Az FBI azonosítatlan abnormális jelenségeket vizsgáló titkos munkacsoportjának (UAP) tagjai attól tartanak, hogy a Trump-adminisztráció által végzett tisztogatások áldozataivá válhatnak.
Az FBI minden ügynököt arra utasított, hogy töltsön ki egy kérdőívet a capitoliumi eseményekkel kapcsolatos munkájáról, ami néhányak szerint előkészítheti az utat egy esetleges politikai tisztogatás előtt – írja a Politico nyomán a Portfolio.
A UAP-munkacsoport tagjai attól tartanak, hogy egy politikai átalakulás során elveszíthetik az állásukat, ami hátráltathatná a földön kívüli vagy ismeretlen repülő jelenségekkel kapcsolatos nyomozásaikat.
Ryan Graves, az Americans for Safe Aerospace (Amerikaiak a biztonságos repülésért) vezetője és volt haditengerészeti pilóta szerint az FBI csoportja rendkívül fontos munkát végez, amelyet a kormányzatnak inkább támogatnia kellene, nem pedig veszélyeztetnie.
A titkos FBI munkacsoportjának létezésére most derült fény.
A részleg egy programvezetőből és több mint egy tucat ügynökből áll, akik az Egyesült Államok különböző pontjain dolgoznak az UAP-esetek felkutatásán.
Az FBI hangsúlyozta, hogy csak akkor vizsgálja az UAP-jelenségeket, ha azok szövetségi törvények megsértésével vagy az Egyesült Államok biztonsági érdekeivel kapcsolatosak.
A Pentagon korábban már létrehozott egy hasonló programot, amelynek létezését 2017-ben fedték fel, nagy port kavarva Washingtonban és az egész országban. Azóta egyre nagyobb politikai támogatottság övezi az UAP-ok alaposabb kivizsgálását, amelynek élharcosa Marco Rubio volt szenátor, aki most az Egyesült Államok külügyminisztere.
Ha az Amerikai Egyesült Államok legkiterjedtebb nyomozati jogkörrel rendelkező szerve kiad egy figyelmeztetést, azt nem árt akkor is megfogadni, ha épp nem az USA területén él valaki: amiről ugyanis szó van, az határoktól, kontinensektől független.
Ez pedig az online biztonság, amit sajnos még mindig nem vesznek elég komolyan, aminek köszönhetően a hackerek újabb és újabb áldozatokat szedhetnek. Az FBI több fontos dologra is figyelmeztette a felhasználókat, melyeket a következőképp lehet összefoglalni: mindig résen kell lennünk, hiszen adataink (és így végső soron pénzünk) biztonságáért mi tehetünk a legtöbbet.
Az FBI a következőket kéri:
‒ Soha ne telepítsünk semmilyen programot, alkalmazást telefonos utasításra, se úgy, hogy valaki e-mailen, üzenetben keres meg minket!
‒ Ne adjuk ki a bankkártyánk, bankszámlánk biztonsági adatait senkinek, pláne ne telefonon! A bankunk nem fog ilyet kérni tőlünk! Ha úgy érezzük, hogy valami gyanús a hívásban, tegyük le, és hívjuk fel mi a bankunkat, hogy kiderüljön, tényleg onnan kerestek-e minket!
‒ Soha ne mozgassunk pénzt a bankszámlánkról amiatt, mert valaki felhív minket! Ez soha, semmilyen esetben nem valós megoldás. Ha tényleg a bankunktól hívnának minket, megállíthatnák a tranzakciót.
Emellett a következőkre hívják fel a figyelmünket:
‒ Soha ne telepítsünk semmilyen alkalmazást, programot olyan idegen személy felszólítására, ami maga vette fel velünk a kapcsolatot, és nem mi kerestük őt!
‒ Soha ne kattintsunk kéretlen üzenetekben, felugró hirdetéseken, e-maileken érkező linkekre!
‒ Soha ne hívjunk olyan számot, ami a fentebb említett csatornákon keresztül, kéretlenül érkezik.
‒ Senkinek ne engedélyezzük, hogy az eszközeink felett átvegye az irányítást!
[type] => post [excerpt] => Ha az Amerikai Egyesült Államok legkiterjedtebb nyomozati jogkörrel rendelkező szerve kiad egy figyelmeztetést, azt nem árt akkor is megfogadni, ha épp nem az USA területén él valaki. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1737235500 [modified] => 1737223383 ) [title] => Már az FBI is aggódik a hackerek miatt: ne telepítsd ezeket az alkalmazásokat, különben... [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=229839&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 229839 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 229840 [image] => Array ( [id] => 229840 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0.jpg [original_lng] => 51284 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/60b0e00792394187a31c5cd2ef83bbe0.jpg [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1737216185:12 [_thumbnail_id] => 229840 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1944 [_algolia_sync] => 831911534002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 590 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => IT [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 37605 [1] => 592570 [2] => 20605 ) [tags_name] => Array ( [0] => alkalmazások [1] => FBI [2] => hackerek ) ) [2] => Array ( [id] => 149698 [content] =>
Észak-Korea felől jelentkező kiberfenyegetés matt adtak ki figyelmeztetés az Egyesült Államok kormányzati szervezetei együttműködésben dél-koreai hatóságokkal – közölte az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
A közlemény szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (Federal Bureau of Investigation – FBI), a Központi Hírszerző Ügynökség (Central Intelligence Agency – CIA) valamint az amerikai külügyminisztérium, Dél-Korea külügyminisztériumával és a partnerszervezetekkel közösen adta ki a kiberbiztonsági felhívást a Kimsuky néven ismert észak-koreai hackercsoport által jelentett közvetlen veszély miatt.
A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a Kimsuky egy, a kibertérben működő személyekből álló csoportosulás, amely „nagyszabású társadalmi befolyásszerző kampányokat” indít elsősorban elemzőintézetek, tudományos szervezetek és médiumok manipulálásával hírszerzési céllal.
Az amerikai–dél-koreai közös kiberbiztonsági felhívás részletes tájékoztatást tartalmaz a Kimsuky-csoport működéséről, a jelenlétükre gyanút adó jelekről, valamint az általuk jelentett kockázat mérsékléséről, emellett azt kérik, hogy aki ilyen támadás célpontjává válik, jelezze egy erre kialakított kormányzati honlapon – áll az amerikai külügyminisztérium csütörtökön megjelent közleményében.