Array
(
[count_posts] => 7
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEzNDk4NDE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 263936
[content] =>
A holland Dorcas Segélyszervezet támogatásának köszönhetően adventi kézműves-foglalkozást tartottak Szalókán, a református parókián, ahol idős és egyedülálló asszonyokat láttak vendégül. A résztvevők saját adventi koszorút és ünnepi ajtódíszt készíthettek, a szükséges alapanyagokat pedig a segélyszervezet biztosította számukra.

A szombat délutáni program közös énekléssel és áhítattal kezdődött. Az éneklést az alkalom főszervezője, Soós Zsolt tiszaásványi és tiszaújfalui református lelkész, a Dorcas összekötője gitáron, a gyülekezet ifisei pedig zongorán és cajonon kísérték, majd egy arra előkészített teremben elkezdődött a kézműves-foglalkozás.

Soós Zsolt tiszteletes elmondta, hogy a mostani szalókai alkalom a Dorcas Közösségi Védőháló programjának, nem hivatalos nevén „nagymamaprogramjának” keretében valósult meg november 29-én. „Egyébként ennek a programnak a keretében élelmi- és higiéniai szerekből álló csomagokat adunk, illetve igyekszünk az idősek lelki egészségét is megőrizni. Ezért szervezünk a mai alkalomhoz hasonló programokat. A mai egy adventi kézműves-foglalkozás, persze Isten igéjével, dicsőítéssel, imádsággal, illetve egy jó hangulatú kézműves-foglalkozással, ahol különböző karácsonyi díszeket készíthetnek, amelyeket hazavihetnek a családjuknak, unokáknak, rokonoknak vagy önmaguknak, hogy ezáltal is meghittebb legyen az ünnepük” – összegezte a célokat a lelkész.

Soós Zsolttól megtudtuk, hogy a segélyszervezetnek Kárpátalján tizenkét partnergyülekezete van, amelyek közül nyolcban szerveztek ezúttal adventi programokat.

Az adventváró program kapcsán Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka, a helyi gyülekezet gondnoka a lelkész által elmondottakhoz hozzáfűzte: „A helyszínt és mindazt, amit a Dorcas nem biztosít, azt a gyülekezet pótolja a programhoz, amely egyben egy közösségépítő és gyülekezeterősítő program, illetve minden jelenlévő egy saját maga által elkészített, ünnepi ajándékkal térhet haza.”
A foglalkozáson valóban szebbnél szebb adventi és karácsonyi ajándékok készültek. Végül a program szeretetvendégséggel zárult.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A holland Dorcas Segélyszervezet támogatásának köszönhetően adventi kézműves-foglalkozást tartottak Szalókán, a református parókián, ahol idős és egyedülálló asszonyokat láttak vendégül. A résztvevők saját adventi koszorút és ünnepi ajtódíszt kész...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1764670200
[modified] => 1764626045
)
[title] => Dorcas-támogatással tartottak közösségi kézműves programot Szalókán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=263936&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 263936
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 263940
[image] => Array
(
[id] => 263940
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057.jpg
[original_lng] => 185551
[original_w] => 1000
[original_h] => 668
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/12/dsc09057.jpg
[width] => 1000
[height] => 668
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1764750573:2
[_thumbnail_id] => 263940
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 724
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_163751c3f2e9ae044183e10de43a2c72] =>
[_oembed_time_163751c3f2e9ae044183e10de43a2c72] => 1764663023
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1764663024
[_oembed_6c5fd9173608b8c05b1fe7105a467c20] =>
[_oembed_time_6c5fd9173608b8c05b1fe7105a467c20] => 1764663024
[_algolia_sync] => 551014432002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 14127
[1] => 659156
[2] => 1349841
[3] => 17918
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Dorcas
[1] => Dorcas Segélyszervezet
[2] => kézműves-foglalkozás
[3] => Szalóka
)
)
[1] => Array
(
[id] => 261721
[content] =>
Szent Márton napja évszázadok óta az ősz egyik legkedveltebb ünnepe a magyar hagyományok világában. A történet szerint Márton, a szerény és segítőkész püspök egy libaólban próbált elbújni a püspöki tisztség elől, ám a libák hangos gágogása elárulta rejtekhelyét. Ennek emlékére vált a liba az ünnep jelképévé, míg Márton napja a bőség, az összetartozás és a fény ünnepeként él tovább. A hagyományok továbbadása ma is kiemelten fontos, hiszen a gyermekek ezek által ismerhetik meg leginkább kulturális örökségüket és gyökereiket.





A KMNE idén második alkalommal szervezte meg a Márton-napi délutánt a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH), amely a jövőben hagyománnyá kíván válni a kisgyermekes családok körében. Az eseményt Szilágyiné Tóth Gabriella alelnök nyitotta meg, aki köszöntötte a résztvevőket és elmesélte Szent Márton történetét. A délután már a kezdetektől jó hangulatú, játékos ismeretterjesztéssel indult: a gyerekek egy rövid bemutatón keresztül ismerkedhettek meg az ünnep eredetével és a libához kötődő népszokásokkal. Mint elhangzott, régen ezen a napon lakomákat, vásárokat, bálokat tartottak, és jól ismert volt a mondás: „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.”




