A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Nagyberegi Tájház területé rendezte meg február 9-én a hagyományőrző farsangi disznótort, mely egyben jótékonysági céllal is zajlott: a meghívottak által befizetett belépődíjból a fronton szolgálatot teljesítők családjait ‒ elsősorban azon családokat, akik a főiskolához köthetőek ‒ támogatták a szervezők.
A disznótoros nap során törekedtek arra, hogy minden disznóvágáshoz kapcsolódó szokást, ételt és hagyományt bemutassanak, amely Nagyberegre és a környező településekre jellemző, illetve az volt a korábbi időkben. Az előkészületek már előző nap elkezdődtek. A nagyberegi gazdaasszonyok töltötték a káposztát, kemencében sült a tepertős pogácsa, készült a fánk és mindenféle előkészület zajlott. Aztán hajnalban Nagy György hentes és csapata leszúrta a közel 200 kilogrammos disznót, majd megtisztították, feldarabolták. Reggelire hagymás vért és velőt vesével készítettek az asszonyok, valamint töltött káposztát. Gál Adél főiskolai tanártól, néprajzkutatótól megtudhattuk, hogy vidékünkön valahol hagymásvért volt szokás készíteni reggelire, másutt velőt vesével, itt mindkét hagyományos disznótoros fogást meg lehetett kóstolni. Volt fánk és tepertős pogácsa is az asztalon a jóféle fogópálinka és kitűnő borok mellett.
A hagyományos disznótornak igazán autentikus keretet adott a tájház portája, a hentesek és helyi asszonyok mellett sürögtek-forogtak a főiskola Egán Ede Szakképzési Centrumának vendéglátó és szakács szakos diákjai, akárcsak a szervezőmunkát felvállaló Pro Cultura Subcarpathica szervezet munkatársai. Az utóbbiak forralt borral vagy forró teával kínálták az érkezőket.
Az Ungvár 21 Televízió operatőrei ott voltak minden fontosabb történésnél, rögzítve minden részletet. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke tudósítónknak elmondta: „A mai rendezvényünknek hármas célja van. Az egyik, hogy egy hagyományos beregi disznótor minden részletét felvegyék az operatőrök, a szúrástól a bélpucoláson át mindent. Ebből egyrészt egy oktatófilm készül főiskolánk Egán Ede Szakképzési Centrumának szakács szakos hallgatói számára. Az Ungvár 21 Televízió pedig egy dokumentumfilmet is összeállít belőle. A másik célunk, hogy bemutassuk ehhez az észszerű disznótoros szokáshoz kapcsolódó népi hagyományainkat az ide ellátogatóknak. A hagyományok több eleme ma már nem élő, de az én gyermekkoromban, a hatvanas‒hetvenes években még élő gyakorlat volt Nagyberegen, és gondolom másfelé is Kárpátalján. A néprajzosok a disznótorhoz kapcsolódó szokásokat népi hagyományként kezelik. Az is, ugyanakkor racionális megoldás volt egy olyan világban, amikor nem voltak hűtőgépek, nem lehetett sokáig tárolni a húst. Beosztotta a rokonság, hogy mikor tartanak disznótort, így András-naptól farsangig rendszeresen került az asztalra friss disznóhús, csak utána vették elő a füstöltet. A disznótoron a közeli rokonság vett részt, de számon tartották, hogy a távoli rokonoknak mit és mennyit küldtek, akik rendre visszahozták, amikor ők vágtak disznót. A nagyanyán fel is írta minden évben egy zöld kockás füzetbe, hogy ki mit hozott. Egy nap alatt mindent feldolgozott a rokonság, estére megterítették a nagyszobába a nagyasztalt, hogy mindenki leülhessen. Ott általában éjfélig tartó beszélgetés volt, nótázás és előkerültek a családi történetek is, amelyekről év közben nem beszéltek. Közben jöttek a farsangos maskarás fiúk, akiket a 30-as években a fonóban, de amikor én fiatal voltam, már a dohánysimítóban öltöztették fel a lányok és küldték, hogy kunyeráljanak egy kis kóstolót és vigyék nekik oda” – idézte fel emlékeit Orosz Ildikó. Az elnök asszony harmadik célként a mai Nagybereg, illetve a nagy múltú település közelmúltjának bemutatását nevezte meg, amire ugyancsak kitérnek a készülő filmben, amely a nagy mennyiségű anyag miatt valószínűleg többrészes lesz.
