.jpg
[original_lng] => 45527
[original_w] => 690
[original_h] => 387
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/utazas-ferfiak.jpg
[width] => 690
[height] => 387
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1662104475:8
[_oembed_e1e80da1ac10ab89e9785766dad88a01] => {{unknown}}
[_thumbnail_id] => 116882
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3546
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] =>
[_oembed_time_095832571d115e22f66a08f3f6abc6ea] => 1662105668
[_oembed_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] => Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Z pic.twitter.com/q6EoBiEWVY
— VICE World News (@VICEWorldNews) August 24, 2022
[_oembed_time_34a1a4ae9fed227e236858ec58e0a5aa] => 1662105668
[_oembed_68e36d3bb22b872c46c183426d811403] =>
[_oembed_time_68e36d3bb22b872c46c183426d811403] => 1663144154
[_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
— Barbra Streisand (@BarbraStreisand) September 22, 2022
[_oembed_time_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => 1664263822
[_oembed_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022
[_oembed_time_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => 1666778568
[_oembed_239d60e6eb7da4b11ec0379e67d81212] =>
[_oembed_time_239d60e6eb7da4b11ec0379e67d81212] => 1667663741
[_oembed_b2227054d541b189c4b1c847825e7c97] => Tankci go choo choo. pic.twitter.com/wUx3NX4zoR
— Brinovčk (@BrisarB) October 25, 2022
[_oembed_time_b2227054d541b189c4b1c847825e7c97] => 1667663741
[_oembed_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSb pic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
[_oembed_time_261b1cf48cc9ce4b166b5dc013d7e0f6] => 1668063068
[_oembed_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] =>
[_oembed_time_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => 1668063068
[_oembed_21b2735414053d6dcf352d32c7126564] =>
[_oembed_time_21b2735414053d6dcf352d32c7126564] => 1669293283
[_oembed_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] =>
[_oembed_time_9b6af6382a67edcb4eba640d8e9c192f] => 1672414945
[_oembed_4aacbfdfb2f205e8dc4e605050ae719b] => Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
— MFA Finland ?? (@Ulkoministerio) January 9, 2023
[_oembed_time_4aacbfdfb2f205e8dc4e605050ae719b] => 1673610036
[_oembed_c018d11113ecffa3e8cfe0fcc32665a5] => Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
— Ville Skinnari (@VilleSkinnari) January 9, 2023
[_oembed_time_c018d11113ecffa3e8cfe0fcc32665a5] => 1673610037
[_oembed_6df39cfe8b788b729da3d228daabf5e5] => Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine!
It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase.
Thank you to @BWallaceMP
Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
— Oleksii Reznikov (@oleksiireznikov) January 21, 2023
[_oembed_time_6df39cfe8b788b729da3d228daabf5e5] => 1674637287
[_oembed_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] =>
[_oembed_time_d21429d77ff886595c3a1cb4ea456edf] => 1674637288
[_oembed_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] =>
[_oembed_time_ed8d1a7dea1d571fd3f96ec9cb905f2b] => 1674637288
[_oembed_10fb416d82cc4e02e1ae56c201b3bca4] =>
[_oembed_time_10fb416d82cc4e02e1ae56c201b3bca4] => 1675858964
[_oembed_33cc4f2bf9de4b49fe3da9478d8e91a8] =>
[_oembed_time_33cc4f2bf9de4b49fe3da9478d8e91a8] => 1675858964
[_oembed_02edabe97a5abca3ba3d0679ee4997b1] =>
[_oembed_time_02edabe97a5abca3ba3d0679ee4997b1] => 1675858964
[_oembed_67547ed39d298c3a23a3ef3f68c177c1] =>
[_oembed_time_67547ed39d298c3a23a3ef3f68c177c1] => 1676307497
[_oembed_37912ec8f17270efaccae9bb340c6d60] =>
[_oembed_time_37912ec8f17270efaccae9bb340c6d60] => 1676307497
[_oembed_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] =>
[_oembed_time_6677892b1bb14e0bfc733f336554287a] => 1677598034
[_oembed_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => The Russian invasion has caused huge damages on Ukrainian hospitals, putting vulnerable patients at risk.
More than 2,000 ?? patients have already been transferred to hospitals across Europe via the #EUCivilProtection Mechanism.
Together, we are saving lives.#StandWithUkraine
— European Commission (@EU_Commission) March 23, 2023
[_oembed_time_a69b700c529458492254fd2a3f646219] => 1680001755
[_oembed_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] =>
[_oembed_time_94d2454283a758fb960addb44e9d271e] => 1680785305
[_oembed_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] =>
[_oembed_time_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => 1680785305
[_oembed_909bbd962a1618ab71558450a5536150] =>
[_oembed_time_909bbd962a1618ab71558450a5536150] => 1680785305
[_oembed_76068af70f4b20da4195c27212745107] => Keep Ukraine in your hearts and thoughts.
