Katasztrofális a helyzet a Kabul alatti víztartalékoknál, így Afganisztán fővárosa lehet az első modern metropolisz, amely teljesen kifogy a vízből.
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Kabul lehet az első modern város, amely teljesen kifogy a vízből – számolt be szombaton a The Guardian.
A brit lap az írta: a Mercy Corps nevű szervezet jelentése szerint Kabul víztartó rétegeiben a vízszint akár 30 méterrel is csökkent az elmúlt évtizedben a gyors urbanizáció és az éghajlatváltozás miatt.
Eközben a város fúrólyukainak – a kabuli lakosok elsődleges ivóvízforrásának – közel fele kiszáradt.
A vízkitermelés jelenleg évi 44 millió köbméterrel meghaladja a természetes utánpótlódási rátát. Ha ezek a tendenciák folytatódnak, Kabul összes víztartó rétege már 2030-ra kiszárad, ami egzisztenciális fenyegetést jelent a város hétmillió lakosára.
Komoly erőfeszítéseket kell tenni a helyzet jobb dokumentálása és a nemzetközi figyelem felkeltése érdekében – mondta Dayne Curry, a Mercy Corps afganisztáni országigazgatója. A víz hiánya azt eredményezi, hogy az emberek tömegesen elhagyják lakóhelyüket, így ha a nemzetközi közösség nem foglalkozik Afganisztán vízellátásának problémájával, az csak további migrációhoz és további nehézségekhez vezet az afgán nép számára – mutatott rá a szakértő.
Ukrajnában a jogszabályok értelmében a 25 év feletti férfiakat mozgósítják, a katonai állomány rotációra és szabadságra jogosult, de a leszerelés jelenleg nem lehetséges – jelentette ki hétfőn Volodimir Zelenszkij elnök Il Foglio című olasz lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az elnök elmondta: „A jogszabályok szerint ma már 25 év fölött mozgósítunk. A mozgósítás folyamatban van, és kellő számú embert mozgósítunk. Van rotációjuk vagy szabadságolásuk, de ez nem elég. Dolgoznunk kell a minőségen.” Mint megjegyezte, vannak olyan kérések a hadsereg részéről, hogy „hogyan térjenek haza, és ne menjenek vissza a frontra”.
„Természetes, hogy vannak. Ma törvény nem rendelkezik erről. A hadiállapot megköveteli az emberek és minden erőforrás mozgósítását. És sajnos ez a háború kihívása. Ma megvédjük magunkat. Ha holnap a hadsereg fele egyszerűen hazamegy, akkor már az első napon meg kellett volna adni magukat, ha holnap a fele hazamegy, Putyin mindannyiunkat megöl” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
A The Washington Post első női főszerkesztője, Sally Buzbee lemondott a lap vezetéséről. Buzbee három éve került az amerikai napilap élére. Arról nem közöltek információt, hogy miért hagyja el a The Washington Postot, de az ügynek köze lehet ahhoz, hogy tavaly hatalmas veszteséget termelt a lap.
Lemondott három év után a The Washington Post amerikai napilap főszerkesztője, Sally Buzbee, aki az első nő volt a nagy tekintélyű napilap szerkesztőségének élén – jelentette a The Guardian című brit napilap hétfőn.
Az új főszerkesztő a The Daily Telegraph című brit lap régi munkatársa, a Telegraph Media Group jelenlegi szerkesztőhelyettese lesz, de csak az egyesült államokbeli novemberi választások után. A posztot addig ideiglenesen a The Wall Street Journal korábbi főszerkesztője, Matt Murray tölti be.
Buzbee távozásának okáról nem közöltek részleteket.
Buzbee korábban az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség szerkesztője volt és 2021-ben csatlakozott a The Washington Post szerkesztőségéhez.
A The Washington Post az elmúlt évben 77 millió dollárt veszített – állítja Will Lewis, aki tavaly óta a napilap kiadója és vezérigazgatója.
Lewis szerint a sajtónak új hírközlési metódusokra kéne átállnia, hogy szélesebb körben ragadja meg az olvasókat.
A brit védelmi minisztérium vasárnap is közzétette hírszerzési jelentését, ezúttal a háború orosz egészségügyi szektorra gyakorolt negatív hatásairól.
A brit védelmi minisztérium friss hírszerzési jelentése az alábbiakat tartalmazza:
Vannak arra utaló jelek, hogy Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúja Oroszország-szerte hozzájárul az egészségügyi szakemberek hiányához. Röviddel az orosz hadsereg 2022. szeptemberi mozgósítása után az egészségügyi szakembereket figyelmeztették, hogy ne hagyják el az országot; azonban
Az orosz orvosok és egészségügyi szakemberek akár 2%-a is elhagyhatta az országot, hogy elkerülje a behívót. Emellett valószínűleg akár 3000 egészségügyi dolgozót is mozgósítottak, hogy segítsenek a harci egészségügyi ellátásban.
Az orosz egészségügyi minisztérium 2023 novemberében azt állította, hogy az egészségügyi szektorban mintegy 26.500 orvos és 58.200 ápoló hiányzik. Az orvoshiány 22 régióban jelentős, további hét régióban pedig súlyosnak minősül. Egy másik, 2024. januári becslés szerint az előző 15 hónapban 7500-zal csökkent az orvosok száma – sokan a hosszú munkaidőt és az alacsony fizetést okolják. A Duma regionális politikával és helyi önkormányzatokkal foglalkozó bizottsága a 2024-es költségvetésről szóló jelentésében megjegyezte, hogy
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 11 February 2024.