Közben zajlott a disznótor, a szakácshallgatók Nagy György irányításával szakszerűen besózták a húst, töltötték a kolbászt. Az asszonyok vezetésével készült a májas és véres hurka, amit hagyományosan, „duduval” is töltöttek. A meghívottak többsége csak az ebédre érkezett, elégedetten kanalazták az orjalevest, miután befizették az előre meghatározott összeget a meghirdetett jótékony célra.
A hagyományokat felelevenítő disznótoros nap igazi mulatsággá alakult a végére, a Kokas-banda húzta a talpalávalót, harmonikás is állt a nótázók szolgálatára. Továbbá farsangosok is beköszöntek a disznótorba – a Tulipán Tanoda és a helyi Dobrai Péter Középiskola növendékei – hurkát, kolbászt követelve maguknak. Gál Adél főszervező elmondta: „Régen ez is a disznótor része volt Nagyberegen. A farsangi dramatikus népszokások közül ez az, ami az idősek emlékezetében él még. Egykor a rokonok, szomszédok látogattak el, magukat elmaszkírozva, kopogtatva, fedőt kongatva a disznótorba, máskor a fonóból a lányok a legényeket is küldték a disznótoros házhoz, ahonnan vittek nekik disznótoros étkeket. Ennek itt hagyománya van, amit ma újra fel akartunk eleveníteni” – magyarázta az eseményeket a néprajzkutató.
A vacsoránál már kimondottan jó volt a hangulat. A finom disznótoros ételek elfogyasztása mellett fogyott a jó bor is. Táncolni is lehetett. Végül kóstolót is kaptak a szervezőktől a haza indulók.
A kora hajnali még kissé fagyos időben az ügyes kezű böllérek már perzselik is a több mint két mázsás sertést, hiszen a nap folyamán a színtiszta hús disznóból finomabbnál finomabb ételek készülnek majd. A disznóvágásokat hagyományosan mindig a téli hónapokban tartották, mivel a hús hosszabb ideig eláll a hideg időjárásnak köszönhetően. Az év elején még a nagyböjti időszak kezdete előtt minden alapanyagot igyekeztek felhasználni és a kamra is megtelt füstölt húsokkal. A kárpátaljai magyar közösség, ezen belül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a háború előtt rendszeresen rendezett nagyobb kulturális eseményeket, ünnepeket és fesztiválokat, ahol bemutatták a magyar néptáncokat, zenét, a hagyományos ételeket és más kulturális elemeket. Ezek a felvételek még 2022-ben, alig néhány héttel a háború kitörése előtt készültek az elmúlt évtizedek alatt a már nemzetközi hírnévre szert tett Mezőgecsei Böllérversenyen, ahol ismert böllérekkel, tapasztalt szakácsokkal és a különböző kézműves portékáikat kínáló árusokkal találkozhattak az idelátogatók, akik mindemellett belekóstoltak a helyi gasztronómia világába is. A nagy múltú böllérnap folytonosságát a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mégsem szerette volna megszakítani, ezért idén helyettesítő programként szűk körben töltöttek el egy disznótoros napot Tiszacsomán, a Honfoglalási Emlékpark területén. Az alap ötlet az volt, hogy Kárpátalja minden magyarlakta vidékéről csapatokat hívnak, akik elkészítik az előzetesen megbeszélt ételkülönlegességeket. A disznóvágás mindig egyfajta közösségi esemény volt, ahol a helyiek összegyűltek, hogy együtt dolgozzanak a sertések levágásán és azok feldolgozásán. Igazi magyaros hagyomány, ahol mindig az együtt töltött idő, a finom ételek, a jó italok és a remek hangulat a mérvadó. Bár manapság Kárpátalján is egyre kevesebben tartanak háznál sertést, a legtöbb faluban még mindig fontos esemény a disznótor. Az ungvári járás nagy létszámú csapattal érkezett, amíg a fiúk a kolbász töltéssel voltak elfoglalva, addig a Pro Agricultura Carpatika Gazdaasszony Tagozatának szakácsnői már a köröm- és csülökpörköltet készítették. A friss alapanyag mellé hoztak magukkal még néhány csülköt, hiszen a most levágott disznónak csak négy lába van. A szokások generációról