Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amelynek értelmében 70 ezer hrivnya pótlékot kapnak azok a katonák, akik legalább 30 napig részt vettek harci műveletben a háborús fronton, illetve ellenséges vagy ideiglenesen megszállt területen – jelentette be pénteken Denisz Smihal miniszterelnök.
A kabinet módosította a katonáknak és rendőröknek, valamint családtagjaiknak hadiállapot idején nyújtott egyes kifizetésekről szóló korábbi határozatát.
Azzal egészítette ki, hogy azok, akik a felsorolt területeken harci – védekező vagy támadó – tevékenységet folytatnak, minden harminc nap után kapjanak 70 ezer hrivnya egyszeri díjazást. Smihal emlékeztetett arra, hogy az első vonalbeli harcokban részt vevők pénzbeli honorálására a parlament csütörtökön határozatban kötelezte a kormányt.
Olekszij Honcsarenko ellenzéki parlamenti képviselő előző nap nyilvánosságra hozta a Telegramon, hogy a katonák alapesetben jelenleg havi 20-25 ezer hrivnya havi illetményt kapnak, azok pedig, akik harci cselekményekben vesznek részt, százezer hrivnyát.
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a kormány további 3,88 milliárd hrivnyát különít el védelmi vonalak további kiépítésére elsősorban Harkiv és Szumi megyékben, továbbá a donyecki, a mikolajivi és a herszoni régiók is kapnak erre a célra forrásokat. Az év eleje óta a kormány már csaknem 30 milliárd hrivnyát (280 milliárd forint) különített el erődítmények építésére és fejlesztésére.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amelynek értelmében 70 ezer hrivnya pótlékot kapnak azok a katonák, akik legalább 30 napig részt vettek harci műveletben a háborús fronton, illetve ellenséges vagy ideiglenesen megszállt területen – jelent...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713001680
[modified] => 1712995387
)
[title] => Nagy összegű pótlékot kapnak a fronton harcoló katonák
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=184161&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184161
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184162
[image] => Array
(
[id] => 184162
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1.jpg
[original_lng] => 169730
[original_w] => 1024
[original_h] => 682
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/ukran-katonak-1.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1712984588:12
[_thumbnail_id] => 184162
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2213
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_319cf40217d9b930d76c74554cf60863] =>
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
The UK has helped train 32,000 Ukrainian troops for their ongoing fight for freedom. The latest cohort of soldiers has left the UK to return to the frontline in time for Christmas.
This week their new friends in the UK Armed Forces held a Christmas celebration to wish them well. pic.twitter.com/u6xuPJL6Zs
Ukrajina prožila již třetí Vánoce ve válce. Zatímco mnozí z nás trávili vánoční svátky v hojnosti, vojáci 10. ukrajinské brigády v zákopech bránili svou zem. Dobrovolníci Paměti národa si za tu dobu na Donbase vyslechli desítky příběhů statečných lidí, kteří jsou za svou zemi… pic.twitter.com/CAHMCRngSP
The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM