A Németországban tartózkodó ukrán menekültek mostantól elméleti és gyakorlati vizsga nélkül is lecserélhetik ukrán jogosítványukat németre – számolt be szombaton az rbc.ua hírportál a német Szövetségi Tanács, a Bundesrat 1067. plenáris ülésének hivatalos döntésére hivatkozva.
A jelentés szerint a Bundesrat döntésének megfelelően változások lépnek életbe a vezetői engedélyekre vonatkozó szabályokban Németországban. Ukrajna és Montenegró szerepel a vonatkozó listán, amely szerint az ezekből az országokból származó jogosítványok további vizsgák nélkül német jogosítványokra cserélhetők. További változás a Németországban elméleti vezetési vizsganyelvek listájának bővülése. Az ukrán és a kurmanji nyelv is bekerült a listába.
Ezenkívül Németországban is elismerik azokat a harmadik országbeli jogosítványokat, amelyeket egy másik Európai Uniós tagállamban már kicseréltek. A szabályozás azt is előírja, hogy látásvizsgálatot végezhetnek teherautó- és buszsofőrök esetében.
Az ukrán jogosítványt Németországban az ideiglenes védelem időtartamára elismerik, és nem igényel német nyelvre fordítást. A Gyija alkalmazásban lévő digitális jogosítványt is elismerik – a hatóságok az ukrán nyilvántartáson keresztül ellenőrizhetik azt.
Korábban az ukránok ukrán jogosítvánnyal vezethettek Németország területén anélkül, hogy azokat helyi jogosítványra kellett volna cserélniük az ideiglenes védelmi státuszuk teljes időtartama alatt. Aki más okból (munkavállalási vízum, kék kártya, diákvízum stb.) tartózkodott Németországban, annak a regisztrációt követő 6 hónapon belül cserélnie kellett a jogosítványt.
Azoknak az ukránoknak, akik túlélték az orosz fogságot vagy a háború miatti illegális bebörtönzést, ingyenesen újítják meg a jogosítványukat és az autójuk forgalmi engedélyét okmányait – jelentette ki csütörtökön Ihor Klimenko belügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszter elmondta, hogy az ingyenes okmány-visszaállításhoz való jog évente egyszer lesz elérhető a fogságból vagy illegális fogva tartásból történt szabadulást követően. Ez magában foglalja az elveszett jogosítvány és a gépjármű-forgalmi engedély visszaállítását a Belügyminisztérium szervizközpontjaiban.
Ezenkívül a kormány megoldotta a különleges körülmények között eltűnt emberek családjainak problémáját. Elsősorban az ilyen személyek vagyonának kezelésére kinevezett gondnokok tudják majd visszaállítani az eltűnt állampolgárok nevére bejegyzett járművek okmányait.
Ez elsősorban a gépjármű-forgalmi engedélyekre vonatkozik. A dokumentumok visszaállítása után a gyámoknak törvényes joguk lesz a vagyon kezelésére a tulajdonos érdekében. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az új változásoknak segíteniük kell a polgárokat a dokumentumokkal és a tulajdonjogok védelmével kapcsolatos problémák gyorsabb megoldásában a háború alatt.
Az ukrán kormány eltörölte a mezőgazdasági gépek vezetéséhez szükséges hároméves vezetési tapasztalatot – jelentette be hétfőn Julija Szviridenko miniszterelnök, számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.
A jelentés szerint a kormányfő közölte, hogy mostantól azok a sofőrök, akik teherautó, busz és kisbusz (C1, C, D1, D kategóriák) vezetői jogosítvánnyal rendelkeznek, akár három év tapasztalattal is, jogosultak lesznek bizonyos típusú mezőgazdasági gépek vezetésére traktorvezetői engedély nélkül.
Az „A1, A2, B1, B2, B3 kategóriájú gépekről van szó – traktorokról, önjáró gabona- és kukoricabetakarítókról, önjáró gépekről gyökérzöldségek, burgonya, zöldségek, gyümölcsök és bogyós gyümölcsök betakarításához stb.” – jegyezte meg Szviridenko. Az ilyen jogosítványok a hadiállapot végéig és annak megszűnését követő 90 napig érvényesek lesznek.
A kormány döntése szerint tovább egyszerűsítik a mezőgazdasági gépek vezetéséhez szükséges engedélyeket. 2025 augusztusától a C1, C, D1 és D kategóriájú vezetők traktorvezetői jogosítvány megszerzése nélkül is vezethettek mezőgazdasági gépeket. A kormány a mezőgazdasági ágazatban tapasztalható munkaerőhiánnyal motiválja az ilyen intézkedéseket.
A Belügyminisztérium új szabályokat készít elő a vezetői engedély megszerzésére vonatkozóan, a változások közé tartozik a vizsgaismétlések közötti határidő meghosszabbítása – számolt be kedden az rbc.ua hírportál a Belügyminisztériumra hivatkozva.
