Array ( [count_posts] => 6 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjM2Njk1OTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 241496 [content] =>Negyedik alkalommal vettek részt a szalókai asszonyok azon az online hagyományőrző szakkörprogramon, amelyet a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete indított 2020-ban. A program Kárpátaljára a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület közreműködésével jutott el. A Csapi kistérséghez tartozó Tisza-parti településen a 2024–2025-ös időszakban a résztvevők a natúr kozmetikumok készítését, valamint a gyönggyel való kötést választották témául. Az elmúlt félév során készült alkotásokat május 10-én, a Szalókai Kultúrházban rendezett kiállításon mutatták be.
A kiállításra ellátogatott falubelieket, érdeklődőket és barátokat elsőként a két szakkört vezető Halász-Kovács Mária köszöntötte, aki egyben a Szalókai Kultúrház vezetője és a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.
Biró Sándor szalókai elöljáró a fél éven át heti egy alkalommal összejáró szakkörösöknek elmondta: „Irigylésre méltó az az elszántság, az az odaadás, amit ti a közösség érdekében tesztek, mert a szakkörök célja nem csupán a kézműves technikák átadása volt, hanem a helyi közösség erősítése és a hagyományok életben tartása. Mindezt olyan színvonalon teszitek, hogy kevesen tudnák utánatok csinálni. Mindenütt megálljátok a helyeteket, Szalóka hírnevét viszitek szerte a Kárpát-medencébe. További kitartást és sikereket kívánok a számotokra! Legyen béke! Akkor remélhetőleg eljön majd a szebb és jobb idő mindannyiunk számára” – összegezte gondolatait Biró Sándor.
A két szakkört vezető Halász-Kovács Mária megerősítve az elöljáró szavait kijelentette: „Ezekben a szakkörökben nemcsak szép tárgyak és kitűnő termékek készültek, közösségek is alakultak, barátságok is szövődtek. Jobban megismerhettük egymást és azt is, hogy mire vagyunk képesek. A programhoz Szalóka az elsők között csatlakozott, 2021–22-ben hímzést, 2022–23-ban gyöngyfűzést és mézeskalács-készítést, 2023–24-ben gyöngyfűzést és gyertyakészítést, az elmúlt félévben pedig a most bemutatott natúr kozmetika, valamint a kötés gyönggyel szakköröket választottuk. Az idei évben is – élve a lehetőséggel – ellátogattunk Lakitelekre, a Nemzeti Művelődési Intézet székházába, ahol megcsodálhattuk a Hungarikum Ligetet, találkozhattunk más szakköröknek a résztvevőivel is.”
A kiállításon egy külön asztalon bemutatták azokat az alkotásokat is, amelyek elnyerték a zsűri tetszését a Magyar népmesék csodálatos világa pályázaton. A szakkörvezető elmondta még, hogy az elsajátított technikákat és tudást több szakkörösük a továbbiakban is hasznosítja, sőt tovább fejlesztik tudásukat.
A szakkörök kiállításának megnyitójára érkezett érdeklődőket a helyi kultúrház műkedvelő csoportjai csángó és kárpátaljai néptáncokkal szórakoztatták, a Rozmaring Asszonykórus pedig a Kis Kata Zenekar egyik dalát énekelte el. Halász-Kovács Mária elszavalta Kovács Vilmos Verecke című versét, majd emléklappal és ajándékokkal mondott köszönetet a két szakkör résztvevőinek, a natúr kozmetikumokat készítő Antal Alexandrának, Biró Diánának, Horváth Alexandrának, Kojsza Erikának, Somogyi Erzsébetnek és Soós Irénnek, valamint a gyönggyel kötött, csodálatos ruhadarabokat, sapkákat készítő Soós Anzselikának, Halász Melindának, Ráti Évának és Otyán Ilonának.
A kötés gyönggyel szakkör bemutatóasztalánál Ráti Éva elmondta: „Egy-egy kiállított, kötött ruhadarab elkészítéséhez a fonalra előre fel kell akár 800‒850 gyöngyöt is fűzni, és ekkor kezdődik a munka. Majd ahogy haladtunk a kötéssel, tologattuk a gyöngyöt a pamuton. Ha egy szemet eltévesztettünk, akkor vissza kellett bontani, hogy pontos legyen a gyöngyökből álló minta. Összességében elmondhatom, hogy sok türelmet és koncentrációt igényel, de a szakkör valóban közösségépítő is, mert jobban megismertük egymást, megbeszéltük a világ dolgait. Én örülök, hogy a szakkör tagja lehetek, szeretek ebbe a közösségbe jönni. Azt kívánom, hogy még többen csatlakozzanak hozzánk” – mondta el bemutatva az általa készített, kötött ruhadarabokat.
A natúr kozmetikumok asztalán a kész termékek mellett az alapanyagok is ki voltak állítva, például különféle natúr illatanyagok, olajok, sheavaj, szárított rózsaszirom és levendula. Biró Diána bemutatta a szakkör résztvevői által elkészített szappanokat, fürdőpralinékat, mosogató- és mosószereket, különféle krémeket és olajokat ‒ a szakállápolótól a kisállatok tappancsának ápolására szolgálóig. Itt az illatok kavalkádja is elvarázsolta az érdeklődőket. Például a szakállápoló olaj alapanyagai: kendermagolaj, extraszűz olívaolaj, teafa és bergamott illóolaj, valamint bisabolol. A kisállatok tappancsát védő balzsam pedig kendermagolajból, sheavajból, méhviaszból, teafa és geránium illóolajból készül. A házilag készített mosógélhez pedig mosószappant, mosószódát, szódabikarbónát és desztillált vizet, valamint bergamott illóolajat használtak fel.
A jó hangulatú kiállítás baráti beszélgetésekkel és vendéglátással ért véget. Halász-Kovács Mária elárulta, hogy az idén Szalókán mindenki a középhaladó gyöngyfűző szakkörhöz szeretne csatlakozni, amennyiben lesz rá lehetőségük.
