Az oroszországi őrizetben lévő ukrán hadifoglyok több mint 90%-át kínzásnak és bántalmazásnak vetetik alá – jelentette ki kedden Andrij Szibiha külügyminiszter, számolt be az rbc.ua hírportál a Külügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Szibiha megjegyezte: „Háborús foglyainkat ott (az Oroszországi Föderációban fogva tartva – a szerk.) abszolút embertelen körülmények között tartják fogva megfelelő orvosi ellátás és a családjukkal való kommunikáció lehetősége nélkül. Mindannyian kritikus fizikai és pszichológiai kimerültség állapotában térnek vissza.”
Az ukrán diplomácia vezetője szerint az ukrán hadifoglyok 90%-át kínozza Oroszország. Úgy vélte, Ukrajna főügyészsége több mint 175 000 háborús bűncselekményt regisztrált. Mint hangsúlyozta, az Oroszországi Föderáció számára a háborús bűncselekmények a háború vívásának eszközei, és kiemelte, hogy a törvény ott szűnik meg érvényesülni, ahol az orosz megszálló megjelenik.
„Oroszország illegálisan tart fogva és erőszakkal visz el civileket, köztük gyerekeket is. Oroszország szándékosan rombolja a civil infrastruktúrát. Az emberi élet nem értékes az agresszor számára” – tette hozzá Andrij Szibiha.
Today, I held a meeting with almost everyone on our team who works on freeing prisoners and providing them with assistance. There were representatives from the Headquarters, the services involved in the exchanges, the Office team, and our people who were released from Russian… pic.twitter.com/qeTifLkU8L
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 28, 2025
Néhány nappal ezelőtt vírusként terjedt el az interneten egy fogságból hazatért ukrán katona fotója, akinek a testére a „Dicsőség Oroszországnak” feliratot égették. Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium Hírszerzési főosztályának képviselője a telemaraton adásában megerősítette a fotó hitelességét.
Hozzátette azonban, hogy ez egy korábbi, az 1000 1000-re fogolycsere során hazatért honvéd.
„Az egyik regionális központban, ahol a férfiak rehabilitáción vesznek részt, vizsgálat során az orvos egyszerűen nem bírta tovább – készített egy fotót, és feltöltötte az internetre bizonyítékként arra, hogy min mennek keresztül a fogságban védőink” – mondta Juszov, hozzátéve, hogy fontos, hogy az egész világ lássa ezt a fotót, ne csak az ukránok, akik már tudják, kik az oroszok.
My Website
A hírszerző tiszt hozzátette: az orosz fogságból szabadult ukránok 90%-a tanúskodik a fogva tartási körülmények valamilyen formában történő megsértéséről.
„Most nagyon korrekten fejezem ki magam, hogy feleslegesen ne okozzak traumát sem a szeretteik hazatérésére váró családokat, sem a hazatért foglyokat. Mindezzel együtt az ilyen dolgok tömeges jellegűek”, összegezte a Hírszerzési főosztályának képviselője.
🚨🇺🇸 PHOTOGRAPHER WINS PULITZER FOR CAPTURING BULLET MID-FLIGHT DURING TRUMP ASSASSINATION ATTEMPT
History caught in a split second—Doug Mills of The New York Times has won the Pulitzer for his stunning image of a bullet flying past Trump’s head during the July 2024… https://t.co/eILrgUglNrpic.twitter.com/g0QWVm8AW8
As @INTERPOL_HQ's President, I will build a more transparent, diverse, and decisive organization that works to ensure safety for all. I am delighted to have been elected as President today, and it is the honor of my career to serve citizens across the world, on behalf of the UAE.
The inevitable election of Raisi to Interpol presidency is a serious attack on the values it stands for. His complicity in systematic torture and abuse is legitimised through Interpol and gives a green light to other authoritarian states that they can act without impunity https://t.co/bfFHesMTVE
Csütörtökön Bécsben az EBESZ Parlamenti Közgyűlése téli ülésének margójára egy kísérőrendezvényt tartottak, amelyen az ukrán hatóságok képviselői és szemtanúk beszéltek az orosz fogságban lévő ukrán gyerekek és nők borzalmairól.
Az Ukrinform tudósítója arról számolt be, hogy az eseményt a Legfelső Tanács állandó küldöttsége az EBESZ Parlamenti Közgyűlésében, Nagy-Britannia EBESZ PA-küldöttségével, valamint Ukrajna, a bécsi nemzetközi szervezetek állandó képviseletével közösen szervezte.
