Dana White szerint Zuckerberg évek óta dzsu-dzsicuzik, ahogy Musk is, szóval elboldogulnak egymással. Musk anyukája, Maye Musk viszont a twitteren írta ki, hogy lefújta a bunyót.
– Nézd, én Dél-Afrikában nőttem fel, rengeteg verekedésben volt részem, nem ez lenne az első – állítólag ezzel biztatta Elon Musk Dana White-ot, a legnagyobb kevert harcművészeti bajnokság, az UFC elnökét. A SpaceX, a Tesla és Twitter tulajdonosa pár nappal korábban keveredett vitába a Facebook (ma már Meta) alapító-tulajdonosával, Mark Zuckerberggel, amelynek a végén abban egyeztek meg, hogy egy kevert harcművészeti meccs keretei közt rendezik a nézeteltérésüket.
A Musk-Zuckerberg ketrecharc hírét globális derültség fogadta, azután úgy tűnt, elül az újdonság varázsa, és a résztvevők elfoglaltságára tekintettel az ötlet csendben kimúlik. Azonban a remek ötletet az UFC vezetője, Dana White semmiképp nem akarja veszni hagyni.
– Zuckerberg nagyon komolyan veszi ezt a dolgot – mondta White a Pat McAfee Show című tévéműsorban. – Itt van ez a két technológiai céget vezető csávó, mindenki azt hiszi hogy nem tudnak harcolni, de ők meg akarják csinálni, majd meglátjuk, mi jön ki belőle. Én azt hiszem, hogy ha összejön, a történelem legnagyobb meccseként fogják számon tartani, olyan (nézettségi) rekordot fog beállítani amit soha nem fognak megdönteni.
Dana White egyébként nem kizárólag a két milliárdosra számítana a közönség szórakoztatásában – mivel félő, hogy ha létre is jön, ez a műsorszám nem tart sokáig – a program fennmaradó részét feltörekvő és már befutott ketrecharcosok küzdelmével töltené fel, arra törekedve, hogy további rajongókat szerezzen a sportágnak.
A nagy eseménynek legalább egy határozott ellenzője is van, ez pedig Elon Musk anyja, Maye Musk, aki a fia tulajdonában lévő mikroblog-szolgáltatón, a Twitteren intette rendre a kakaskodó milliárdosokat. Maye azt írta, hogy mindenütt híresztelni fogja, hogy törölték a meccset, egészen addig, amíg tényleg nem törlik.
Maye azt írja, hogy nem szabad bátorítani a fizikai erőszakot, és a két milliárdosnak karosszékben kellene megküzdenie egymással, egymástól négy láb távolságra – aki viccesebbet mond, az győzzön.
A ketrecharc és a techvilág rajongói is az esélyeket latolgatják: állítólag Zuckerberg mellett szól, hogy régóta kitartóan dzsu-dzsicuzik, de alacsonyabb és könnyebb is Musknál. A Twitter-tulajdonos ugyanakkor 51 éves, és többek szerint sakkban jobb esélyekkel indulna.
.@elonmusk, maybe you should stop pessimizing ?? official accounts & forcibly reducing their reach? It's too obvious. Don’t help talentless ru-propaganda. It won't help them and @Twitter's reputation is dying. Maybe a regulator is needed to explain competition rules to the owner?
Indeed, @elonmusk, we do. We are looking forward to the Budapest #Demographic Summit, the largest international gathering of pro-family forces, which will be held between September 14 and 15, with the participation of many heads of state, prime ministers and influencers, where…
Sometimes a mistake is much more than just a mistake. By not allowing Ukrainian drones to destroy part of the Russian military (!) fleet via #Starlink interference, @elonmusk allowed this fleet to fire Kalibr missiles at Ukrainian cities. As a result, civilians, children are…
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
Yesterday, @elonmusk broke news that the first human patient implanted with Neuralink appears to have fully recovered and is able to control a computer mouse just by thinking.
A major step toward enabling patients with motor impairments to communicate with the world.
A different headline would be "Starlink remains the only working communication system at the frontline despite persistent efforts by the Russians to disrupt it. Other US military comms equipment such as Viasat went down in the first few hours and never recovered."…
The first fully autonomous delivery of a Tesla Model Y from factory to a customer home across town, including highways, was just completed a day ahead of schedule!!
Congratulations to the @Tesla_AI teams, both software & AI chip design!
This Tesla drove itself from Gigafactory Texas to its new owner's home ~30min away — crossing parking lots, highways & the city to reach its new owner pic.twitter.com/WFSIaEU6Oq
Hoy pienso en la chica ucraniana. Nadie de los asientos de al lado la ayudó. Nadie. Todos siguieron con la mirada pegada al móvil, como si la vida de alguien más fuera un espectáculo lejano que no les tocaba. Y más triste aún, he observado que… pic.twitter.com/wFCzmh8Pvo