Array
(
[count_posts] => 4
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjIyODg2O319fXM6MTE6ImFmdGVyTG9ja2VyIjtpOjA7fQ==
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 247843
[content] =>
Mintegy 10 éve fogalmazódott meg a kisdobronyiakban az a gondolat, hogy jó lenne egy a lakosság számára pihenési lehetőséget biztosító övezetet létrehozni. Éveknek kellett eltelnie, mire az elhatározást tettek követték. A kezdeményező csoport a közben bejegyezett helyi Arany Ponty Horgásztársaság tagsága lett, hiszen feltett szándékuk volt egy horgásztó kialakítása is a községen belül. Az alkalmasnak tűnő területet már rég kiszemelték. Itt korábban egy szeméttelep volt, amit felszámoltak ugyan, de rengeteg hulladék maradt még. Ráadásul a környék dzsungellé vált. Benőtték a fák, a bokrok.. Ez nem tántorította el a falu lakosait és miután megkapták ez engedélyt egy 52 tagú csapat nekilátott a tereprendezési munkának. A kisdobronyiak összefogásának köszönhetően a tó és a pihenőhely elkészült, amelyet hivatalosan szerény ünnepség keretében adtak át természetesen egy horgászversennyel összekötve.
[type] => post
[excerpt] => Mintegy 10 éve fogalmazódott meg a kisdobronyiakban az a gondolat, hogy jó lenne egy a lakosság számára pihenési lehetőséget biztosító övezetet létrehozni. Éveknek kellett eltelnie, mire az elhatározást tettek követték.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1752161700
[modified] => 1752158274
)
[title] => Aktuális (2025.07.10) - Közösségi összefogással jött létre, halastó és pihenő övezet Kisdobronyban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=247843&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 247843
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 247844
[image] => Array
(
[id] => 247844
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2.jpg
[original_lng] => 130650
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/23-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1752147475:14
[_oembed_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] =>
[_oembed_time_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] => 1752147278
[_thumbnail_id] => 247844
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1258
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1752150907
[_oembed_5006882cc57d277e33ec7683dd8f8256] =>
[_oembed_time_5006882cc57d277e33ec7683dd8f8256] => 1752150907
[_oembed_a166fcadf23d76028a8c590635412494] =>
[_oembed_time_a166fcadf23d76028a8c590635412494] => 1752150908
[_oembed_26f23ce5ec046d1ca61d6faf2ecd1c12] =>
[_oembed_time_26f23ce5ec046d1ca61d6faf2ecd1c12] => 1752150908
[_oembed_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] =>
[_oembed_time_bc793333b4b369c939717ad7c04adf41] => 1752150908
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1752150908
[_oembed_f8e68cab1117d69aad8c87d796b2fc11] =>
[_oembed_time_f8e68cab1117d69aad8c87d796b2fc11] => 1752150908
[_algolia_sync] => 231874785001
[_oembed_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] =>
[_oembed_time_15f73fd4ca0f9aca88a501f721512303] => 1752162490
[_oembed_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] =>
[_oembed_time_a9e58548edfbdde1352d9c375b5d73a2] => 1755102837
[_oembed_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] =>
[_oembed_time_b4e225e5172478cef73ebf0bbc4b53b4] => 1756986241
[_oembed_2e746f95476abadaf5808c2338c36389] =>
[_oembed_time_2e746f95476abadaf5808c2338c36389] => 1756986241
[_oembed_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] =>
[_oembed_time_53893e89320265c0e5aaf3f9c58f6aeb] => 1756986241
[_oembed_13bea142ac1e3411543ce435b0b7dd54] =>
[_oembed_time_13bea142ac1e3411543ce435b0b7dd54] => 1756986241
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 592
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Társadalom
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2183223
[1] => 2183221
[2] => 1030
[3] => 22886
[4] => 2183219
[5] => 2183222
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Arany Ponty Horgásztársaság
[1] => halastó
[2] => kárpátalja
[3] => Kisdobrony
[4] => Közösségi összefogás
[5] => pihenő övezet
)
)
[1] => Array
(
[id] => 231010
[content] =>
Szeretetkonyha Kisdobronyban – összefogás és segítségnyújtás a hit erejével.
