Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjkxOTM7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 241313
[content] =>
A kormány módosította a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását, jelentette be a védelmi minisztérium sajtóosztálya.
A védelmi minisztérium ismertetője szerint a Minisztertanács jóváhagyta az 560. számú határozat módosításait, és így megváltoztatta a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának szabályait. Már elektronikus beutaló is igényelhető a kivizsgálásra a toborzóközpont vezetőjének aláírása nélkül, ha a személy maga akarja kivizsgáltatnia magát.

A minisztérium úgy véli, hogy ez megerősítette a fogyatékkal élők jogainak védelmét a katonai szakorvosi bizottság való érintkezés során. Többek között a toborzóközpontoknak tilos a fogyatékkal élő személyeket a bizottsághoz irányítania. Mostantól kizárólag önkéntesen vehetnek részt a vizsgálaton, ha például szerződéses szolgálatot kívánnak teljesíteni.
A változások pontosítják az ideiglenes halasztáshoz való jogot igazoló dokumentumok listáját is azon nők és férfiak esetében, akik három vagy több 18 év alatti gyermeket tartanak el.
„A határozatban szereplő változtatások fontosak. Segítenek optimalizálni és felgyorsítani a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását. Így az emberek időt takaríthatnak meg, a toborzóközpontok alkalmazottai pedig csökkenthetik az adminisztratív munka mennyiségét”, jegyezte meg Katerina Csernohorenko, Ukrajna a digitalizációért felelős védelmi miniszterhelyettese.
[type] => post
[excerpt] => A kormány módosította a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását, jelentette be a védelmi minisztérium sajtóosztálya.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1746825060
[modified] => 1746821770
)
[title] => A kormány egyszerűsítette a katonai szakorvosi bizottság kivizsgálásának eljárását
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=241313&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 241313
[uk] => 241091
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 241092
[image] => Array
(
[id] => 241092
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg.webp
[original_lng] => 38440
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg-768x512.webp
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg-1024x683.webp
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg.webp
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg.webp
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/likarnyanijjpg.webp
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1746810971:12
[_thumbnail_id] => 241092
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2222
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_775f81cb19e00cdc3bc215a91f2e035a] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 664205255000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 188481
[1] => 1924002
[2] => 9193
)
[tags_name] => Array
(
[0] => egyszerűsítés
[1] => katonai szakorvosi bizottság
[2] => kivizsgálás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 231367
[content] =>
A katonai személyzet elleni erőszak elfogadhatatlan, a toborzók elleni közelmúltbeli támadások teljes és átfogó vizsgálatára van szükség – jelentette ki hétfőn Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint Szirszkij azt írta: „A katonai személyzet elleni erőszak elfogadhatatlan. Elvárjuk ezeknek a bűncselekményeknek a teljes és átfogó kivizsgálását. A bűnösöknek meg kell kapniuk a megérdemelt büntetést.” Mint megjegyezte, az ukrán fegyveres erők mindent megtesznek Ukrajna védelmében, és a teljes körű háborúban ez mozgósítási intézkedések nélkül lehetetlen.
„Az ukrán fegyveres erők mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák az emberi jogok megsértését a mozgósítási intézkedések során. A szárazföldi erők megpróbálják leküzdeni a TCK-k működésében meglévő problémákat, kijavítani a hibákat, és azon dolgoznak, hogy javítsák a TCK-k munkájának a minőségét” – ígérte meg Olekszandr Szirszkij.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A katonai személyzet elleni erőszak elfogadhatatlan, a toborzók elleni közelmúltbeli támadások teljes és átfogó vizsgálatára van szükség – jelentette ki hétfőn Olekszandr Szirszkij.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1738612560
[modified] => 1738587758
)
[title] => Alaposan ki kell vizsgálni a TCK-munkatársak ellen legutóbb elkövetett három támadást – Szirszkij
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=231367&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 231367
[uk] => 231378
)
[crid] => bey5821
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 231368
[image] => Array
(
[id] => 231368
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1.jpg
[original_lng] => 24691
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/02/szirszkij-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1738581607:8
[_thumbnail_id] => 231368
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3147
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1203100535001
[_oembed_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] =>
[_oembed_time_ee06c45420ed0edd36413199eee204ae] => 1762861048
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 11
[4] => 592
[5] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Kiemelt téma
[4] => Társadalom
[5] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 9193
[1] => 502079
[2] => 235734
[3] => 772280
)
[tags_name] => Array
(
[0] => kivizsgálás
[1] => Olekszandr Szirszkij
[2] => támadások
[3] => területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK)
)
)
[2] => Array
(
[id] => 214193
[content] =>
A kormány az oktatási miniszterrel közösen kivizsgálja a Krím nélküli Ukrajna-térképet tartalmazó iskolai tankönyv kiadásával kapcsolatos incidenst – jelentette ki kedden Denisz Smihal miniszterelnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.