Don’t support appeasers who would leave them behind.
— Stephen King (@StephenKing) April 7, 2023
[_oembed_time_76068af70f4b20da4195c27212745107] => 1681210482
[_oembed_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] =>
[_oembed_time_11a1e0d165af84aa0b7964001703c844] => 1683219927
[_oembed_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] =>
[_oembed_time_70c229fc971952fa1e56baca93f03a43] => 1683880090
[_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] =>
[_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684480217
[_oembed_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] =>
[_oembed_time_309b25d8dca9c5585936ae1d798e3f9b] => 1686034420
[_oembed_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] =>
[_oembed_time_88735fa5969c1cf38db33692808c7476] => 1691565320
[_oembed_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] =>
[_oembed_time_373916ebf72167c3f4149236d9405cfc] => 1693287048
[_oembed_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] =>
[_oembed_time_164033cff85678aac621b6bdd9a2048c] => 1693287048
[_oembed_e8bb959ec43e8a2e5e0acecb465ce38e] =>
[_oembed_time_e8bb959ec43e8a2e5e0acecb465ce38e] => 1695831598
[_oembed_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] =>
[_oembed_time_34f8cef8ca3a12977b50d7553b9b2da8] => 1696100595
[_oembed_4035195bd6f577fddb89ec79b35f87e1] =>
[_oembed_time_4035195bd6f577fddb89ec79b35f87e1] => 1700382401
[_oembed_515588aaf8aaa72463b062914221697b] =>
[_oembed_time_515588aaf8aaa72463b062914221697b] => 1701616462
[_oembed_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] =>
[_oembed_time_bb1b1a4dca0c285fba80e19e46dd229d] => 1710522086
[_oembed_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] =>
[_oembed_time_53245a7ff2b0e43b9a0f7ede0d512de8] => 1710522086
[_oembed_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] =>
[_oembed_time_4506a220cab44ca92f0031b45994fbbd] => 1713021381
[_oembed_8292b9cb0c0410d830011435eaa0bf66] => {{unknown}}
[_oembed_9a7f1568558ac63acda226549a7e99e2] => {{unknown}}
[_oembed_09ebc4507a10ff974b9cc679c719a6a8] =>
[_oembed_time_09ebc4507a10ff974b9cc679c719a6a8] => 1716795711
[_oembed_02e0896f5a6c0f2714ccd7a2b5f8718c] =>
[_oembed_time_02e0896f5a6c0f2714ccd7a2b5f8718c] => 1722409529
[_oembed_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] =>
[_oembed_time_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] => 1731871013
[_oembed_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] =>
[_oembed_time_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] => 1732783052
[_oembed_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] =>
[_oembed_time_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] => 1732783052
[_oembed_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] =>
[_oembed_time_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] => 1732783052
[_oembed_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] =>
[_oembed_time_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] => 1732783052
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737371532
[_oembed_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] =>
[_oembed_time_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] => 1737371532
[_oembed_aaab962faadce63132fcb255c241c10d] =>
[_oembed_time_aaab962faadce63132fcb255c241c10d] => 1737371532
[_oembed_5407d5422500c7dcf5759c040d83a26d] =>
[_oembed_time_5407d5422500c7dcf5759c040d83a26d] => 1742023096
[_oembed_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] =>
[_oembed_time_1845ab3e8da9917148d0a757fba4378a] => 1742023096
[_oembed_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] =>
[_oembed_time_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] => 1743956853
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1743965498
[_algolia_sync] => 508243133000
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1746079927
[_oembed_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] =>
[_oembed_time_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => 1746079928
[_oembed_33f0bc350f2575bc4996e64955f05746] =>
[_oembed_time_33f0bc350f2575bc4996e64955f05746] => 1753890643
[_oembed_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] =>
[_oembed_time_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => 1759315575
[_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] =>
[_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1759315575
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763811620
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763811621
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763811621
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 83882
[4] => 17
[5] => 592
[6] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => Háború
[4] => Sürgős
[5] => Társadalom
[6] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 246027
[1] => 246026
[2] => 17509
[3] => 291
[4] => 12724
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Danilo Hetmancev
[1] => hadköteles férfiak kiutazása
[2] => óvadék
[3] => Ukrajna
[4] => vállalkozók
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 246027
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 246027
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Danilo Hetmancev (1 Oldal)