A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – írta a BBC hírportálja.
A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel.
A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), több, mint számos ország GDP-je.
„Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben” – mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója.
A mobiltelefonokon kívül – többek között – hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.
„A mobiltelefonok fejlesztésének üteme például a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett” – mondta Pascal Leroy, a WEEE igazgatója.
A fogyasztók sem biztos, hogy megfelelően bánnak az e-hulladékkal: az Egyesült Királyság háztartásaiban akár 40 millió használaton kívüli készülék lapulhat a Királyi Kémiai Társaság 2019-es tanulmánya szerint.
Sok értékes és ritka anyag rejtőzik a leselejtezett elektromos eszközökben, melyekre több iparágban is szükség van. A mobiltelefonokban lévő gallium orvosi hőmérőkben, LED-ekben, napelemekben, távcsövekben alkalmazható, az arzén tűzijátékhoz és favédő anyagok előállításához kell, az ezüstöt tükrök, napra sötétedő, úgynevezett reaktív lencsék, érintőképernyőkhöz való antibakteriális textilek és kesztyűk előállításához használják, az indiumra tranzisztorokhoz, mikrochipekhez, a Forma-1-es autók golyóscsapágyainak bevonatához van szükség.
„A fogyasztók a helyes dolgot akarják tenni, de megfelelő tájékoztatásra és könnyen elérhető infrastruktúrára van szükségük, hogy társadalmi normává váljon az e-hulladék gyűjtése és elhelyezése” – magyarázta Leroy. Arra is kitért, hogy az e-hulladék gyűjtése és újrafelhasználása az üvegházhatású gázok kibocsátását is csökkenti.
„Minden tonna elektronikus hulladék újra felhasználásával mintegy két tonna szén-dioxid-kibocsátását akadályozhatjuk meg” – tette hozzá.
Forrás: profitline.hu
[type] => post [excerpt] => A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé - írta a BBC hírportálja. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1634248200 [modified] => 1634239642 ) [title] => Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=75423&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 75423 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 75425 [image] => Array ( [id] => 75425 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1.jpg [original_lng] => 672928 [original_w] => 900 [original_h] => 600 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1-768x512.jpg [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/10/elektronikai-hulladek-900x600-1.jpg [width] => 900 [height] => 600 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1634228862:4 [_thumbnail_id] => 75425 [_edit_last] => 10 [views_count] => 2716 [_oembed_0e8fc81e7c34abdf595d0a25cfd16b01] => [_oembed_time_0e8fc81e7c34abdf595d0a25cfd16b01] => 1634215803 [_oembed_c7e3eb81b8df70cd705c915fca37a252] => [_oembed_time_c7e3eb81b8df70cd705c915fca37a252] => 1634228814 [_oembed_4c3b944ea87768f6d428617f46ac7049] => [_oembed_time_4c3b944ea87768f6d428617f46ac7049] => 1644091376 [_oembed_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] =>
Not only does tobacco ? kill 8⃣ million people every year, the tobacco industry leaves a long trail of destruction on our environment long before tobacco & nicotine products are even sold.#TobaccoExposed
— World Health Organization (WHO) (@WHO) May 31, 2022
Not only does tobacco 💀 kill 8⃣ million people every year, the tobacco industry leaves a long trail of destruction on our environment long before tobacco & nicotine products are even sold.#TobaccoExposed
— World Health Organization (WHO) (@WHO) May 31, 2022
Az elmúlt évben rekordmagasságba emelkedett a világ elektromos hulladékának mennyisége: 2019-ben világszerte 53,6 millió tonnányi elektromos hulladék halmozódott fel. Az elmúlt öt évben ez 21 százalékos emelkedést jelent – került nyilvánosságra a héten megjelent éves jelentésben.
A young girl stands near stacks of used electronics at the electronic waste shelter in Jombang, East Java.
A tanulmány szerzőinek számítása szerint az elemmel, akkumulátorral vagy hálózati csatlakozóval rendelkező, kidobott műszerek össztömege akkora, mint 350 Queen Mary 2. méretű hajóé.