A program vidám közös népi játékokkal, énekléssel és tánccal folytatódott, majd egy rövid szünetben libazsíros kenyérrel és paradicsommal kínálták a gyerekeket. A délután egyik legkedveltebb része a kézműves-foglalkozás volt, amelyet hat tanár vezetett. A gyerekek papírból készítettek libákat, gyöngyöt fűztek, valamint lámpást alkottak a Márton-nap hangulatához igazodva.

A kész lámpásokat később a MMMH udvarán gyújtották meg, ahol a gyerekek és a szülők közös énekléssel zárták a hangulatos délutánt. A szervezők hálásak a Munkácsy Mihály Magyar Háznak a helyszín biztosításáért és a közösség iránti nyitottságáért.
(DA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Szent Márton napja évszázadok óta az ősz egyik legkedveltebb ünnepe a magyar hagyományok világában. A történet szerint Márton, a szerény és segítőkész püspök egy libaólban próbált elbújni a püspöki tisztség elől, ám a libák hangos gágogása elárult...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1763197680
[modified] => 1763125953
)
[title] => Szent Márton öröksége: hagyományok, fény és közösség
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=261721&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 261721
[uk] => 261984
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 261722
[image] => Array
(
[id] => 261722
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-scaled.jpeg
[original_lng] => 400659
[original_w] => 2560
[original_h] => 1920
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-300x225.jpeg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-768x576.jpeg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-1024x768.jpeg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-1536x1152.jpeg
[width] => 1536
[height] => 1152
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-2048x1536.jpeg
[width] => 2048
[height] => 1536
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/11/attojw5gatqndctwtmwwr4ff3v6ywc3ne9lc1peqahkazk-scaled.jpeg
[width] => 2560
[height] => 1920
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1763288308:2
[_thumbnail_id] => 261722
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1007
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] =>
[_oembed_time_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] => 1763118755
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1763118755
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1763118756
[translation_required_done] => 1
[_oembed_4b5d0df76b659bc212648b85eb92be15] =>
[_oembed_time_4b5d0df76b659bc212648b85eb92be15] => 1763190488
[_oembed_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] =>
[_oembed_time_abab1829f19d1f58501a684c0c5dc903] => 1763190488
[_algolia_sync] => 511232925001
[_oembed_2685f96801734366c28bf520caaef11c] =>
[_oembed_time_2685f96801734366c28bf520caaef11c] => 1763753901
[_oembed_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] =>
[_oembed_time_a02193d0ac1a3b7a99c05f109619e4f7] => 1764523768
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764847751
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 37104
[1] => 992
[2] => 1349841
[3] => 73219
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hagyományőrzés
[1] => Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE)
[2] => kézműves-foglalkozás
[3] => Márton-nap
)
)
[2] => Array
(
[id] => 259671
[content] =>
A Beregszászi Rezeda Folkműhely idén is életre hívta hagyományos szüreti napját, amelynek ezúttal a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont. A program során a résztvevőket kézműves-foglalkozások, népi játékok és táncház várta, ahol a fiatal néptáncos- és népzenészpalánták a hagyományos kultúra élő formáival ismerkedhettek meg természetes alapanyagok felhasználásával, vidám, közösségépítő hangulatban.
A Beregszászi Rezeda Folkműhely az elmúlt években a város kiemelkedő hagyományőrző tehetséggondozó műhelyévé vált, ahol fontos szempont a fiatalok megismertetése a magyar népi kultúrával, valamint annak elsajátítása és művelése. A folkműhely oktatói igyekeznek minden éven olyan programokkal szolgálni a diákok számára, ahol a tanulás mellett élményalapú foglalkozások során szippanthatják magukba a magyar népi kultúra csodálatos világát. A mostani alkalommal komplex foglalkozásokkal várták a fiatalokat, amelyeken kézművesség, táncház, népi ének, népi gyermekjátékok szerepeltek a programban.

