Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjUwMDQ3MDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 240727
[content] =>
Ukrajna és Csehország megállapodott egy közös iskola létrehozásában az F–16-os vadászgépek pilótáinak kiképzésére, a partnerek már dolgoznak a projekt megvalósításán – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök Prágában a cseh kollégájával, Petr Pavellel közösen tartott sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Zelenszkij elmondta, hogy a lövedékek szállítására irányuló kezdeményezés mellett Ukrajna és Csehország szorosan együttműködik a légierő koalíció keretében. Ennek az együttműködésnek az eredményeként egy vadászpilóta-iskolának kell létrejönnie – tette hozzá. „Ma Pavel elnökkel, valamint kormánytisztviselőink és katonai képviselőinkkel megvitatjuk a légierő koalíciónk fejlesztésének következő lépéseit, nevezetesen egy ukrán-cseh F–16-os iskola létrehozását” – vázolta.
Az ukrán elnök hozzátette, hogy egy ilyen iskola megnyitása háborús körülmények között Ukrajna területén biztonsági okokból lehetetlen. „Az orosz légicsapások nap mint nap folytatódnak, ezért a partnerekkel dolgozunk azon, hogy ilyen iskolák nyílhassanak Ukrajnán kívül is. És ez meg is fog történni, megállapodtunk abban, hogy Csehország velünk lesz a vonatkozó döntések végrehajtásában” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => Ukrajna és Csehország megállapodott egy közös iskola létrehozásában az F–16-os vadászgépek pilótáinak kiképzésére, a partnerek már dolgoznak a projekt megvalósításán – jelentette be vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök Prágában a cseh kollégájával,...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1746392400
[modified] => 1746390175
)
[title] => Zelenszkij: Ukrajna és Csehország közös F–16-os kiképző iskolát hoz létre
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=240727&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 240727
[uk] => 240754
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 209162
[image] => Array
(
[id] => 209162
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952.jpg
[original_lng] => 71938
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/630-360-1686750467-952.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1746425661:2
[_thumbnail_id] => 209162
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2661
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1746381612
[_algolia_sync] => 1321044709001
[_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] =>
[_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1748092502
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1749146556
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749648727
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1751973511
[_oembed_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] =>
[_oembed_time_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] => 1752750848
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753535176
[_oembed_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) July 31, 2025
[_oembed_time_ef1c603662e0c2f07c955c4982ad18d6] => 1754387423
[_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] =>
[_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1756748670
[_oembed_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] =>
[_oembed_time_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] => 1756748670
[_oembed_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] =>
[_oembed_time_6a96a4701ec6557c621760d6a9819ed2] => 1759068764
[_oembed_9159044988ee69382db17354f612de85] =>
[_oembed_time_9159044988ee69382db17354f612de85] => 1759068764
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760187634
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1760187634
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1760187634
[_oembed_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] =>
[_oembed_time_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] => 1760187634
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761032894
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1761032894
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761244688
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761244688
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763581986
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763736924
[_oembed_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] =>
[_oembed_time_e92057ce05c2bc8f492c39cdd9074a7f] => 1764181506
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764181506
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3722
[1] => 500470
[2] => 10484
[3] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csehország
[1] => F–16-os vadászgépek
[2] => kiképzés
[3] => Ukrajna
)
)
[1] => Array
(
[id] => 235205
[content] =>
Lengyelország április 1-től bekapcsolódik a balti államok légterének védelmébe. Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter bejelentése szerint az ország négy F–16-os vadászgépet és 150 katonát vezényel Litvániába a légtérellenőrzési misszió keretében, amely július 31-ig tart – számolt be az Index.
Ez a mi hozzájárulásunk a szolidaritáshoz és a balti államok légterének szövetséges védelméhez
– nyilatkozta Kosiniak-Kamysz.

A védelmi miniszter a Balti-tenger közös védelmét is érintette beszédében, kiemelve a Balti Őrség hadműveletet, amely Lengyelország kezdeményezésére jött létre. „NATO-műveletként részt veszünk benne közösen. Telepítjük egységeinket, védjük területi vizeinket és tevékenykedünk a Balti-tenger térségében” – magyarázta.