generációra való átadása segít a kulturális identitás és a helyi hagyományok megőrzésében. Ezen felül a különböző tájegységek gasztronómiai szokásait is fontos megismerni, hiszen az ételek elkészítési módja, fűszerezése is változhat. A Felső-Tisza-vidéki csapat például a csak Técsőre jellemző káposztalevest készítette el. Toros káposzta szinte majdnem minden csapat kondérjában rotyogott, de az ugocsaik szerint az általuk készítettnek nincs párja. A szervezők szerint a céljukat elérték, hiszen senki sem távozott éhesen. Felelevenítették a disznótoros hagyományokat, megkóstolták egymás ételeit, italait, ugyanakkor találkozásokra és beszélgetésekre is alkalmat teremtett ez a nap, amire ugyancsak nagy szükség van a mostani nehéz időkben. Kárpátalján a disznóvágásnak még mindig komoly hagyománya van, a már több mint 15 éves böllérverseny mindig olyan évindító eseménynek számított, ami kivétel nélkül mindig jó hangulatban telt, hiszen zenével és táncos produkciókkal is színesítették a programot. Ez az esemény nem csupán az élelem előállítására, hanem a közösségek szorosabbra fűzésére szolgált. Az ételkészítés, az együtt töltött idő, és a közös étkezés olyan pillanatokat teremtett, amelyek emlékezetesek és kötelék teremtők. Idén, ha csupán szűk körben is, de felejthetetlen élményeket szereztek a résztvevők, akik természetesen reménykednek abban, hogy hamarosan ismét érkezhetnek majd böllérek, szakácsok, kukták az Kárpát-medencéből.
Január 27-én a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban első ízben szervezte Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a Disznótoros napot, mely a hagyományos mezőgecsei böllérversenyhez képest egy szűkebb körű rendezvény. Tiszacsomán a KMKSZ középszintű szervezeteit képviselő öt csapat dolgozott fel egy reggel leszúrt 200 kilós sertést. A nap végén mindannyian megkóstolták a tájegységekre jellemző disznótoros ételeket
Mester András, a KMKSZ gazdasági-önkormányzati titkára, az esemény főszervezője elmondta, hogy a disznótoros nap a tömegrendezvények szervezésének tilalma miatt zárt körű, a szövetség Ungvári, Beregszászi, Nagyszőlősi és Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezeteinek csapatai mellett a Szövetség vezetőit, megyei képviselőit és a Beregszászi kistérség KMKSZ-es képviselőit hívták meg a gasztrokulturális rendezvényre.
A Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetet a técsőiek csapata képviselte, akik savanyú, disznótoros káposztalevest készítettek. A recept kapcsán Révész Katalin elmondta: „Csontos húsok is főnek a levesben, megy bele a „fejelé”, savanyú káposzta, a rántás után tesszük bele a kolbászhúsból készített pici húsgombócokat. Ez a mi vidékünkön hagyományos toros étel, Visken csak annyival tér el a técsőitől, hogy ott nem rántással, habarással készül.”
A „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány Gazdaasszony Tagozatának tízfős csapatában Csaptól Verbőcig sok településről voltak gazdaasszonyok. Szigeti-Séra Natália, a tagozat egyik vezetője elmondta, hogy egy hagyományos köröm- és csülökpörköltet főznek. A fűszerek: só, bors, pirospaprika és maga a friss alapanyag. Igaz, hoztak még néhány disznócsülköt magukkal otthonról is, hisz a helyben, a szervezők által felajánlott disznónak csak négy lába volt, amit kevésnek ítéltek ahhoz, hogy minden jelenlévő számára elég legyen a finom csülökpörkölt. Hozzájuk csatlakoztak a KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának tagjai, akik friss barna és fehér házikenyeret sütöttek, valamint kakaóscsigát, illetve ők főzték a hidegben nagy sikernek örvendő forralt bort. Vezetőjük, Belovics Ilona elmondta, hogy a fehér kenyerüket krumplival készítették, a barna pedig lenmagos.
