Az ausztrál Gilmour Space cég március közepén kívánja elindítani első Eris hordozórakétáját, ami mind a cég, mind az ország egész űripara számára jelentős esemény lesz, írta a Spacenews.
A Gilmour Space február 24-i közleménye szerint a TestFlight 1 misszió indítóablakja március 15-én nyílik meg. A kilövést az észak-queenslandi Bowen Űrkikötőből tervezik. A pontos dátum meghatározása azután vált lehetővé, hogy az ausztrál légiközlekedési szabályozó hatóságokkal egyeztették a légteret.
A cég még tavaly novemberben kapta meg kilövési engedélyt az Ausztrál Űrügynökségtől. A startot eredetileg decemberre tervezték, de a légtérzárási engedélyek megszerzése és a végső ellenőrzések elvégzése a vártnál tovább tartott, ami halasztást eredményezett.
Ha a kilövés sikeres lesz, az Eris lesz az első ausztrál rakéta, amely pályára áll. Ráadásul több mint 50 év után ez lesz az első orbitális kilövés Ausztrália területéről – a Prospero műhold brit Black Arrow 1971-es fellövése óta.
[type] => post
[excerpt] => Az ausztrál Gilmour Space cég március közepén kívánja elindítani első Eris hordozórakétáját, ami mind a cég, mind az ország egész űripara számára jelentős esemény lesz, írta a Spacenews.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740862320
[modified] => 1740848398
)
[title] => Ausztrália márciusban tervezi elindítani első űrrakétáját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=234025&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 234025
[uk] => 233648
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 233649
[image] => Array
(
[id] => 233649
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg.webp
[original_lng] => 35356
[original_w] => 1198
[original_h] => 700
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg-300x175.webp
[width] => 300
[height] => 175
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg-768x449.webp
[width] => 768
[height] => 449
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg-1024x598.webp
[width] => 1024
[height] => 598
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg.webp
[width] => 1198
[height] => 700
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg.webp
[width] => 1198
[height] => 700
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/guilmourrocketjpg.webp
[width] => 1198
[height] => 700
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1740841199:12
[_thumbnail_id] => 233649
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2759
[_algolia_sync] => 831911972002
[_oembed_1741b0e22d9c7cf894c58d0263013030] =>
Australia has just sweltered through its hottest 12 months on record, a weather official said Thursday, a period of drenching floods, tropical cyclones and mass coral bleaching. https://t.co/ikmC4SRSk5pic.twitter.com/cF7n8zv1R9