A megnövelt biztonsági intézkedések különösen időszerűek, tekintettel a közelmúlt eseményeire. 2024 végén több incidens is történt a Balti-tengeren, többek között megrongálódtak a Finnország és Észtország közötti tenger alatti kommunikációs kábelek. A hatóságok feltartóztatták az Eagle S nevű hajót, amely az orosz árnyékflotta része. A nyomozás szerint a hajó személyzete további kritikus infrastruktúrák, köztük az Estlink 1 energiakábel és a BalticConnector gázvezeték megrongálását tervezte.
[type] => post
[excerpt] => Lengyelország április 1-től bekapcsolódik a balti államok légterének védelmébe. Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter bejelentése szerint az ország négy F–16-os vadászgépet és 150 katonát vezényel Litvániába a légtérellenőrzési missz...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1741983900
[modified] => 1741960924
)
[title] => Lengyelország is bekapcsolódik a balti légtérvédelembe
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=235205&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 235205
[uk] => 235351
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 143038
[image] => Array
(
[id] => 143038
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon.jpg
[original_lng] => 189381
[original_w] => 1196
[original_h] => 733
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon-300x184.jpg
[width] => 300
[height] => 184
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon-768x471.jpg
[width] => 768
[height] => 471
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon-1024x628.jpg
[width] => 1024
[height] => 628
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon.jpg
[width] => 1196
[height] => 733
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon.jpg
[width] => 1196
[height] => 733
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-fighting-falcon.jpg
[width] => 1196
[height] => 733
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1742033396:8
[_thumbnail_id] => 143038
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2608
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508519309000
[_oembed_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => For the first time, a majority of Poles believe the war in Ukraine should end even if it means Kyiv ceding part of its territory or independence.
Support for that view now stands at 55%, more than double the 24% found two years ago.
Read our full report: https://t.co/3XDTjQlSZA pic.twitter.com/qLHZxoBkQi
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) December 20, 2024
[_oembed_time_6cff6a122e72300b253c4d9595bbe11c] => 1751884956
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 522618
[1] => 28375
[2] => 500470
[3] => 318168
[4] => 723
)
[tags_name] => Array
(
[0] => balti államok
[1] => Balti-tenger
[2] => F–16-os vadászgépek
[3] => légvédelem
[4] => Lengyelország
)
)
[2] => Array
(
[id] => 228305
[content] =>
Az ukrán pilóták F–16-os vadászgépekre történő kiképzésének időtartamát három hónappal lerövidítették, abban a reményben, hogy ez műveleti előnyt biztosíthat Ukrajnának a légi hadműveletek során – nyilatkozta Szerhij Melnyik, az ukrán védelmi minisztérium helyettes vezetője az ArmyInformnak adott interjújában.

Melnyik szerint a NATO DEEP programjának keretében különös figyelmet fordítottak az ukrán védelmi erők pilótáinak kiképzésére, melynek folyamatát optimalizálták − számolt be az Index az UNIAN-ra hivatkozva.
[type] => post
[excerpt] =>
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1729189560
[modified] => 1729180719
)
[title] => Ukrajnának nem lesz teljes F–16-os százada az év végére – WSJ
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=218876&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 218876
[uk] => 218882
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 143230
[image] => Array
(
[id] => 143230
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284.jpg
[original_lng] => 512706
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/f-16-vadaszgep-vadaszbombazo-580284.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1729171221:8
[_thumbnail_id] => 143230
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2461
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] =>
[_oembed_time_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] => 1729178768
[_oembed_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] =>
[_oembed_time_5da9112ccc05f421877ebc65b6e48ff5] => 1732202740
[_oembed_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] =>
[_oembed_time_430d9041904fc4b9a3f5401f4360c998] => 1732202740
[_oembed_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] =>
[_oembed_time_04f4ffcc5285f545ab76e4c5478a3ecf] => 1732696202
[_oembed_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] =>
[_oembed_time_88ce156f570c7b954357d00c6786ff44] => 1732696202
[_oembed_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] =>
[_oembed_time_ad9def9d58b4aadb49941886554738c9] => 1732696202
[_oembed_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] =>
[_oembed_time_21a4485c946cd05bc9a5d3f22bc1f62c] => 1732696202
[_oembed_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] =>
[_oembed_time_3b13d6cc45fe56bf6f6a7db2d41c938d] => 1733749855
[_oembed_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] =>
[_oembed_time_9ce71ea19a3fec34df7e9ddaa698d0bc] => 1737480882
[_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] =>
[_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1739191884
[_algolia_sync] => 1203086404001
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1746548975
[_oembed_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] =>
[_oembed_time_52fb6973940cd6bb3bd18ae286bccdff] => 1749282475
[_oembed_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] =>
[_oembed_time_8b7f00818e1150a736a12fc5aa7d0fa1] => 1749282475
[_oembed_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] =>
[_oembed_time_1a57b676d4a0135a227b6b26b4f65a13] => 1752676581
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753879035
[_oembed_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] =>
[_oembed_time_e1e14ddb9943c04b8a01407eacefba10] => 1756718815
[_oembed_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] =>
[_oembed_time_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] => 1756718815
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1758114998
[_oembed_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] =>
[_oembed_time_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] => 1759833077
[_oembed_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] =>
[_oembed_time_3b42e5d869e298e3a6e253ece4350691] => 1760714409
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760714410
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1760714410
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1760714410
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763042034
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1763391502
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763391502
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763391502
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 500470
[1] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => F–16-os vadászgépek
[1] => Ukrajna
)
)
[4] => Array
(
[id] => 214535
[content] =>
Ukrán pilóták egy csoportja megkezdte a kiképzést F–16-os vadászgépeken Romániában. A hírt Rusztem Umjerov védelmi miniszter közölte.