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
[type] => post [excerpt] => Negyedik alkalommal vettek részt a szalókai asszonyok azon az online hagyományőrző szakkörprogramon, amelyet a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Szervezetek Egyesülete indított 2020-ban. A program Kárpátaljára a Kárpátaljai N... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1747056420 [modified] => 1747046032 ) [title] => Hagyomány és kézművesség Szalókán – kiállításon a szakköri alkotások [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=241496&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 241496 [uk] => 241626 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 241498 [image] => Array ( [id] => 241498 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg [original_lng] => 304627 [original_w] => 1200 [original_h] => 802 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-300x201.jpg [width] => 300 [height] => 201 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-768x513.jpg [width] => 768 [height] => 513 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764-1024x684.jpg [width] => 1024 [height] => 684 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg [width] => 1200 [height] => 802 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg [width] => 1200 [height] => 802 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/dsc08764.jpg [width] => 1200 [height] => 802 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1747127328:2 [_thumbnail_id] => 241498 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 2627 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] => [_oembed_time_3ae0eb2360f02fbb699c63efac3fda1f] => 1747035235 [translation_required_done] => 1 [_oembed_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => [_oembed_time_b652e585255b21f3af064873b9802d9f] => 1747045627 [_oembed_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => [_oembed_time_b2913f965306933b86e72be80c5eda1f] => 1747045627 [_oembed_b3c9ad10820bdb0b3ee8b547698083f2] => [_oembed_time_b3c9ad10820bdb0b3ee8b547698083f2] => 1747045627 [_oembed_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => [_oembed_time_ba105e4b481065d75d524432391f30ed] => 1747045628 [_algolia_sync] => 1358224382001 [_oembed_13ce4afc90372574d53e54c93409c029] => [_oembed_time_13ce4afc90372574d53e54c93409c029] => 1747146752 [_oembed_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => [_oembed_time_35de0627d43cc40dbc562ce95f1d50a8] => 1748101518 [_oembed_fd0f1366bf57e91e0c6c8f81d8df23e4] => [_oembed_time_fd0f1366bf57e91e0c6c8f81d8df23e4] => 1748543013 [_oembed_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => [_oembed_time_65b0e10063ceef31d09e13b42f554681] => 1749202460 [_oembed_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => [_oembed_time_52a878e438770da68877d7a0c5dc186c] => 1749978347 [_oembed_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => [_oembed_time_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => 1750694240 [_oembed_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => [_oembed_time_32835644f0b775dea1e8bb76be5ea274] => 1750951444 [_oembed_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] => [_oembed_time_f92af67c7b2371404e67fbc413523467] => 1753952950 [_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => [_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1753952950 [_oembed_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => [_oembed_time_1bb997a8ffb85b1b1a1e9f15d2d8b7fe] => 1754979707 [_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => [_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1756832482 [_oembed_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => [_oembed_time_afe173ee97e0ec79055b016da2feada7] => 1756969898 [_oembed_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => [_oembed_time_7ce31b38f8e1c51d03b716df165fbeea] => 1756983152 [_oembed_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => [_oembed_time_b3be897ac603cd04cc210064b0a375cd] => 1756983152 [_oembed_809907009074831868ef374b591a6cae] => [_oembed_time_809907009074831868ef374b591a6cae] => 1757691124 [_oembed_5080e95a89293d836d676979272a0359] => [_oembed_time_5080e95a89293d836d676979272a0359] => 1758221179 [_oembed_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => [_oembed_time_730ccf4ec055ec6b1f0fe6217a558de5] => 1758221180 [_oembed_a839877bf553a3d432bf7f8c2eb0bead] => [_oembed_time_a839877bf553a3d432bf7f8c2eb0bead] => 1758637210 [_oembed_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] => [_oembed_time_216ca3a522b4f4028d6e01c5acafd550] => 1759508968 [_oembed_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => [_oembed_time_a69a917805a879afb8a818dbd4b93259] => 1761402558 [_oembed_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => [_oembed_time_e3c706d215aae8ce4c53321182320f56] => 1761402558 [_oembed_585fea4b8f34e5f87fe4da14d60be5f8] => [_oembed_time_585fea4b8f34e5f87fe4da14d60be5f8] => 1762366745 [_oembed_8d4f1dd5b40da8fcbf9e3bde58b0a892] => [_oembed_time_8d4f1dd5b40da8fcbf9e3bde58b0a892] => 1762366745 [_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => [_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1762366745 [_oembed_cc90fe1ea456ed01db58efc3a05c8dcb] => [_oembed_time_cc90fe1ea456ed01db58efc3a05c8dcb] => 1762366745 [_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => [_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762610230 [_oembed_a17b34e2f2ff0117de1e94f0628a89ec] => [_oembed_time_a17b34e2f2ff0117de1e94f0628a89ec] => 1764159965 [_oembed_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] => [_oembed_time_c18104f1dae8fa644ff63364f6ff1190] => 1764159965 [_oembed_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => [_oembed_time_ced20d8efebfbc852588132de946686d] => 1764688034 [_oembed_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => [_oembed_time_81f44804f1f6f2a564c25e193a3e918d] => 1764688034 [_oembed_76acc09def316046ffb7c5dbc4c288d2] => [_oembed_time_76acc09def316046ffb7c5dbc4c288d2] => 