A kormány jóváhagyta az állampolgárok katonai szolgálatra történő behívásának rendjét a mozgósítási időszakban és különleges időszakban, területi toborzási és szociális támogatási központokba (TCK) szóló behívókat a mozgósítási törvény hatálybalépése után 60 nappal, azaz július 18-tól kezdik postán kiküldeni – közölte az rbc.ua hírportál a kormány 2024. május 16-i 560. számú rendeletére hivatkozva.
A dokumentum szerint a tartalékos katonák és a hadkötelesek a mozgósítás bejelentését követő 60 napon belül kötelesek személyes adataikat (lakcím, telefonszám, e-mail-cím (ha van) és egyéb személyes adatok) pontosítani a közigazgatási szolgáltatási központokban, elektronikus fiókba vagy a lakóhely szerinti TCK-ban.
A behívót a lakcímre a törvényben a személyi adatok – ideértve a lakcímet is – tisztázására kijelölt 60 nap letelte után lehet kiküldeni. „Amennyiben a tartalékos vagy a hadköteles 60 napon belül nem adja meg lakcímét, a behívót a bejelentett lakcímére küldik ki” – áll a dokumentumban.
Az értesítés megfelelő visszaigazolása postai úton történő behívóküldés esetén:
a postai küldemény címzett általi átvételének dátuma, amelyet a postai szolgáltatótól kapott információk és/vagy dokumentumok igazolnak;
a levél átvételének megtagadása postai üzenetben történő megjelölésének napja vagy a személy lakóhelytől való távollétének megjelölésének napja, amelyet ez a személy az adatainak a tisztázásakor közölt a TCK-val;
a postai értesítésben a postai küldemény átvételének megtagadása megjelölésének napja vagy a bejelentett lakóhelyétől való távolléte megjelölésének napja a jogszabályban meghatározott eljárás szerint, ha a személy nem értesítette a lakóhelye szerinti TCK-t.
Az ukrajnai mozgósítás során a behívók bárhol kézbesíthetők: utcán, szállodákban, bevásárlóközpontokban és így tovább, de van egy fontos momentum: az adott személynek személyesen kell átvennie azt, és a kézhezvétel után alá kell írnia – jelentette ki szombaton Anton Marinics, a Nota Group ügyvédje és vezető jogi tanácsadója az rbc.ua hírportál érdeklődésére.
Marinics hangsúlyozta, hogy a törvény nem írja elő a katonai behívók kézbesítését a hadköteleseknek a hozzátartozókon keresztül. A védelemre, a mozgósítás előkészítésére és a mozgósításra vonatkozó jogszabály egyértelmű követelményeket fogalmaz meg a behívók formájára, a kézbesítés helyére és az annak kézbesítésére jogosult személyek körét illetően – mutatott rá az ügyvéd.
„Az ukrán miniszteri kabinet 2022. december 30-i 1487. számú határozata A hadkötelesek, sorkatonák és tartalékosok katonai nyilvántartásának szervezésére és vezetésére vonatkozó eljárás jóváhagyásáról meghatározza a behívók kézbesítésére felhatalmazott személyek körét. Ugyanakkor a hadköteles hozzátartozóira vagy rokonaira ilyen kézbesítési kötelezettség nem hárul” – mutatott rá a jogász.
A szakember ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy külön követelmények vonatkoznak a sorkötelesekre. Ugyanis attól függetlenül, hogy a behívót kézhez vették-e, a sorköteles személy a behívási időszak kihirdetésének napjától számítva tíz napon belül köteles megjelenni a sorkatonai szolgálatra történő sorozás helyszínén megjelenni.
„A jogalkotó elfogadta a Hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról szóló ukrán törvény módosításait, amelyek értelmében a hadiállapot ideje alatt nincs behívás sorkatonai szolgálatra” – hangsúlyozta Anton Marinics.
Kijevben a Halálos iramban című filmsorozat rajongóinak rendezvényén osztottak ki behívóleveleket.
Minderről a városi rendőrfőnök-helyettes számolt be, aki elmondta, nem véletlenül kérték a katonai tisztviselőket, hogy menjenek el a rendezvényre. Mint mondta, mindennek van határa, és az már több a soknál, hogy olyan emberek parádéznak az autójukkal a fővárosban, akik képesek lennének harcolni.
My Website
Ezek mellett a felpörgetett motorok mellett olyan fiatalemberek állnak, akik a koruk és az egészségügyi állapotuk alapján például egy gépfegyvert is tudnának kezelni – írta, hozzátéve azt is, hogy a fiatalokat már többször is figyelmeztették, de hasztalan.
„Ezért a mostani rendezvényre meghívtuk a katonai komisszárokat”, akik aztán meghívták a fiatalokat a hadseregbe – közölte a rendőrfőnök-helyettes.
Brad Paisley, the owner of three Grammy statuettes and United24 ambassador, sang Chervona Ruta in the center of Kyiv. Source: Alex Mochanov pic.twitter.com/WO6zt9S959
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
A kormány a közelmúltban kibővítette a toborzóközpontok hatáskörét, amelyek ezentúl a hadköteleseknek a nyilvántartási helyüktől függetlenül átadhatják a katonai behívót – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a kormányportálon közzétett 318. számú határozatra hivatkozva.
