Az Állami Határőrszolgálat nem regisztrálta a 18-22 éves férfiak tömeges távozását Ukrajnából a határátlépési szabályok változása után – jelentette ki hétfőn Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője az rbc.ua hírportálnak nyilatkozva.
A szóvivő elmondta, hogy a határőrség nem vezet korcsoportonkénti statisztikai nyilvántartást, és nem is őrzi azokat. „Ezért nem fogok számokkal operálni. De augusztus 28. óta, amikor hatályba léptek a határátlépési szabályok változásai, és lehetővé tették a 18 és 22 év közötti ukrán férfiak számára a határ átlépését a hadiállapot idején, ebben a kategóriában nem tapasztaltak jelentős növekedést vagy tömeges utas-beáramlást” – jegyezte meg.
A szóvivő hozzátette, hogy az érintett kategória átlépi a határt, hogy elhagyja Ukrajnát. De – hívta fel a figyelmet – nem szabad elfelejteni, hogy ők is átlépik a határt, hogy belépjenek Ukrajnába. „A mozgás a határ mindkét oldalán zajlik. Az egyes ellenőrzőpontok, az egyes szakaszok elemzése, valamint a határőreink által ellenőrzött kategóriák megfigyelése azt mutatja, hogy ez egy kis szám a teljes utasforgalomhoz képest, beleértve az Ukrajnából kiutazókat is” – mutatott rá Andrij Demcsenko.
A kormány engedélyezte, hogy a 18 és 22 év közötti férfiak is elhagyhassák az országot. Az új határátlépési szabályok augusztus 28-án léptek életbe. A határőrök szerint jelenleg nincs jelentős tumultus vagy sor a határátkelőknél. A fennakadás oka a „fő szezon”, vagyis a nyári időszak, amikor a szabadságok miatt megnövekszik a forgalom. A Határőrség hangsúlyozta, hogy a frissített szabályok szerint az érintett korosztályba tartozó férfiak csak érvényes útlevél és elektronikus vagy papír alapú katonai nyilvántartási dokumentum birtokában utazhatnak külföldre. Ugyanakkor azok, akik köztisztviselőként dolgoznak, vagy helyi önkormányzati szervet képviselnek, csak hivatalos kiküldetés keretében hagyhatják el az országot.
Mint arról korábban már beszámoltunk, az ukrán kormány határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi a 18 és 22 év közötti férfiak számára, hogy a hadiállapot idején szabadon átlépjék a határt – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál a kormány honlapjára hivatkozva.
A jelentés szerint a szabályok azokra az állampolgárokra is vonatkoznak, akik különféle okok miatt külföldön tartózkodnak. A változások holnap (a határozat hivatalos közzétételét követő napon) lépnek hatályba. „Amennyiben Ukrajna területén hadiállapotot hirdetnek ki, az államhatár átlépésére vonatkozó korlátozások nem vonatkoznak a 18 és 22 év közötti (bezárólag) férfi ukrán állampolgárokra, kivéve a jelen szabályzat 2. bekezdésében meghatározott eseteket” – áll a dokumentum szövegében.
A 2022 februári teljes körű orosz invázió kezdete óta Ukrajnában hadiállapot és általános mozgósítás van érvényben. Ennek eredményeként a 18 és 60 év közötti férfiaknak nem volt joguk elhagyni az országot, kivéve bizonyos, kormányrendeletben meghatározott kategóriákat.
Most bővül a kilépésre jogosult állampolgárok életkora: a 18 és 22 év közötti férfiak akadálytalanul átléphetik a határt. Ugyanakkor bizonyos kategóriákra továbbra is korlátozások vannak érvényben. Ide tartoznak azok, akik állami vagy helyi önkormányzati szervekben tisztségeket töltenek be – ők továbbra is csak üzleti utakra utazhatnak.