A tudósítás szerint a kormányfő elmondta: „Nincs kétségünk afelől, hogy a Krím Ukrajna. Minden területünket visszafoglaljuk, és Ukrajna mint szuverén független állam visszaállítja területi integritását 1991-es határain belül. Ebben senki nem kételkedik. Biztosíthatom önöket, ez a mi stratégiánk, ez társadalmunk akarata.”
A miniszterelnök megjegyezte, hogy az ukránok bejelentéseit Ukrajna térképeinek a Krím nélküli megjelentetésére vonatkozóan jelzésnek tekintjük a vizsgálat elindítására. „Azokkal az esetekkel kapcsolatban, amikor valamilyen tévedés következik be, ezekkel az adatokkal nem rendelkezem, de a bejelentéseket jelzésnek tekintem, hogy nyomozást folytassunk, és az oktatási miniszterrel közösen feltárjuk ezt az incidenst, ha volt ilyen” – hangsúlyozta Denisz Smihal.
(vb/rbc.ua)
[type] => post
[excerpt] => A kormány az oktatási miniszterrel közösen kivizsgálja a Krím nélküli Ukrajna-térképet tartalmazó iskolai tankönyv kiadásával kapcsolatos incidenst.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1725987000
[modified] => 1725975290
)
[title] => Smihal: ki lesz vizsgálva a Krím nélküli Ukrajna-térképpel megjelent tankönyv ügye
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=214193&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 214193
[uk] => 214196
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 214194
[image] => Array
(
[id] => 214194
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720.jpg
[original_lng] => 61346
[original_w] => 686
[original_h] => 386
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/hq720.jpg
[width] => 686
[height] => 386
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1725964616:8
[_thumbnail_id] => 214194
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2286
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] =>
[_oembed_time_c0f4ff8014acfc5949c5b0cf0ac6fc9a] => 1725981902
[_oembed_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] =>
[_oembed_time_7e7a6a1c536fd33d99b02165f885957d] => 1728901003
[_oembed_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] =>
[_oembed_time_7f5d3b573f83b472f6749f0cf960cd86] => 1742723033
[_oembed_c277e8db80ed5acf7c2a402053102db8] =>
[_oembed_time_c277e8db80ed5acf7c2a402053102db8] => 1742723033
[_algolia_sync] => 508473465000
[_oembed_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] =>
[_oembed_time_981e33dca304a71357ffc57cb8ae374e] => 1746013007
[_oembed_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] =>
[_oembed_time_b01c81edd2e71a3deec070e4186f8a3e] => 1746013007
[_oembed_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] =>
[_oembed_time_c07559ab904e7949c3aa019e2a25e635] => 1747335475
[_oembed_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] =>
[_oembed_time_fdcb3d1d75246a6c4dfa76acd1e2e5ae] => 1753878092
[_oembed_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] =>
[_oembed_time_6332d44f8fdc5de7e51e478f9cd17e6c] => 1755603140
[_oembed_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] =>
[_oembed_time_073d818b6791f0ab16b7e55f6661e377] => 1756734949
[_oembed_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] =>
[_oembed_time_636cbeb33b2c5d6718ee378005ae44cf] => 1758023506
[_oembed_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] =>
[_oembed_time_aab3c5dec22f58b4ff8cab94314c07d6] => 1760346014
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1760346014
[_oembed_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] =>
[_oembed_time_f4068c3124db4c9bb193ef754ccf028a] => 1760346014
[_oembed_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] =>
[_oembed_time_32b32db8f414aa5766fbcd6b59cc272e] => 1760346014
[_oembed_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] =>
[_oembed_time_0c3fc62e7a3d07ebca7bcf55b14cf2c2] => 1761910867
[_oembed_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] =>
[_oembed_time_268e5c4d3a432b12153196d085d65a3d] => 1761910867
[_oembed_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] =>
[_oembed_time_058e2984e76b0ff62619c5f2606cc0a4] => 1763367538
[_oembed_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] =>
[_oembed_time_390f1cecf73a2a80facf3f3cca3fc136] => 1763406947
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1763406947
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 600
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Oktatás
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 3515
[1] => 9193
[2] => 200462
[3] => 253
[4] => 291
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Denisz Smihal
[1] => kivizsgálás
[2] => Krím
[3] => tankönyv
[4] => Ukrajna
)
)
[3] => Array
(
[id] => 177569
[content] =>
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) vizsgálóbizottságot hozott létre a világszervezet palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) pártatlanságának felmérésére a szervezet munkatársai ellen felmerült izraeli vádak nyomán – jelentette be hétfőn António Guterres ENSZ-főtitkár.