[type] => post
[excerpt] => Szeretetkonyha Kisdobronyban – összefogás és segítségnyújtás a hit erejével.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1738164600
[modified] => 1738164355
)
[title] => Aktuális (2025.01.29) - Szeretetkonyha Kisdobronyban – összefogás és segítségnyújtás a hit erejével (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=231010&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 231010
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 231011
[image] => Array
(
[id] => 231011
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17.jpg
[original_lng] => 138297
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/01/21-17.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1738157157:14
[_oembed_f2db657f0941d32948ab5154d04b3394] =>
[_oembed_time_f2db657f0941d32948ab5154d04b3394] => 1738156278
[_thumbnail_id] => 231011
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2445
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_ed62c9048440afd57c9c85351aee99dc] =>
[_oembed_time_ed62c9048440afd57c9c85351aee99dc] => 1738157407
[_oembed_fbd8b19ce5be5d785122c392f58e5736] =>
[_oembed_time_fbd8b19ce5be5d785122c392f58e5736] => 1738157407
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738157407
[_oembed_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] =>
[_oembed_time_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => 1738157407
[_oembed_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] =>
[_oembed_time_d8e193b7b8b7c8b7914c40d4df76cbf1] => 1738157407
[_oembed_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] =>
[_oembed_time_0e075fc801b21be5b77aa5970af1572f] => 1738157407
[_oembed_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] =>
[_oembed_time_0fd726279c9596ef6a36c46159df46e6] => 1738157407
[_oembed_ce66f7118a22277edd2907171660c004] =>
[_oembed_time_ce66f7118a22277edd2907171660c004] => 1738157408
[_oembed_909a0f53bb6e1c51f0c4aaa7fa28a009] =>
[_oembed_time_909a0f53bb6e1c51f0c4aaa7fa28a009] => 1739455314
[_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] =>
[_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1742290967
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1743621439
[_oembed_ca12dc7deec9a5c994f74f8a12bb88ae] =>
[_oembed_time_ca12dc7deec9a5c994f74f8a12bb88ae] => 1743621439
[_algolia_sync] => 831911865002
[_oembed_46ea9844da8a11b6d264bf97611cf8b6] =>
[_oembed_time_46ea9844da8a11b6d264bf97611cf8b6] => 1744349662
[_oembed_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] =>
[_oembed_time_4ad9284a75306038c45abb47145dae6f] => 1749288864
[_oembed_3b8f4986cc3581e6e362327b55a02c41] =>
[_oembed_time_3b8f4986cc3581e6e362327b55a02c41] => 1750186717
[_oembed_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] =>
[_oembed_time_b2e1c11fb245022193c83f8df0632b32] => 1750404517
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750579211
[_oembed_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] =>
[_oembed_time_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] => 1753074059
[_oembed_8872ebc01de578ac54289bd5234a7cc5] =>
[_oembed_time_8872ebc01de578ac54289bd5234a7cc5] => 1754483033
[_oembed_94a387cc5cecee6cf776645a9a32d245] =>
[_oembed_time_94a387cc5cecee6cf776645a9a32d245] => 1759667905
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 854
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => vallás
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 1680887
[1] => 282387
[2] => 22886
[3] => 697376
[4] => 9856
[5] => 49601
[6] => 86675
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bernát Tamás
[1] => hit
[2] => Kisdobrony
[3] => lelkipásztor
[4] => összefogás
[5] => segítségnyújtás
[6] => szeretetkonyha
)
)
[2] => Array
(
[id] => 37698
[content] =>
Imával és csendes koszorúzással emlékeztek a KMKSZ kisdobronyi alapszervezetének tagjai azokra a magyar férfiakra, akiket 1944 novemberében hurcoltak szovjet lágerekbe a faluból.
