Augusztusban, szeptemberben és októberben lényegesen kevesebb lesz az áramszünet Ukrajnában, ebben az időszakban előfordulhat, hogy egyáltalán nem lesz áramhiány – jelentette be hétfőn Volodimir Kudrickij, az Ukrenerho vezetője a Szuszpilne tévécsatornának nyilatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kudrickij elmondta: „Természetesen vannak gondok a hiánnyal, de van egy jó hír: pár hét múlva javulni fog a helyzet, mert megnő a termelés volumene, néhány termelő kapacitás, néhány erőművi blokk már meg van javítva.” Szerinte a hiány enyhén mérséklődik augusztus folyamán, szeptemberben és októberben pedig fokozatosan csökken, ha nem lesznek újabb nagyszabású támadások.
Az igazgató kifejtette: „Elég jó esélyünk van arra, hogy átvészeljük ezt az időszakot úgy, hogy nem lesz kiesés, vagy radikálisan kevesebb kiesés lesz, mint most.” Emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában az idei március elején a kapacitások fele megsérült vagy megsemmisült. „És tudják, de elmondom, hogy ebben a helyzetben minden más energiarendszer egyszerűen összeomlana, egyszerűen teljes áramszünet lenne hetekre vagy hónapokra” – mutatott rá Volodimir Kudrickij.
Az orosz rakétatámadás során megrongálódott energetikai infrastruktúra objektumai többségét ma és holnap helyreállítjuk – jelentette be Denisz Smihal miniszterelnök.
„Több tucat rakéta csapódott be az energetikai infrastruktúra létesítményeibe 11 régióban és Kijevben. Az áramszolgáltatás szinte az egész országban akadozik. 8 régióban problémák vannak a vízellátással. Az előzetes információk szerint a mai napon sikerül helyreállítani a legtöbb, az energetikai infrastruktúrához tartozó létesítményt. Egy részük holnap kezdi meg működését. Szumiban már helyreállt a villamosenergia ellátás, Zsitomirban és Harkivban pedig folyamatban van a helyreállítás. Az áramszolgáltatás szüneteltetésének ütemtervét vezették be a fővárosban, Kijev, Csernyihiv, Cserkaszi és Zsitomir megyékben” – közölte Smihal.
Egyben felkérte a lakosságot, hogy néhány napig korlátozzák az áramfogyasztást, különösen az esti órákban.
Az űrhivatal már ki is választotta azt a három céget, amelyik a fejlesztéseket bonyolítaná. Óriási munka lesz.
A NASA nukleáris rendszerek segítségével biztosítana állandó energiaforrást a Holdon, idővel pedig a Marson is – írta meg az Engadget. A cél olyan 40 kilowattos kategóriájú, maghasadással működő energiarendszerek kifejlesztése, amelyek egyenként legalább 10 évig működnének. A NASA azt reméli, hogy a rendszert már az évtized végén kipróbálhatják a Holdon.
Az űrhivatal az az energiaügyi minisztériummal közösen már ki is választotta azt a három piaci szereplőt, amelyik a kis reaktorokat építik majd. Ezek a Lockheed Martin, a Westinghouse és az IX – mindegyikük ötmillió dollárt kapott a vonatkozó tervek elkészítéséhez.
Jim Reuter, a NASA egyik illetékese szerint a rendszerek segítségével a Földön túli energiaellátás is biztosított lesz, amire pedig azért van szükség, hogy a majdani űrhajósok hosszabb ideig tartó missziókat tudjanak elvégezni – többek közt a Holdon is.
A 12 hónapos szerződések keretében a Lockheed Martin a BWXT és a Creare partnereként fog ügyködni. A Westinghouse az Aerojet Rocketdyne-nel fog össze, míg az IX (az Intuitive Machines és az X-Energy közös vállalkozása) a Maxarral és a Boeinggel kezdett együttműködésbe.
Moszkva mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna még jobban megérezze az energiaválságot, az oroszok ugyanis blokkolják a Kazahszánból Ukrajnába irányuló szénszállítást–jelentette ki Makszim Nemcsinov helyettes energetikai miniszter egy televíziós műsorban, adta hírül pénteken a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint a tárcavezető-helyettes az 1 + 1 tévécsatorna csütörtök esti politikai talkshowjában elmondta: Ukrajna energiaháborúban áll Oroszországgal, amely blokkolja a Kazahsztánból Ukrajna területére irányuló szénszállítást. Hozzátette: az oroszok egyszerűen nem engedik át a szénnel megrakott vasúti kocsikat a területükön, miközben csökkentik az Ukrajnán át szállított tranzitgáz mennyiségét.