A határ átlépésekor a 18 és 22 év közötti férfiaknak, valamint az ország elhagyására jogosult egyéb kategóriáknak nemcsak útlevelet, hanem katonai regisztrációs okmányt is (papír vagy elektronikus formában) kell magukkal vinniük. A dokumentumokat a határátkelőhelyeken az Állami Határőrszolgálat munkatársának kérésére be kell mutatni.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Mint arról korábban már beszámoltunk, az ukrán kormány határozatot fogadott el, amely lehetővé teszi a 18 és 22 év közötti férfiak számára, hogy a hadiállapot idején szabadon átlépjék a határt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1756314000 [modified] => 1756313258 ) [title] => Megjelent a 22 év alatti férfiak külföldi utazását engedélyező kormányhatározat szövege, holnaptól szabad lehet az út [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=252356&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 252356 [uk] => 252383 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 252357 [image] => Array ( [id] => 252357 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar.jpg [original_lng] => 31326 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/hataratkeles-hatar.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1756315808:2 [_thumbnail_id] => 252357 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2706 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 356494653002 [_oembed_2fb0974db0f3bef13995ea46c740ca1e] => [_oembed_time_2fb0974db0f3bef13995ea46c740ca1e] => 1756904013 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 4000 [2] => 41 [3] => 83882 [4] => 11 [5] => 17 [6] => 592 [7] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Aktuális [2] => Cikkek [3] => Háború [4] => Kiemelt téma [5] => Sürgős [6] => Társadalom [7] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 2352728 [1] => 83667 [2] => 26402 [3] => 4890 ) [tags_name] => Array ( [0] => 22 év alatti állampolgárok [1] => hadiállapot [2] => Határ [3] => határátlépés ) ) [3] => Array ( [id] => 252319 [content] =>
Andrij Demcsenko, az Ukrán Állami Határőrszolgálat (DPSZU) szóvivője ismertette a 18–22 éves férfiak határátlépésének módosított szabályát, miszerint elhagyhatják az országok hadiállapot ideje alatt, ehhez azonban az útlevél mellett a katonai regisztrációs okmányt is fel kell mutatniuk.
„A jelenlegi információk szerint attól a pillanattól, hogy az elfogadott változtatások hatályba lépnek, a 18 és 22 év közötti ukrán férfi állampolgárok jogosultak lesznek átlépni Ukrajna államhatárát abban az esetben is, ha Ukrajna területén hadiállapot van érvényben” – jelezte.
A DPSZU szóvivője ugyanakkor kifejtette: figyelembe kell venni, hogy a vonatkozó norma nem vonatkozik a szóban forgó Szabályzat 2-14. pontjában meghatározott személyekre, azaz az állami hatóságokban és szervekben, valamint a helyi önkormányzati szervekben bizonyos pozíciókat betöltő személyekre. Az ebbe a kategóriába tartozó személyek külföldre utazása továbbra is csak kiküldetés keretében lehetséges.
„A 18 és 22 év közötti férfiak határátlépésének lehetőségével kapcsolatban hangsúlyozzuk továbbá, hogy a határátlépéshez szükséges mind a határátlépésre jogosító útlevél, mind a katonai regisztrációs okmány (elektronikus formátumú katonai regisztrációs okmány), amelyet az Határőrszolgálat képviselőjének követelésére be kell mutatni az ukrán határellenőrző pontokon” – hangsúlyozta.
Demcsenko arra is felhívta a figyelmet, hogy a határőrök azt követően fogják engedélyezni a határátlépést az állampolgárok szóban forgó kategóriájának, hogy a vonatkozó módosításokat közzétették és azok hatályba léptek.
Jelenleg a mozgósítási időszakra felmentéssel rendelkező médiamunkások és a kultúra képviselői az erre vonatkozó dokumentumokkal hagyhatják el Ukrajna területét. A jövőben a kulturális minisztérium fogja szabályozni az állampolgárok ezen kategóriájára vonatkozó szabályokat – jelentette be Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője a telemaraton adásában február 28-án, pénteken.
Elmondása szerint jelenleg a mozgósítási időszakra felmentéssel rendelkező sajtómunkások és a kultúra képviselői a szabályoknak megfelelő dokumentumok birtokában léphetik át a határt.
„Ha az ellenőrzés során bebizonyosodik, hogy az illető rendelkezik minden szükséges irattal, átengedik az államhatáron, hogy elhagyja Ukrajna területét” – magyarázta Demcsenko.
