A bécsi muszlim szervezetek azt követelik, hogy a március 10-én kezdődő ramadán alatt legyenek feldíszítve a közterek muszlim jelképekkel, csillagokkal és félholdakkal. Szerintük szép szimbóluma lenne az egymás mellett élésnek, ha a Bécsben élő 285 ezer muszlim megfelelő körülmények között ünnepelhetné az iszlám böjtöt. A kérdés megosztja az osztrákokat, az Osztrák Szabadságpárt kerületi elnöke szerint ez felérne az önfeladással.
„Miután az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt is elhatárolódott ettől a kérdéstől, Susanne Raab integrációs miniszter is a korábban Twitternek nevezett X platformon megnyilvánult ebben a kérdésben. Úgy fogalmazott, hogy gyakorlatilag fordítva ülünk a lovon, hogyha engedünk ennek a kérésnek, hiszen a hozzánk érkezőknek, és a velünk együtt élőknek kell a mi értékrendünkhöz alkalmazkodniuk, és nem fordítva” – mondta el az M1 kismartoni tudósítója.
[type] => post [excerpt] => A bécsi muszlim szervezetek azt követelik, hogy a március 10-én kezdődő ramadán alatt legyenek feldíszítve a közterek muszlim jelképekkel, csillagokkal és félholdakkal. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1709996520 [modified] => 1709964330 ) [title] => A bécsi muszlimok követeléssel álltak elő a ramadán előtt, a kérés megosztja az osztrákokat [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=180535&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 180535 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 180536 [image] => Array ( [id] => 180536 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria.jpg [original_lng] => 319985 [original_w] => 2560 [original_h] => 1440 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria-2048x1152.jpg [width] => 2048 [height] => 1152 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/03/ausztria.jpg [width] => 2560 [height] => 1440 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1709957130:12 [_thumbnail_id] => 180536 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3377 [_oembed_0bea2139a0d9badfb978ef41e2f7d9ab] =>
🚨 PROTEST VOR SCHLOSS SCHÖNBRUNN 🚨
🚧 Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH
🚧 Bei der Station Hietzing und vorm Schloss Schönbrunn bringen wir den Verkehr friedlich zum Stillstand.
‼️ Wir alle sind die letzte Generation, die eine Klimahölle noch verhindern kann – wenn wir jetzt entschlossen handeln. #Tempo100pic.twitter.com/BaPyWMIIeC
Die private Wohnsituation der geflüchteten Menschen aus der Ukraine spitzt sich zu. Jetzt sollen 350 Frauen und Kinder im Hotel de France Platz finden.https://t.co/S4zosgLD5fpic.twitter.com/oTCNeWWVnH