Nemcsinov hangsúlyozta: Moszkva mindent megtesz annak érdekében, hogy Kijev még jobban megérezze az energiaválság hatását.
Mint hírportálunk beszámolt róla, Denisz Smihal miniszterelnök ugyanebben a televíziós műsorban elmondta, hogy Ukrajnában a szénről az áramot termelő hőerőműveknek kell gondoskodniuk, de ha mégsem tart ki a szén a fűtési idényben, akkor földgázzal fogják pótolni.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Ukrajnában a szénről az áramot termelő hőerőműveknek kell gondoskodniuk, de ha mégsem tart ki a szén a fűtési idényben, akkor földgázzal fogják pótolni – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök egy csütörtök esti televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő az 1 + 1 tévécsatorna politikai talkshowjában azzal kapcsolatban, hogy lesznek-e a télen menetrendszerű áramszünetek, elmondta: a szén már érkezik a tengeren, vasúton, és saját ukrán szén is van. Mint jelezte, a fűtési szezonban átlagosan 10 millió tonna szénre van szükség, miközben 8 millió tonna ukrán kitermelésű. És mindössze 2 millió tonnát kell importálni – tette hozzá. Hangsúlyozta: „ezért elegendő a szén a fűtési idényre.”
Smihal megjegyezte, hogy szükség esetén a hőerőművekben beindítják a földgázblokkokat.
ЮНИСЕФ: 2 млн детей-беженцев покинули Украину в поисках безопасности. С учетом того, что внутри страны перемещено еще 2,5 млн детей, 60% украинских детей в настоящее время вынуждены покинуть свои дома из-за продолжающихся нападений на городские районы https://t.co/9qA4i9IIrYpic.twitter.com/ofmlDlAYB2
Was great to see the Director of @OpenSociety in Ukraine, @sasushko for the first time since the pandemic and Putin’s war in Ukraine. We will never abandon Ukraine and the work we have done there for over 30 years. @IRF_Ukrainepic.twitter.com/lA5SGT0XQv
— Alexander Soros, PhD (@AlexanderSoros) June 2, 2022
I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Apparently, in this photo we can see an artillery shot for the D-20 howitzer, consisting of a Chinese 152-mm Type 66 high-explosive fragmentation projectile with an Iranian-made charge. - the photo was published by russian gunners. pic.twitter.com/pZzXkH0Lwp
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
Cementalapú, tölthető akkumulátort fejlesztettek svéd kutatók, ennek segítségével a jövőben húszemeletes betonépítmények tárolhatják az energiát.
A svéd Chalmers Műszaki Egyetem tudósai mutatták be vizsgálataik eredményét. Emma Zhang és Luping Tang munkatársaikkal a jövő építőanyagait kutatták. Közösen dolgozták ki a világ első tölthető, cementalapú akkumulátorának koncepcióját.
A cementalapú keverék kis mennyiségű, rövid karbonszálakat tartalmaz a vezetőképesség és a hajlítószilárdság növelése érdekében. Fémbevonatú, karbonszálas hálót is elhelyeztek a keverékben, melyben a vas az anód, a nikkel pedig a katód – írja a TechExplore.com tudományos portál.
A tudósok hosszas kísérletezés után alkották meg a prototípust. Ennek átlagos energiasűrűsége 7 wattóra négyzetméterenként, ami a korábbi cementalapú akkumulátorokra tett kísérletek eredményének 10-szerese. Ez az energiasűrűség azonban még mindig alacsony a kereskedelmi forgalomban lévő elemekhez képest, az anyag azonban épületek esetében nagy mennyiségben használható. A technológia alternatív megoldásokat nyújthat az energiakrízis idején a nagy mennyiségű energia tárolásának lehetővé tételével.
Az ötlet kidolgozása még korai fázisban van, számos technológiai kérdés vár még megoldásra. „Mivel a betonalapú infrastruktúra általában 50-100 évre készül, az akkumulátorokat is ehhez kellene igazítani, vagy könnyen cserélhetővé és újrahasznosíthatóvá kell tenni. Ez egyelőre nagy kihívást jelent” – fogalmazott Emma Zhang.
