Annak ellenére, hogy a nyugati partnerek úgy vélik, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban az idő Kijev oldalán áll, ukrán részről senki nem fogja elnyújtani a konfliktust – jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak, az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója egy YouTube-interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Podoljak kifejtette: „nagyon röviden és nagyon egyértelműen. Először is, a háború 2023-ban véget ér. 2023 folyamán. Ez azért fontos, mert számunkra a késlekedés nagyon rossz forgatókönyv.”
Mint az elnöki hivatalvezetői tanácsadó hangsúlyozta, ennek a háborúnak az elnyújtása továbbra is csak az Oroszország számára szükséges. Szerinte az oroszok a háború hosszabb időtartama miatt jelentősen csökkenteni akarják a konfliktus intenzitását. „Ezért próbálkoztak ezzel a hamis ideiglenes tűzszünettel. Ez csak kísérlet volt a háború intenzitásának csökkentésére” – mutatott rá. „A tűzszünet idején a megszállók a pozícióikat akarták rögzíteni, hogy ott megerősödjenek, és 2-3 hónap után már rendkívül veszélyes lenne odamenni. Nincs rá szükségünk” – emelte ki Mihajlo Podoljak.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Annak ellenére, hogy a nyugati partnerek úgy vélik, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban az idő Kijev oldalán áll, ukrán részről senki nem fogja elnyújtani a konfliktust – jelentette ki kedden Mihajlo Podoljak. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1673388420 [modified] => 1673386570 ) [title] => A háborúnak még 2023-ban vége lesz, Ukrajnának nem érdeke a konfliktus elnyújtása – Elnöki Hivatal [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=133085&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 133085 [uk] => 133088 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 133086 [image] => Array ( [id] => 133086 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2.jpg [original_lng] => 20926 [original_w] => 408 [original_h] => 284 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2-300x209.jpg [width] => 300 [height] => 209 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2.jpg [width] => 408 [height] => 284 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2.jpg [width] => 408 [height] => 284 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2.jpg [width] => 408 [height] => 284 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2.jpg [width] => 408 [height] => 284 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/podoljak-2.jpg [width] => 408 [height] => 284 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1673379661:2 [_thumbnail_id] => 133086 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4210 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => [_oembed_time_06393dd9ec2c87cfa8fea181bc1396cc] => 1673379353 [_oembed_ff9c5f785eab0fe757bad893149e389d] => [_oembed_time_ff9c5f785eab0fe757bad893149e389d] => 1673379353 [_oembed_a119261f4690d2862e499b308ceebb13] => [_oembed_time_a119261f4690d2862e499b308ceebb13] => 1673379353 [_oembed_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => [_oembed_time_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => 1674733977 [_oembed_2e95f247418ab3def7b79ff767d8f7cc] =>
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Unlocked accounts of ?? authorities, scaling "kill ??" ru-tweets amid open pessimization of Ukrainians is not about freedom of speech at all. #Twitter sees no harm in spreading propaganda that directly encourages the destruction of ?? & mass murder. Maybe AI will moderate better?
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…