Beadták a kérelmet az Egyesült Államok után Európában is. A Moderna gyógyszergyár csütörtökön közölte, hogy felkérte az Amerikai Gyógyszerügynökséget (FDA), hogy engedélyezzék a 6 év alatti gyermekek számára készült Covid-19 elleni oltóanyagot, amellyel ez lesz az első oltás a koronavírus ellen 5 éven aluliak számára.
A Pfizer-BioNTech oltását 5 éves és idősebb gyermekeknek lehet beadni. A 2-4 éves gyerekeknél végzett vizsgálati eredményeik gyengébb immunválaszt mutattak, mint a felnőtteknél, ezért a vizsgálatot ki kellett terjeszteniük egy harmadik adag tesztelésére. A Pfizer korábbi bejelentése szerint az adatok áprilisban érkeznek.
A Moderna márciusban tette közzé a kísérleti adatokat, amelyek tanúsága szerint a vakcinája biztonságos, és hasonló immunválaszt váltott ki kisgyermekeknél, mint a felnőtteknél. A vizsgált mintákban jellemzően már az oltást jobban elkerülő koronavírus omikron változata volt jelen. A gyógyszergyártó szerint két adag körülbelül 37 százalékban volt hatékony a fertőzések megelőzésében a 2-5 éves gyermekeknél, és 51 százalékos hatékonyságú a 6 hónapos és 2 éves kor közötti gyermekeknél.
A Moderna azonban nem állt meg az amerikai kérelemnél, hanem az Európai Gyógyszerügynökségnél is kopogtatott – szúrta ki a hvg.hu, idézve, hogy a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát vizsgáló, a 6 hónapos és 12 éves közötti gyerekek körében végzett, úgynevezett KidCOVE kutatás második fázisának időközi értékelése pozitív eredményeket hozott. Erre alapozva az EMA-hoz is benyújtotta a gyógyszergyár a kérelmet, célja az érintett korosztály védelme a súlyos szövődményektől.
A Moderna jelenleg vizsgálja az idősebb gyerekkorcsoportok emlékeztető oltását, és klinikai vizsgálatot indít a 6 hónapos és 6 éves kor közötti gyerekek emlékeztető oltásának értékelésére is. A vállalat kétféle emlékeztető oltást vizsgál: az eredeti mRNA-1273 vakcinát és a mRNA-1273.214 jelű, kétkomponensű (bivalens) vakcinajelöltet, amely egyszerre tartalmazza az eredeti wuhani és az omikronspecifikus mRNS-t.
Forrás:
[type] => post
[excerpt] => A Moderna gyógyszergyár csütörtökön közölte, hogy felkérte az Amerikai Gyógyszerügynökséget (FDA), hogy engedélyezzék a 6 év alatti gyermekek számára készült Covid-19 elleni oltóanyagot, amellyel ez lesz az első oltás a koronavírus ellen 5 éven al...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1651342560
[modified] => 1651344233
)
[title] => A 6 hónap és 6 év közötti gyerekek vakcinájához kért engedélyt a Moderna
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=100709&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 100709
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 100710
[image] => Array
(
[id] => 100710
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281.jpg
[original_lng] => 86310
[original_w] => 730
[original_h] => 411
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281.jpg
[width] => 730
[height] => 411
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281.jpg
[width] => 730
[height] => 411
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281.jpg
[width] => 730
[height] => 411
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281.jpg
[width] => 730
[height] => 411
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/moderna-vakcina-528281.jpg
[width] => 730
[height] => 411
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1651333434:4
[_thumbnail_id] => 100710
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2293
[translation_required] => 1
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202799584001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 49
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Hírek
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 108185
[1] => 23608
[2] => 36372
)
[tags_name] => Array
(
[0] => engedély kérése
[1] => kiskorúak
[2] => Moderna vakcina
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 108185
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 108185
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)