Elisabeth belga hercegnő jövője is bizonytalanná vált az amerikai egyetemek külföldi diákokat érintő tilalma miatt.
Donald Trump kormányzata újabb támadást indított a világ egyik legismertebb felsőoktatási intézménye, a Harvard Egyetem ellen.
A frissen bevezetett korlátozások, amelyek megtiltják külföldi hallgatók felvételét, jelentősen átalakíthatják a belga trónörökös, Elisabeth hercegnő tanulmányi terveit is. Akár haza is kell térnie.
A királyi palota már megkezdte a vészhelyzeti konzultációkat, miközben az ügy politikai botránnyá, sőt nemzetközi diplomáciai krízissé is terebélyesedhet.
Az Egyesült Államokban hozott legújabb politikai döntések nemcsak belföldön, de nemzetközi szinten is komoly visszhangot váltottak ki. Különösen nagy aggodalmat keltett az a bejelentés, miszerint a Trump-adminisztráció megtiltotta a Harvard Egyetem számára, hogy külföldi hallgatókat fogadjon. Szakértők szerint ez nemcsak az amerikai felsőoktatás jövőjére nézve jelent súlyos következményeket. Hanem közvetlenül érinti a belga királyi család jövőbeli uralkodóját, Elisabeth hercegnőt is.
A döntés a Trump-kormányzat „antiamerikai, terrorizmusellenes” retorikájának része. A Fehér Ház azzal vádolta a Harvardot, hogy „biztonságos környezetet veszélyeztet” azáltal, hogy teret ad „agitátoroknak”, akik zsidó diákokat támadnak, illetve együttműködnek kínai katonai szervezetekkel. Az amerikai belbiztonsági minisztérium szerint az intézkedés célja, hogy megakadályozzák a további „beszivárgást” az amerikai oktatási rendszerbe. Ennek következtében diákok ezrei kényszerültek arra, hogy más egyetemek után nézzenek, vagy elhagyják az országot.
A döntés éles kritikát váltott ki az akadémiai közösség és a nemzetközi partnerek részéről is. Különösen érzékenyen érinti az ügy Elisabeth hercegnőt. Ő éppen a Harvardon végzi mesterszakos tanulmányait államigazgatásból, és a második évfolyam megkezdésére készült. Ha a tilalom életbe lép, alternatív oktatási lehetőségek után kellene néznie, feltehetően Európában.
A belga királyi palota kommunikációs vezetője, Xavier Baert így nyilatkozott: „Figyelemmel kísérjük a fejleményeket, és vizsgáljuk, milyen hatással lehet a döntés Elisabeth hercegnő jövőjére.” A 23 éves trónörökös az első tanévét már befejezte, a nyarat Belgiumban tölti. Eredetileg ősszel tért volna vissza az Egyesült Államokba.
Elisabeth hercegnő Fülöp király és Matild királyné legidősebb gyermeke, aki a 1991 óta érvényben lévő teljes elsőszülötti jog értelmében az első helyen áll a trónöröklési sorrendben. Harvardi tanulmányai fontos állomást jelentenek egy jövőbeli államfő felkészítésében. Illetve szimbolikus jelentőséggel is bírnak Belgium nemzetközi politikai és oktatási jelenléte szempontjából.
A hercegnő korábban az Oxfordi Egyetemen szerzett diplomát történelem és politika szakon, jelenleg pedig az államigazgatási mesterképzésen tanul. A tanulmányai mellett sportos életmódot folytat: szeret teniszezni, síelni, búvárkodni, és szenvedélye a főzés is. A Harvardon való tanulás egy szélesebb stratégia része, amelynek célja, hogy olyan vezetővé váljon, aki képes eligazodni a 21. század globális kihívásai között.
Az amerikai belpolitikai fejlemények és az egyetemek külföldi hallgatók előtti bezárása azonban nem csupán belügy – ez globális szintű kihívást jelent az egész nemzetközi felsőoktatás számára. Különösen érzékenyen érinti azokat, akik jövőbeli vezetői szerepre készülnek, hiszen a külföldi tanulmányok régóta a felkészítés szerves részét képezik.