1766144633 [_oembed_1b049fe4f85c687abc1a64b510ad0087] => [_oembed_time_1b049fe4f85c687abc1a64b510ad0087] => 1766418934 [_oembed_c621d12244f585b4eafee28b5d7d3ba6] => [_oembed_time_c621d12244f585b4eafee28b5d7d3ba6] => 1766592632 [_oembed_0955c17a2dc2f0b2350e4a18b5d65296] => [_oembed_time_0955c17a2dc2f0b2350e4a18b5d65296] => 1766952406 [_oembed_239cac83fbfaddfc1048c61ad1becd8d] => [_oembed_time_239cac83fbfaddfc1048c61ad1becd8d] => 1769947752 [_oembed_455ad5f787877c3921162a7ce202551c] => [_oembed_time_455ad5f787877c3921162a7ce202551c] => 1769947752 [_oembed_9730f792ce29c868c9a64792223baf30] => [_oembed_time_9730f792ce29c868c9a64792223baf30] => 1769947752 [_oembed_88e2019a36e8a70a279445505bc805e6] => [_oembed_time_88e2019a36e8a70a279445505bc805e6] => 1770142412 [_oembed_d29932d0ba07fddea5070de688e4cf13] => [_oembed_time_d29932d0ba07fddea5070de688e4cf13] => 1770142412 [_oembed_1da06dcbe74f189070a767880dc971ea] => [_oembed_time_1da06dcbe74f189070a767880dc971ea] => 1771527598 [_oembed_771b645e7c7fbe46c28e08e4c071dd38] => [_oembed_time_771b645e7c7fbe46c28e08e4c071dd38] => 1771527599 [_oembed_f0886f5eb4512317cb36aca1c4adf5f8] => [_oembed_time_f0886f5eb4512317cb36aca1c4adf5f8] => 1771917624 [_oembed_22b19c4964fcd3dc2562f43c8868be6c] => [_oembed_time_22b19c4964fcd3dc2562f43c8868be6c] => 1771917625 [_oembed_34fdb50215402bd954ad5f595a237fa1] => [_oembed_time_34fdb50215402bd954ad5f595a237fa1] => 1771917625 [_oembed_1277ad545890bf89a11c5da010ea271c] => [_oembed_time_1277ad545890bf89a11c5da010ea271c] => 1771917625 [_oembed_f9cb25f661d79cb979017e398e39297e] => [_oembed_time_f9cb25f661d79cb979017e398e39297e] => 1774718459 [_oembed_eb981d129f145ab4762f0fb98413ef56] => [_oembed_time_eb981d129f145ab4762f0fb98413ef56] => 1774718459 [_oembed_c8477fe183c9fcd571774fc6c93dec39] => [_oembed_time_c8477fe183c9fcd571774fc6c93dec39] => 1775805527 [_oembed_0e2f30e6bfa809f22be86f376596184d] => [_oembed_time_0e2f30e6bfa809f22be86f376596184d] => 1775805527 [_oembed_44968ae75faa3db355dd046f2ee5b5aa] => [_oembed_time_44968ae75faa3db355dd046f2ee5b5aa] => 1775805528 [_oembed_062d78a19159547caf1f40ce4156facc] => [_oembed_time_062d78a19159547caf1f40ce4156facc] => 1775834964 [_oembed_9adf2b9dc0a46a6be2d791bed5708f55] => [_oembed_time_9adf2b9dc0a46a6be2d791bed5708f55] => 1777287103 [_oembed_dae9295602a890315ae3eeef8d523caf] => [_oembed_time_dae9295602a890315ae3eeef8d523caf] => 1777287103 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 23 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Fotók [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra ) [tags] => Array ( [0] => 37104 [1] => 366959 [2] => 971 [3] => 16119 [4] => 17918 ) [tags_name] => Array ( [0] => hagyományőrzés [1] => Kézműves foglalkozások [2] => kiállítás [3] => szakkör [4] => Szalóka ) ) [1] => Array ( [id] => 220316 [content] =>Népzenétől és jókedvű gyermekek hangjától volt hangos a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház. A Beregszászi Rezeda Folkműhely növendékei számára szerveztek hagyományőrző szüreti napot a tehetséggondozó oktatói. Az alkalom célja – a fiatalok megismertetése a magyar népi kultúrával, a kárpátaljai hagyományokkal. A szüreti mulatság kézműves foglalkozásokkal indult, melyeken kizárólag természetes alapanyagokat használtak. A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja kézműves oktatói segítségével a fiatalok megismerhették a szövés és vesszőfonás alapjait, a csuhéfonás és a nemezelés fortélyait. Az alkalom végén gasztronómiai kóstolóra került sor. A program a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.
[type] => post [excerpt] => Népzenétől és jókedvű gyermekek hangjától volt hangos a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház. A Beregszászi Rezeda Folkműhely növendékei számára szerveztek hagyományőrző szüreti napot a tehetséggondozó oktatói. [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1730215800 [modified] => 1730214333 ) [title] => Szüreti mulatság a Rezeda Folkműhelyben (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=220316&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 220316 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 220317 [image] => Array ( [id] => 220317 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73.jpg [original_lng] => 146078 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/maxresdefault-73.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1730207133:14 [_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => [_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1730206214 [_thumbnail_id] => 220317 [_edit_last] => 14 [views_count] => 2618 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2d7ae662d9a35b6e78cfa94882c8c7ea] => [_oembed_time_2d7ae662d9a35b6e78cfa94882c8c7ea] => 1730208607 [_oembed_ad7d6854cc9e80ae1506908a06e8fbbc] => [_oembed_time_ad7d6854cc9e80ae1506908a06e8fbbc] => 1730208607 [_oembed_164e794ea39209d0057e0c5b6d8420f5] => [_oembed_time_164e794ea39209d0057e0c5b6d8420f5] => 1730208607 [_oembed_7819607b8403d32bfede923353880130] => [_oembed_time_7819607b8403d32bfede923353880130] => 1730208607 [_oembed_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => [_oembed_time_64d20ed8375b0c4baeb285d3faace4ce] => 1730208607 [_oembed_635a53a7b2b62fc804ce468883d5c3ea] => [_oembed_time_635a53a7b2b62fc804ce468883d5c3ea] => 1730208607 [_oembed_569520fe5b9057df44792d3d75f9a72e] => [_oembed_time_569520fe5b9057df44792d3d75f9a72e] => 1730208608 [_oembed_fa7b6574f7fbb37de64265a2634c5da8] => [_oembed_time_fa7b6574f7fbb37de64265a2634c5da8] => 1730208933 [_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => [_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1730223666 [_oembed_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => [_oembed_time_aee1b8dbfbbba5dc10669f63fb94568c] => 1730558045 [_oembed_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] => [_oembed_time_5c45e4bf075e18ac44b4a1f03101858a] => 1730626025 [_oembed_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => [_oembed_time_2d353f5704da253cdb8e2fe0bd76fc14] => 1730626025 [_oembed_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => [_oembed_time_6fc5727d73de39fcf51715879db059a8] => 1730626025 [_oembed_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] => [_oembed_time_8f4ec0f4b446103fc7fadcc2d80a77ca] => 1730626025 [_oembed_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => [_oembed_time_d05f7763be40791eb1f297c4159ebfd9] => 1730626025 [_oembed_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] => [_oembed_time_a856f36bd7c0ebbd7bc166cb12a626b5] => 1732887485 [_oembed_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] => [_oembed_time_ddd599a59116fb2af93aa4b084a4a57b] => 1732887485 [_oembed_4290f577553fb6d620b8e6fd1c6eefd5] => [_oembed_time_4290f577553fb6d620b8e6fd1c6eefd5] => 1737318767 [_oembed_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] => [_oembed_time_7ce2831ab7b33137b879169cd99a8254] => 1738307272 [_oembed_be48c936571bef2c330764a100b7fa45] => [_oembed_time_be48c936571bef2c330764a100b7fa45] => 1742756536 [_algolia_sync] => 508487488000 [_oembed_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] => [_oembed_time_3953326d1755c569655f3b01ac592f00] => 1746001562 [_oembed_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] => [_oembed_time_0f9f47bea1ffd6c5c5549d2c188cf805] => 1753714148 [_oembed_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => [_oembed_time_50875aab2222b6a27edfc3d543fdd91d] => 1753714148 [_oembed_626920e0cd930f8e84dcb96c98ba27d8] => [_oembed_time_626920e0cd930f8e84dcb96c98ba27d8] => 1757314098 [_oembed_08be9fe70a4c22959b1024847f1bbea2] => [_oembed_time_08be9fe70a4c22959b1024847f1bbea2] => 1757314098 [_oembed_4436b43d9b32246c21ace4285fd8bfe7] => [_oembed_time_4436b43d9b32246c21ace4285fd8bfe7] => 1759156745 [_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => [_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759156745 [_oembed_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => [_oembed_time_6653ea9dd73417a2785e80cd114e621d] => 1759156745 [_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => [_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759156745 [_oembed_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => [_oembed_time_825e7b1cc042bbe160090f37b883e1b4] => 1759156746 [_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => [_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759156746 [_oembed_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => [_oembed_time_0c4e5e8b06f55b176430a04cc29cda88] => 1759156746 [_oembed_34c9dea6a601b3676481f1fc43bc5829] => [_oembed_time_34c9dea6a601b3676481f1fc43bc5829] => 1762363767 [_oembed_71290004d55c69770d237716b0e9ad3c] => [_oembed_time_71290004d55c69770d237716b0e9ad3c] => 1762363767 [_oembed_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] => [_oembed_time_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] => 1762363767 [_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => [_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762363767 [_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => [_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762363768 [_oembed_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => [_oembed_time_a9dd509784883475c6bdc85fcfc3082e] => 1762363768 [_oembed_67623ded07fb73fb059fe6cad3ede7df] => [_oembed_time_67623ded07fb73fb059fe6cad3ede7df] => 1768143035 [_oembed_1c3df8617a46c062bd0b076e94f6c512] => [_oembed_time_1c3df8617a46c062bd0b076e94f6c512] => 1768143035 [_oembed_edfb8d381e2119f2bb33826b45df532a] => [_oembed_time_edfb8d381e2119f2bb33826b45df532a] => 1768143035 [_oembed_7fa2fc35ce23312b1750e1f3af355af8] => [_oembed_time_7fa2fc35ce23312b1750e1f3af355af8] => 1768143035 [_oembed_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => [_oembed_time_4145dde028e648043e7fa3767ec5fae9] => 1768143035 [_oembed_1ee2f37acc05760d83f5391869dbbd75] => [_oembed_time_1ee2f37acc05760d83f5391869dbbd75] => 1768143035 [_oembed_e2c2e9e1510086936a4e5f5675a68717] => [_oembed_time_e2c2e9e1510086936a4e5f5675a68717] => 1768659371 [_oembed_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => [_oembed_time_d97a02f5ad83e792afaa90b6c2744096] => 1768659371 [_oembed_9f932f0a39cac6b9887ad9b6943a6eef] => [_oembed_time_9f932f0a39cac6b9887ad9b6943a6eef] => 1768659371 [_oembed_d9120033676c1c790851d12dc2636d28] => [_oembed_time_d9120033676c1c790851d12dc2636d28] => 1771490526 [_oembed_7a1f0e8189aeb0251b0c6dc1ac401f4b] => [_oembed_time_7a1f0e8189aeb0251b0c6dc1ac401f4b] => 1771490526 [_oembed_4627916821330fb8187024db47a10567] => [_oembed_time_4627916821330fb8187024db47a10567] => 1771490526 [_oembed_1019635551652b5628e329ec252dcda2] => [_oembed_time_1019635551652b5628e329ec252dcda2] => 1771490526 [_oembed_1053f462ca7ab01749a263b6429a13bc] => [_oembed_time_1053f462ca7ab01749a263b6429a13bc] => 1771490526 [_oembed_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] => [_oembed_time_2a942dc7c5220bd5d84e0a4da98866e4] => 1774636291 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 600 [6] => 25 [7] => 91 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Oktatás [6] => Videók [7] => Zene ) [tags] => Array ( [0] => 16733 [1] => 983903 [2] => 1030 [3] => 366959 [4] => 41719 [5] => 21400 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beregszászi Rezeda Folkműhely [1] => Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) [2] => kárpátalja [3] => Kézműves foglalkozások [4] => Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház [5] => szüreti mulatság ) ) [2] => Array ( [id] => 214637 [content] => Versek, énekek, dalocskák és természetesen sok tanulás – ez nem egy állami fenntartású oktatási intézmény napközi csoportja, hanem a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Szent Louis és Zélie Martin Központjának roma fiatalokkal foglalkozó tanodája. A szeretetszolgálat 2017-ben indította el ezt a programját, aminek azóta is töretlen a sikere. Jól példázza ezt az is, hogy napi rendszerességgel 