Orosz Enikő, a Beregszászi Rezeda Folkműhely vezetője elmondta: „Az idei tanévünk jubileumi, hiszen tízéves fennállását méltatja a Rezeda Folkműhely. Az elmúlt évek során is minden évben megszerveztük a rendhagyó szüreti napunkat, és ez most sem maradt el, hiszen a szüret nagyon fontos része a magyar néphagyománynak. Igyekszünk a gyerekeknek bemutatni ‒ különböző kézműves-foglalkozások alkalmával ‒ a hagyományos anyagok megmunkálását, amit az őszi időszakban használtak fel régen őseink is. Egy egész napos komplex programmal várjuk ilyenkor a rezedásokat és természetesen nemcsak a rezedásokat ‒ aki szeretne csatlakozni hozzánk, mindenkit szívesen látunk” – fogalmazott az igazgató.
A rendhagyó szüreti alkalom során négy kézművesoktató segítségével ismerkedhettek meg a gyerekek mélyebben a természetes alapanyagok feldolgozásának folyamatával. Az oktatók a csuhé megmunkálása, gyöngyfűzés és nemezelés által hoztak létre kreatív tárgyakat, melyek a szürethez, az őszhöz kapcsolódtak. Gogola Éva kézművesoktató szerint kifejezetten fontos, hogy a Rezeda Folkműhelyben negyedévente megtartott rendhagyó alkalmak során a gyerekek a népzene és a néptánc mellett a népi kézművességgel is megismerkedhetnek, ami által megismerhetik elődeink kézművesmesterségeit: „Fontosnak tartom azt, hogy a hagyományőrzésben a néptánc, a népzene és népi ének mellett megjelenjen a népi kézművesség is. Mivel napjainkban a gyermekek részesei a hagyományőrzésnek, ezért tudniuk kell, hogy nagyanyáink milyen munkálatokat, milyen funkciókat töltöttek be a mindennapokban. A paraszti kultúrában a kukoricatörés is a szürethez tartozott, s a csuhé leveléből különböző dekorációkat, tárolóedényeket készítettek. A mai nap folyamán a gyermekek két különböző típusú csuhémegmunkálással gazdagodhattak, valamint száraz nemeztechnikával készítettünk tököket, illetve gyöngyfőzésre is lehetőség volt.”
A jó hangulatú szüreti napnak elengedhetetlen része volt a táncház és a népi gyermekjáték. A táncház alatt a talpalávalót a Sodró zenekar szolgáltatta. Orosz Péter, a Rezeda Néptáncegyüttes művészeti vezetője és párja az elengedhetetlen tánclépésekkel ismertette meg a diákokat. A táncművész szerint a gyerekek élvezik a kötetlen táncházi alkalmat, amelyen különböző korosztályú fiatalok együtt mulathatnak, eleveníthetik fel a szüreti hagyományokat.