A második világháború után a szovjetek által megszállt országokból a Szovjetunió területére kényszermunkára elhurcolt férfiak közül sokan nem térhettek haza. A kárpátaljai magyarság – így a kisdobronyiak is – minden év november második felében emlékezik meg az ártatlan áldozatokról.
[type] => post
[excerpt] => A második világháború után a szovjetek által megszállt országokból a Szovjetunió területére kényszermunkára elhurcolt férfiak közül sokan nem térhettek haza. A kárpátaljai magyarság – így a kisdobronyiak is - minden év november második felében eml...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1606739220
[modified] => 1606738601
)
[title] => A sztálini terror áldozataira emlékeztek a kisdobronyi temetőkertben (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=37698&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 37698
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 37701
[image] => Array
(
[id] => 37701
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror.jpg
[original_lng] => 840669
[original_w] => 1515
[original_h] => 852
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/sztallini-tzerror.jpg
[width] => 1515
[height] => 852
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1606731401:10
[_thumbnail_id] => 37701
[_oembed_4d654b28ee5d947e7615382814f05be0] =>
[_oembed_time_4d654b28ee5d947e7615382814f05be0] => 1606670655
[_edit_last] => 10
[views_count] => 4000
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_cb5f96b396b929563dbd2c94bf5aba90] => {{unknown}}
[_oembed_f2db657f0941d32948ab5154d04b3394] =>
[_oembed_time_f2db657f0941d32948ab5154d04b3394] => 1738344186
[_algolia_sync] => 831512220002
[_oembed_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] =>
[_oembed_time_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] => 1753401806
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 592
[4] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Társadalom
[4] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 22886
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kisdobrony
)
)
[3] => Array
(
[id] => 32462
[content] =>
Október 8-án a Kisdobronyi Középiskola elsősei is átvehették a magyar kormány tanszercsomagját a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével. A KMKSZ által biztosított koronavírus-járvány elleni védekezési eszközöket szintén e napon adták át a Dimicsői Oktatási-Nevelési Központ számára. Az adományokat Szigeti-Séra Natália, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Kisdobronyi Alapszervezetének elnöke adta át mindkét helyszínen, Dimicsőn pedig jelen volt még Balog Sándor cigánymissziós református lelkész, a központ főgondnoka.

Szigeti-Séra Natália lapunknak elmondta, hogy a kisdobronyi intézményben 17 elsős vette át örömmel a névre szóló tanszercsomagot, mely igen nagy segítség a szülők és a tanárok számára egyaránt.

Balog Sándor örömét fejezte ki a járványvédekezéshez szükséges eszközökért, fertőtlenítőszerekért. A két óvodai csoportban összesen 28 – többnyire hátrányos helyzetű – gyerek jár. Éppen ezért nagyon jól eső a KMKSZ által nyújtott jelenlegi segítség, amely nélkül nem tudna megfelelően működni az intézmény – nyilatkozott a református lelkész.