Az Ungvári Középszintű Szervezetet képviselte még a 12 férfiból álló nagydobronyi csapat. Nagy Ferenctől, a Nagydobronyi Kistérség polgármesterétől megtudtuk, hogy ez egy jól összeszokott csapat, minden éven szerveznek odahaza egy jótékonysági disznótort. Korábban egy tonna disznó és borjúhúst dolgoztak fel és osztottak szét a rászorulóknak. „A csapatunk négy ember híján el tudott ma jönni ide, Tiszacsomára. Mi a kolbásztöltés feladatát kaptuk, amit ősi, nagydobronyi családi recept szerint töltünk. Megtesszük, ami tőlünk telik, aztán majd sütjük és közösen elfogyasztjuk” – összegezte Nagy Ferenc. A nagydobronyiak készítettek még a kolbász mellett hagymás vért, valamint belsőségek (vese, velő, sertésnyelv és -szív) felhasználásával egy különösen ízletes, hagymás ételt. A két utóbbit is szinte mindenki megkóstolta, hisz elsőként készültek el vele.
Bák Ferenc vezette fancsikai csapat toroskáposztát készített az ugocsai faluban hagyományosnak számító módon. Egy hatalmas üstben félig felsütötték a húst, majd hosszasan párolták a savanyított káposztával. Az így készült étel végül nagyon finom lett.
Ugyancsak toros húst készített a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének népes csapata, valamint hurkát töltöttek, vérest és májast. Ezek mellett még steaket sütöttek és friss tepertőt is lehetett náluk kóstolni. Seder Ilona, a KMKSZ Borzsovai Alapszervezetének elnöke elmondta. „A csapat a borzsovai mellett halábori, csomai, csetfalvai, gecsei és guti KMKSZ-esekből állt össze, de az összhang kitűnő, olajozottan folyik a munka.”
Az eseményen jelen volt Szabó András Fehérgyarmatról, a Szabó Lovasudvar tulajdonosa, szakedző, a Kassai lovas-íjász iskola nemzetközi bírája, és párja Ecsedi Melinda, a Kürtgyarmat Hagyományőrző Íjász Egyesület elnöke, akik a honfoglalás kori magyar lovasíjászatot igyekeznek megismertetni minél több érdeklődővel. Ott volt még Margitics Ildikó, a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpont tulajdonosa is. Az ott zajló egyeztetés remélhetőleg egy kezdet, amelyet követően Szabó András szakmai irányításával a Tiszacsomán kialakítás alatt lévő lovasközpont és a Nagyszőlősön már nagyon jól működő Szelíd Lovasközpontban is magas szinten oktathatják majd őseink lovas íjász tudományára épülő sportot a fiataloknak.
A disznótoros nap hivatalos megnyitóján Mester András mondta el, hogy bár a disznótoros nap nem pótolja a mezőgecsei böllérfesztivált, de a lehetőségekhez mérten igyekeztek szervezni egy a disznótoros hagyományainkat bemutató és továbbéltető napot. A megjelenteket köszöntötte még Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető diplomatája, valamint Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének ügyvezető elnöke, és Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke. Végül Ferku Szilveszter, a Rákóczi-főiskolai Filológiai Tanszékének munkatársa szavalt az alkalomhoz illő, disznótoros verseket.
Majd minden jelenlévő megkóstolta az összes disznótoros étket. Tanúsíthatom, hogy nagyon finomak voltak a kolbászok, a hurkák, a toros húsok, a körömpörkölt és a számomra eddig ebben a formában nem ismert savanyú disznótoros káposztaleves pici húsgolyókkal. Volt a jó ételekhez jóféle bor és pálinka is, ha jól láttuk, ezúttal Tiszacsomáról senki nem ment éhesen haza.
A disznótoros nap végén Sin József a következőképpen értékelt: „Úgy gondolom a mai rendezvénnyel a céljaikat elértük, felelevenítettük, és a más tájegységekről érkezőknek bemutattuk a disznótoros hagyományainkat, ételeinket. Ugyanakkor találkozásokra és beszélgetésekre is alkalmat teremtett ez a mai nap, amire ugyancsak nagy szükség van a mostani nehéz időkben.” A szervező Mester András pedig elmondta, abba bízik, hogy jövő év januárjában már béke lesz, és újra megszervezhetik majd a mindig sok érdeklődőt vonzó böllérversenyt.