„Rendkívül fontos esemény, hogy ismertessük a világgal az igazságot az agresszor állam bűneivel kapcsolatban. Az EBESZ-platform számára különösen fontos volt, hogy közvetlenül olyan szemtanúktól hallhassa az igazságot, akik megjárták az orosz poklot, de az erkölcsi és fizikai bántalmazás ellenére sem veszítették el a hitüket Ukrajnában. Néhány történet könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. A büntetés elmaradhatatlan!”, mondta Jurij Vitrenko, Ukrajna bécsi nemzetközi szervezetekbeli állandó képviselője az ügynökségnek adott kommentárjában.
A „Nők és gyermekek biztonsága – az ukránok visszatérése az orosz fogságból” című rendezvényen szó esett az ukrán gyerekek Oroszországba való erőszakos kitoloncolásának és az azt követő indoktrinációjukról, valamint arról, hogy a nemzetközi közösség és többek között az EBESZ hogyan segítheti elő visszatérésüket. Az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének küldöttei többek között szemtanúkat is meghallgattak azokról a borzalmakról, amelyeket az orosz fogságban élő ukrán nők élnek át.
[type] => post
[excerpt] => Csütörtökön Bécsben az EBESZ Parlamenti Közgyűlése téli ülésének margójára egy kísérőrendezvényt tartottak, amelyen az ukrán hatóságok képviselői és szemtanúk beszéltek az orosz fogságban lévő ukrán gyerekek és nők borzalmairól.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1740168180
[modified] => 1740128732
)
[title] => Az EBESZ Parlamenti Közgyűlése ismertette az orosz fogságban élő nők és gyerekek helyzetét
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=233108&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 233108
[uk] => 233077
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 233078
[image] => Array
(
[id] => 233078
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[original_lng] => 316766
[original_w] => 1080
[original_h] => 810
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[width] => 1080
[height] => 810
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[width] => 1080
[height] => 810
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/1740068668-499.jpg
[width] => 1080
[height] => 810
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1740121533:12
[_thumbnail_id] => 233078
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2208
[_oembed_863cda59ab37573ac13e4d4c313f64e2] =>
British prisoner, Shaun Pinner was captured by Russians in Ukraine and forced him to listen to ABBA 24 hours a day 😲https://t.co/BgNwiUEkl3
A legutóbbi becslések szerint az ukrán hadifoglyok mintegy 90%-át kínozták, erőszakot alkalmaztak ellenük, szexuális erőszakkal vagy másfajta erőszakos bánásmóddal fenyegették. jelentette be Andrij Kosztyin főügyész az ENSZ kínzásokkal foglalkozó különleges képviselőjével, Dr. Alice Jill Edwardsszal folytatott megbeszélésen.
„Minden felszabadított területen találunk bizonyítékot ezekre a borzalmakra. Csak a Herszon régióban 11 kínzást jegyeztek fel. Csaknem 100 erőszakos esetet vizsgálnak Harkiv régióban, amelyekben több mint 700 áldozatot azonosítottak”.
A főügyész adatai szerint eddig 156 gyanúsítottat azonosítottak – orosz katonákat és a megszálló „hatalom” képviselőit. 114 személy ellen küldtek vádemelést a bíróságra, 35 főt háborús bűncselekményként elkövetett kínzás és rossz bánásmód miatt ítéltek el.
As @INTERPOL_HQ's President, I will build a more transparent, diverse, and decisive organization that works to ensure safety for all. I am delighted to have been elected as President today, and it is the honor of my career to serve citizens across the world, on behalf of the UAE.
The inevitable election of Raisi to Interpol presidency is a serious attack on the values it stands for. His complicity in systematic torture and abuse is legitimised through Interpol and gives a green light to other authoritarian states that they can act without impunity https://t.co/bfFHesMTVE
Shaun Pinner elmesélte, hogyan kényszerítették orosz fogvatartói arra, hogy a nap 24 órájában a Mamma Mia! soundtrackjét hallgassa, és hogyan kínozták áramütésekkel.
A brit fogoly, aki az ukrajnai harcok során esett fogságba, elárulta, hogyan kényszerítették az oroszok arra, hogy ABBA-t és Chert hallgasson ismétlődően.
A Mamma Mia! filmzenéjének folyamatos hallgatása mellett csak poshadt kenyeret és piszkos vizet kapott fogyasztásra. Miután júniusban brit harcostársával, Aiden Aslinnal együtt halálra ítélték, új szállásra költöztették őket, ahol a zenei kínzás folytatódott.