A testületet Catherine Colonna volt francia külügyminiszter fogja vezetni, és az szorosan együttműködik majd három – egy-egy svéd, dán és norvég – emberi jogi szervezettel.
A bizottság célja megállapítani, hogy „az ügynökség minden tőle telhetőt megtesz-e, hogy biztosítsa semlegességét és reagáljon súlyos visszaélésekre, amennyiben ilyesmi fennállna. Az UNRWA tizenkét munkatársát gyanúsítják azzal, hogy közük volt a Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet Izrael elleni támadásához tavaly október 7-én. Több ország, köztük Ausztria, Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Japán, Kanada, Új-Zéland és Németország a vádak nyomán felfüggesztette az ügynökség finanszírozását.
A bizottságnak március végéig kell előterjesztenie időközi jelentését az ENSZ főtitkárának, április végéig pedig zárójelentését, amely adott esetben magában foglal majd ajánlásokat a meglévő mechanizmusok javítására, illetve erősítésére.
Guterres hangsúlyozta: a közel-keleti régióban tevékeny legnagyobb ENSZ-szervezet, az UNRWA elleni vádak olyan időben merültek fel, amikor az ügynökség roppant nehéz körülmények között kénytelen működni, hogy támogatni tudja a Gázai övezet kétmillió lakóját, akik rászorulnak a szervezetre, hogy túlélhessék a világ egyik legsúlyosabb és legbonyolultabb humanitárius válságát.
A független vizsgálat párhuzamosan zajlik egy belső ENSZ-ellenőrzéssel, amelyet még januárban indítottak el az UNRWA-munkatársak ellen felmerült gyanú nyomán.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök január végén úgy fogalmazott, hogy a Hamász iszlamista terrorszervezet „beszivárgott” az UNRWA soraiba.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) vizsgálóbizottságot hozott létre a világszervezet palesztinokat segélyező ügynöksége (UNRWA) pártatlanságának felmérésére a szervezet munkatársai ellen felmerült izraeli vádak nyomán – jelentette be hétfőn An...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1707210480
[modified] => 1707168665
)
[title] => Vizsgálóbizottságot hozott létre az ENSZ, hogy átvilágítsa az UNRWA-t
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=177569&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177569
[uk] => 177654
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 11170
[image] => Array
(
[id] => 11170
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres.jpg
[original_lng] => 80670
[original_w] => 855
[original_h] => 571
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres-768x513.jpg
[width] => 768
[height] => 513
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres.jpg
[width] => 855
[height] => 571
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres.jpg
[width] => 855
[height] => 571
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres.jpg
[width] => 855
[height] => 571
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/04/antonio-guterres.jpg
[width] => 855
[height] => 571
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1707305209:3
[_thumbnail_id] => 11170
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 2913
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 508429828000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 4745
[1] => 663317
[2] => 9193
)
[tags_name] => Array
(
[0] => António Guterres
[1] => ENSZ palesztinokat segélyező szervezete (UNRWA)
[2] => kivizsgálás
)
)
[4] => Array
(
[id] => 134342
[content] =>
Az ukrán Miniszteri Kabinet kormánybizottságot hozott létre a brovari helikopterbaleset okainak kivizsgálására – nyilatkozott Tarasz Meljnicsuk, a kormány parlamenti képviselője a Telegramon.

Elmondása szerint a kormány jóváhagyta a Kijev megyei Brovariban január 18-án bekövetkezett EC 225 LP helikopterbaleset okait kivizsgáló kormánybizottság tagjainak névsorát.
„A kormánybizottság azt a feladatot kapta, hogy 2023. február 18-ig nyújtsa be jelentést a Miniszteri Kabinetnek az EC 225 LP helikopter balesetének okaira vonatkozó vizsgálat eredményeiről és a megtett intézkedésekről” – közölték a kormánynál.