Elmondta, hogy eredményes telefonbeszélgetést folytatott román kollégájával, Angel Tilvarral. A felek az ukrán ég védelmének megerősítéséről beszéltek az orosz rakétákkal és drónokkal szemben.
Az ukrán fegyveres erőknek hamarosan új Patriot légvédelmi rendszert kell kapniuk Romániától.
„Az ukrán égben az F–16-osok száma is növekedni fog: pilótáink egy csoportja már Romániában is kiképzésen vesz részt” – írta az ukrán miniszter.
[type] => post
[excerpt] => Ukrán pilóták egy csoportja megkezdte a kiképzést F–16-os vadászgépeken Romániában. A hírt Rusztem Umjerov védelmi miniszter közölte.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1726303860
[modified] => 1726240261
)
[title] => Az ukrán pilóták F–16-os repülőgépeken kezdték el a kiképzést Romániában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=214535&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 214535
[uk] => 214472
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 214473
[image] => Array
(
[id] => 214473
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large.jpg
[original_lng] => 172142
[original_w] => 1140
[original_h] => 748
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large-300x197.jpg
[width] => 300
[height] => 197
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large-768x504.jpg
[width] => 768
[height] => 504
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large-1024x672.jpg
[width] => 1024
[height] => 672
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 748
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 748
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/206392-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 748
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1726229461:5
[_thumbnail_id] => 214473
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3005
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b40fdf2c873bcb0fd6c8d160d6961f15] =>
[_oembed_time_b40fdf2c873bcb0fd6c8d160d6961f15] => 1726229462
[_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] =>
[_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1741719085
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1743938792
[_algolia_sync] => 508473575000
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1759058881
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761494527
[_oembed_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] =>
[_oembed_time_1e2a9e15b2891dc2634346597da6380f] => 1761670704
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 500470
[1] => 1818
[2] => 824974
)
[tags_name] => Array
(
[0] => F–16-os vadászgépek
[1] => Románia
[2] => ukrán pilóták külföldi kiképzése
)
)
[5] => Array
(
[id] => 209370
[content] =>
Néhány héten belül nyugati F–16-os vadászgépek jelennek meg Ukrajna egén, de ez aligha segít megállítani az orosz fegyveres erők előrenyomulását a fronton – írta a The Washington Post című amerikai lap ukrán tisztviselőkre hivatkozva, számolt be hétfőn a Fokusz ukrán kiadvány.

Az amerikai újság szerint „az első F–16-osok valószínűleg Ukrajna légvédelmének megerősítésére szolgálnak – légi célpontok, például rakéták, drónok és repülőgépek lelövésére – ahelyett, hogy a megszálló orosz szárazföldi erők és más közeli katonai eszközök elleni csapásokat mérnének”. A hatóságok nem voltak hajlandók megnevezni az idén Ukrajnának átadandó vadászgépek számát. A sajtó szerint azonban legfeljebb egy századról, azaz körülbelül 20 gépről lehet beszélni. Ugyanakkor a tervek szerint a nyár végéig mindössze hat pilóta fejezi be kiképzését.