British prisoner, Shaun Pinner was captured by Russians in Ukraine and forced him to listen to ABBA 24 hours a day 😲https://t.co/BgNwiUEkl3
„A körülmények jobbak voltak, de még mindig folyamatos zenét játszottak, ezúttal Cher Believe című száma szólt” – mondta a Sunnak.
Voltak sötét napjaink, és sokat sírtam. Valamiféle reménybe kellett kapaszkodnunk, és így éltem túl. Azt hittem, meg fogok halni. Ez volt a földi pokol! Az elmúlt hat hónap volt életem legrosszabb ideje. Soha többé nem akarok ABBA-dalt hallgatni vagy egy vekni kenyeret látni! Annyira szerencsés vagyok, hogy itthon lehetek – jegyezte meg Pinner, aki annak a tíz külföldi fogvatartottból álló csoportnak a tagja volt, akiket azután engedtek szabadon, hogy Szaúd-Arábia közvetített egy titkos megállapodást Oroszország és Ukrajna között – írja a Telegraph.
As @INTERPOL_HQ's President, I will build a more transparent, diverse, and decisive organization that works to ensure safety for all. I am delighted to have been elected as President today, and it is the honor of my career to serve citizens across the world, on behalf of the UAE.
The inevitable election of Raisi to Interpol presidency is a serious attack on the values it stands for. His complicity in systematic torture and abuse is legitimised through Interpol and gives a green light to other authoritarian states that they can act without impunity https://t.co/bfFHesMTVE
As @INTERPOL_HQ's President, I will build a more transparent, diverse, and decisive organization that works to ensure safety for all. I am delighted to have been elected as President today, and it is the honor of my career to serve citizens across the world, on behalf of the UAE.
The inevitable election of Raisi to Interpol presidency is a serious attack on the values it stands for. His complicity in systematic torture and abuse is legitimised through Interpol and gives a green light to other authoritarian states that they can act without impunity https://t.co/bfFHesMTVE
Ahmed Nasszer al-Raiszi-t választották meg a Nemzetközi Rendőrség Bűnügyi Szervezete, vagyis az Interpol elnökévé. Az Egyesült Arab Emirátusokból származó tábornokot kínzásban való közreműködéssel vádolják.
Emberi jogi csoportok lobbiztak Ahmed Nasszer al-Raiszi jelöltsége ellen, és azzal vádolták, hogy nem vizsgálta ki az Egyesült Arab Emírségek biztonsági erői által elkövetett kínzásokról szóló hiteles panaszokat – írja a brit BBC.
Raiszi visszautasítja a vádakat. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma kijelentette, hogy az új vezető „szilárd meggyőződése, hogy a rendőrség bántalmazása vagy rossz bánásmódja undorító és elviselhetetlen”.
As @INTERPOL_HQ's President, I will build a more transparent, diverse, and decisive organization that works to ensure safety for all. I am delighted to have been elected as President today, and it is the honor of my career to serve citizens across the world, on behalf of the UAE.
Raiszi tábornokot három szavazás után, a törökországi Isztambulban választották meg a tagállamok az Interpol elnökének. Az EUronews szerint mindössze egyetlen kihívója volt, a cseh sarka havrankova.
A tábornok a Twitteren kijelentette, hogy elnökké választása „megtiszteltetés”, és megígérte, hogy felépítenek egy átláthatóbb, sokszínűbb és határozottabb szervezetet, amely mindenki biztonságának biztosításán dolgozik.
The inevitable election of Raisi to Interpol presidency is a serious attack on the values it stands for. His complicity in systematic torture and abuse is legitimised through Interpol and gives a green light to other authoritarian states that they can act without impunity https://t.co/bfFHesMTVE
A tábornok megválasztását Matthew Hedges brit akadémikus is elítélte, aki kártérítési keresetet nyújtott be a londoni Legfelsőbb Bíróságon, és azzal vádolja Raiszi tábornokot és három másik magas rangú Egyesült Arab Emírségekbeli tisztviselőt, hogy részt vettek abban a jogtalan bebörtönzésben és kínzásban, amelyet állítólag az Egyesült Arab Emírségekben szenvedett el 2018-ban.
As @INTERPOL_HQ's President, I will build a more transparent, diverse, and decisive organization that works to ensure safety for all. I am delighted to have been elected as President today, and it is the honor of my career to serve citizens across the world, on behalf of the UAE.
— Maj. Gen. Dr. Ahmed Naser Al-Raisi (@GeneralAlRaisi) November 25, 2021