„A táncház során moldvai és bukovinai táncokkal ismerkedtek a diákok. Úgy gondolom, hogy nemcsak közösségformáló ereje van magának a táncháznak, hanem lehetőség van arra is, hogy a gyakorlatban megélhetik a hagyományokat, a hagyományőrzést és egy kicsit tanulhatnak a népi kultúráról. Azt látom, hogy nagyon jól érzik magukat a gyerekek, felszabadultak mind a táncházi, mind a különböző más foglalkozások alkalmával” ‒ tudhattuk meg Orosz Enikőtől.
Az esemény során fotózóna, gasztronómiai finomságok is várták a fiatalokat. Lehetőség volt szüreti népdalokat is megtanulni, együtt énekelni a zenekarral, valamint az oktatók meséltek a régi báli szokásokról, felvonulásokról, melyek az országban dúló háborús helyzet miatt mára szinte teljesen eltűntek a kárpátaljai közösségek életéből.
A program Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg.
VE
[type] => post
[excerpt] => A Beregszászi Rezeda Folkműhely idén is életre hívta hagyományos szüreti napját, amelynek ezúttal a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház adott otthont. A program során a résztvevőket kézműves-foglalkozások, népi játékok és táncház várta, ahol ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1761662820
[modified] => 1761659271
)
[title] => Tánc, játék és kézművesség – szüreti hangulat a Rezeda Folkműhellyel
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=259671&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 259671
[uk] => 259792
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 259675
[image] => Array
(
[id] => 259675
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354.jpg
[original_lng] => 268058
[original_w] => 1280
[original_h] => 960
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/10/568468354.jpg
[width] => 1280
[height] => 960
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1761722680:8
[_thumbnail_id] => 259675
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 1427
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1761652073
[_oembed_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] =>
[_oembed_time_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] => 1761652073
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1761652305
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1761655627
[_algolia_sync] => 523260381000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 1349841
[1] => 370038
[2] => 69756
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kézműves-foglalkozás
[1] => Rezeda Folkműhely
[2] => szüret
)
)
[3] => Array
(
[id] => 254158
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület aktívan dolgozik azon, hogy változatos programokat szervezzen tagcsaládjai számára, a rendezvények pedig minél több településre eljussanak. Az őszi szezonban különösen népszerűek a klubfoglalkozások, ahol a gyerekek és a szülők egyaránt jól érzik magukat. A kézműves és tánc klub az őszi szezon legnépszerűbb foglalkozásai közé tartozik, hiszen kreatív és aktív kikapcsolódást kínál, és amit a KMNE ezúttal Péterfalvára vitt el.
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládos Egyesület aktívan dolgozik azon, hogy változatos programokat szervezzen tagcsaládjai számára, a rendezvények pedig minél több településre eljussanak.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1757866860
[modified] => 1757865912
)
[title] => Kézműves klub és táncház Péterfalván a KMNE szervezésében (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=254158&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 254158
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 254159
[image] => Array
(
[id] => 254159
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20.jpg
[original_lng] => 122260
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/09/21-20.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1757855112:14
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1757854824
[_thumbnail_id] => 254159
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1305
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] =>
[_oembed_time_b95b78422b18b3ac27cc0734f110ec04] => 1757856067
[_oembed_9534951c0c0d8d96038d42b78f8da889] =>
[_oembed_time_9534951c0c0d8d96038d42b78f8da889] => 1757856067
[_oembed_59ea58e57724939ea5a2d0bf2b717178] =>
[_oembed_time_59ea58e57724939ea5a2d0bf2b717178] => 1757856068
[_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] =>
[_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1757856068
[_oembed_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] =>
[_oembed_time_d72d9e67fec896332e6a4eeada3092da] => 1757856068
[_oembed_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] =>
[_oembed_time_fdc0016355bbcd3336d30f6c31d0be00] => 1757856068
[_oembed_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] =>
[_oembed_time_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] => 1757856068
[_oembed_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] =>
[_oembed_time_8292dd81cbf8cd49e27dfd0d5898012b] => 1757856068
[_algolia_sync] => 392557614002
[_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] =>
[_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758019455
[_oembed_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] =>
[_oembed_time_ab99f9a51114c1f71f80de7439b45d61] => 1758019455
[_oembed_993178feb65e4b8f76f62e7cfc34fa43] =>
[_oembed_time_993178feb65e4b8f76f62e7cfc34fa43] => 1758023110
[_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] =>
[_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1758023110
[_oembed_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] =>
[_oembed_time_4818fc00554ace91c31b8d5940fff153] => 1758023110
[_oembed_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] =>
[_oembed_time_69272b1a0927fb37c0943f5725066ba8] => 1760975991
[_oembed_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] =>
[_oembed_time_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] => 1761198342
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1761198342
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761198342
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1761198342
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1761198342
[_oembed_cece088022e6f353514a8408fb293b80] =>
[_oembed_time_cece088022e6f353514a8408fb293b80] => 1761656422
[_oembed_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] =>
[_oembed_time_18e97f37c916cd1645c2e5a21fd1d0ba] => 1761656422
[_oembed_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] =>
[_oembed_time_3a25899528a0f7b13f754db294f08ae1] => 1761728745
[_oembed_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] =>
[_oembed_time_715385446b210ec8805accff5a3b7c8a] => 1761728745
[_oembed_d0552f1c78194b776084fa2aa2690c53] =>
[_oembed_time_d0552f1c78194b776084fa2aa2690c53] => 1761738292
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764343817
[_oembed_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] =>
[_oembed_time_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] => 1764343824
[_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] =>
[_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764343824
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764343825
[_oembed_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] =>
[_oembed_time_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => 1764343825
[_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] =>
[_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764343825
[_oembed_0b28114b93aec3efbcf23b6a98a34eea] =>
[_oembed_time_0b28114b93aec3efbcf23b6a98a34eea] => 1764866865
[_oembed_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] =>
[_oembed_time_590d8e755d0a97426c065a37fe6612f9] => 1764866865
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
[7] => 91
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
[7] => Zene
)
[tags] => Array
(
[0] => 1030
[1] => 992
[2] => 1349841
[3] => 22723
[4] => 17920
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kárpátalja
[1] => Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE)
[2] => kézműves-foglalkozás
[3] => Péterfalva
[4] => táncház
)
)
[4] => Array
(
[id] => 238975
[content] =>
Ismét vidám gyerekek nevetése töltötte be virágvasárnap délután a Tiszacsomai Kultúrház előcsarnokát, ahol a helyiek összefogásának eredményeként húsvéti kézműves-foglalkozást szerveztek. A tiszacsomaiak már sokadszorra bizonyítják, hogy egységben az erő.

Az immár harmadik alkalommal megtartott rendezvény résztvevőit Horváth László, a Beregszászi kistérség alpolgármestere köszöntötte, aki örömmel konstatálta, hogy a helyieken kívül a környező településekről is érkeztek gyerekek az alkalomra. Felszólalásában az összefogásban rejlő erő hangsúlyozása mellett a húsvét jelentőségére hívta fel a jelenlévők figyelmét. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kovács Szvitlana, Tiszacsoma elöljárója is.



A köszöntőt követően a település Kárpát-medence-szerte ismert csapata, a Bokréta hagyományőrző csoport nagydobronyi táncokat mutatott be. A Reskó-Papp Angéla által vezetett csoport több éve vesz részt a néptáncegyüttesek szakmai fejlődése érdekében létrehozott mentorprogramban, melynek keretében magyarországi néptáncpedagógusok néptáncokat – köztük szatmári, viski és a rendezvényen is előadott nagydobronyi táncokat – tanítanak a gyerekeknek. Ezután a salánki Dalos Madárkák Citeraegyüttes az alkalomhoz illő dallamokat játszott.