A kormány egyben javasolta a nemzeti polgári repülőgépek baleseteit és incidenseit vizsgáló irodának, hogy a jogszabályoknak megfelelően végezze el a légibaleset műszaki vizsgálatát.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán Miniszteri Kabinet kormánybizottságot hozott létre a brovari helikopterbaleset okainak kivizsgálására – nyilatkozott Tarasz Meljnicsuk, a kormány parlamenti képviselője a Telegramon.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1674335400
[modified] => 1674334589
)
[title] => A kormány bizottságot hozott létre a brovari légikatasztrófa kivizsgálására
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=134342&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 134342
[uk] => 134209
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 134210
[image] => Array
(
[id] => 134210
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0.jpg
[original_lng] => 230368
[original_w] => 900
[original_h] => 500
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0-300x167.jpg
[width] => 300
[height] => 167
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0-768x427.jpg
[width] => 768
[height] => 427
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0.jpg
[width] => 900
[height] => 500
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0.jpg
[width] => 900
[height] => 500
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0.jpg
[width] => 900
[height] => 500
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/273949-brovari-1-new-960x380-0.jpg
[width] => 900
[height] => 500
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1674327389:12
[_thumbnail_id] => 134210
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3281
[_algolia_sync] => 508318552000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 592
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Társadalom
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 454214
[1] => 454213
[2] => 9193
)
[tags_name] => Array
(
[0] => bizottság
[1] => brovari légikatasztrófa
[2] => kivizsgálás
)
)
[5] => Array
(
[id] => 104607
[content] =>
Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől elérhető videóban, a köztársasági elnök üzenete az ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el.
Vasárnap adománygyűjtő műsort vetítettek az ukrán tv-csatornán. A Save Ukraine – StopWar jótékonysági televíziós műsorba, Magyarország köztársasági elnökeként, Novák Katalin is felkérést kapott megszólalni más állam- és kormányfők mellett. Így többek között Albánia, Lettország, Ausztria, Szlovénia, Észak-Macedónia és Nagy-Britannia vezetői tolmácsolták népük üzenetét a nézők felé rövid videoüzenet formájában. A műsorban zenei előadások is elhangzottak.
Novák Katalin üzenetében kiemelte: Magyarország egyértelműen elítéli az orosz agressziót és Ukrajna fegyveres megtámadását, követeli minden háborús bűn kivizsgálását, és megfelelő büntetést kér azokra, akik ezeket az emberiség elleni barbár tetteket elkövették.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy biztonságos menedéket nyújtson az ide érkezett több mint 700 ezer menekültnek, „továbbra is ellátjuk a sebesülteket, élelmiszert küldünk az otthon maradóknak, tanulási lehetőséget kínálunk a hazánkba érkező gyerekeknek, fedelet, ételt és munkát biztosítunk a családoknak, ameddig arra szükség van”.
„Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk; minél előbb, annál jobb” – mutatott rá.
[type] => post
[excerpt] => Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1653933000
[modified] => 1653931970
)
[title] => Novák Katalin a háborús bűnök kivizsgálását kérte az Ukrajnát támogató műsorban (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=104607&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 104607
[uk] => 104788
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 104608
[image] => Array
(
[id] => 104608
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg
[original_lng] => 99744
[original_w] => 800
[original_h] => 533
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/20220514novak-katalin-novak-katalin-beiktatasi7.jpg
[width] => 800
[height] => 533
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1653991397:8
[_thumbnail_id] => 104608
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3985
[translation_required_done] => 1
[enclosure] => https://video.flwo5-1.fna.fbcdn.net/v/t42.1790-2/282840979_1344223232738045_233225118840899195_n.mp4?_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=985c63&efg=eyJybHIiOjMwMCwicmxhIjo1MTIsInZlbmNvZGVfdGFnIjoic3ZlX3NkIn0%3D&_nc_ohc=SgjlzbbyHxkAX9IAxig&_nc_oc=AQlhp0ljC-abEsQbB3Q-xh1JiMU3tSgD1uXM3hC5B0ItPs6oC7M9u6kX36P6RC3HiiM&rl=300&vabr=98&_nc_ht=video.flwo5-1.fna&edm=AGo2L-IEAAAA&oh=00_AT9heU5tmpDQnMu1wHfOofOeTpci16VgZ2l8qtm4S48fLQ&oe=6294A730
0
video/mp4
[_oembed_25c4f9c882def9f5891033ee5050d94b] =>
[_oembed_time_25c4f9c882def9f5891033ee5050d94b] => 1653926352
[_oembed_84f452140bba1aeb73d02dffa8cab1a1] =>
[_oembed_time_84f452140bba1aeb73d02dffa8cab1a1] => 1653926352
[_oembed_da0aad588df4ba97d2c036e7338c4b97] =>
[_oembed_time_da0aad588df4ba97d2c036e7338c4b97] => 1653926353
[_oembed_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] =>
[_oembed_time_4561ef1214fce472cd1d99ffe1903143] => 1653929600
[_oembed_042cfa0c82688253c2b0fca0bac23787] =>
[_oembed_time_042cfa0c82688253c2b0fca0bac23787] => 1654436513
[_oembed_d7e658b1ba9ada2093ceeba2be8a065e] =>
[_oembed_time_d7e658b1ba9ada2093ceeba2be8a065e] => 1654546226
[_oembed_0e796d0dd03f1fdf764b996c5a4017f9] => Congratulations H.E. Csaba Kőrösi of Hungary??, President-elect of the 77th session of #UNGA!