(D. P./Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] =>
Október 8-án a Kisdobronyi Középiskola elsősei is átvehették a magyar kormány tanszercsomagját a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével. A KMKSZ által biztosított koronavírus-já...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1602439864
[modified] => 1602427701
)
[title] => Kisdobrony és Dimicső is adományban részesült
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=32462&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 32462
[uk] => 32570
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 32473
[image] => Array
(
[id] => 32473
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov.jpg
[original_lng] => 572599
[original_w] => 2000
[original_h] => 1042
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov-300x156.jpg
[width] => 300
[height] => 156
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov-768x400.jpg
[width] => 768
[height] => 400
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov-1024x534.jpg
[width] => 1024
[height] => 534
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov-1536x800.jpg
[width] => 1536
[height] => 800
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov.jpg
[width] => 2000
[height] => 1042
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/10/dimicso-ov.jpg
[width] => 2000
[height] => 1042
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1602498098:2
[_thumbnail_id] => 32473
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 18020
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_57eb75d5a0b8b29f878a0131f2bd014c] =>
[_oembed_time_57eb75d5a0b8b29f878a0131f2bd014c] => 1602429067
[_oembed_fdeb560eddf53738c42e6d68e86b8b36] =>
[_oembed_time_fdeb560eddf53738c42e6d68e86b8b36] => 1602429067
[_oembed_df7368e51bf1f19197f528858d30f27a] =>
[_oembed_time_df7368e51bf1f19197f528858d30f27a] => 1602429587
[_oembed_6fe33b2ac340bcf71691fe02175c0f22] =>
[_oembed_time_6fe33b2ac340bcf71691fe02175c0f22] => 1602429587
[_oembed_4224b250d3f98804d615eb157b54fbee] =>
[_oembed_time_4224b250d3f98804d615eb157b54fbee] => 1602429588
[_oembed_ead3c7efef0f1c984bd4ee070078b848] =>
[_oembed_time_ead3c7efef0f1c984bd4ee070078b848] => 1602429588
[_oembed_a21d563474d60d6aa1c242d0984c73e3] =>
[_oembed_time_a21d563474d60d6aa1c242d0984c73e3] => 1602429588
[_oembed_3ee6e0a8ade7bbbc314dc2ce147e8d6b] =>
[_oembed_time_3ee6e0a8ade7bbbc314dc2ce147e8d6b] => 1603519270
[_oembed_4d654b28ee5d947e7615382814f05be0] =>
[_oembed_time_4d654b28ee5d947e7615382814f05be0] => 1607258332
[_oembed_c0ce1108fd8b9b4e45f01c6b9273fd85] =>
[_oembed_time_c0ce1108fd8b9b4e45f01c6b9273fd85] => 1612125218
[_oembed_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] =>
[_oembed_time_0e31aa5ba2af54ef637ee09a138f301b] => 1612204264
[_oembed_892166fc3f137c5d478f6e1f49999f1a] =>
[_oembed_time_892166fc3f137c5d478f6e1f49999f1a] => 1614696806
[_oembed_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] =>
[_oembed_time_ffcfe71e5cc254cc78fc72baba3d8073] => 1614965425
[_oembed_5be9e0e275fb81160f002009b41f4187] =>
[_oembed_time_5be9e0e275fb81160f002009b41f4187] => 1616105366
[_oembed_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] =>
[_oembed_time_e7135431a43c68b7a2f375b12230fbd1] => 1617431942
[_oembed_66ad2fef06dc2467b4eb958726af3295] =>
[_oembed_time_66ad2fef06dc2467b4eb958726af3295] => 1626314468
[_oembed_cb67de37de41ed1ee31f0430c4c791b8] =>
[_oembed_time_cb67de37de41ed1ee31f0430c4c791b8] => 1631620225
[_oembed_53d9449a16aefd6c6375e44e0fb52290] =>
[_oembed_time_53d9449a16aefd6c6375e44e0fb52290] => 1633000377
[_oembed_b8304cfbbb881806d518eac0b5c13020] =>
[_oembed_time_b8304cfbbb881806d518eac0b5c13020] => 1637434826
[_oembed_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] =>
[_oembed_time_5a5f7db39f5689148b2c55484c09eeaf] => 1638250378
[_oembed_e73f57d6807c3b75e3564a929c396ad0] =>