30- 50 gyerek vesz részt a felzárkóztató programban. A fiatalok különböző korosztályokhoz tartoznak, viszont itt nem osztályonként, hanem tudásszint szerint foglalkoznak velük, annak érdekében, hogy mindenkit fel tudjanak zárkóztatni. A halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokkal tudás szintjüknek megfelelően 2 csoportban foglalkoznak. Az elmúlt évek során több sikertörténet is köthető a beregszászi képzési központ munkájához, azon túl, hogy minden gyermeket megtanítanak az alapvető dolgokra, mint az írás- olvasás vagy a matematika alapjai . A fiatalok amellett, hogy közösségben tanulnak, mást is kapnak a Máltai Szeretetszolgálattól, többek között mindennap meleg ebédet, ami sokaknak az egyetlen betevőt jelenti napronta Kiemelt hangsúlyt fektetnek az alaptantárgyak elsajátítása mellett a művészeti oktatásra is, hetente több alkalommal kézműves foglalkozásokat és zenei oktatást is kapnak. A Máltai Szeretetszolgálat roma tanodája nem lézezhetne önzetlen felajánlások és támogatók nélkül, aminek köszönhetően 2021-ben megnyithatták saját oktatási központjukat, amely azóta is működik. A támogatók többsége névtelenségbe burkolózva támogatja a beregszászi cigány fiatalok fejlesztését, többek között egy pátyi nyugdíjas is, aki rendszeresen támogatja a szeretetszolgálat munkáját Schumiczky András, a Szuverén Máltai Lovagrend lovagja révén. Bár a háború kezdetén a többi oktatási intézményekhez hasonlóan a tanoda is szüneteltette a munkáját, ma már folyamatosan foglalkoznak a fiatalokkal, ahová rendszeresen toboroznak újakat is annak érdekében, hogy minél több fiatalnak adjanak esélyt a közösséghez méltó élethez.
[type] => post [excerpt] => Versek, énekek, dalocskák és természetesen sok tanulás - ez nem egy állami fenntartású oktatási intézmény napközi csoportja, hanem a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Szent Louis és Zélie Martin Központjának roma fiatalokkal foglalkozó t... [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1726334400 [modified] => 1726333477 ) [title] => Roma felzárkóztatás a Máltai Szeretetszolgálat Szent Louis és Zélie Martin Központjában (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=214637&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 214637 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 214639 [image] => Array ( [id] => 214639 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4.jpg [original_lng] => 122675 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-4-4.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1726322678:16 [_oembed_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => [_oembed_time_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => 1726322571 [_thumbnail_id] => 214639 [_edit_last] => 16 [views_count] => 2827 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => [_oembed_time_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => 1726323608 [_oembed_be07a08e7c65e601582420a0ddb94d48] => [_oembed_time_be07a08e7c65e601582420a0ddb94d48] => 1726323608 [_oembed_0a057992bafaa8003cd6f3544fba5f3e] => [_oembed_time_0a057992bafaa8003cd6f3544fba5f3e] => 1726323608 [_oembed_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => [_oembed_time_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => 1726323608 [_oembed_00fb131755f7f9212520f573b9e52c2f] => [_oembed_time_00fb131755f7f9212520f573b9e52c2f] => 1726323608 [_oembed_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => [_oembed_time_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => 1726323608 [_oembed_a2967c443899ffc7bb911309b10edd2d] => [_oembed_time_a2967c443899ffc7bb911309b10edd2d] => 1726323608 [_oembed_c66603898c51fe03945a13eabb7aa622] => [_oembed_time_c66603898c51fe03945a13eabb7aa622] => 1731070916 [_oembed_fc02fd7313f281fe1aca138af32635fa] => [_oembed_time_fc02fd7313f281fe1aca138af32635fa] => 1731070916 [_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => [_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1732214317 [_oembed_4df5ac564c3c610876a0cf6ad2d98fb2] => [_oembed_time_4df5ac564c3c610876a0cf6ad2d98fb2] => 1734623622 [_oembed_3c2a8ebfd48329ea7b0410fd682234e0] => [_oembed_time_3c2a8ebfd48329ea7b0410fd682234e0] => 1734623622 [_oembed_69ab61522a8b9cc2da83aae9716bfb2f] => [_oembed_time_69ab61522a8b9cc2da83aae9716bfb2f] => 1738350015 [_oembed_57504d054dd9e8a31e74e6d65b4b7db9] => [_oembed_time_57504d054dd9e8a31e74e6d65b4b7db9] => 1739639008 [_oembed_90a1ffd96096671a9322574bb84497b0] => [_oembed_time_90a1ffd96096671a9322574bb84497b0] => 1739639008 [_oembed_3bf4ab5847147548eba6ba3c3fb280b2] => [_oembed_time_3bf4ab5847147548eba6ba3c3fb280b2] => 1742721615 [_oembed_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => [_oembed_time_32275ff7c49f65092fb26fb87ebe3746] => 1742721615 [_oembed_de07c5b8da231907e8c7ab1f0cd18817] => [_oembed_time_de07c5b8da231907e8c7ab1f0cd18817] => 1742721615 [_algolia_sync] => 508473608000 [_oembed_ad70eb4b35e3a5ca5dec8ab2b4906f94] => [_oembed_time_ad70eb4b35e3a5ca5dec8ab2b4906f94] => 1747484429 [_oembed_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] => [_oembed_time_e35557dfdde68a35f43b799a1ba31c55] => 1747484429 [_oembed_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => [_oembed_time_01014bd50bff7dbb374bcab0c989bdc9] => 1747724563 [_oembed_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] => [_oembed_time_4e99d8c3641babaad119d3922ed21b73] => 1749301777 [_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => [_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1750591848 [_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => [_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1751882875 [_oembed_4b086d1b94a9c44bb989a72b0dfac3f6] => [_oembed_time_4b086d1b94a9c44bb989a72b0dfac3f6] => 1752258510 [_oembed_f7fb695279e6923dbf9b9eb3cf728c4c] => [_oembed_time_f7fb695279e6923dbf9b9eb3cf728c4c] => 1752258510 [_oembed_01eb79dff2d80345e1f11d6ec79abad6] => [_oembed_time_01eb79dff2d80345e1f11d6ec79abad6] => 1752603991 [_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => [_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1753372324 [_oembed_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => [_oembed_time_7a04051688a26358d81d9c89ec8028a7] => 1753460694 [_oembed_d86bc888b251d8fda483e2b136f888dd] => [_oembed_time_d86bc888b251d8fda483e2b136f888dd] => 1754908959 [_oembed_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => [_oembed_time_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => 1759414859 [_oembed_a44bcc72521e6b35cda46798b6a1d810] => [_oembed_time_a44bcc72521e6b35cda46798b6a1d810] => 1759414859 [_oembed_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => [_oembed_time_6783273fc3e651c4de3806f85a959ad3] => 1761905702 [_oembed_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => [_oembed_time_91de98c1baf44fc54307a0a6814d9b2b] => 1762366667 [_oembed_6294d85a4be6db42107a8f0a8e21872c] => [_oembed_time_6294d85a4be6db42107a8f0a8e21872c] => 1763668816 [_oembed_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => [_oembed_time_fa4d5d0c61dc84e305720bae0a182dec] => 1763668816 [_oembed_2daa38949ae6f4cf5a4f0f878d878242] => [_oembed_time_2daa38949ae6f4cf5a4f0f878d878242] => 1763668816 [_oembed_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => [_oembed_time_0a404ee6ad6041c9496794722650e503] => 1765267560 [_oembed_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => [_oembed_time_6acdd6a84ab2a57df9fa0b609407ee25] => 1765618075 [_oembed_dcae3eb5b842754a787942f0a4d17e75] => [_oembed_time_dcae3eb5b842754a787942f0a4d17e75] => 1765722216 [_oembed_79daa978908e9b98216d692584a2d7b8] => [_oembed_time_79daa978908e9b98216d692584a2d7b8] => 1771500797 [_oembed_8f89658af5309dd87f9f7ec65b127a1f] => [_oembed_time_8f89658af5309dd87f9f7ec65b127a1f] => 1773646153 [_oembed_e5579ba8143e1c14c8e91e6dc95e87be] => [_oembed_time_e5579ba8143e1c14c8e91e6dc95e87be] => 1773646153 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 592 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Társadalom [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 2465 [1] => 366959 [2] => 1300972 ) [tags_name] => Array ( [0] => Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat [1] => Kézműves foglalkozások [2] => Szent Louis és Zélie Martin Központ ) ) [3] => Array ( [id] => 209613 [content] => Gyermekzsivajtól hangos a Munkácsy Mihály Magyar Ház udvara. A kézműves foglalkozásokon résztvevő gyerekek az idén harmadik alkalommal megszervezett magyar nyelv, mint idegen nyelv nyári táborra jelentkeztek. A 7 és 16 év közötti, ukrán anyanyelvű iskolások számára megrendezett alkalom célja a gyerekek magyar nyelvtudásának tökéletesítése, szókincsük bővítése. A szabadfoglalkozások során pedig népi játékokkal, népdalokkal és a magyar néphagyományokkal ismerkednek meg táborlakók.
[type] => post [excerpt] => Gyermekzsivajtól hangos a Munkácsy Mihály Magyar Ház udvara. [autID] => 16 [date] => Array ( [created] => 1722437700 [modified] => 1722435308 ) [title] => Nyári tábor a Munkácsi Mihály Magyar Házban (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=209613&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 209613 ) [aut] => makushyn [lang] => hu [image_id] => 209614 [image] => Array ( [id] => 209614 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41.jpg [original_lng] => 105777 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/maxresdefault-41.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1722424508:16 [_oembed_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => [_oembed_time_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => 1722424464 [_thumbnail_id] => 209614 [_edit_last] => 16 [views_count] => 2264 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => [_oembed_time_c9532961aec939a3f5cd22701d768f45] => 1722426906 [_oembed_2e7959b676f3c5f92448f20a68a197a3] => [_oembed_time_2e7959b676f3c5f92448f20a68a197a3] => 1722426906 [_oembed_7d75884ad090a7a68277ddd655984914] => [_oembed_time_7d75884ad090a7a68277ddd655984914] => 1722426906 [_oembed_e55d24ce5dc563f4b180ea6321277a01] => [_oembed_time_e55d24ce5dc563f4b180ea6321277a01] => 1722426906 [_oembed_4750458169cf9996bc57cc47dc764fdd] => {{unknown}} [_oembed_a605f3571ea550d60d3ad485dc0410a6] => {{unknown}} [_oembed_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] => [_oembed_time_50578f0f6151bd0b208c3f804423be4e] => 1724473422 [_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => [_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725273625 [_oembed_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => [_oembed_time_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => 1727244554 [_oembed_4ec7bb27d84a48135ede47b7f2b26b50] => [_oembed_time_4ec7bb27d84a48135ede47b7f2b26b50] => 1727851473 [_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => [_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1730658616 [_algolia_sync] => 508472949000 [_oembed_fbc8545f703892b513a0b45256a65a49] => [_oembed_time_fbc8545f703892b513a0b45256a65a49] => 1750375504 [_oembed_dd028f72629d04d93f7534001d5e48b6] => [_oembed_time_dd028f72629d04d93f7534001d5e48b6] => 1754906477 [_oembed_5130bc616e6e26687349efb3600eb628] => [_oembed_time_5130bc616e6e26687349efb3600eb628] => 1754906477 [_oembed_e20a706dc0d3d161803cc3ce89cae712] => [_oembed_time_e20a706dc0d3d161803cc3ce89cae712] => 1756480657 [_oembed_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => [_oembed_time_0cbac911376a64b075adac4d557918a4] => 1762348425 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 592 [5] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Társadalom [5] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 366959 [1] => 232738 [2] => 192367 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kézműves foglalkozások [1] => Munkácsi Mihály Magyar Ház [2] => nyári tábor ) ) [4] => Array ( [id] => 185714 [content] => A budapesti Ráth-villában igyekeztek feledtetni a gyerekekkel a napi gondokat, és olyan foglalkozást tartani, ami a készségeket is fejleszti az ő korukban.