A kiképzés előtt az ukrán pilóták négy hónapig angolul tanulnak Nagy-Britanniában, hogy megértsék a kulcsfontosságú technológiát. Emiatt a folyamat még a tapasztalt harcosok számára is egy évig elhúzódik. Ráadásul Ukrajna nem küldhet túl sok ilyen pilótát külföldre, mert szüksége van a harci szolgálatukra.
Egy névtelen ukrán tisztviselő hangsúlyozta, hogy a fő korlátozó tényezők jelenleg a harcosok száma és a kiképzés időtartama. Hozzátette: az ukrán fegyveres erők a légvédelmi fenyegetés miatt nem fognak túl közel menni az oroszokhoz az F–16-osokkal.
(vb/focus.ua)
[type] => post
[excerpt] => Néhány héten belül nyugati F–16-os vadászgépek jelennek meg Ukrajna egén, de ez aligha segít megállítani az orosz fegyveres erők előrenyomulását a fronton – írta a The Washington Post című amerikai lap ukrán tisztviselőkre hivatkozva, számolt be h...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1722290700
[modified] => 1722276820
)
[title] => A nyár végéig mindössze hat ukrán pilóta lesz kiképezve az F–16-os vadászgépekre – WP
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209370&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 209370
[uk] => 209392
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 164899
[image] => Array
(
[id] => 164899
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16.jpg
[original_lng] => 544828
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/f-16.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1722268254:2
[_thumbnail_id] => 164899
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2891
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508472778000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 500470
[1] => 653945
)
[tags_name] => Array
(
[0] => F–16-os vadászgépek
[1] => ukrán pilóták kiképzése
)
)
[6] => Array
(
[id] => 207837
[content] =>
Az elnök kijelentette, hogy Ukrajnának legalább 150 F–16-os repülőgépre és a szükséges számú képzett pilótára van szüksége.

Ukrajna felszólítja a partnerországokat, hogy bővítsék ki az ukrán fegyveres erők pilótái számára az F–16-os repülőgépek üzemeltetésére vonatkozó kiképzési küldetéseket.
„Elegendő számú F-16-osra van szükségünk. Oroszország körülbelül 300 harci repülőgépet használ; ennek legalább a felére szükségünk van. Ki kell bővíteni a pilóták kiképzési küldetését” – mondta Zelenszkij közleményében.
„Hány évet kell várnunk a 300 repülőgép felére a jelenlegi szállítási és kiképzési ütem mellett?” – írta az ukrán elnök.
Hangsúlyozta, hogy a háború „nem tarthat olyan sokáig”.
[type] => post
[excerpt] => Az elnök kijelentette, hogy Ukrajnának legalább 150 F–16-os repülőgépre és a szükséges számú képzett pilótára van szüksége.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1720955280
[modified] => 1720881428
)
[title] => Zelenszkij az ukránok F–16-os kiképzésének bővítését szorgalmazta
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207837&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 207837
[uk] => 207726
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 207727
[image] => Array
(
[id] => 207727
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873.png
[original_lng] => 408544
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873-300x189.png
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873.png
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/3770873.png
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1720870629:5
[_thumbnail_id] => 207727
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2443
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_4ad9c2b37d96083eb1e2a656e8949138] => Germany‼️👇
Rod Stewart showed the Ukrainian flag and a picture of Zelensky,the crowd loudly booed and whistled.
People dont buy this Zelensky Bullshit anymore👍 pic.twitter.com/QKkRTUjNVl
— Truthseeker (@Xx17965797N) June 17, 2024
[_oembed_time_4ad9c2b37d96083eb1e2a656e8949138] => 1720870630
[_oembed_cc60cf0faaf4713505ff08cd694ff272] => The Vatican Secretary of State is received in Kyiv by Ukrainian President Volodymyr Zelensky, to whom he conveys the Pope's solidarity and the Holy See's commitment to help find "a just and lasting peace".
Read more: https://t.co/cen5W1rZZD
— Vatican News (@VaticanNews) July 24, 2024
[_oembed_time_cc60cf0faaf4713505ff08cd694ff272] => 1722349796
[_oembed_c78301c764dfa86a34788e1c41cbc8a0] => Today, Olena @ZelenskaUa and I visited the National Specialized Children's Hospital “Okhmatdyt”. We spoke with the children who are undergoing treatment.