[_oembed_time_e73f57d6807c3b75e3564a929c396ad0] => 1640108780
[_oembed_5ed95261a1235194f727c0e23bc6f9a8] =>
[_oembed_time_5ed95261a1235194f727c0e23bc6f9a8] => 1642365914
[_oembed_55d85b60f5c53661063218d3d24e31a5] =>
[_oembed_time_55d85b60f5c53661063218d3d24e31a5] => 1643157120
[_oembed_8fa0cea783fa5742906d82b102c3c73c] =>
[_oembed_time_8fa0cea783fa5742906d82b102c3c73c] => 1656253337
[_oembed_c037c53735e927dad8d0ee592a30b354] =>
[_oembed_time_c037c53735e927dad8d0ee592a30b354] => 1657111220
[_oembed_60ff60914047f933b268ce3ab3817c93] =>
[_oembed_time_60ff60914047f933b268ce3ab3817c93] => 1658162671
[_oembed_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] =>
[_oembed_time_a7213ed090d8ddfba507640547e9b46c] => 1661320712
[_oembed_1c38c4c5a615995b9bcaa6dbb1fadad7] =>
[_oembed_time_1c38c4c5a615995b9bcaa6dbb1fadad7] => 1663164650
[_oembed_8a997376934fab3dd135e10d8a7faae0] =>
[_oembed_time_8a997376934fab3dd135e10d8a7faae0] => 1665497075
[_oembed_4afc0de070cae70ba99100af0153b1ce] =>
[_oembed_time_4afc0de070cae70ba99100af0153b1ce] => 1666254634
[_oembed_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] =>
[_oembed_time_acba31c1b589511de4db47843e0bf8cb] => 1673982571
[_oembed_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] =>
[_oembed_time_4541a6f09943c6052c3bc8b2953a1301] => 1676704215
[_oembed_c9ba12904cc0543cc94e7805816c1e64] =>
[_oembed_time_c9ba12904cc0543cc94e7805816c1e64] => 1678133367
[_oembed_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] =>
[_oembed_time_2e06aa4dd8219f3a77e5870baa63e2fe] => 1678258809
[_oembed_59f9beeb5a3ebf7f79eae67e05eecf62] =>
[_oembed_time_59f9beeb5a3ebf7f79eae67e05eecf62] => 1679484729
[_oembed_3b2515441d90c2dec38bcf469b03ec4b] =>
[_oembed_time_3b2515441d90c2dec38bcf469b03ec4b] => 1679767505
[_oembed_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] =>
[_oembed_time_90a820e98bcfe294ae2ec59c601fa89f] => 1680100879
[_oembed_d1d87e9e4ab7afe0be89888e397c7a8b] =>
[_oembed_time_d1d87e9e4ab7afe0be89888e397c7a8b] => 1682935540
[_oembed_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] =>
[_oembed_time_ce45cc0991acc3392f1f42659bfef8b5] => 1683646741
[_oembed_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] =>
[_oembed_time_def646cd53448a8b3810773a43330dd5] => 1684840234
[_oembed_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] =>
[_oembed_time_c7eb9b2f7062972aecb1f58b6d192b2a] => 1687002367
[_oembed_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] =>
[_oembed_time_5af8010301a16957422ffebe2488ea73] => 1690380837
[_oembed_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] =>
[_oembed_time_428fe9f033e916143f53fd78519d5911] => 1691425912
[_oembed_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] =>
[_oembed_time_cd556ecb0aeab4c54c0d8e72de475df5] => 1691770470
[_oembed_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] =>
[_oembed_time_6c6be81a41c34c165e02cd11427159d4] => 1692267616
[_oembed_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] =>
[_oembed_time_ad4fc4ec89af186ca27878e5edd0e1af] => 1692974781
[_oembed_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] =>
[_oembed_time_5303758c134ba81e33279c1a8f1b75ca] => 1693212688
[_oembed_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] =>
[_oembed_time_91dd1da4b3d81a2a74e8d02db8603eb0] => 1696140721
[_oembed_d658efd37c458434acffc447da8926bc] =>
[_oembed_time_d658efd37c458434acffc447da8926bc] => 1702284074
[_oembed_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] =>
[_oembed_time_92b7f5afd5f5dacdbe71f339e01ff003] => 1702287897
[_oembed_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] =>
[_oembed_time_c1c66a0c40cac7a10bf61604cff4bf75] => 1707570621
[_oembed_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] =>
[_oembed_time_ff1ea63c6c98c60f8664692623e24e48] => 1709662689
[_oembed_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] =>