Egy dán startup azt tervezi, hogy kis méretű atomreaktorokkal felszerelt hajókat épít, és ezzel küldi az energiát a fejlődő országokba. A terv akár már a 2025-re valósággá válhat.
A Seaborg Technologies nevű dán vállalkozás úgy véli, hogy az olcsó nukleáris villamos energia a fosszilis üzemanyagok életképes alternatívájává válhat 2025-re a fejlődő világban.
A startup tengeri „mini-atomerőműveit” olyan országok számára tervezték, amelyeknek nincs infrastruktúrájuk arra, hogy közüzemi méretű megújuló energiaprojekteket alkossanak, ezért a környezetre károsabb gáz-, dízel- és szénenergiát használnak.
A legtöbb fejlődő ország képtelen nukleáris energiatermelésbe kezdeni, mert ahhoz egy gondosan megtervezett szabályozási rendszert kellene bevezetniük, amellyel megakadályoznák a nukleáris baleseteket. Továbbá akadályt jelent a technológia terjedéséhez a szigorú szabályozás: azokkal kísérletezve nukleáris fegyvereket is létrehozhatnának, ahogy azt Észak-Korea is tette.
Ezeket a problémákat hidalná át a dán vállalkozás. Nukleáris erőmű-hajóik egy vagy több mini atomreaktorral lesznek felszerelve, amelyek villamosenergia termelésre képesek és továbbíthatják az energiát a szárazföld felé. Az első ilyen hajó már meg is kezdte a hő- és villamosenergia-ellátást Pevek orosz kikötőjében, a Kelet-Szibériai-tengeren, 2019 decemberében.
Troels Schönfeldt, a Seaborg vezérigazgatója szerint a cég 100 megawattos kompakt reaktorának építése két évig tart, és az általa termelt áram olcsóbb lenne, mint a szénerőmű.
A Seaborg mintegy 20 millió eurót (7,15 milliárd forintot) gyűjtött be nemrég magánbefektetőktől, köztük Anders Holch Povlsen dán lakossági milliárdostól. A startup azt reméli, hogy 2022 végéig megkezdheti a megrendelések fogadását.
A „kulcsrakész megoldás” fontos a gyorsan növekvő fejlődő gazdaságok számára, a kialakulóban lévő új iparágaik működtetésére és többek közt az ivóvíz nagy tömegű tisztítására is az elkövetkező években.
„A fejlődő világ energiaigényének növekedési üteme elképesztő” – mondja Schönfeldt.
Ha nem találunk energetikai megoldást ezekre az országokra, akkor a fosszilis tüzelőanyagok felé fordulnak, és biztosan nem fogjuk teljesíteni a klímacéljainkat.”
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) megállapította, hogy a villamos energia iránti növekvő kereslet – a növekvő globális népesség és a növekvő jólét következtében – felülmúlja a megújuló energiatermelés növekedését és ezért fokozza a fosszilis üzemanyagok felé fordulást.
Noha az atomenergiát évtizedek óta használják a tengeren közlekedő hajók fedélzetén tengeralattjárók és jégtörő tartályhajók működtetésére, a Seaborg kialakítása egy új verziója lenne a kereskedelmi forgalomban egyébként már kapható, nukleáris energiát termelő hajónak.
Chris Gadomski, a Bloomberg elemzője szerint az úszó atomerőmű koncepciója már régóta létezik, és van létjogosultsága, de sok aggodalom és kockázat is kötődik hozzá. Olyan helyeken, mint például a Fülöp-szigetek és Indonézia, van is értelme üzembe állítani ilyet, azonban nem is oly régen épp a Fülöp-szigeteknél volt egy nagy szökőár. Az ilyen természeti jelenségek komoly kockázattal járnak az úszó energiatermelőkre.
Jan Haverkamp, egy környezetvédelmi szervezet munkatársa hasonló véleményen van. Szerinte az úszó reaktorok „a katasztrófa receptjei”, beleértve a nagyobb szárazföldi atomerőművek összes hibáját és kockázatát. Ráadásul további kockázatokkal szembesülnek a part menti területek időjárása és a nyílt tengeri közlekedés miatt, gondoljunk csak a viharokra vagy a cunamikra.
Schönfeldt szerint azonban ezt a korszerű reaktort a lehető legbiztonságosabbra tervezték, a legrosszabb balesetre is felkészítve, így még katasztrófa esetén sem tud a levegőbe vagy a tengerbe kerülni káros anyag abból.