Felháborodásuknak adnak hangot a transznemű LMBTQ-aktivisták, amiért az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem hajlandó hozzájárulni a kiskorúak nemváltásához. Eddig 21 államban fogadtak el olyan törvényjavaslatot, amely megakadályozza a kiskorúak nemváltását.
Felháborodásukat fejezték ki transznemű LMBTQ-aktivisták Idaho államban, az Egyesült Államokban, amiért az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem támogatja a kiskorúak hormonterápiás nemváltását – írja a The Blaze.
Idaho-ban 2023-ban tiltották be a pubertás blokkolók szolgáltatását, valamint a kiskorúakon végzett hormonterápiás és sebészeti nemváltó beavatkozásokat, a törvény továbbá úgy rendelkezik: akár 10 év szabadságvesztéssel is sújtható az az egészségügyi szakember, aki 18 év alattiakon végez nemváltó beavatkozást.
A helyi bíróság ugyanakkor úgy határozott, hogy folytatódhat az eljárás azoknak, akik keresetet nyújtottak be a bíróságon a törvénnyel kapcsolatban. Kezdetben a tiltás visszavonására akarták rávenni a helyi törvényhozást, a Legfelsőbb Bíróság azonban ehhez nem járult hozzá, és csak a keresetet benyújtó két tinédzser számára engedélyezték a nemváltó beavatkozást.
„Szörnyű bírósági döntéssel tiltották el az idahói transzgyerekeket az egészségügyi kezeléstől. Emiatt gyerekek fognak meghalni!!!” – írta bejegyzésében egy LMBTQ-aktivista az X.com-on
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság az idahói esethez hasonló keresetekkel fog foglalkozni Tennessee és Kentucky államból, eddig 21 államban hoztak korlátozást a kiskorúakat is érintő nemváltó beavatkozásokkal szemben.
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Nicknamed 'Clover', this skyscraping sunflower was grown by Alex Babich (USA, b. Ukraine) – a landscape gardener, seed seller and outdoor gear designer – along with some green-fingered support from his family.
🌻 Ukrainian-born landscaper Alex Babich from Indiana set a Guinness World Record by growing the world’s tallest sunflower at 10.9 meters—73 cm higher than the previous record, Guinness World Records reports. pic.twitter.com/EZ9sO4UYuE
BREAKING NEWS The Royal Swedish Academy of Sciences has decided to award the 2025 #NobelPrize in Physics to John Clarke, Michel H. Devoret and John M. Martinis “for the discovery of macroscopic quantum mechanical tunnelling and energy quantisation in an electric circuit.” pic.twitter.com/XkDUKWbHpz