[_oembed_time_dfe59188f3ec26c6e4a33eb8e97d0ba5] => 1710259353
[_oembed_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] =>
[_oembed_time_68e2069fde672eafa0adf595a1bf46bb] => 1711703020
[_oembed_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] =>
[_oembed_time_eed873c2692c3420e3ef6592f66c778e] => 1711703020
[_oembed_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] =>
[_oembed_time_911b39e1afda3e596447bc1b1efa2a3e] => 1711703021
[_oembed_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] =>
[_oembed_time_6f356c6ff54cd04fd0e858902de7e7e8] => 1713347355
[_oembed_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] =>
[_oembed_time_a71b376dbd17d4073ded26f6e53f97f4] => 1713357742
[_oembed_b6983a658b8415ba905f2f44f3860a8c] => {{unknown}}
[_oembed_5b7e51fdeefa242ca5be984141d0c97a] => {{unknown}}
[_oembed_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] =>
[_oembed_time_9c0baee13958f6250998e6b18826f0bf] => 1714553591
[_oembed_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] =>
[_oembed_time_50904255b7186906002a7d07f6ce8b96] => 1714553591
[_oembed_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] =>
[_oembed_time_9f18e5e77e17ba413b9d2691e7b037a6] => 1715275086
[_oembed_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] =>
[_oembed_time_b3a6f974ea2e40b48dd56bf95d9fcaee] => 1715515407
[_oembed_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] =>
[_oembed_time_bc8e3310788ea36409245aa1f269e689] => 1717855249
[_oembed_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] =>
[_oembed_time_14dfe9579ed2de8ed4487c8eaedf0c9f] => 1717855249
[_oembed_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] =>
[_oembed_time_7be26f85d0a56249577feeb56eadf8bb] => 1719514601
[_oembed_fbf24be1197b3f82e1d4654375cba82e] =>
[_oembed_time_fbf24be1197b3f82e1d4654375cba82e] => 1719514601
[_oembed_72f9b729fe580dbaff51a1c410dc518b] =>
[_oembed_time_72f9b729fe580dbaff51a1c410dc518b] => 1719514601
[_oembed_0855e2a5a4e23fc2d6ecf82d63c393d2] =>
[_oembed_time_0855e2a5a4e23fc2d6ecf82d63c393d2] => 1719514602
[_oembed_5f109fb8ff92aa67f9ce268da97226ef] =>
[_oembed_time_5f109fb8ff92aa67f9ce268da97226ef] => 1719514602
[_oembed_4095627755332837cfaecf6533428387] => {{unknown}}
[_oembed_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] =>
[_oembed_time_4001e85ff286cfcf1e3191e84ccc4cde] => 1719657866
[_oembed_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] =>
[_oembed_time_ac3639b9b66dd6fc58ff76aff929ae75] => 1722923234
[_oembed_7b33108811cb40646255dee6be25af98] =>
[_oembed_time_7b33108811cb40646255dee6be25af98] => 1722923234
[_oembed_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] =>
[_oembed_time_0aec5cbbfb75924ff43a670d3d9d0e9f] => 1723915193
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1723915193
[_oembed_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] =>
[_oembed_time_c219f8a5bba14e68da8cd07c15a1231b] => 1723915193
[_oembed_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] =>
[_oembed_time_5a8a042ad07304b2e8c05d36fe6c461f] => 1724334807
[_oembed_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] =>
[_oembed_time_7f888c93c90dbb620528cd8c0287c842] => 1725015057
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725286025
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1726137058
[_oembed_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] =>
[_oembed_time_9722b43b7c1e713f265d34cdfcd46d67] => 1726588755
[_oembed_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] =>
[_oembed_time_a262e258da1e50c88bcdba6bedb94bad] => 1727633167
[_oembed_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] =>
[_oembed_time_3674b55ff2050fc00bffb3b5c6214866] => 1733663098
[_oembed_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] =>
[_oembed_time_97b5e99cc67363fc5358c967d0dcc51a] => 1734175075
[_oembed_4c8ba8f1f4ee9127563fba065b176efd] =>
[_oembed_time_4c8ba8f1f4ee9127563fba065b176efd] => 1734597717