„Ez már a harmadik húsvéti kézműveskedő alkalmunk itt, a kultúrházban. Két évvel ezelőtt hagyományteremtő céllal szerveztük meg először ezt a délutánt, mely mára rendkívül népszerűvé vált, hiszen nemcsak a helyiek vesznek részt rajta, hanem a környező falvakból is ellátogatnak hozzánk – mi ennek nagyon örülünk” – fogalmazott a rendezvényt szervező Reskó-Papp Angéla, hozzátéve, hogy a legnagyobb hangsúlyt ezúttal a hagyományos tojásfestési technikák bemutatására, valamint a húsvéti készülődésre fektették. Aláhúzta, hogy a foglalkozásokon fontosnak tartják a hagyományainkhoz, az őseink által ránk hagyott értékekhez való ragaszkodást, és elsősorban arra törekednek, hogy minden ilyen alkalom közösségerősítő jelleggel valósuljon meg, melynek végeztével mindenki élményekkel gazdagon tér haza.


A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának és az emberiség megváltásának ünnepe, melyhez a legtöbb magyar népszokás kötődik. A népszokások fontos értékeket közvetítenek, melyek megismerése hozzájárul a gyerekek kulturális tudatosságának fejlődéséhez is. Ezek tájanként eltérők, ugyanakkor két elem sehonnan sem hiányzik: a hímes tojás és a locsolkodás. Tiszacsomán a mai napig élnek ezek a hagyományok, melyeket a rendezvényen fel is elevenítettek. A szakemberek bemutatták a vidékünkön használatos hagyományos tojásdíszítési technikákat. A gyerekek figyelmesen meghallgatták az útmutatókat, majd ők is nekiláttak a díszítésnek. A berzselt technikával készült hímeseket mindenki ügyesen készítette el. A tojásokra növényleveleket és virágokat helyeztek, majd azokat harisnyába kötötték, s végül hagymahéjban megfőzték. Ezután a salánki viaszos módszert ismerték meg, melynek az a lényege, hogy a forró viaszt lúdtollal kell felvinni a tojásokra, majd a viaszos mintát aranyporral dörzsölik be, ami végül szebbnél szebb hímeseket eredményez. Az óvodáskorú gyerekek színes papírból húsvéti dekorációkat készítettek, az iskoláskorúak az előzőleg kifújt tojások héjába történő gyertyaöntést sajátították el, volt, aki méhviaszból gyertyát sodort vagy gyertyát mártogatott, s lehetőség volt a nemezelés kipróbálására is. A Salánkról érkezett – de tiszacsomai születésű – Csirpák Viktória iránymutatásával mézeskalácsokat díszítettek húsvéti tematikában, kiemelten a beregi tájegység motívumaival. A jelen lévő kézművesek közül többen A Szakkör tagjai is.


A kézműveskedés ideje alatt a szervezők süteménnyel és meleg teával kínálták a résztvevőket, akik a nap végén az általuk készített dekorációkkal, gyertyákkal és díszes hímeseikkel tértek haza.

A célunk az volt, hogy olyan délutánt tudjunk szervezni az itthon lévőknek, ahol együtt hangolódunk a húsvétra, miközben lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a gyerekek megismerkedjenek a helyi mesterségekkel, tojásdíszítési technikákkal, motívumokkal. Úgy gondolom, hogy ez sikerült
– emelte ki Reskó-Papp Angéla a foglalkozások végén.
A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg.
(CsA/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Ismét vidám gyerekek nevetése töltötte be virágvasárnap délután a Tiszacsomai Kultúrház előcsarnokát, ahol a helyiek összefogásának eredményeként húsvéti kézműves-foglalkozást szerveztek. A tiszacsomaiak már sokadszorra bizonyítják, hogy egységben...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1744740000
[modified] => 1744797701
)
[title] => Hagyományőrző húsvéti kézműves-foglalkozás Tiszacsomán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=238975&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238975
[uk] => 239253
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 238986
[image] => Array
(
[id] => 238986
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 524602
[original_w] => 2560
[original_h] => 1706
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-1024x682.jpg
[width] => 1024
[height] => 682
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/img-3157-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1706
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1744970368:8
[_thumbnail_id] => 238986
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2521
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_40f7951f324f30d21355554e7ee6ecc3] =>
[_oembed_time_40f7951f324f30d21355554e7ee6ecc3] => 1744729207
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1744729207
[_oembed_c4b29256358f3e05f9d4a20371cdccf8] =>
[_oembed_time_c4b29256358f3e05f9d4a20371cdccf8] => 1744729207
[_algolia_sync] => 1231787501001
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] =>
[_oembed_time_6515cba94ac7bbcc64e29cb08b41354d] => 1744896673
[_oembed_acffc04c94229167fc6d9886326c88e2] =>
[_oembed_time_acffc04c94229167fc6d9886326c88e2] => 1745340077
[_oembed_e21fe1be65b7cae85a4e3a9c0580f75f] =>
[_oembed_time_e21fe1be65b7cae85a4e3a9c0580f75f] => 1745340077
[_oembed_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] =>
[_oembed_time_35431295817c80e64c67c8b9b15dd0b8] => 1745340077
[_oembed_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] =>
[_oembed_time_984eefe12e7e331bd0d0f08086e89f95] => 1745340077
[_oembed_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] =>
[_oembed_time_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] => 1745585064
[_oembed_464f24f40f190efc36941ae8f314f262] =>
[_oembed_time_464f24f40f190efc36941ae8f314f262] => 1745585064
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1745682238
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1746095193
[_oembed_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] =>
[_oembed_time_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] => 1747324177
[_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] =>
[_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1747328373
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748275490
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1749116290
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1749116290
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1750576553
[_oembed_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] =>
[_oembed_time_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] => 1751213031
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751213031
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1752388383
[_oembed_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] =>
[_oembed_time_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => 1752504939
[_oembed_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] =>
[_oembed_time_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] => 1753882213
[_oembed_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] =>
[_oembed_time_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] => 1755967311
[_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] =>
[_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756967754
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756978670
[_oembed_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] =>
[_oembed_time_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] => 1757952561
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1758546349
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758635790
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759414432
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760355265
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1761331243
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1761676000
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762606343
[_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] =>
[_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764786871
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 37104
[1] => 4429
[2] => 1349841
[3] => 242
[4] => 53889
[5] => 4428
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hagyományőrzés
[1] => húsvét
[2] => kézműves-foglalkozás
[3] => kultúra
[4] => Tiszacsoma
[5] => virágvasárnap
)
)
[5] => Array
(
[id] => 226121
[content] =>
A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) kiemelt hangsúlyt fektet tagcsaládjaik összefogására, a közösséget összetartó alkalmak szervezésére. A szeretet ünnepére hangolódva a gyerekek ezúttal kézműves-foglalkozáson vehettek részt.


