Az idegenek léteznek és évek óta kapcsolatban állnak Izraellel, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal, de létezésüket egyelőre titokban tartják, mert szerintük az emberiség még nem áll készen rájuk – mondta egy interjújában az izraeli űrprogram egykori vezetője, Haim Eshed.
A most 87 éves Eshed közel harminc évig volt az izraeli űrkutatás élén, több állami kitüntetést is kapott. Most arról beszélt, hogy a földönkívüliek a világegyetem működését akarják megérteni, ezen pedig az amerikaiakkal együtt dolgoznak, méghozzá egy föld alatti bázison a Marson – írja a The Jerusalem Post.
A férfi szerint Donald Trump amerikai elnök is tud mindenről, és már rég be akarja jelenteni, hogy az idegenek léteznek, de ebben épp a földönkívüliek akadályozták meg, hogy megelőzzék a tömeghisztériát, mert még nem állnak készen ezekre az információkra.
Eshed szerint mindezt azért jelenti be most, mert ha öt évvel ezelőtt tette volna, akkor egyszerűen elmegyógyintézetbe zárták volna, de mostanra ő már elismert a területén, és a felfogás is változott. Ugyanakkor a férfinak épp most fog megjelenni egy új könyve feltehetően a földönkívüliekről, így a bejelentés időpontját nehéz ettől elvonatkoztatni.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Az idegenek márpedig léteznek és évek óta kapcsolatban állnak Izraellel, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal, de létezésüket egyelőre titokban tartják, mert szerintük az emberiség még nem áll készen rájuk. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1607464920 [modified] => 1607384080 ) [title] => A földönkívüliek léteznek, és együtt dolgoznak az amerikaiakkal [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=38570&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 38570 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 38571 [image] => Array ( [id] => 38571 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed.jpg [original_lng] => 38467 [original_w] => 1000 [original_h] => 559 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed-768x429.jpg [width] => 768 [height] => 429 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed.jpg [width] => 1000 [height] => 559 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed.jpg [width] => 1000 [height] => 559 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed.jpg [width] => 1000 [height] => 559 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/12/haim-eshed.jpg [width] => 1000 [height] => 559 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1607376880:12 [_thumbnail_id] => 38571 [_edit_last] => 12 [views_count] => 4763 [_oembed_c6a6977a3746f053ec0bcca946fabf9b] => [_oembed_time_c6a6977a3746f053ec0bcca946fabf9b] => 1607376882 [_oembed_ab9406c3e7d88210bd6e3430aa54b580] => [_oembed_time_ab9406c3e7d88210bd6e3430aa54b580] => 1610224993 [_oembed_cb238d2aa56abdefe03a0ed4f1ca412a] => [_oembed_time_cb238d2aa56abdefe03a0ed4f1ca412a] => 1613933563 [_oembed_0f837b60e3b9e0c9c06880004761fafb] => [_oembed_time_0f837b60e3b9e0c9c06880004761fafb] => 1619701980 [_oembed_10157a6e422fb1a2ba1fb2b21d9ed627] =>
Starship fully stacked at Starbase. Team is working towards a launch rehearsal next week followed by Starship’s first integrated flight test ~week later pending regulatory approval pic.twitter.com/9VbJLppswp
Starship fully stacked at Starbase. Team is working towards a launch rehearsal next week followed by Starship’s first integrated flight test ~week later pending regulatory approval pic.twitter.com/9VbJLppswp
🇷🇺 RUSSIA's NEW PLASMA ENGINE COULD REDUCE MARS 🔴 TRAVEL TIME TO 30 DAYS!
A faster journey to Mars would not only increase efficiency but also minimize the risks associated with prolonged exposure to cosmic radiation for astronauts.