Fontolgatják a Metánál, hogy visszaengedik Donald Trumpot a Facebookra – írta meg a CNN.
A volt elnök a 2021. januári Capitolium-ostrom óta van kitiltva a közösségi média felületről, a két évre előirányzott büntetés hamarosan le is telik.
Ha a tiltást valóban feloldja a Meta egy külön erre a célra létrehozott bizottsága, akkor a volt elnök akár még ahhoz is időben visszatérhet, hogy 2024-es kampányát a Facebookon keresztül is támogassa hirdetésekkel.
Mint emlékezetes, Trump egy korábbi kampánya már sokba került a Metának: a volt elnökhöz ezer szálon kötődő Cambridge Analytica-botrány nyomán kiszabott büntetéseket a mai napig fizeti Zuckerberg cége, ahogy a perek sem zárultak még le.
A Cambridge Analytica-botrány még 2018-ban robbant ki, de maga a bűncselekmény 2016-ban történt. Akkor a Zuckerberg vezette Facebook felhatalmazást adott a Cambridge Analytica nevű adatbányászcégnek, hogy hozzáférjen bizonyos felhasználók minden adatához, és a megszerzett információkon keresztül főként politikai hirdetésekkel bombázzák a felhasználókat.
Az ügy azért kapott kitüntetett figyelmet, mert az amerikai elnökválasztás nyertese, Donald Trump is igénybe vette a vállalat szolgáltatásait, így amerikaiak millióihoz tudott személyre szabott üzeneteket eljuttatni, hatalmas mértékben befolyásolva ezzel a szavazás végeredményét. A Cambridge Analytica 87 millió felhasználó minden adatához hozzáfért.
A Meta képviselői a tiltás lehetséges feloldása kapcsán közölték: még ha e mellett határoznak is, természetesen fenntartják a jogot, hogy a volt elnököt ismételt szabálysértései esetén újból eltávolítsák a felületről. Trumpot nemrég az Elon Musk által felvásárolt Twitter is visszaengedte oldalára, de a volt elnök nem élt a lehetőséggel, mivel egy ideje kizárólag saját közösségimédia-felületére posztol.
Demokrata képviselők egy csoportja egyébként követeli a tiltás fenntartását, mivel szerintük Trump friss posztjai egyértelműen azt sugallják, hogy se perc alatt ismét megszegné a Facebook irányelveit.
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
🚨🇺🇸 PHOTOGRAPHER WINS PULITZER FOR CAPTURING BULLET MID-FLIGHT DURING TRUMP ASSASSINATION ATTEMPT
History caught in a split second—Doug Mills of The New York Times has won the Pulitzer for his stunning image of a bullet flying past Trump’s head during the July 2024… https://t.co/eILrgUglNrpic.twitter.com/g0QWVm8AW8
Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
BREAKING NEWS The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2025 #NobelPeacePrize to Maria Corina Machado for her tireless work promoting democratic rights for the people of Venezuela and for her struggle to achieve a just and peaceful transition from dictatorship to… pic.twitter.com/Zgth8KNJk9