Különösen Oroszország szegényebb régióinak lesz gondja az orvosi fizetések finanszírozásával.
Az ukrajnai orosz háború támogatásának súlyos erőforrás- és pénzügyi terhei negatívan hatnak számos, az orosz lakosságot kiszolgáló ágazatra. Semmi jel nem utal arra, hogy az oroszországi egészségügyi szakemberek számának csökkenő tendenciája 2024 folyamán megváltozna.
Kharkiv region. I met with the warriors of the 92nd Separate Assault Brigade named after Ivan Sirko. The fighters are holding a difficult section of the front – Lyptsi. I spoke with the commanders. The defense along their line of responsibility, the training of the warriors,… pic.twitter.com/OiOBPjHMxH
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 4, 2025
Az ukrán energiarendszer továbbra is nehéz helyzetben van annak ellenére, hogy az Oroszországi Föderáció csökkentette az infrastrukturális létesítmények elleni támadások számát. Nyáron ismét áramhiány alakulhat ki Ukrajnában, közölte Volodimir Kudrickij, az Ukrenerho igazgatóságának elnöke a nemzeti telemaraton adásában. Elmondása szerint az áramhiány szezonális jelenség. Általában tavasszal és nyáron kapacitástöbblet alakul ki Ukrajnában, de idén változhat a helyzet.
„Jelenleg kisebb-nagyobb áradásokat figyelhetünk meg, de május–júniusban biztosan apadni fog, és akkor a vízerőművek kevesebb áramot termelnek. Idén az erőműveinket ért jelentős károk miatt a nyáron is hiány alakulhat ki, amit a hőerőművek kapacitásnövekedése, valamint a villamos energia importja kompenzál” – mondta Kudrickij.
Hozzátette, hogy a 2023 tavaszi–nyári helyreállítási kampány az ország történelme során az egyik legnehezebb lesz.
„Érezteti hatását a nagymértékű pusztítás és az, hogy több nagy erőmű megszállás alatt van. A nyáron az összes rendelkezésre álló termelőkapacitást fel fogjuk használni az energiarendszer egyensúlyának megőrzése érdekében” – mondta Kudrickij.
Hennagyij Truhanov, Odessza polgármestere Facebook-oldalán közölte, az állam támogatására számít az egészségügyi személyzet biztosítására a koronavírus elleni küzdelemben. Egyben emlékeztetett arra, hogy október 18-tól Odesszát és a megyét a „vörös” karantén zónába sorolták.
„Az 1. számú városi kórház személyzetével folytatott megbeszélést követően úgy döntöttünk, hogy a már meglévő ágyakon kívül további 20 pótágyat helyezünk el. A technikai feltételek lehetővé teszik, hogy beszéljünk az ágyak számának növeléséről, ha a helyzet ezt megköveteli. Itt a személyzet kérdése áll fenn. Ebben a kérdésben az állami hatóságok segítségére is számítunk.”
Truhanov elmondása szerint jelentős támogatást jelentett a város számára az elnök „Nagy építkezés” programja, amely keretein belül számos városi kórházat láttak el új egészségügyi berendezésekkel.
More good news. #Spain increasing its supply of air defenses to #Ukraine. It's training of ?? military on the Aspide anti-aircraft missile system finishes tomorrow (first pic). And today #NATO announced Spain will also provide 4 Hawk missile launchers. https://t.co/L22CfCPZPfpic.twitter.com/vTrGFiXjup
Many in Russia thought that the Black Sea was the water area of their power. The enemy hoped that our Navy would not be able to withstand Russian attacks. Well, the courage and skill of our warriors destroyed all these enemy hopes and drowned them in the sea.
Az ungvári szülészeti kórházban az elmúlt három hétben született, közel 250 gyermeket nem oltották be tuberkulózis ellen, közölte Joszip Buhir, a szülészeti kórház neonatológiai osztályának vezetője. Elmondása szerint az oltóanyag január 26-án fogyott el az egészségügyi intézményben.
Joszip Buhir megjegyezte, a kórháznak évente 8 000 adag tbc-elleni oltóanyagra van szüksége.
„Több járással vettem fel a kapcsolatot: ugyanaz a probléma van mindenhol – mondta Joszip Buhir. – Ráadásul náluk hamarabb elfogyott, mint nálunk. Azt is tudom, hogy ez a vakcina a magánklinikákon sem áll rendelkezésre.” Abban az esetben, ha a gyermeket nem oltják be a szülészeten, azt majd később megteheti a háziorvos.
Marianna Labik, az Ungvári 4. Számú Rendelőintézet orvosa elmondta, hogy ha az oltás két hónapon belül nem végzik el, az megzavarja az egy év alatti gyermekek oltási ütemtervét.
„Ez egy nagyon nagy probléma: a csecsemők a szülőotthonból tuberkulózis elleni oltás nélkül jönnek ki, és nekünk két hónapunk van arra, hogy ezt az oltást elvégezzük: ha két hónap után tesszük meg, akkor Mantoux-tesztet is el kell elvégeznünk. És ezzel felborul az oltási ütemterv” – magyarázta az orvos.