A KMNE elnöksége fontosnak tartja a hagyományok, szokások felelevenítését és továbbadását, ezért rendezvényeiken rendszeresen helyet kap számos, az értékeket bemutató és őrző foglalkozás. Hisznek abban, hogy a találkozás és az együtt töltött idő erőt ad a kitartáshoz a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. A kézművesdélutánnak az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium adott otthont.


„A mi asztalunknál színes pamutból manók, kartonpapírból pedig szintén pamuttal díszített apró karácsonyfák készülnek, melyeket hurkapálcikával faalapra helyezve különleges asztaldíszt kapunk” – jegyezte meg Harapkó Marianna, a KMNE elnökségi tagja, aki örömét fejezte ki, hogy az alkalomra egészen kicsi, óvodáskorú gyerekek is ellátogattak szüleikkel, de a tinédzserek is érdekesnek tartották a foglalkozást, melyhez hasonlót korábban Tiszapéterfalván is tartottak, ahol szintén nagy érdeklődéssel vettek részt a tiszaháti nagycsaládosok.


A másik asztalnál Varga Gabriella irányításával színes papírból angyalkát hajtogattak, melyre fejrész gyanánt egy gömb alakú, kis méretű fenyődíszt helyeztek, s végül szalaggal és csillámporral díszítették az elkészült alkotásokat.


A harmadik asztalnál mézeskalácsok készültek. Csirpák Viktória elnökségi tag vezetésével a gyerekek saját maguk nyújtották ki a tésztaalapot. „Kétféle mézeskalácsot készítünk a mai napon. Az egyik az ütőfás, amikor egy ütőfával mintázzuk meg a tésztát, s erre nem kerül semmilyen díszítés, mivel úgy szép, ahogy van. Ezeken a mézeskalácsokon a Szent Család, Szent Miklós – a Mikulás, a hóember, a fenyőfa és a száncsengő ugyanúgy megjelenik, mint a mesebeli erdei házikó és a mindig aktuális szívecske. A másik a magvakkal díszített mézeskalács, melynek az alapja egy egészen más állagú tészta, amit a gyerekek is megjegyeztek. Az előbbi összetételében kevesebb a puffasztóanyag, hogy a minta szépen kirajzolódjon és megmaradjon rajta. Ezzel szemben a magvas szépen megnőhet, ezért egy ragadósabb állagú tésztát nyújtunk ki és szaggatunk ki a karácsonyhoz kapcsolódó mintázatú szaggatókkal. Ezeket végül tökmaggal, napraforgómaggal, lenmaggal, szezámmaggal és szegfűszeggel díszítjük” – világított rá Viktória.