Azok a személyek is átléphetik az államhatárt, akik megfelelnek a kiutazás egyéb feltételeinek, beleértve a sokgyermekes szülőket vagy a katonai nyilvántartásból kizárt személyeket.
Ugyanakkor elmondása szerinte a kulturális tárca olyan javaslatokat dolgoz ki, amelyek az 57. számú kormányhatározat keretében egyértelmű szabályokat írnak elő a média alkalmazottjai számára.
„A kulturális minisztérium egy javaslattal állt elő, hogy teljes mértékben normalizálják a határátlépés normáit az állampolgárok ezen kategóriájára vonatkozóan”, szögezte le Demcsenko.
Moldova megváltoztatta a külföldi sofőrök határátlépésének szabályait.A határőrök megtagadják a járművek határlépését aműszaki vizsgát igazoló okmány nélkül. A járművezetőknek ezentúl érvényes műszaki vizsgát igazoló dokumentummal kell rendelkezniük, számolt be Ukrajna Állami Határőrszolgálata.
„Hatályba lépett egy szabály, amely arra kötelezi a járművezetőket, hogy Moldova területére való belépéskor érvényes műszaki vizsgát igazoló dokumentummal rendelkezzenek (a Moldovai Köztársaság kormányának 2009. 05. 13-i határozatával jóváhagyott KRESZ követelmény)”, áll a közleményben.
A moldovai határőrök ezen dokumentum hiányában megtagadják, hogy járműveket engedjenek be országuk területére.
Rekordot regisztráltak a határőrök az ünnepek előtti napokban az ukránok határátlépésével kapcsolatban, a legnagyobb utasforgalom a lengyelországi határátkelőhelyeken – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálatra hivatkozva.
A jelenés szerint „a karácsony előtti időszak rekordszámú államhatár-átlépést hozott. Az elmúlt napon 150 ezer ukrán állampolgár lépte át a határt – ez az elmúlt évek egyik legmagasabb mutatója”.
A határőrség adatai szerint minden határátkelőhelyen növekedés tapasztalható, de a legnagyobb utasforgalom a lengyel határ ellenőrző pontjain figyelhető meg.
„Az Ukrajnába való beutazások száma ugyanakkor nem különbözik számottevően a kilépésekével szemben. Egy nap leforgása alatt átlagosan 75 ezren lépték át az államhatárt mindkét irányban” – tették hozzá a határőrök, megjegyezve, hogy az utasforgalom növekedése sorok kialakulásához vezet.
Ukrajna Állami Határőrszolgálata közölte a hírt, hogy felfüggesztették a határátkelést Moldovával és Romániával közös határszakaszon. Az erről szóló tájékoztatást a határőrség a Facebook oldalán tette közzé – írja a Jevropejszka pravda.
A határőrök közölték, hogy a Moldovával és Romániával közös határátkelőkön felfüggesztették a belépési műveleteket „technikai meghibásodás miatt”.
A hiba okát részletesebben nem pontosították.
„Az emberek és járművek átkelését felfüggesztettük. Kérjük, vegyék figyelembe ezt a tájékoztatást utazásaik tervezésekor” – olvasható a DPSU közleményében.
Ukrajna és Moldova között összesen 58 határátkelőpont található, míg az ukrán–román határvonalon 13.
[type] => post [excerpt] => Ukrajna Állami Határőrszolgálata közölte a hírt, hogy felfüggesztették a határátkelést Moldovával és Romániával közös határszakaszon. Az erről szóló tájékoztatást a határőrség a Facebook oldalán tette közzé. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1732986960 [modified] => 1732985555 ) [title] => Technikai hiba miatt nem működnek a Moldova és Románia határán lévő határátkelők [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=224296&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 224296 [uk] => 224234 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 224235 [image] => Array ( [id] => 224235 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1.jpg [original_lng] => 32315 [original_w] => 690 [original_h] => 387 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1-300x168.jpg [width] => 300 [height] => 168 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/85a18e6-gettyimages-463116940-690x387-1.jpg [width] => 690 [height] => 387 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1732978355:5 [_thumbnail_id] => 224235 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2642 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_fb15b3ccabfec566f5f849e11b5a296d] =>
November 10-től az új rendszernek köszönhetően megváltoznak a külföldiek schengeni övezet országaiba történő be- és kiutazásának szabályai az Európai Unió határain, így az ukránok esetében is.