Már három alkalommal fogadott az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai osztálya a háború miatt jelenleg hazánkban élő ukrán gyerekeket kifejezetten nekik szóló programmal a Ráth-villában. A Culture Helps elnevezésű projekt keretében meghirdetett pályázat egyetlen magyar nyerteseként az ukrán menekülteknek szóló családi napon A mi szecessziónk című kiállítás műtárgyaival ismerkedhetnek meg, majd az ehhez kapcsolódó kreatív műhelymunka során, családias légkörben segíti a múzeum az új közösségbe lépés nehézségeit.
A projekt az ukrán Insha Osvita és a német Zusa nevű szervezet együttműködésében az Európai Unió területén biztosítja a kultúrán keresztül történő integrációt az Ukrajnából elmenekült családok számára.
A budapesti Ráth-villában elsősorban a századforduló híres családjaival, életmódjával és az akkori tárgykultúrával ismerkedhetnek az ukrán családok, különböző kézműves technikák segítségével.
A program során például olyan női alkotókat is bemutatnak, akik a századforduló meghatározó szövőműhelyében dolgoztak és ezzel a nők és gyereknevelés nehézségeiről is szó esik.
Emellett lehetőség nyílik a régi tárgyak összehasonlítására a mai tárgykultúrával és a pedagógusok beszélgetést kezdeményeznek a jelenlegi környezetünkről is. Ez a kötetlenebb tanulási mód javíthatja a figyelem fókuszálását és a koncentrálást, valamint a valós interakciót fejleszti.
A projekt az esélyegyenlőség, az egyenlő hozzáférés, a befogadás és a méltányosság előmozdítására törekszik a művészeti technikák, kreatív tevékenységek bevonásával, ugyanakkor igyekszik fejleszteni a szociális készségeket és a gyerekek önbizalmát is. Mindez májusban tovább folytatódik a Ráth-villában.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5286-an léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6085-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Közülük a rendőrség 33 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért. A többség tovább utazik, számukra tranzitútvonal Magyarország.
[type] => post [excerpt] => A budapesti Ráth-villában igyekeztek feledtetni a gyerekekkel a napi gondokat, és olyan foglalkozást tartani, ami a készségeket is fejleszti az ő korukban. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1714428420 [modified] => 1714392952 ) [title] => Ukrán gyerekeknek tartott élményfoglalkozást az Iparművészeti Múzeum Budapesten [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=185714&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 185714 [uk] => 185831 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 185716 [image] => Array ( [id] => 185716 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560.webp [original_lng] => 54660 [original_w] => 750 [original_h] => 501 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560.webp [width] => 750 [height] => 501 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560.webp [width] => 750 [height] => 501 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560.webp [width] => 750 [height] => 501 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560.webp [width] => 750 [height] => 501 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/750x501-cmsv2-8e357bf8-205c-547e-853d-88d28e2bcaa8-8403560.webp [width] => 750 [height] => 501 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1714461007:8 [_thumbnail_id] => 185716 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 4247 [translation_required_done] => 1 [_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] =>[_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1719508849 [_oembed_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => [_oembed_time_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => 1722790332 [_oembed_5bf6a03296e6d0705fe7746fc2ed072a] => [_oembed_time_5bf6a03296e6d0705fe7746fc2ed072a] => 1724589343 [_oembed_d67a073a026ace6c18607b93f08aaa81] => [_oembed_time_d67a073a026ace6c18607b93f08aaa81] => 1724955449 [_oembed_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => [_oembed_time_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => 1726825063 [_oembed_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => [_oembed_time_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => 1726825064 [_oembed_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => [_oembed_time_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => 1726825064 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1726825064 [_oembed_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => [_oembed_time_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => 1726825064 [_oembed_dcaa5d48f8a861e683703bf93549d0c5] => [_oembed_time_dcaa5d48f8a861e683703bf93549d0c5] => 1726825064 [_oembed_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => [_oembed_time_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => 1727272068 [_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => [_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1731232566 [_oembed_023d7092249815165062244f50d2a380] => [_oembed_time_023d7092249815165062244f50d2a380] => 1732023994 [_oembed_6f38aa81ed213d3ab916632cc33f6448] => [_oembed_time_6f38aa81ed213d3ab916632cc33f6448] => 1736353340 [_oembed_2101b7814592c733a4cc25ea27551573] => [_oembed_time_2101b7814592c733a4cc25ea27551573] => 1736353340 [_oembed_3c35cd4e83540d6aa3626789330f146c] => [_oembed_time_3c35cd4e83540d6aa3626789330f146c] => 1736353341 [_oembed_816d473f63a87360035cae73cf532d44] => [_oembed_time_816d473f63a87360035cae73cf532d44] => 1736353341 [_oembed_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] => [_oembed_time_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] => 1736353341 [_oembed_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] => [_oembed_time_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] => 1739725270 [_oembed_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => [_oembed_time_e96860eeeea5a2f00fd198d3c342ee9d] => 1739725270 [_oembed_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] => [_oembed_time_e9667d96e1f91f423731b121a05bfdc5] => 1739725270 [_oembed_11e882c271221605a40d2600386e1944] => [_oembed_time_11e882c271221605a40d2600386e1944] => 1739725270 [_oembed_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => [_oembed_time_d229067efa66045f2677f0c6113fca67] => 1739725270 [_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => [_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1739725271 [_oembed_db7b73847c00726edb583bde9c42ff21] => [_oembed_time_db7b73847c00726edb583bde9c42ff21] => 1742052042 [_oembed_61be2bab7de087b06ee8efd3ace7bc15] => [_oembed_time_61be2bab7de087b06ee8efd3ace7bc15] => 1742052042 [_oembed_38585ec14dda91da9c0e5b31c07ed109] => [_oembed_time_38585ec14dda91da9c0e5b31c07ed109] => 1742052042 [_oembed_ca12dc7deec9a5c994f74f8a12bb88ae] => [_oembed_time_ca12dc7deec9a5c994f74f8a12bb88ae] => 1743487344 [_algolia_sync] => 508434994000 [_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => [_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1747484780 [_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => [_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1747484781 [_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] => [_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1748785525 [_oembed_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => [_oembed_time_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => 1748785525 [_oembed_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] => [_oembed_time_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] => 1748785526 [_oembed_793613d089270f3a062697e7240c221b] => [_oembed_time_793613d089270f3a062697e7240c221b] => 1751783961 [_oembed_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => [_oembed_time_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => 1752483339 [_oembed_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] => [_oembed_time_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] => 1756918721 [_oembed_57830174973e13bec7521f4976295227] => [_oembed_time_57830174973e13bec7521f4976295227] => 1756918722 [_oembed_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] => [_oembed_time_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] => 1758015321 [_oembed_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] => [_oembed_time_b98ec68396ac75a7268fd60842de6121] => 1758015321 [_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => [_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1758090516 [_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => [_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1758090516 [_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => [_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1758090516 [_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => [_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1758097730 [_oembed_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] => [_oembed_time_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] => 1759578574 [_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => [_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1759578574 [_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => [_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1761152052 [_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => [_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1762102280 [_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => [_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763236026 [_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => [_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1765210757 [_oembed_1fe914a7377af8ee82344e334caf1750] => [_oembed_time_1fe914a7377af8ee82344e334caf1750] => 1765954461 [_oembed_999a2aa2500edb7c6cde3c4f4f9a3666] => [_oembed_time_999a2aa2500edb7c6cde3c4f4f9a3666] => 1767348458 [_oembed_3666a2af4823044613f03eda662cf7fd] => [_oembed_time_3666a2af4823044613f03eda662cf7fd] => 1767348458 [_oembed_fe52e7ad0b24cad3bfd34c86e8407598] => [_oembed_time_fe52e7ad0b24cad3bfd34c86e8407598] => 1772020781 [_oembed_6135007bbbe208e9e8bf8d2ec72715c9] => [_oembed_time_6135007bbbe208e9e8bf8d2ec72715c9] => 1774703746 [_oembed_1572a645f65252a0184809002eab8d1b] => [_oembed_time_1572a645f65252a0184809002eab8d1b] => 1774703746 [_oembed_803e042f16015b4539ad19e4920ce880] => [_oembed_time_803e042f16015b4539ad19e4920ce880] => 1774703747 [_oembed_6401d7c7f556321a1e2975fe397ad6a4] => [_oembed_time_6401d7c7f556321a1e2975fe397ad6a4] => 1776161760 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 271 [4] => 84007 [5] => 600 [6] => 33 [7] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Kultúra [4] => Magyarország segít [5] => Oktatás [6] => Ukrajna [7] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 366959 [1] => 607164 [2] => 298 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kézműves foglalkozások [1] => külföldön élő ukrán gyerekek [2] => Magyarország ) ) [5] => Array ( [id] => 125874 [content] => Ungvár első mosoda – kávéházába, a felnőttek mosni, kávézni, míg a kicsik játszani jönnek. Naponta körülbelül húszan használják a mosodát, ami heti fél tonna tiszta ruhát jelent. Hétvégenként viszont a kézműves foglalkozásoké a főszerep, amiket többnyire az Ungváron élő kényszeráttelepültek látogatnak.
A foglalkozások egy részét nemzetközi szervezetekkel, helyi és áttelepült vállalkozásokkal együttműködve tartják.
[type] => post [excerpt] => Ungvár első mosoda – kávéházába, a felnőttek mosni, kávézni, míg a kicsik játszani jönnek. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1668531000 [modified] => 1668529642 ) [title] => Kézműves foglalkozások a mosoda – kávéházban Ungváron (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=125874&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 125874 [uk] => 125752 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 125875 [image] => Array ( [id] => 125875 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda.jpg [original_lng] => 827143 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/11/mosoda.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1668522443:13 [_oembed_e17cf674a05cbff54474450d0a9581a9] => [_oembed_time_e17cf674a05cbff54474450d0a9581a9] => 1668522420 [_thumbnail_id] => 125875 [_edit_last] => 13 [views_count] => 4139 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_033adc4a2ba88a9cae0ed4b0b7591f01] => {{unknown}} [_oembed_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => [_oembed_time_60c1bf0b139a486148ad2e254a814e05] => 1723227690 [_oembed_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => [_oembed_time_661d1ca845c5aee0dd2c133c1774bef2] => 1726773742 [_oembed_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => [_oembed_time_020ea787f476341afabb6df5c2dfbaca] => 1732293441 [_algolia_sync] => 831672543002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 596 [2] => 49 [3] => 83884 [4] => 31 [5] => 592 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Érdekes [2] => Hírek [3] => Humanitárius segítségnyújtás menekülteknek [4] => Kárpátalja [5] => Társadalom [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 366961 [1] => 366959 [2] => 366960 ) [tags_name] => Array ( [0] => kényszeráttelepültek [1] => Kézműves foglalkozások [2] => mosoda – kávéház ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 366959 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 366959 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Kézműves foglalkozások (1 Oldal)














