Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEzOTc0Njt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 177315
[content] =>
Ukrajnában a kistelepülések 89 százalékában nincs állandó gyógyszertár, de a helyzetet a mobil patikák segítségével korrigálni fogják – jelentette ki Szerhij Dubrov, az egészségügyi miniszter első helyettese az Ukrajinszke Rádiónak adott interjújában, amelyet a korrespondent.net idéz.

Dubrov elmondta, hogy az első ilyen gyógyszertárlánc már működik.
„Az első hálózat Harkiv megyében kezdte meg működését. A patikahálózat, avagy a mobil patikák megkezdik működésüket Cserkasszi megyében. És természetesen ez a hálózat ki fog terjedni hazánk egész területére, így a fronthoz közeli területekre is, valamint a rendkívüli helyzetek övezeteire, a harci cselekmények zónáira, illetve a valószínű harci cselekményekére” – tette hozzá a tisztviselő.
Amint Dubrov rámutatott, az állandó patikapontok iránti igény nem egyforma a különböző régiókban.
„A nagyközségek és falvak ellátottsága állandó patikapontokkal megyénként 2–58% között mozog. Ami az átlagos ukrajnai mutatót illeti, a kistelepülések megközelítőleg 11%-ában van állandó gyógyszertár vagy patikapont” – mondta el a miniszterhelyettes.
[type] => post
[excerpt] => Ukrajnában a kistelepülések 89 százalékában nincs állandó gyógyszertár, de a helyzetet a mobil patikák segítségével korrigálni fogják – jelentette ki Szerhij Dubrov, az egészségügyi miniszter első helyettese.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1706909640
[modified] => 1706884666
)
[title] => Mobil patikák segítségével korrigálná az egészségügyi minisztérium a gyógyszertárhiányt az országban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177315&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177315
[uk] => 177301
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 177302
[image] => Array
(
[id] => 177302
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110.jpg
[original_lng] => 124599
[original_w] => 630
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110-300x171.jpg
[width] => 300
[height] => 171
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/630-360-1706805215-110.jpg
[width] => 630
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1706877467:5
[_thumbnail_id] => 177302
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3840
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 508429552000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 4192
[1] => 139746
[2] => 736842
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Egészségügyi Minisztérium
[1] => gyógyszerhiány
[2] => mobil gyógyszertár
)
)
[1] => Array
(
[id] => 169065
[content] =>
A megszállt területeken megjelenő gyógyszerek nem állnak a helyi lakosok rendelkezésére. A gyógyszereket az oroszoknak adják.

„A legtöbb gyógyszerrel kifejezetten az orosz hadsereg igényeit elégítik ki” – közölte a Központi Hírszerző Ügynökség Központi Bizottsága.
Egyre nagyobb a gyógyszerhiány az oroszok által ideiglenesen megszállt területeken, főként Herszon régióban. Az oroszok a kórházakat katonai kórházakká alakítják, ami jelentősen megnehezíti az alapvető orvosi ellátást.
[type] => post
[excerpt] => A megszállt területeken megjelenő gyógyszerek nem állnak a helyi lakosok rendelkezésére. A gyógyszereket az oroszoknak adják.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1700079900
[modified] => 1700058150
)
[title] => A megszállt területeken egyre nagyobb a gyógyszerhiány
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=169065&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 169065
[uk] => 169043
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 169044
[image] => Array
(
[id] => 169044
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825.jpg
[original_lng] => 107328
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/2968825.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1700050950:5
[_thumbnail_id] => 169044
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3020
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1202968258001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 139746
[1] => 139807
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyógyszerhiány
[1] => megszállt területek
)
)
[2] => Array
(
[id] => 145712
[content] =>
Hiánycikkekké váltak a gyerekgyógyszerek – figyelmeztetnek a németországi gyermekorvosok, miután európai kollégáik nyílt levélben hívták fel a figyelmet a problémára.
A német gyermekorvosok szövetségének vezetője, Thomas Fischbach a Neue Osnabrücker Zeitung című német napilapban azt írta: hiány van láz- és fájdalomcsillapítókból, és a penicillin sem áll rendelkezésre elegendő mennyiségben.