Despite everything, the institution is resuming its normal operations and rebuilding its strength after the Russian attack. I… pic.twitter.com/iAZGYy2OCG
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 27, 2024
[_oembed_time_c78301c764dfa86a34788e1c41cbc8a0] => 1722964776
[_oembed_023d7092249815165062244f50d2a380] =>
[_oembed_time_023d7092249815165062244f50d2a380] => 1731935446
[_oembed_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] =>
[_oembed_time_ab039cf95dd104218c2d26cbfe39de3c] => 1734862858
[_oembed_816d473f63a87360035cae73cf532d44] =>
[_oembed_time_816d473f63a87360035cae73cf532d44] => 1734862858
[_algolia_sync] => 831888578002
[_oembed_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] =>
[_oembed_time_e318e9898a51e16f57b74c575fcd95b5] => 1753002752
[_oembed_26c965d9f6f9a78901fa7a1559012259] => Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
[_oembed_time_26c965d9f6f9a78901fa7a1559012259] => 1755505910
[_oembed_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] =>
[_oembed_time_c7fb38eac32f87197ba586ff918d5edc] => 1756198810
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 500470
[1] => 10484
[2] => 1986
)
[tags_name] => Array
(
[0] => F–16-os vadászgépek
[1] => kiképzés
[2] => Volodimir Zelenszkij
)
)
[7] => Array
(
[id] => 202134
[content] =>
Dánia már befejezte 50 ukrán kiképzését az F–16-os repülőgépek kiszolgálására, többségük haza is ment, hogy segítsen felkészülni az első vadászgépek érkezésére – mondta Jan Dam, a dán légierő parancsnoka egy tévéinterjúban.
Az Interfax szemléje szerint a hét elején bejelentették, hogy az év végéig mintegy 20 ukrán pilótát képeznek ki. Ezen kívül mintegy 100 ukránt készítenek fel segédfeladatok ellátására. Ezek közé tartoznak a szerelők, a fegyverszakértők és az ukrán légi bázisok földi személyzete.

Mostanra befejeztük az első 50 ember kiképzését, akiknek többsége hazament, hogy segítse a felkészülést a gépek érkezésére. Közvetlenül a nyári szünet után megkezdjük a következő 50 fő kiképzését – mondta Jan Dam.
Hozzátette, hogy az első, pilótákból álló csapat még nincs teljesen kiképezve. „Még nem állnak teljesen készen. De az első pilóták nagyon közel vannak a képzés befejezéséhez” – mondta a légierő parancsnoka. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ne támasszanak túl nagy elvárásokat a repülőgépekkel szemben.
Nagyon nagy elvárások vannak ezekkel a vadászgépekkel szemben. És valószínűleg reálisabbnak kellene lennünk. Az F–16-osok minden bizonnyal hatásosak lesznek, de nem ez lesz a fordulópont. Sem ebben a hónapban, sem a következő hónapokban – mondta Dam.
Hangsúlyozta, ahhoz, hogy a repülőgépek hatékonyak legyenek a harctéren, az ukrán légierőt hosszú távon meg kell erősíteni, megfelelő lőszerrel kell ellátni, és komplex harci feladatokhoz kell igazítani. „Azt javaslom az ukránoknak, hogy mielőtt kockázatos küldetéseken repülnének, el kell sajátítaniuk ezeknek a repülőgépeknek a használatát. Erről beszélek az ukrán légierő parancsnokával” – nyilatkozta Jan Dam.
Hivatalos adatok szerint a 19 dán F–16-osból az elsőt idén nyáron szállítják Ukrajnának. A dán légierő parancsnoka a maga részéről nem közölt pontos dátumokat. „Műveletbiztonsági okokból nem mondhatok semmi pontosabbat. De arra számítok, hogy a menetrendet tartani fogják. És hogy tájékoztatni fogjuk Önöket, amikor a repülőgépek elkerülnek Ukrajnába” – mondta Dam.