A jelentés szerint a Belügyminisztérium közzétette a vezetői engedély megszerzéséhez szükséges gyakorlati vizsga letételének szabályairól szóló rendelettervezetet. A fő változás a sikertelen kísérlet esetén az újbóli vizsgázásra rendelkezésre álló idő meghosszabbítása.
A rendelettervezet szerint: az első sikertelen próbálkozás után a vizsga legkorábban 10 naptári napon belül ismételhető meg; a második próbálkozás után – 20 nap elteltével; a harmadik és a további vizsgák után – az előző vizsga dátumától számított 30 napon belül. A visszaszámlálás a sikertelen kísérletet követő napon kezdődik.
Az elméleti vizsga változatlan marad, de a hangsúly mostantól a gyakorlati vezetési készségek fejlesztésén van. A dokumentumot már nyilvános vitára bocsátották a hivatalos portálon, és a hivatalos jóváhagyásra vár.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
The death of 28 year old Lance Corporal George Hooley in Ukraine is a brutal reminder of how deeply the UK is entangled in this war while politicians pretend the risks are distant.
He is the first confirmed serving British soldier killed on the ground since 2022 and that alone… pic.twitter.com/l4LaVSVfnR
Humanoid robot soldiers Phantom MK-1 that Ukraine received for testing their effectiveness on the front line. This can’t be good. pic.twitter.com/cqteomDsCK
A San Francisco–based robotics startup, Foundation, is in discussions with the U.S. Department of Defense, aiming for its humanoid robot, Phantom MK1, to assist or even replace soldiers in dangerous missions. The company has… pic.twitter.com/sOieeCrhXm
China's robot war dog is here—equipped with a stabilized turret and a QJB-201 belt-fed machine gun!
This is just the beginning. Future versions will have a fully articulated spine for better agility and larger frames for added armor! pic.twitter.com/ih9tuuXM0w
Ukrajna azt tervezi, hogy bevezeti az elektronikus orvosi igazolást a járművezetők számára. Ez felváltja a papíralapú tanúsítványt és egyszerűsíti az adatcserét.
Az ukrán Legfelső Tanács nyilvántartásba vette a 13131-es számú törvénytervezetet, amely a járművezetők orvosi vizsgálata folyamatának tökéletesítését, és az elektronikus orvosi igazolás bevezetését helyezi kilátásba.
Az indoklásban megjegyezték, hogy Ukrajnában a járművezetők orvosi vizsgálatának rendszerét még a szovjet időkben alakították ki, és jelenleg nem felel meg a digitalizáció modern követelményeinek és a háborús időkben felmerült igényeknek. Többek között a nőtt a mozgásszervi sérülések száma, és szükség lett a járművezetők és a járművezető jelöltek orvosi vizsgálatára is, figyelembe véve a fogyatékkal élők járműveinek átalakítását az új technológiák alkalmazásával.
A törvénytervezet főbb rendelkezései:
A papíralapú igazolás cseréje: a törvénytervezet az elavult papíralapú orvosi igazolás (083/o számú nyomtatvány) eltörlését és az elektronikus orvosi igazolás bevezetését javasolja.
Integráció az Elektronikus Egészségügyi Rendszerrel: az elektronikus orvosi igazolás integrálódik az Elektronikus Egészségügyi Rendszer a központi adatbázisába, amely biztosítja a páciensre vonatkozó egészségügyi információk nyomon követhetőségét és teljességét.
Elektronikus következtetés: a járművezető (vezetőjelölt) az orvosi vizsgálat eredménye alapján elektronikus orvosi szakvéleményt kap a meghatározott csoportba tartozó jármű vezetésének engedélyezéséről vagy annak megtagadásáról.
Orvosi vizsgálat: a járművezetők esetében az utazás előtt és az utazás után végzett orvosi vizsgálat, az éves megelőző orvosi vizsgálat és az ittasság vizsgálata során kerül sor.
A járművezetők felosztása csoportokra: a járművezetőket és a vezetőjelölteket két csoportra osztják:
I. csoport: A, A1, A2, AM, B, B1, BE kategóriájú járműveket a saját szükségleteire használó személyek, valamint traktorista jelöltek.
II. csoport: C, CE, C1, C1E, D, DE, D1, D1E kategóriájú járműveket a saját szükségleteikre használó személyek, valamint közúti fuvarozó társaságok és a vállalkozó fuvarozók.
A törvényjavaslat készítői az elektronikus orvosi igazolás bevezetésének az alábbi előnyeit emelték ki:
Az orvosi szolgáltatások nyilvántartásának automatizálása.
A járművezetők egészségi állapota felmérését szolgáló eljárások átláthatósága.
Az állami szervek és egészségügyi intézmények adminisztratív terheinek csökkentése.
A fiktív igazolások számának csökkentése.
Az állami szervek közötti információcsere biztosítása.
Lehetőség az engedélyeztetés valós időben való áttekintésére.
A törvénytervezet előírja továbbá a járművezetők közúti balesetek áldozatainak elsősegélynyújtására vonatkozó képzési normáinak aktualizálását, valamint a járművezetők orvosi vizsgálatokkal kapcsolatos jogainak és kötelezettségeinek pontosítását.