Fischbach egyike volt azoknak az európai gyermekorvosoknak, akik országuk egészségügyi minisztériumához címzett nyílt levelükben felhívták a figyelmet a problémára. A dokumentumot német, francia, osztrák, svájci és olasz gyermekorvosok írták alá.
„Gyermekeink és serdülőink egészsége veszélyben van Európában a gyógyszerhiány miatt. Sürgősen gyors, megbízható és tartós megoldásra van szükség” – hangsúlyozták.
Fischbach elmondta, hogy a levelet a német egészségügyi miniszteren, Karl Lauterbachhon kívül a parlament egészségügyi bizottságának tagjaihoz is eljuttatták.
A német egészségügyi biztosítók a gyógyszeripart tették felelőssé a hiányért, jelezve, hogy megrendült a bizalmuk bennük.
[type] => post
[excerpt] => Hiánycikkekké váltak a gyerekgyógyszerek – figyelmeztetnek a németországi gyermekorvosok, miután európai kollégáik nyílt levélben hívták fel a figyelmet a problémára.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682860740
[modified] => 1682823283
)
[title] => Súlyos gyógyszerhiány jöhet Európában hamarosan
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=145712&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145712
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145713
[image] => Array
(
[id] => 145713
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297.jpg
[original_lng] => 120161
[original_w] => 1125
[original_h] => 633
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/gyogyszertar-patika-gyogyszerek-gyogyszergyar-ceg-527297.jpg
[width] => 1125
[height] => 633
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1682812483:12
[_thumbnail_id] => 145713
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2625
[translation_required_done] => 1
[_oembed_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] =>
[_oembed_time_93d1f870733a5de042fe735a50868b1f] => 1692436749
[_oembed_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] => Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
— Statistisches Amt München (@StatistikMuc) September 14, 2023
[_oembed_time_14059c2ae288d22405dc00428b4d2a02] => 1695883875
[_oembed_d57d73095fe9150eb18a91a084847151] => Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Die vergangenen Tage offenbaren, was in unserer Gesellschaft schon lange… pic.twitter.com/6F5nEvLTml
— BILD (@BILD) October 29, 2023
[_oembed_time_d57d73095fe9150eb18a91a084847151] => 1701075670
[_oembed_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] =>
[_oembed_time_6adcda52952b6f8fdc7ec87f11e9f635] => 1710266413
[_oembed_4aa7e74ae85a9d428ba5782787e0fa6d] => Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden?
Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)
— Gr@ntlɘr 🥨🍺 (@oida_grantler) August 14, 2024
[_oembed_time_4aa7e74ae85a9d428ba5782787e0fa6d] => 1725201042
[_algolia_sync] => 508335765000
[_oembed_2326901bf191cc520e32bd9fbb1888ff] => „Juden haben hier Hausverbot“ – Schild in Schaufenster sorgt für Fassungslosigkeit https://t.co/ELDaDn1dy7 pic.twitter.com/YK0JVjPcRh
— WELT (@welt) September 18, 2025
[_oembed_time_2326901bf191cc520e32bd9fbb1888ff] => 1758786619
[_oembed_33d273acb8218a869c13835cbd91a841] =>
[_oembed_time_33d273acb8218a869c13835cbd91a841] => 1760890333
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 594
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Egészség
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1550
[1] => 562920
[2] => 139746
[3] => 1585
)
[tags_name] => Array
(
[0] => figyelmeztetés
[1] => gyeremekgyógyszerek
[2] => gyógyszerhiány
[3] => Németország
)
)
[3] => Array
(
[id] => 125705
[content] =>
Elhalasztják az elektív – előre tervezett, de halasztható – műtéteket Oroszországban, mivel egyre nagyobb a gyógyszerhiány, ami egyúttal az orvosságok drágulásához is vezet – közölte a Hírszerzési Főigazgatóság az Unian szerint.