A jelentés szerint korábban a hadköteleseknek azt a területi toborzó és szociális támogatási központot kellett felkeresniük, ahol nyilvántartásba vették őket, és nem azt, ahol ténylegesen tartózkodtak. Így a kormányhatározat értelmében a toborzóközpontok fel vannak jogosítva arra, hogy értesítsék az állampolgárokat a mozgósításról, és ténylegesen behívják: katonai szolgálatra a tiszti állományban lévőket; katonai szolgálatra a (a hadműveleti tartalékba besorolt) tartalékosokat a különleges időszakban; katonai szolgálatra az állampolgárokat a mozgósítás ideje alatt, a különleges időszakban (függetlenül attól, hogy hol vannak katonai nyilvántartásba véve).
A rendelkezés alól kivételt képeznek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat hadköteles és tartalékos munkatársai. Ezenkívül a területi toborzó és szociális támogatási központok nem vesznek részt a területvédelem előkészítésében és megvalósításában.
Mikhajlo Fedorov, az innováció, tudomány és technológia fejlesztéséért felelős miniszterelnök-helyettes egy hétfői lapinterjúban elmondta, hogy jelenleg nem lehetséges a katonai behívók küldése Viberen vagy Telegramon – adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportál a miniszteri nyilatkozatra hivatkozva.
A jelentés szerint Fedorov a liga.net hírportálnak elmondta: „Ezt (behívók küldését messengeren – a szerk.) nem lehet megtenni addig, amíg nincs jó minőségű katonai nyilvántartás, és nincs csatolva igazolt telefonszám a nyilvántartási azonosítóhoz. És nem tudjuk ellenőrizni a telefonszámot és a személy országban tartózkodását.”
A miniszter elmondása szerint technikailag még mindig lehetetlen elkezdeni a behívók küldését messengeren keresztül.
A hírportál emlékeztetett rá, hogy Msztiszlav Banik, a Digitális Átalakítási Minisztérium elektronikus szolgáltatások fejlesztéséért felelős vezetője 2023. január elején kijelentette, hogy a katonai nyilvántartásba vétel új rendje nem írja elő, hogy a Gyija alkalmazáson keresztül kézbesítsék a behívókat.
Ukrajnában a Legfelső Bíróság úgy döntött, hogy az állampolgárok nem fellebbezhetnek a bíróságon a területi toborzási és szociális támogatási központok katonai behívók ellen – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Legfelső Bíróság részeként működő Semmítőszéki Közigazgatási Bíróság határozatára hivatkozva.
A semmítőszéki határozat leszögezi, hogy a katonai behívó a Semmítőszéki Közigazgatási Bíróság értelmezésében hatósági határozat vagy intézkedés nem hatósági szubjektum döntése vagy intézkedése, hanem csupán a hadköteles személy értesítésének eszköze, hogy a megjelölt időpontban megérkezzen a területi toborzóközpontba.
A taláros testület kiegészítésül jelezte, hogy a katonai behívó nem jelenti azt, hogy az érintettnek kötelező lesz katonai szolgálati szerződést kötni. A határozat hangsúlyozta, hogy a hadkötelesnek a területi toborzóközpontban való megjelenési kötelezettségét az idézés nyomán nem a katonai behívó, hanem Ukrajna hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvénye írja elő.
Mostantól Ukrajnában minden bíróság figyelembe fogja venni a Legfelsőbb Bíróság határozatát, ezért nincs értelme, hogy az állampolgárok bíróságon támadják meg a katonai behívót.
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
Törvényesen kézbesíthető a katonai behívó a hadköteles férfiaknak utcán és más nyilvános helyeken, de ez nem jelent azonnali mozgósítást vagy sürgős behívást – közölte pénteken Roman Horbacs, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erői parancsnokságának személyzeti osztályvezetője, számolt be az rbc.ua hírportál
Jelentés szerint Horbacs elmondta, hogy az esetek 90%-ában a katonai behívó utcai kézbesítése egyáltalán nem jelent azonnali mozgósítást vagy sürgős behívást. Mint jelezte, a behívót mindenekelőtt azért adják át, hogy az állampolgár megjelenjen a területi toborzóközpontban, és annak parancsnokával egyeztesse a katonai nyilvántartásban szereplő adatait, egészségi állapotát. Lehetséges, hogy később, ha szükséges, ha minden követelménynek megfelel, az illetőt behívják katonai szolgálatra – magyarázta.
Az osztályvezető hangsúlyozta azt is, hogy a behívókat utcán és más nyilvános helyeken is kézbesíthetik, mert ezt a törvény nem tiltja. A helyeket a toborzóközpontok vezetői választják ki, hogy minél gyorsabban ellenőrizhessék a hadkötelesek létszámára vonatkozó információkat – mutatott rá. A munka hatékonysága ugyanis nagyon alacsony, ha a bejárás lakótelepeken történik, ahol kaputelefon van a bejáratnál, vagy a települések lakóházainak magas kapuin kopogtatnak, amit senki nem fog kinyitni – emlékeztetett. „Ezenkívül nemcsak a toborzóközpontok vagy a katonai nyilvántartási és sorozási hivatalok vezetői, hanem a területi közösségek vezetői és más tisztségviselők is aláírhatják a behívókat” – hangsúlyozta Roman Horbacs.
Exclusive: We watched @GogolBordello play a secret gig in Ukraine.
VICE World News was in attendance as the international punks and their Ukrainian-born frontman Eugene Hütz performed an exclusive set for soldiers at an undisclosed location. https://t.co/MefBXXzf9Zpic.twitter.com/q6EoBiEWVY
IAEA inspectors have completed in-field verification activities at three locations in #Ukraine at the request of the ?? government — found no indications of undeclared nuclear activities and materials. https://t.co/RiY9hdJjSbpic.twitter.com/muPb3jeDOU
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) November 3, 2022
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.