A délután végére a gyerekek boldogan mutatták egymásnak és szüleiknek az általuk készített dekorációkat és mézeskalácsokat, melyeket aztán mindenki hazavihetett, hogy saját otthonaikban is emlékeztesse őket erre az örömteli alkalomra.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) kiemelt hangsúlyt fektet tagcsaládjaik összefogására, a közösséget összetartó alkalmak szervezésére. A szeretet ünnepére hangolódva a gyerekek ezúttal kézműves-foglalkozáson vehettek részt.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1734287580
[modified] => 1734267750
)
[title] => Adventi kézműves-foglalkozás a nagycsaládosoknál
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=226121&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 226121
[uk] => 226335
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 226123
[image] => Array
(
[id] => 226123
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 693312
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/dsc-5819-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1734349805:3
[views_count] => 2502
[_thumbnail_id] => 226123
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508519011000
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1758362965
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 23
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Fotók
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 942575
[1] => 1349841
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátalja Magyar Nagycsaládosok Egyesülete
[1] => kézműves-foglalkozás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 216693
[content] =>
Népi hagyományainknak és felmenőink szokásainak őrzése és továbbadása egyik alappillére a megmaradásnak. Kapaszkodva az ősi gyökerekbe a hagyományok felelevenítése jegyében szerveztek szüreti délutánt gyerekek számára Tiszacsomán.




A település kultúrházában rendszeresen tartanak közösségerősítő alkalmakat, kézműves-foglalkozásokat, melyekkel jellemzően az óvodásoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit megszólítanak. A helyiek összefogásának köszönhetően ezúttal a hajdani szüreti hagyományok keltek életre.




Az épület előcsarnokába összegyűlteket Reskó-Papp Angéla, a Tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport vezetője köszöntötte. „A mai rendezvény rendhagyó, hiszen egy olyan alkalmat próbáltunk szervezni, amely már hosszú évtizedek óta hagyomány Tiszacsomán. A jelenlegi helyzetre való tekintettel azonban a híres batyus bál és a mulatság elmarad, ugyanakkor a szokásokat igyekszünk felidézni és megélni napjainkban is” – fogalmazott a közelmúltban Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült csoportvezető, hozzátéve, hogy mindezt szívvel-lélekkel teszik. „Ez egy olyan rendezvény, amelyből településünk apraja-nagyja, s minden intézménye és szervezete kiveszi a részét” – emelte ki reflektálva az összefogás erejére és annak fontosságára.






Horváth László, a Beregszászi kistérség alpolgármestere külön gratulált Reskó-Papp Angélának a magas rangú kitüntetés kapcsán, melyet a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végez, s melyet több évtizedes kultúra- és közösségszervező tevékenysége elismeréseként érdemelt ki. „A felelősség már a tietek, rajtatok múlik, hogy továbbadjátok az itt szerzett értékeket és hagyományokat a saját gyerekeiteknek, unokáitoknak, mert csak akkor tudunk előre haladni, ha lesz, aki ezeket tovább örökítse” – szólt biztatóan a jelenlévőkhöz Horváth László.




A gyerekek az Ősszel érik babám kezdetű népdalt énekelve vonultak az épületbe, ahol a rendezvényt a Bokréta hagyományőrző csoport nagydobronyi tánca nyitotta meg. Ezután a halábori Tiszavirág Tánccsoport tagjai sárközi táncot mutattak be, majd a mezővári Cseperedő tánccsoport ifjú táncosai a csomaiakkal közösen adták elő a néptáncegyüttesek szakmai fejlődése érdekében létrehozott mentorprogram néptáncfoglalkozásai keretében elsajátított szatmári táncot. A rögtönzött táncház után terített asztal várta a résztvevőket: volt sült szalonna, zöldségek, zsíros kenyér és almás porlós is.