[type] => post
[excerpt] => Dánia már befejezte 50 ukrán kiképzését az F–16-os repülőgépek kiszolgálására, többségük haza is ment, hogy segítsen felkészülni az első vadászgépek érkezésére – mondta Jan Dam, a dán légierő parancsnoka egy tévéinterjúban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1719664200
[modified] => 1719631371
)
[title] => Folytatja Dánia az ukrán pilóták kiképzését
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=202134&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 202134
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 202136
[image] => Array
(
[id] => 202136
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3.jpg
[original_lng] => 23599
[original_w] => 640
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/vadaszgep-3.jpg
[width] => 640
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1719620572:12
[_thumbnail_id] => 202136
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 1900
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508471983000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4757
[1] => 500470
[2] => 653945
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dánia
[1] => F–16-os vadászgépek
[2] => ukrán pilóták kiképzése
)
)
[8] => Array
(
[id] => 187976
[content] =>
Megérkeztek Ukrajnába az első szakemberek, akik az F–16-os vadászgépek karbantartásával foglalkoznak majd.

A hírt Illja Jevlas, az ukrán légierő szóvivője közölte. „Természetesen soha nincs elég az ilyen szakemberekből. Az elsők már elkezdtek visszatérni Ukrajnába” – mondta.
A szóvivő hozzátette: a külföldön kiképzett szakértők más ukrán haditechnikusokkal is megoszthatják tapasztalataikat.
„Már láthattuk például, hogy Ukrajnában megjelent az első F–16-os szimulátor, amelyet Csehország adott át nekünk. Természetesen ez a folyamat szüntelen, és folyamatosan folytatódni fog” – jegyezte meg Jevlas.
A nyugati média szerint az első F–16-os vadászgépek 2024 júliusára érkeznek Ukrajnába.
[type] => post
[excerpt] => Megérkeztek Ukrajnába az első szakemberek, akik az F–16-os vadászgépek karbantartásával foglalkoznak majd.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716487800
[modified] => 1716391128
)
[title] => Megérkeztek az első szakemberek Ukrajnába, akik az F–16-ot tartják majd karban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187976&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187976
[uk] => 187962
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 187963
[image] => Array
(
[id] => 187963
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923.jpg
[original_lng] => 35732
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/original-2024-05-22t125955923.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716380328:5
[_thumbnail_id] => 187963
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2763
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508441557000
[_oembed_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] =>
[_oembed_time_429e85b4a5789665aec3e056882f73a2] => 1754470209
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 500470
[1] => 14844
)
[tags_name] => Array
(
[0] => F–16-os vadászgépek
[1] => karbantartás
)
)
[9] => Array
(
[id] => 187967
[content] =>
Összesen 10 ukrán katona vett részt az F–16-os gépek karbantartói képzésén Hollandiában.

A hírt a The Guardian közölte a holland védelmi minisztériumra hivatkozva. A katonák gyakorolták a vadászpilóta felszerelése minden kritikus elemének karbantartását, beleértve az oxigénrendszereket, a sisakokat és a fedélzeti ejtőernyőket.
A gyakorlat részét képezte egy túlélőkészlet összeállítása és tesztelése is, amely lehetővé teszi, hogy a pilóta több napig túlélje a kényszerleszállást követően. A készlet többek között élelmiszert és gyógyszert tartalmaz.
[type] => post
[excerpt] => Összesen 10 ukrán katona vett részt az F–16-os gépek karbantartói képzésén Hollandiában.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1716470700
[modified] => 1716383284
)
[title] => 10 ukrán katona vett részt az F–16-os gépek karbantartói képzésén Hollandiában
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187967&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187967
[uk] => 187846
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 187847
[image] => Array
(
[id] => 187847
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda.jpeg
[original_lng] => 54748
[original_w] => 720
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda-300x188.jpeg
[width] => 300
[height] => 188
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/664c85a325bda.jpeg
[width] => 720
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1716372484:5
[_thumbnail_id] => 187847
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2997
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] => {{unknown}}
[_oembed_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] =>
[_oembed_time_e964c4ae9e23b927eef079b20ab52620] => 1731935495
[_algolia_sync] => 508441554000
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1745005170
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1745005170
[_oembed_3b7b8326d8a7e0b2f63de15c1f81480b] =>
[_oembed_time_3b7b8326d8a7e0b2f63de15c1f81480b] => 1745005170
[_oembed_8ed3e483b21f3ea9c88a953dc18e0db9] =>
[_oembed_time_8ed3e483b21f3ea9c88a953dc18e0db9] => 1764775008
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 500470
[1] => 2217
[2] => 10484
)
[tags_name] => Array
(
[0] => F–16-os vadászgépek
[1] => Hollandia
[2] => kiképzés
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 500470
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 500470
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
F–16-os vadászgépek (1 Oldal)