A törvénytervezet végrehajtása nem igényel többletkiadást az állami költségvetésből.
Rivne régióban a bíróság első ízben fosztott meg egy férfit vezetői engedélyétől, mert megsértette a katonai nyilvántartásba vételi szabályokat, számolt be az Opendatabot.
Rivne régió lakosáról van szó, aki a „Mobilizációról” szóló törvény 22. cikkelye értelmében köteles volt pontosítani nyilvántartási adatait, de ezt nem tette meg.
Február elejei adatok szerint legkevesebb 41 bírósági ügyet regisztráltak a katonai nyilvántartási szabályok megsértését illetően, valamint korlátozták a gépjármű vezetésével kapcsolatos jogot. Mindezt a „Babuszja” bírósági kereső segítségével fedték fel.
Elemzők elmondása szerint jelenleg a legtöbb esetben a bíróságok visszaküldik az ügyeket – ennek oka azonban csak a keresetek feldolgozásával kapcsolatos problémák, többek között a perköltségek nem befizetése a toborzóközpontok által.
Az Opendatabot emlékeztetett arra, hogy jelenleg több mint 25 ezer eljárás van folyamatban a katonai nyilvántartási szabályok megsértése miatt az Egységes állami nyilvántartásban.
Az ukránok aktívan használják a Gyija alkalmazást, többek között a vezetői engedélyek cseréjét biztosító szolgáltatást, amelyet az alábbi esetekben lehet igénybe venni: érvényességi határidejének lejárta, elvesztése vagy megsérülése, adatmódosítás, vagy kártya alapú változat beszerzése, közölte az ukrán belügyminisztérium szerdán.
„Több mint 245 000 alkalommal vették igénybe az ukránok a vezetői engedély cseréje szolgáltatást a Gyija alkalmazásban” – közölte a Belügyminisztérium a közösségi oldalán.
A szolgáltatásra, mint említettük, azoknak a sofőröknek van szükségük, akiknek az első jogosítványa két éve lejárt. Valamint azoknak is, akik elvesztették vagy megsérült a jogosítványuk, személyes adataikat szeretnék megváltoztatni vagy kártya alapú jogosítványt szeretnének kapni.
A szolgáltatás a járművezető elektronikus fiókján keresztül és a Belügyminisztérium szolgáltató központjaiban is elérhető. A kártya alapút futár kézbesítheti, de át lehet venni az Ukrpostán vagy a Belügyminisztérium szolgáltató központjában.
A Belügyminisztérium szolgáltatóközpontjai mától, 2024. augusztus 1-től új típusú jogosítványokat és gépjárműregisztrációs tanúsítványokat adnak ki, melyek további biztonsági elemeket tartalmaznak majd.
A hírt Mikola Rudik, Ukrajna Belügyminisztériumának Fő Szolgáltató Központja vezetője közölte. Elmondta, hogy a védőborításon a holografikus embléma speciális jelöléssel bővül, három betűvel és hat számmal. „Az ilyen típusú megerősített védelem jelentősen csökkenti majd a hamisítások kockázatát” – tette hozzá.
A gépjárműregisztrációs tanúsítványokon (tehpaszport) egy QR-kód is szerepel, melynek beolvasása után minden információ megjelenik majd a Belügyminisztérium online oldalán. Mindezek ellenére a korábban kiadott okmányok is érvényesek, nem szükséges őket lecserélni.
Az ukránok már megrendelhetik a vezetői engedély nemzetközi kiszállítását Bulgáriába, Franciaországba, Hollandiába, Törökországba és Ausztriába.
A hírt Ihor Klimenko belügyminiszter közölte. Jelenleg 17 európai országban rendelhetik meg az ukránok a vezetői engedély nemzetközi kiszállítását.
A miniszter tájékoztatása szerint közel 3 hónappal a szolgáltatás bevezetése után az ukránok már mintegy 3000 kérelmet nyújtottak be vezetői engedélyek kiállítására. A legnagyobb kereslet Lengyelországban van – tette hozzá Klymenko.
November 22-től az ukránok elméleti vizsgát tehetnek a Belügyminisztérium szolgáltató központjaiban anélkül, hogy kötelező autósiskolai képzést kapnának. Amint arról az ukrán Belügyminisztérium sajtószolgálata beszámolt, a vonatkozó kormányhatározat a mai napon hatályba lépett.
A vizsgához szükséges:
egyedül felkészülni
a Belügyminisztériumhoz fordulni a jelentkezési talonért. Szükséges magukkal vinni személyi igazolványukat, identifikációs kódjukat és orvosi igazolást
a szolgáltatói központ adminisztrátorát értesíteni kell arról, hogy egyedül készült fel a vizsgára
válaszolni 20 kérdésre 20 perc alatt, két hiba megengedett.
Az elméleti vizsga 13 hrivnyába kerül. Amennyiben kettőnél többet hibáznak, 10 nap múlva lehet újra próbálkozni. Ha sikeresen vizsgáztak, jelentkezhetnek az autósiskolába gyakorlati órákra.