A délután további részében a jelenlévők kipróbálhatták az Árpád Vezér Látogatóközpont és Lovarda legújabb attrakcióját, a sétakocsikázást (vagy szekerezést), valamint különböző kézműves-foglalkozáson vehettek részt: Gogola Éva kézműves irányításával a száraznemezelést próbálták ki, az óvodáskorú gyerekek színes papírból szőlőfürtös őszi dekorációt készítettek, az iskolások betekintettek a csuhévirág-készítés folyamatába és dióhéj felhasználásával katicabogarat készítettek. A foglalkozásokon közreműködtek a Tiszacsomai Görögkatolikus Egyházközség hagyományőrző csoportjának tagjai is.
(lexi/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Népi hagyományainknak és felmenőink szokásainak őrzése és továbbadása egyik alappillére a megmaradásnak. Kapaszkodva az ősi gyökerekbe a hagyományok felelevenítése jegyében szerveztek szüreti délutánt gyerekek számára Tiszacsomán.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1727895120
[modified] => 1727884017
)
[title] => Felelevenedtek a szüreti hagyományok Tiszacsomán
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=216693&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 216693
[uk] => 216845
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 216711
[image] => Array
(
[id] => 216711
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-scaled.jpg
[original_lng] => 991047
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-2048x1365.jpg
[width] => 2048
[height] => 1365
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/dsc-3622-4k-scaled.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1727953017:2
[_thumbnail_id] => 216711
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3645
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] =>
[_oembed_time_af53290fc9a71e030bf4c0f6ac734784] => 1727873196
[_oembed_5714314759d3d600674a9269a6635053] =>
[_oembed_time_5714314759d3d600674a9269a6635053] => 1727873196
[_oembed_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] =>
[_oembed_time_1463843c032164f3dd67ec6c11023b2f] => 1727873197
[_oembed_688f38f16a2217ffda513086e844031a] =>
[_oembed_time_688f38f16a2217ffda513086e844031a] => 1727873197
[translation_required] => 2
[translation_required_done] => 1
[_oembed_482839de163284e04ad319036c7323f3] =>
[_oembed_time_482839de163284e04ad319036c7323f3] => 1728903695
[_oembed_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] =>
[_oembed_time_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => 1730568792
[_oembed_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] =>
[_oembed_time_b6acb956a25058432d16cc7e9160c5b4] => 1731506344
[_oembed_f94841fa23cf2344afa79ece13c7d244] =>
[_oembed_time_f94841fa23cf2344afa79ece13c7d244] => 1731523803
[_oembed_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] =>
[_oembed_time_7b456c67e521fdd5f614179c81d98e94] => 1731523803
[_oembed_3e8276f2c792669502353ea5da703624] =>
[_oembed_time_3e8276f2c792669502353ea5da703624] => 1732532741
[_oembed_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] =>
[_oembed_time_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] => 1733054548
[_oembed_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] =>
[_oembed_time_d8789e0ead45ca9a2f4f4bd61a57ab13] => 1733054548
[_oembed_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] =>
[_oembed_time_586cfeff90b9f74927ad1c91eba2c36b] => 1734048575
[_oembed_92efaa57d7d568c36fed4e821886c738] =>
[_oembed_time_92efaa57d7d568c36fed4e821886c738] => 1735316552
[_oembed_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] =>
[_oembed_time_586694951efe3ab7005dedbb77aff54f] => 1739620424
[_oembed_a504d205aad36f9a936288af98c344f2] =>
[_oembed_time_a504d205aad36f9a936288af98c344f2] => 1739620424
[_oembed_5c0fd5db89908df110f8813caf46c212] =>
[_oembed_time_5c0fd5db89908df110f8813caf46c212] => 1740856039
[_oembed_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] =>
[_oembed_time_a9a287544e4e9ca81935a32f5c4bb7c8] => 1742129243
[_oembed_d8ba1164b27d8351e0f9f5c4e029f9b1] =>
[_oembed_time_d8ba1164b27d8351e0f9f5c4e029f9b1] => 1742483735
[_oembed_6ff0575c67a3a1b4f012f28b6f2ef345] =>
[_oembed_time_6ff0575c67a3a1b4f012f28b6f2ef345] => 1742483735
[_oembed_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] =>
[_oembed_time_d2786f9fc1f0304fbb86dad47e0e7d0a] => 1743356962
[_algolia_sync] => 1203085889001
[_oembed_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] =>
[_oembed_time_50e04b41839a4ed8360be390baa0f0f8] => 1745072873
[_oembed_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] =>
[_oembed_time_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => 1745940579
[_oembed_6161927492e3ec50fa8d14f3659fc359] =>
[_oembed_time_6161927492e3ec50fa8d14f3659fc359] => 1745940579
[_oembed_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] =>
[_oembed_time_e3b4ab165ced8100f56cfd208f85aed7] => 1746014137
[_oembed_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] =>
[_oembed_time_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] => 1747473722
[_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] =>
[_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1747473722
[_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] =>
[_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1749926413
[_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] =>
[_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1749926414
[_oembed_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] =>
[_oembed_time_dd3f3b1ff0ae095c36dcd4784d7100de] => 1750950770
[_oembed_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] =>
[_oembed_time_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => 1751138127
[_oembed_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] =>
[_oembed_time_ff4c91b891cbff58af36570b37c4e228] => 1751138127
[_oembed_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] =>
[_oembed_time_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] => 1753633107
[_oembed_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] =>
[_oembed_time_348f19e2f9c9c879f2ef4c967af56e83] => 1756497111
[_oembed_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] =>
[_oembed_time_7fb5d4306107558e93a1bc92cc1f0156] => 1756738300
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756738300
[_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] =>
[_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758620344
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1758620344
[_oembed_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] =>
[_oembed_time_21c617a96f14700fb8b3485863ac1856] => 1759907293
[_oembed_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] =>
[_oembed_time_fbf3ef199ff8d2239e4516473c0eea2f] => 1760970955
[_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] =>
[_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1761150296
[_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] =>
[_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1761150296
[_oembed_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] =>
[_oembed_time_366a85d5274d9ab75b57e25308a4f485] => 1762849581
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 23
[3] => 49
[4] => 31
[5] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Fotók
[3] => Hírek
[4] => Kárpátalja
[5] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 37104
[1] => 1349841
[2] => 69756
[3] => 53889
[4] => 1349842
)
[tags_name] => Array
(
[0] => hagyományőrzés
[1] => kézműves-foglalkozás
[2] => szüret
[3] => Tiszacsoma
[4] => Tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1349841
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1349841
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
kézműves-foglalkozás (1 Oldal)