[_oembed_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] =>
[_oembed_time_befa8659116c5a4b369eb10d2790a364] => 1734794304
[_oembed_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] =>
[_oembed_time_51e5e8d17f04cd535d6b1c90b533c749] => 1736689932
[_oembed_f2db657f0941d32948ab5154d04b3394] =>
[_oembed_time_f2db657f0941d32948ab5154d04b3394] => 1738250722
[_oembed_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] =>
[_oembed_time_92a4e307064b75bcb8b2517a3546446e] => 1738250722
[_oembed_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] =>
[_oembed_time_f32388e5d5c260f935b94b9371bcbc4f] => 1739204610
[_oembed_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] =>
[_oembed_time_91dc6b0e88b7a711bf9cbe13a4c4a0cb] => 1740144586
[_oembed_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] =>
[_oembed_time_79be5469ff16dc1558dc1d47197dc392] => 1742991623
[_algolia_sync] => 508035508000
[_oembed_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] =>
[_oembed_time_f2b6bbed57aac1cc70f84186f0076cf8] => 1744201790
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1745145090
[_oembed_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] =>
[_oembed_time_cbdbefc59f73c7769afd490924ddd919] => 1745145090
[_oembed_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] =>
[_oembed_time_a32f820dd5c425d8c56df3db3c38f478] => 1747140358
[_oembed_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] =>
[_oembed_time_76fff3c4a64067225bfcd309062baa51] => 1747312398
[_oembed_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] =>
[_oembed_time_6f8f71353311b7981dd6fce7a7aabf85] => 1747491485
[_oembed_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] =>
[_oembed_time_f239df0a61476ddda759945cf71d9f96] => 1750076218
[_oembed_d606655699c132e1dee915fb70326c47] =>
[_oembed_time_d606655699c132e1dee915fb70326c47] => 1750076218
[_oembed_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] =>
[_oembed_time_a535d6793613b4bb8ef86c2017079c7e] => 1750523610
[_oembed_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] =>
[_oembed_time_b95e6fca7f9cb537ce551f3307dd7315] => 1751100475
[_oembed_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] =>
[_oembed_time_1d98413d4094288624afbe476cde98ce] => 1752158461
[_oembed_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] =>
[_oembed_time_5bc96cbd82c422683a9be5c20b9720d0] => 1752412525
[_oembed_6fd271566bc0258faf069525f324e960] =>
[_oembed_time_6fd271566bc0258faf069525f324e960] => 1753098296
[_oembed_74fcb92262641834f1b76c5e1175ffb2] =>
[_oembed_time_74fcb92262641834f1b76c5e1175ffb2] => 1755341861
[_oembed_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] =>
[_oembed_time_2c1e672893c951299b3c9ac9175a3a9c] => 1756029346
[_oembed_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] =>
[_oembed_time_c4e6d74338f105fcfc5e3dc869e437df] => 1756729950
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757004476
[_oembed_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] =>
[_oembed_time_86159605f0429ca33f16fcd3f96ac953] => 1759861645
[_oembed_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] =>
[_oembed_time_6812f68b9aafa36a729230f2c908cd2b] => 1762275223
[_oembed_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] =>
[_oembed_time_859eb23c9781e6098a58247f20413f74] => 1762673003
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 23
[4] => 49
[5] => 31
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Fotók
[4] => Hírek
[5] => Kárpátalja
)
[tags] => Array
(
[0] => 22886
[1] => 348
[2] => 20963
[3] => 15720
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kisdobrony
[1] => KMPSZ
[2] => tanszercsomag
[3] => védőeszközök
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 22886
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 22886
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Kisdobrony (1 Oldal)