Általában a világ legizgalmasabb városait szokták bemutatni a listák, melyek között például Bangkok, Párizs vagy Tokió is elférne, ezúttal viszont a The World Bucket List arra vállalkozott, hogy különböző szempontok szerint a világ tíz legunalmasabb városát gyűjtse össze.
A listára főleg az USA déli államaiból és Európából kerültek fel városok, melyeket azon turistáknak ajánlja a cikk, akik nem keresik az egyedi élményeket, helyettük inkább a hétköznapi dolgokra kíváncsiak. Egyes városok már a nevükben is ezt sugallják, mint például az Oregon állambeli Boring, jóllehet ez mégsem került fel a tízes listára.
Felkerült viszont a turisták által is kedvelt Pisa, amit a ferde torony ellenére a világ negyedik legunalmasabb városának tart a felmérés. Ennél is unalmasabbnak tartják viszont a közeli Pozsonyt, amit hangulatos történelmi óvárosa ellenére kevés látnivalóval és kevés programlehetőséggel illet, a harmadik helyet megszerezve ezzel.
Lubbock, USA (Texas)
St. Petersburg, USA (Florida)
Pozsony, Szlovákia
Pisa, Olaszország
Hatfield, Egyesült Királyság
Helsinki, Finnország
Birmingham, Egyesült Királyság
Santiago, Chile
Mesa, USA (Arizona)
Ottawa, Kanada
A felmérés módszerét ugyanakkor nem részletezi a cikk, miközben a turisták igényei is eltérnek egymástól, így összességében akár ezeket a városokat is érdemes lehet meglátogatni, legalább azért, hogy személyesen is eldönthessük, egyetértünk-e az állításokkal.
[type] => post
[excerpt] => Általában a világ legizgalmasabb városait szokták bemutatni a listák, melyek között például Bangkok, Párizs vagy Tokió is elférne, ezúttal viszont a The World Bucket List arra vállalkozott, hogy különböző szempontok szerint a világ tíz legunalmasa...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1713133320
[modified] => 1713114016
)
[title] => Ez lett a világ 10 legunalmasabb városa
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=184319&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184319
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184320
[image] => Array
(
[id] => 184320
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495.jpg
[original_lng] => 781051
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/pozsony-ovaros-ter-670495.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1713103217:12
[_thumbnail_id] => 184320
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 3197
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 831880959002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 645598
[1] => 10503
)
[tags_name] => Array
(
[0] => európai városok
[1] => idegenforgalom
)
)
[1] => Array
(
[id] => 160615
[content] =>
Az ukrán állampolgárok teljesen (34%) vagy inkább (51%) kényelmes körülmények között élnek Európában, és csak 13% találja nem megfelelőeknek a körülményeknek – derült ki a Rating szociológiai csoport frissen végzett felméréséből, számolt be szerdán az rbc.ua hírportál.
A kutatás szerint a körülmények kényelme a régiótól és az országban való tartózkodás hosszától függ. A legjobb életkörülmények Észak-Európában vannak (90% él kényelmes körülmények között), míg Kelet-Európában (84%) és Dél-Európában (83%) némileg kevesebb.
A legkényelmesebb körülmények között azok az ukránok laknak, akik több éve élnek az országban (89%). Bár a mostanában érkezetteknek egészen tisztességes életkörülményeik vannak (kb. 80%). A helyi lakosság ukránokhoz való hozzáállását általában pozitívan értékelik: 51% pozitív, 38% semleges attitűdről beszél. Csak 9% szembesült hideg viszonnyal. Az ukránok hozzáállása a helyiekhez még jobb: 61%-uk melegen, 35%-uk semlegesen és mindössze 3%-uk viszonyul hidegen.
Az ukrán emigránsok 46%-a hazalátogatott Ukrajnába. Ezért az eltávozott ukrán állampolgárok több mint fele soha nem volt otthon külföldi tartózkodása alatt. Fontos, hogy a háború alatt távozók 60%-a soha nem ment vissza Ukrajnába. Az ukránok kíváncsiságot mutatnak, és Európában utaznak. A válaszadók 27%-a gyakran, 33%-a néha utazott a fogadó országba. Más európai országokban – 15%, illetve 26% járt.
A felmérés szerint az orosz invázió után elköltözött ukránok 49%-a nem akarna külföldön maradni. Az invázió előtt Európába költözött ukránok körében 40% az ilyen. A felmérést 2023. július 4. és 11. között végezték 2116 ukrán állampolgár megkérdezésével, akik 2022. február 24-e után találtak ideiglenes menedéket európai országokban. A 0,95-ös megbízhatósági valószínűségű vizsgálat reprezentativitási hibahatára legfeljebb 3,2%.