A Legfelső Tanács a dohány egészségkárosító hatásával kapcsolatos közegészségügyi törvénymódosítást fogadott el csütörtöki ülésén, az új jogszabályok értelmében tilos lesz az ízesített és erős cigaretták kereskedelmi forgalmazása – közölte az rbc.ua hírportál a parlamenti ülés videoközvetítésére hivatkozva.
A jelentés szerint a 4358. számú törvénytervezet második olvasatban történt elfogadása mellett 317 képviselő szavazott. A törvény a 2014/40/EU irányelvvel összhangban betiltja az ízesített, gyümölcs, cukorka, mentol és más aromájú dohánytermékek és e-cigaretták, folyadékok és feltöltő tartályok kereskedelmi forgalmazását. „Az ilyen termékek a gyermekeket és a fiatalokat a dohányzás elkezdésére serkentik, hamis benyomást keltve a dohánytermékek használatának következményeivel kapcsolatban” – áll a törvény indokolásában.
A törvény tiltja továbbá az olyan cigaretták eladását, amelyekben egy szál cigaretta füstjében a nikotin, kátrány és szén-monoxid kibocsátási szintje meghaladja a nikotin esetében az 1 mg-ot, a kátrányéban a 10 mg-ot, a szén-monoxidében pedig a 10 mg-ot.
Az elektronikus cigaretta, feltöltő tartály és az elektronikus cigarettában használt folyadékok csomagolásán fel kell tüntetni az összes összetevőt fajsúlyuk szerint csökkenő sorrendben, jelezve a termék nikotintartalmát és az egyszeri használathoz szükséges adagot.
A dohányzás tilalma érdekében a törvény ismét meghatározza a „nyilvános hely” fogalmát: minden épület, építmény azon része (részei), amely a lakosság számára szabadon vagy meghívással, valamint térítés ellenében folyamatosan látogatható, vagy nyitva áll időszakosan vagy időről időre, beleértve az épületek és építmények bejáratait, továbbá az aluljárókat, stadionokat, parkolókat. Így az utcák, parkok és strandok nem minősülnek nyilvános helynek, ott lehet dohányozni, és nem kell védőmaszkot viselni.
Ugyanakkor a törvény felhatalmazást ad a városi, községi, települési önkormányzatoknak arra, hogy az adott közösségen belül további dohányzásmentes helyeket jelöljön ki. Ezen kívül a törvény megtiltja az elektronikus cigaretták, az elektronikus dohányzási eszközök, valamint a dohány- és dohánypótló termékek reklámozását, szponzorálását és értékesítését az interneten 21 éven aluliak számára; egészségügyi figyelmeztetések elhelyezéséről rendelkezik az e-cigaretta, folyadékok csomagolásán és a hevítő cigarettákon; növeli az egészségügyi figyelmeztetések méretét a csomagolás felületének 50%-áról 65%-ára a dohányzás hatásait mutató fényképekkel mindkét oldalon.
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
Pour aider la population à tenir, la France envoie 100 générateurs de forte puissance en #Ukraine, alors que la Russie veut faire de l’hiver une arme de guerre. 100 ?? generators are on their way to Ukraine ??. Reminder: strikes against civilian infrastructures are war crimes. https://t.co/fcK9dkaqE0pic.twitter.com/6sl8U4S5UU
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…