„November 10-től az új informatikai rendszer, az EES (Entry/Exit System) üzemel az EU határain. Automatikusan rögzíti az összes külföldi belépését és kilépését a schengeni övezet országaiba. Ez minden EU-n kívüli állampolgárra vonatkozik, beleértve az ukránokat is, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e vízummal vagy sem” – áll a jelentésben.
A Miniszteri Kabinet hangsúlyozta, hogy a regisztráció önkiszolgáló terminálokon keresztül automatikusan történik, és az útlevelekben lévő bélyegzők eltűnnek. Az EES rendszer a biometrikus adatokat – ujjlenyomatokat és egy személy arcának fényképét – egyszer rögzíti, és 3 évig tárolja.
Az adatok gyűjtése során a határátlépési idő várhatóan körülbelül 40 másodperccel megnőhet.
Az első szkennelés után minden határátkelőnél be kell szkennelni az útlevelét a terminálon. A biometrikus adatokat 3 évig tároljuk, nincs szükség újbóli benyújtásra.
Az EU bevezeti azzal a céllal vezette be az újítást, hogy egyszerűsítse a határátlépést, erősítse a biztonságot, megakadályozza a hamisított okmányok felhasználását, és leküzdje az illegális migrációt.
A határőrség július 17. után a határátlépéskor a katonaköteles korú férfiaktól katonai nyilvántartási okmányokat fog kérni. Az illetőnek kötelezően be kell mutatnia a frissítésről szóló információkat, valamint a halasztásra feljogosító igazolásokat. Az engedélyek hiányában megtagadhatják az illető kilépését az országból. Általánosságban elmondható, hogy a nyár eleje óta jelentősen megnőtt a külföldre utazni vágyók száma. Főként nőkről és gyerekekről beszélhetünk, akik nyaralni mennek. A határőrök szerint megnövelték a járőrök számát, és egyes ellenőrző pontokon kibővítették a sávokat. Csak a munkácsi határőrség területén az elmúlt hat hónapban több mint félmillió ember lépte át a határt mindkét irányban. Ugyanakkor a személyszállító buszok most már szinte nem állnak sorban az ellenőrző pontoknál, mivel az év elején az autóbuszok tesztüzemben működő elektronikus sor foglalás alapján lépték át a határt. Ugyanakkor néhány gátlástalan sofőr még mindig idő előtt érkezik az ellenőrző pontokhoz, és ezzel kellemetlenséget okoz az utasoknak. Ukrajnában tart a határátkelő-helyek átadása a vámhatóságoktól a helyreállítási szolgálatnak. Mostanáig 8 ellenőrző pontot adtak át. Ezek közül kettőben kijavították az aszfaltburkolatot, kiszélesítették a forgalmi sávokat, és kicserélték az okmányok feldolgozására szolgáló modul házakat. Ugyanakkor tart az ellenőrzőpontok előtti infrastruktúra javítása, beleértve a szemetes konténerek, mosdók és kiszolgálóhelyek kialakítását. Az illetékesek abban bíznak, hogy néhány hónapon belül az ellenőrzőpontok valóban európai színvonalúak lesznek, és az elektronikus sorban állás bevezetése gyakorlatilag nullára csökkenti a határon való várakozási időt, és ezáltal csökken az utazók által hátrahagyott szemét mennyisége. A határőrök emlékeztetnek arra, hogy az ellenőrző ponton felmerülő vitás vagy szokatlan helyzet esetén a műszakvezetőhöz kell fordulni, aki segít megoldani a problémát. Továbbá arra is felhívják a buszvezetők figyelmét, hogy ne érkezzenek az ellenőrzőpontra az elektronikus sor foglalás által meghatározott időpontnál korábban. Az elektronikus rendszer megkerülésével ugyanis nem lehet átlépni a határt.