A beszámoló szerint Oroszországban így csak azokat a betegeket látják el, akiknek sürgős sebészeti beavatkozásra van szükségük. Ezenkívül az orosz egészségügyi minisztérium rendeletben utasítja az ország régióit, hogy 4 hónapra elegendő vészhelyzeti gyógyszertartalékkal kell rendelkezniük.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz gyógyszerhiányt az okozza, hogy a szankciók miatt nem tudnak elegendő mennyiségű gyógyszert előállítani, illetve külföldről sem tudnak importálni.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Elhalasztják az elektív – előre tervezett, de halasztható – műtéteket Oroszországban, mivel egyre nagyobb a gyógyszerhiány, ami egyúttal az orvosságok drágulásához is vezet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1668443040
[modified] => 1668426428
)
[title] => Egyre nagyobb a gyógyszerhiány Oroszországban, műtéteket halasztanak el
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=125705&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 125705
[uk] => 125724
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 125706
[image] => Array
(
[id] => 125706
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany.jpg
[original_lng] => 206336
[original_w] => 1260
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany-300x214.jpg
[width] => 300
[height] => 214
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany-768x549.jpg
[width] => 768
[height] => 549
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany-1024x731.jpg
[width] => 1024
[height] => 731
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany.jpg
[width] => 1260
[height] => 900
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany.jpg
[width] => 1260
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/gyogyszerhiany.jpg
[width] => 1260
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1668419228:12
[views_count] => 4194
[_thumbnail_id] => 125706
[_edit_last] => 12
[translation_required_done] => 1
[_oembed_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
— ChrisO (@ChrisO_wiki) October 11, 2022
[_oembed_time_9f7a1809847413c22a2a39ed3e6354e4] => 1668369735
[_oembed_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => #UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
— AFP News Agency (@AFP) March 10, 2023
[_oembed_time_bbf4e53170e61d616dcffadea67dbb1d] => 1678863996
[_oembed_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] =>
[_oembed_time_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] => 1685184011
[_oembed_c6801586413f27485f7decea4e27f1fb] => Tinder reportedly no longer works in Russia pic.twitter.com/goZjc5oGCf
— Dexerto (@Dexerto) June 30, 2023
[_oembed_time_c6801586413f27485f7decea4e27f1fb] => 1688656793
[_oembed_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => The first modernized strategic bomber Tu-160M has started state tests.
/Rostec/#source pic.twitter.com/xEDyw3KsJl
— Zlatti71 (@djuric_zlatko) July 6, 2023
[_oembed_time_5a51ad99e59d7c373daae1aae972772a] => 1688917912
[_oembed_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => Some real antics in Buryatia, where a giant wild boar has voted pic.twitter.com/45HXzvQZAZ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_664ee69da7a3271877cd4b60eb4eb1f6] => 1711385677
[_oembed_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => It’s now day two of three in Russia’s election, so I’ll continue where I finished yesterday
In the notoriously rundown city of Chita in Siberia, Soviet dictator Josef Stalin has cast his vote pic.twitter.com/xnHtAI7AuQ
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 16, 2024
[_oembed_time_f8336b6f1510cf5ac35e87f3fb00a493] => 1711385677
[_oembed_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => A robot was turned away from a polling station in the city of Perm https://t.co/UTlQbgQrDv pic.twitter.com/F3iAaOTtpH
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_af3535e6babb1d89ba852de847250db1] => 1711385677
[_oembed_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => Spiderman has arrived at a polling station in the Siberian coalmining region of Kuzbass pic.twitter.com/AvE5WWxVR3
— Francis Scarr (@francis_scarr) March 15, 2024
[_oembed_time_100a3bbf20afac2e44f72c15ec31a726] => 1711385677
[_oembed_72fc28b6c12cb3170c6fb5558d7feba3] => A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
It baselessly claims Ukrainain President Zelensky has secretly purchased a Mercedes 770 used by Hitler. It's nonsense. https://t.co/FnmsG5B3np pic.twitter.com/Dq4lCC1z3e
— Shayan Sardarizadeh (@Shayan86) October 8, 2024
[_oembed_time_72fc28b6c12cb3170c6fb5558d7feba3] => 1730273652
[_oembed_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] =>
[_oembed_time_df4561cd99ddae8b7fa66530a36315af] => 1733571263
[_algolia_sync] => 831672495002
[_oembed_05cb82627e5726b90b90ba5f528dc6d1] => {{unknown}}
[_oembed_506027632425decde6c4d39f006699c1] => In Deutschland ist der Pianist und Dirigent Justus Frantz nicht mehr so gefragt wie einst, in Russland umso mehr. Wladimir Putin hat ihn nun ausgezeichnet - und Frantz fühlt sich geehrt. https://t.co/0VUn7dZmAa
— Frankfurter Allgemeine (@faznet) November 5, 2025
[_oembed_time_506027632425decde6c4d39f006699c1] => 1763207564
[_oembed_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => Russia has created an AI-powered Agdroid "IDOL"🤣🤣🤣
The result is on video.
