Helyi idő szerint vasárnap tartották meg a 82. Golden Globe díjátadót a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben. A műsor házigazdája az Emmy-díjra jelölt komikus, színésznő és műsorvezető, Nikki Glaser volt. A legtöbb díjat a Netflix Emilia Pérez című alkotása kapta, mely a tíz jelölésből négyet zsebelt be.
Magyar idő szerint január 6-án, hétfőn, hajnali 2:00-kor kezdődött a 82. Golden Globe-gála. Az esemény egyik meghatározó pillanata volt, mikor Demi Moore A szer című filmben nyújtott alakításáért átvehette a legjobb színésznőnek járó díjat, ugyanis 45 éves pályafutása alatt most először jutalmazták.
A Netflix Emilia Pérez című alkotása kapta a legjobb film díját musical/vígjáték kategóriában, A brutalista című film pedig a legjobb dráma díját nyerte el.
A brutalista főszereplője és rendezője, Adrien Brody és Brady Corbet is szobrocskát vihetett haza. A film két magyar bevándorló, Tóth László, a fiktív építész és Tóth Erzsébet történetét meséli el, és nagyrészt Magyarországon, magyar stábbal forgatták.
Corbet köszönőbeszédében kiemelte a Magyar Filmlabor segítségét is.
Fernanda Torres nagy meglepetésre megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat az I’m Still Here című filmért, megelőzve ezzel Pamela Andersont, Angelina Jolie-t, Nicole Kidmant, Tilda Swintont és Kate Winsletet. Torres elmondta, hogy ő a második brazil nő, akit ebben a kategóriában jelöltek.
A másik meglepetés az animáció kategóriában született: az Áradás című alkotás győzött minden idők legtöbb bevételt hozó rajzfilmje, az Agymanók 2 és A vad robot előtt.
Jodie Foster hosszú pályafutása ötödik Globe-ját vihette haza az HBO True Detective: Night Country című sorozatában nyújtott alakításáért.
Az alábbiakban a jelöltek között kiemeléssel jelezzük, melyik film nyert az adott kategóriában.
Majdnem három évvel azután, hogy kiderült, afáziát, majd később FTD-t (frontotemporális demenciát) diagnosztizáltak Bruce Willisnél, Demi Moore tájékoztatta a rajongókat volt férje egészségi állapotáról.
„A körülményekhez képest az állapota stabil” – mondta Demi Moore Christiane Amanpournak a CNN-en, amelyről a Hello! magazin számolt be.
A színésznő szerint fontos, hogy mindenki tudja, Bruce Willist szeretet és boldogság veszi körül. Hozzátette: „Úgy értem, nyilvánvalóan nagyon nehéz, nem kívánnám ezt senkinek, és nagy veszteséget élünk meg, de valamiféle szép és nagy ajándékok is kisülhetnek belőle.”
A Die Hard színésze öt lány apja: Scout, Tallulah és a legidősebb lánya, a 36 éves Rumer édesanyja Demi Moore, akivel 13 évig voltak házasok, a 12 éves Mabelt és a 10 éves Evelynt pedig jelenlegi feleségével, Emma Heming Willisszel nevelik.
Nem hazudnak a gyerekeknek
A család tagjai az elmúlt években hihetetlenül közel kerültek egymáshoz. A hálaadás napjára Scout megosztott magáról egy aranyos „orros” képet az apjával, Tallulah pedig a földön ülve nézett fel Bruce-ra. Emma őszintén beszélt arról is, hogyan érintette családjukat a betegség, és hogyan dolgozza fel két fiatal lánya a hírt.
Ezt a betegséget rosszul diagnosztizálják, félreértik. Kulcsfontosságú volt a diagnózis felállítása, hogy megtanuljam, mi az a frontotemporális demencia, és elmagyarázzam gyermekeinknek is. Soha nem próbáltam semmit elhazudni nekik. Úgy nőttek fel, hogy Bruce hanyatlott az évek során. Nem próbálom megvédeni őket ettől – mondta. A terapeutájuktól is azt a tanácsot kapta, hogy ha gyerekek kérdeznek, válaszolni kell rá. „Ha látnánk, hogy Bruce küzd, megbeszélném a gyerekekkel, hogy megértsék, de ez a betegség krónikus, progresszív és végleges.”
Bruce Willis 2022-ben vonult vissza a színészettől, és a jelenlegi felesége, Emma, illetve a volt felesége, Demi megosztotta a nyilvánossággal, hogy ez az állapot „befolyásolja a kognitív képességeit”. Emma és Demi felnőtt lányaival, Rumerrel, Scouttal és Tallulah-val 2023 februárjában újabb információt osztott meg a sajtóval: „Bruce állapota előrehaladott, és most már pontosabb diagnózisunk van: frontotemporális demencia (FTD).”
A frontotemporális degeneráció a demencia leggyakoribb formája a 60 év alattiak körében, egyformán érinti a férfiakat és a nőket, és a betegségre nincs gyógymód.