Array
(
[count_posts] => 1
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjcwNzAyMjt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 172358
[content] =>
Mintegy 300 gyermek fogadta örömujjongással Wolf Katit, akik a beregszászi járás kistérségeiből érkeztek Makkosjánosiba. Az óvodások és kisiskolások minden bizonnyal hallották már a dalait, hiszen nyáron már együtt énekelhették az énekesnővel a gyerekek a Vuk c. rajzfilm betétdalát. A Kárpátalja Kultúrkaraván programsorozat keretein belül az énekesnő több helyszínen is fellépett. Az advent hangulatát megidézve énekelt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Saját bevallása szerint a művésznő azért jött el újra Kárpátaljára, mert a nehéz körülmények miatt szeretett volna egy kis színt vinni az itt élők életébe és erőt adni a megpróbáltatások közepette. A rendezvénysorozat ezzel nem ér véget. Január folyamán is szerveznek még jótékonysági előadásokat, ahol pénzbeli adománnyal lehet támogatni a harcban elesett katonák családjait.
[type] => post
[excerpt] => Mintegy 300 gyermek fogadta örömujjongással Wolf Katit, akik a beregszászi járás kistérségeiből érkeztek Makkosjánosiba. Az óvodások és kisiskolások minden bizonnyal hallották már a dalait, hiszen nyáron már együtt énekelhették az énekesnővel a gy...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1702566000
[modified] => 1702566338
)
[title] => Adventi dallamok Wolf Katival (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=172358&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 172358
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 172360
[image] => Array
(
[id] => 172360
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4.jpg
[original_lng] => 131099
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/maxresdefault-4.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1702559141:14
[_oembed_2ec61ee2ae3793ced6e50d598478aeff] =>
[_oembed_time_2ec61ee2ae3793ced6e50d598478aeff] => 1702558948
[views_count] => 1764
[_thumbnail_id] => 172360
[_edit_last] => 14
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_3b744117c134156d76b38733fa5ce3af] =>
[_oembed_time_3b744117c134156d76b38733fa5ce3af] => 1702559930
[_oembed_0133e33d9f41363d293230b8082a1fb9] =>
[_oembed_time_0133e33d9f41363d293230b8082a1fb9] => 1703002443
[_oembed_26522839489d0d207d446b3fe5882d86] => {{unknown}}
[_oembed_9ca8c7d3c0479936197c0669883ffe18] => {{unknown}}
[_oembed_3bc81e37060b1457096476df657d6c30] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 508427041000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
[7] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
[7] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 707020
[1] => 707022
[2] => 707021
[3] => 605991
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Adventi dallamok
[1] => jótékonysági előadás
[2] => Kárpátalja Kultúrkaraván programsorozat
[3] => Wolf Kati
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 707022
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 707022
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)