„Elisabeth hercegnő és más jövőbeli vezetők esetében kiemelten fontos, hogy politikai döntések ne állják útját személyes fejlődésüknek és felkészülésüknek. Ugyanakkor ez rámutat arra is, mennyire szükséges a nemzetközi együttműködés és az olyan oktatási programok támogatása, amelyek a békét és a kölcsönös megértést szolgálják” – fogalmaztak a szakértők.
A Harvard Egyetem jogi lépéseket tett a Trump-kormányzat ellen a külföldi hallgatók felvételét érintő szigorítás miatt – számolt be az MTI.
A Harvard Egyetem beperelte a Trump-adminisztrációt, amiért az csütörtökön megvonta az intézmény jogosultságát a külföldi hallgatók felvételére. A Bostonban működő egyetem pénteken közölte, hogy bírósági eljárással kívánja elérni a szövetségi kormány csütörtökön hozott döntésének megváltoztatását. Alan Garber, az intézmény elnöke elmondta, hogy a kormányzat intézkedésének átmeneti felfüggesztését kérik egy szövetségi bíróságtól a per idejére. A kérésnek a szövetségi bíró eleget tett. Allison Burroughs bíró, akit 2014-ben Barack Obama elnök nevezett ki, jövő keddre tűzte ki az első meghallgatást az ügyben.
A belbiztonsági minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy kizárja a Harvardot a Diák és Cserelátogatói Programból, amely diák- és kutatói vízum alapján érkezők fogadását teszi lehetővé az amerikai felsőoktatási intézmények számára. A már Harvardra járó diákoknak más intézménybe kell átiratkozniuk a következő tanévben, ellenkező esetben elveszítik diákvízumukat, amely feljogosítja őket, hogy az Egyesült Államokban tartózkodjanak – áll az intézkedésben.
Az egyetem bíróságra beadott panasza szerint a kormányzat intézkedése az Egyesült Államok alkotmányának több pontját is megsérti. Az egyetem egyben arról is tájékoztatást adott, hogy hallgatói vízummal mintegy 7 ezer diák tanul az intézményben, ami a teljes hallgatóság csaknem negyede.
A döntés háttere
A belbiztonsági minisztérium azért döntött a Harvard elleni intézkedés mellett, mert az egyetem nem adta át a szövetségi hatóságoknak a hallgatói vízummal ott tanuló diákok magatartásáról szóló feljegyzéseket. A kérés előzménye, hogy a Harvardon és több más amerikai egyetemen rendszeresen tartott palesztinpárti és Izrael-ellenes tüntetések hangadói között több külföldi diák is szerepelt.
„Kiváltság és nem jog az egyetemek számára a külföldi diákok beiratkozásának lehetősége, és a tőlük származó magasabb tandíjakból eredő anyagi haszon” – fogalmazott Kristi Noem miniszter, aki szerint miután az intézmény számos lehetőséget kapott, hogy megfeleljen a szövetségi kormány elvárásának, és azt nem teljesítette, elveszíti a külföldi diákok fogadásnak kiváltságát.
Hozzátette, hogy „ez az adminisztráció elszámoltatja a Harvardot erőszak elősegítése, antiszemitizmus és a Kínai Kommunista Párttal való együttműködés miatt”. Az intézkedés indoklásában az is szerepel, hogy a Harvard „terroristapártoló” tevékenységet folytatott, valamint ellenséges közeget teremtett zsidó diákok számára, támogatta a „Hamász retorikáját” és rasszista gyakorlatot követ az úgynevezett „diverzitás, egyenlőség, befogadás” (DEI) előírások érvényesítésében.
A belbiztonsági minisztérium utolsó lehetőségként 72 órát adott a Harvard Egyetem számára, hogy rendelkezésre bocsátsa a Trump-adminisztráció által kért információkat és ezzel elkerülje a diákvízum megvonását. Az egyetem nem élt a lehetőséggel, hanem bírósághoz fordult.
A szövetségi adminisztráció a közelmúltban már összesen mintegy 3 milliárd dollár támogatást, jórészt kutatási pénzt vont meg a Harvardtól, részben az egyetemen tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetések nyomán.
