Több spanyol tartományban is hivatalos gyászt rendeltek el II. Erzsébet brit királynő halála miatt pénteken.
A spanyol fővárost is magába foglaló madridi autonóm régióban három napig tart a gyászidőszak, amellyel a csütörtökön elhunyt brit uralkodó emlékének adóznak. A döntés nyomán a tartományi középületek lobogóit félárbócra eresztették, emellett Madrid két emblematikus épületét, a regionális kormány székházát és a városházát is a brit nemzeti színekkel világítják ki péntek este.
Isabel Díaz Ayuso madridi tartományi elnök Twitter-oldalán a XX. század ikonikus asszonyának, a folytonosság, a stabilitás és a népek közössége szimbólumának nevezte II. Erzsébetet.
„Uralkodását, életét a brit népnek, a demokratikus értékek védelmének és a békés világstabilitás megteremtésének szentelte, kitörölhetetlen nyomot hagyva a történelemben” – méltatta a néhai uralkodót Juan Manuel Moreno, Andalúzia tartományának elnöke.
A dél-spanyolországi régióban, ahol nagyszámú brit közösség él, egynapos gyászt hirdetett a helyi kormány. Madridhoz hasonlóan az andalúz középületeken is félárbócra vonták a zászlókat.
Több spanyol városban megemlékeztek II. Erzsébetről pénteken. A kelet-spanyolországi San Fulgencio településen például – ahol több brit állampolgárságú lakos él, mint spanyol – egyperces néma főhajtással adóztak az elhunyt uralkodó emlékének.
A madridi brit nagykövetségen, valamint a Spanyolországban található hét brit konzulátuson részvétkönyvet nyitottak azok számára, akik szeretnék leróni kegyeletüket a következő napokban.
[type] => post
[excerpt] => A spanyol fővárost is magába foglaló madridi autonóm régióban három napig tart a gyászidőszak, amellyel a csütörtökön elhunyt brit uralkodó emlékének adóznak.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1662831660
[modified] => 1662806913
)
[title] => Több spanyol tartományban is hivatalos gyászt rendeltek el II. Erzsébet halála miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=117921&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 117921
[uk] => 118051
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 117922
[image] => Array
(
[id] => 117922
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo.png
[original_lng] => 646420
[original_w] => 730
[original_h] => 455
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo-300x187.png
[width] => 300
[height] => 187
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo.png
[width] => 730
[height] => 455
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo.png
[width] => 730
[height] => 455
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo.png
[width] => 730
[height] => 455
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo.png
[width] => 730
[height] => 455
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/09/spanyol-zaszlo.png
[width] => 730
[height] => 455
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1662894642:8
[_thumbnail_id] => 117922
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 3368
[translation_required_done] => 1
[_oembed_287b8bf6e5a631876fdb8e77fa115ef9] =>
More good news. #Spain increasing its supply of air defenses to #Ukraine. It's training of ?? military on the Aspide anti-aircraft missile system finishes tomorrow (first pic). And today #NATO announced Spain will also provide 4 Hawk missile launchers. https://t.co/L22CfCPZPfpic.twitter.com/vTrGFiXjup