A tegnapi nappal nem csak az idei május ért véget, de az LG nevű elektronikai gyártó történetének egy fejezete is. Hétfőn ugyanis állítólag legördült a legutolsó okostelefon is cég gyártósorairól, amiket így leállítottak – ezzel pedig egy korszak végérvényesen lezárult a vállalat, illetve rajongói és elkötelezett vevői számára is.
Az LG még április elején erősítette meg a már korábban kiszivárgott hírt, ami szerint kiszáll az okostelefonok piacáról. A vállalat ugyanis az elmúlt egy évtizedben nem tudott mérhető piaci részesedést kihasználni magának ezen a területen, mobilos részlege pedig emiatt óriási veszteségeket halmozott fel.A vállalat ugyan próbált egy ideig vevőt keresni üzletágára, de mivel ez sem jött össze neki, végül a teljes leállítás és bezárás mellett döntött. Ezt azonnal nem tehette meg, mivel még vállalásai voltak partnerei felé, de azok kifutását követően a tegnapi napon végleg leállította telefongyárait.Az LG mobilos részlegének végleges felszámolását a jövő hónap végével tervezi lezárni. Ez alól egyedül a támogatás fog kivételt képezni, ami egy ideig még biztosítja a korábban piacra dobott készülékek frissítését – de a garanciális idők kifutásával végül természetesen erre is a bezárás és felszámolás vár majd.
Forrás: pcforum.hu
[type] => post
[excerpt] => A tegnapi nappal nem csak az idei május ért véget, de az LG nevű elektronikai gyártó történetének egy fejezete is. Hétfőn ugyanis állítólag legördült a legutolsó okostelefon is cég gyártósorairól, amiket így leállítottak - ezzel pedig egy korszak ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1622754600
[modified] => 1622751907
)
[title] => Ennyi volt: Legyártotta legeslegutolsó okostelefonját is az LG
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=58750&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 58750
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 58751
[image] => Array
(
[id] => 58751
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics.jpg
[original_lng] => 53011
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/06/lg-electronics.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1622741108:10
[_thumbnail_id] => 58751
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2503
[_algolia_sync] => 508057945000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 598
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Tudomány
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 52986
[1] => 52985
[2] => 4007
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyártás leállítása
[1] => LG Electronics
[2] => okostelefon
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 52986
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 52986
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)