Government of Pakistan Recommends President Donald J. Trump for 2026 Nobel Peace Prize
The Government of Pakistan has decided to formally recommend President Donald J. Trump for the 2026 Nobel Peace Prize, in recognition of his decisive diplomatic intervention and pivotal…
— Government of Pakistan (@GovtofPakistan) June 20, 2025
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz
BREAKING NEWS The Norwegian Nobel Committee has decided to award the 2025 #NobelPeacePrize to Maria Corina Machado for her tireless work promoting democratic rights for the people of Venezuela and for her struggle to achieve a just and peaceful transition from dictatorship to… pic.twitter.com/Zgth8KNJk9
Lemondott a Harvard Egyetem elnöke kedden, miután az elmúlt hetekben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.
Claudine Gay, az Egyesült Államok vezető egyetemének elnöki posztjáról – ami megfelelő a rektori tisztségnek – való távozását levélben jelentette be. Többi között azt írta, hogy az intézmény érdekeit szem előtt tartva, a Harvard irányító testületének tagjaival való konzultációt követően jutott az elhatározásra.
Mint fogalmazott, jelenleg „rendkívüli kihívások” érik az egyetemet, s ezekben az időkben teljes mértékben az intézményre kell összpontosítani, és nem személyekre. Az afroamerikai egyetemi vezető ijesztőnek és személyeskedő támadásnak nevezte a vele történteket, amelyeket szavai szerint faji alapú rosszindulat is fűtött.
A Harvard Egyetem az Izrael és radikális iszlamista Hamász között a Gázai övezetben kibontakozott harcok nyomán, a diákjai által szervezett palesztinpárti, Izrael-ellenes, esetenként antiszemita tüntetésekkel került a figyelem középpontjába. Izraeli és zsidó diákok megfélemlítő hangulatról számoltak be és kifogásolták, hogy az egyetemi vezetés nem lép fel határozottan a gyűlöletkeltő megnyilvánulások ellen.
A szövetségi törvényhozás alsóházi bizottsága december elején tartott meghallgatást a felsőoktatási intézményekben tapasztalt antiszemitizmusról, amin a Harvard mellett, a Pennsylvaniai Egyetem és a MIT (Massachusetts Institute of Technology) rektora is részt vett. Az esemény nagy közfigyelmet keltett. Mindemellett komoly bírálatokat váltott ki az intézményvezetőkkel szemben, akik arra a kérdésre, hogy a tüntetéseken elhangzott követelések Izrael eltörléséről, az egyetemek működési szabályzatába ütköznek-e, a rektorok azzal válaszoltak, hogy az a „szövegkörnyezettől függ”.
A meghallgatást követően a Pennsylvaniai Egyetem rektora, Liz McGill beadta lemondását, és az erre irányuló követelések megfogalmazódtak a másik két egyetemi vezetővel szemben is. Különösen nagy nyomás helyeződött a Harvardot 2023 nyara óta vezető Claudine Gay-re, akivel kapcsolatban plágiumvádak is felmerültek tudományos munkáját illetően.
A tüntetések, és az egyetemi vezetés határozatlan reakciója nyomán a Harvard jelentős donorjai jelentették be, hogy megvonják működési támogatásukat az intézménytől, ami összesen több százmillió dolláros veszteséget jelentett a Massachusetts államban működő intézmény számára, valamint számos republikánus kongresszusi képviselő is követelte a rektor távozását.
Claudine Gay, az egyetem politológia professzora közölte, hogy a lemondását követően visszatér a tudományos munkához és folytatja oktatói tevékenységét.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Lemondott a Harvard Egyetem elnöke kedden, miután az elmúlt hetekben egyre nagyobb nyomás helyeződött rá az egyetemen történt antiszemita megnyilvánulások miatt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1704286500
[modified] => 1704285104
)
[title] => Antiszemita botrány miatt lemondott a Harvard Egyetem elnöke
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=174503&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 174503
[uk] => 174610
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 174504
[image] => Array
(
[id] => 174504
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay.webp
[original_lng] => 23022
[original_w] => 600
[original_h] => 400
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay.webp
[width] => 600
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay.webp
[width] => 600
[height] => 400
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay.webp
[width] => 600
[height] => 400
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay.webp
[width] => 600
[height] => 400
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/claudine-gay.webp
[width] => 600
[height] => 400
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1704367704:2
[_thumbnail_id] => 174504
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2754
[_oembed_af90d602ee7baf0390b81f34bbc2b226] =>
⚡Олег Тиньков отказался от российского гражданства