A nagyrészt műanyagból és szilikonból álló hulladék között nagy mennyiségben megtalálható réz, arany és más nemesfém, melyeket például áramvezetőként használnak.Míg egyhatodukat újra felhasználták, ezeknek az értékes összetevőknek a többi részét – mintegy 57 milliárd dollár értékben – nem hasznosították újra.
A leselejtezett elektronikus eszközök az egészségre is a környezetre is veszélyt jelentenek, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, melyek károsítják az idegrendszert. Ilyen anyag például a higany is.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Egyeteme, a Nemzetközi Szilárdhulladék-gazdálkodási Egyesület (ISWA) és más szervezetek együttműködésével elkészített tanulmány szerint az elektronikai hulladék mennyisége 2030-ra 74 millió tonnára növekedhet.
Arra figyelmeztet az ENSZ, hogy ijesztő mértékben termeljük a mérgező elektronikai hulladékokat, ami nemcsak a környezetre, hanem az egészségre is káros.
Tízmilliárd dollár értékű nemesfém, így arany és platina kerül hulladéklerakókba az elektronikai cikkekkel – olvasható az ENSZ legújabb, globális e-hulladékokat vizsgáló jelentésében.
„Az elektronikai hulladék komoly problémát jelent, mert olyan gyors tempóban növekszik a mennyisége, amivel az újrahasznosítás jelenleg nem tudja tartani a lépést. Fontos, hogy be is árazzuk a szennyezést, főleg, hogy jelenleg ingyen lehet szennyezni” – mondta Kees Baldé, a jelentés egyik szerzője a The Guardiannek.
Tavaly 53,6 millió tonna elektronikai hulladékot – például telefont, hűtőt vagy éppen sütőt – dobtak ki világszerte. Ez annyi, mintha minden egyes nő, férfi és gyerek fejenként 7,3 kilogramm elektronikai hulladéktól szabadult volna meg. A gond pedig a kutatók szerint az, hogy az előző évek adatainak tükrében háromszor több elektronikai hulladékot termelünk, mint amilyen arányban a Föld népessége növekszik. Továbbá ezeknek a veszélyes hulladékoknak csak a 17 százalékát hasznosították újra 2019-ben.
Ez pedig nagy baj, hiszen egyrészt környezetszennyező és jelentős ökológiai lábnyommal jár a nemesfémek kitermelése, bányászata, másrészt a hulladéklerakókba kerülő e-szemét mérgező az egészségre és a környezetre nézve is. Maria Neira, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik munkatársa azt is hozzátette, hogy az elektronikai hulladékokhoz köthető szennyezés tehető felelőssé mostanra négyből egy korai gyermekhalálozáshoz.
A tudósok teljesen megelőzhetőnek tartják az elektronikai hulladékokból eredő szennyezést, így szorgalmazzák a megfelelő szabályozást, az újrahasznosítás fejlesztését, amely munkahelyeket is teremtene, és azt is, hogy tartósabb termékeket gyártsanak a cégek.
A napokban jelent meg a nonprofit szervezet, a Swedwatch riportja is, ami azt mutatta be, hogy a Fülöp-szigeteken az elektronikai cikkeket összeszerelő üzemekben dolgozók körében a vegyi anyagok miatt rendkívül gyakori a rák és a nők esetében a vetélés.
Not only does tobacco ? kill 8⃣ million people every year, the tobacco industry leaves a long trail of destruction on our environment long before tobacco & nicotine products are even sold.#TobaccoExposed
— World Health Organization (WHO) (@WHO) May 31, 2022
The destruction of the #KakhovkaDam, a consequence of Russia’s invasion of Ukraine, has led to a dire humanitarian crisis in flooded communities downstream, compounding existing war effects.
It will have also significant long-term impacts on a larger area and population.
Under a scenario of a so-called “fragile peace” between Ukraine and Russia, more than half of Ukrainian refugees could remain in Europe until at least the end of 2029. This is according to a study by the Office of the United Nations High Commissioner for Refugees.