These are the same people who scare everyone with various weapons – the Poseidon torpedo, the Burevestnik, Sarmat, and Oreshnik missiles...
Don't get it? That's #putin's #russia. pic.twitter.com/ABlu25RUl7
— Alf Really 🇺🇦🇬🇧🇨🇦🇪🇺🇮🇱🇩🇪🇵🇱 (@vik8867dn) November 11, 2025
[_oembed_time_8b916f07a27392318f581435c10cb8ee] => 1763479907
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 139746
[1] => 689
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyógyszerhiány
[1] => Oroszország
)
)
[4] => Array
(
[id] => 104287
[content] =>
Herszon megye ideiglenesen megszállt területein már csupán néhány gyógyszergyártó működik, ezek azonban 3–5-szörösére emelték meg a gyógyszerek árait.

A hírt Ljudmila Deniszova, a Legfelső Tanács emberjogi biztosa közölte. Elmondása szerint a megyében hiány van a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerekből és a lázcsillapítókból. A megszállók illegálisan szállítják el a gyógyszereket a Krímre, ahol eladják azokat, s nem engedik be az önkéntesek Herszon területére, így azok nem tudnak gyógykészítményeket juttatni a lakosoknak.
[type] => post
[excerpt] => Herszon megye ideiglenesen megszállt területein már csupán néhány gyógyszergyártó működik, ezek azonban 3–5-szörösére emelték meg a gyógyszerek árait.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1653674640
[modified] => 1653656894
)
[title] => Gyógyszerhiány miatt romlik a humanitárius krízis Herszon megyében
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=104287&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 104287
[uk] => 104254
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 104255
[image] => Array
(
[id] => 104255
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main.jpg
[original_lng] => 62423
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/57-main.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1653646095:12
[_thumbnail_id] => 104255
[_edit_last] => 12
[views_count] => 4391
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_549dc0d96a0cd7157016ac90e02c8b38] =>
[_oembed_time_549dc0d96a0cd7157016ac90e02c8b38] => 1653646099
[_oembed_36c8da6025d218e1ebb5338319b302ec] =>
[_oembed_time_36c8da6025d218e1ebb5338319b302ec] => 1674486815
[_oembed_a8efe3ac0df9b1d7d5d0433518009f51] =>
[_oembed_time_a8efe3ac0df9b1d7d5d0433518009f51] => 1687239894
[_oembed_8ee5cab5eda817a4178cda4adf0aac0f] => Президент України у Херсоні відвідав переправу, на якій здійснюється евакуація населення з підтоплених територій.https://t.co/7afzWKQabH pic.twitter.com/mq4K044qdi
— Оперативний ЗСУ (@operativno_ZSU) June 8, 2023
[_oembed_time_8ee5cab5eda817a4178cda4adf0aac0f] => 1687239894
[_algolia_sync] => 508170026000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 11
[2] => 592
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Kiemelt téma
[2] => Társadalom
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 139746
[1] => 3512
[2] => 139747
)
[tags_name] => Array
(
[0] => gyógyszerhiány
[1] => Herszon megye
[2] => patikák
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 139746
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 139746
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
gyógyszerhiány (1 Oldal)