We share the importance of his Presidency’s theme: Solutions through Solidarity, Sustainability & Science
Rest assured of our full cooperation ? ?? #IniDiplomasi pic.twitter.com/jOEwpuYot0
— Indonesian Mission UN (@indonesiaunny) June 7, 2022
[_oembed_time_0e796d0dd03f1fdf764b996c5a4017f9] => 1654712477
[_oembed_373da02032a6e22bf3ed6ccd8f77ebc4] =>
[_oembed_time_373da02032a6e22bf3ed6ccd8f77ebc4] => 1655284349
[_oembed_ffd7f059c98ab590a6e9795000503618] =>
[_oembed_time_ffd7f059c98ab590a6e9795000503618] => 1656428077
[_oembed_d3c3ff94dc784de8bf16e7fb556f0fe6] =>
[_oembed_time_d3c3ff94dc784de8bf16e7fb556f0fe6] => 1656428078
[_oembed_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] =>
[_oembed_time_e2fb460a37850b6eb9494dfb1addc6d2] => 1656428078
[_oembed_010d3803e6aa4e90d20251477c93fc20] =>
[_oembed_time_010d3803e6aa4e90d20251477c93fc20] => 1656428078
[_oembed_e28475864fe233d61128587d11d86686] =>
[_oembed_time_e28475864fe233d61128587d11d86686] => 1656428078
[_oembed_4a53ae8266cf0f840e68bb46dd6cacc6] =>
[_oembed_time_4a53ae8266cf0f840e68bb46dd6cacc6] => 1656428079
[_oembed_aa915dba47245039b245ae86e3e63b38] =>
[_oembed_time_aa915dba47245039b245ae86e3e63b38] => 1656945665
[_oembed_3cd3c0bb6897cc442a4f0af47cc66dfa] =>
[_oembed_time_3cd3c0bb6897cc442a4f0af47cc66dfa] => 1656945665
[_oembed_2791599c761fc43b2d6c46b97752f7ff] =>
[_oembed_time_2791599c761fc43b2d6c46b97752f7ff] => 1657117806
[_oembed_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] =>
[_oembed_time_d13cda1ab948d9597153256dcb06c4ad] => 1657117807
[_oembed_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => Balatonőszöd, Hungary : Abandoned palace, tied to a political scandal, to become Jewish refugee camp for people from Ukraine https://t.co/ChVlKCAtRu
— Glyn ap Myfyr (@Welshbeard) June 29, 2022
[_oembed_time_532eeb770ed1b612a0db6deb3bca1868] => 1658232092
[_oembed_84d538c22b15a3872da3449182210a98] =>
[_oembed_time_84d538c22b15a3872da3449182210a98] => 1658381470
[_oembed_39781bc32b5a574a6f0b505d43524731] =>
[_oembed_time_39781bc32b5a574a6f0b505d43524731] => 1658381471
[_oembed_11740b7ea1274bf630356fdfb75d1cb3] =>
[_oembed_time_11740b7ea1274bf630356fdfb75d1cb3] => 1659443510
[_oembed_81489ab1018bc7e3cd996d83f93e669b] =>
[_oembed_time_81489ab1018bc7e3cd996d83f93e669b] => 1659549944
[_oembed_f05def578ba724df45505994ee5b437a] =>
[_oembed_time_f05def578ba724df45505994ee5b437a] => 1660282317
[_oembed_a931f63781d104a03c976551f2528545] =>
[_oembed_time_a931f63781d104a03c976551f2528545] => 1660282318
[_oembed_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] =>
[_oembed_time_980129184b8b9977e0e156df9a75fdc9] => 1660901465
[_oembed_bfd83740366d2a3372bd0bb22edf1520] =>
[_oembed_time_bfd83740366d2a3372bd0bb22edf1520] => 1660901465
[_oembed_0146ca7c179557e6223cd8e0d9377229] =>
[_oembed_time_0146ca7c179557e6223cd8e0d9377229] => 1660901465
[_oembed_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] =>
[_oembed_time_527c70b0219cf13392cf7f8f915f4a68] => 1661087523
[_oembed_718d6a33627bc2b0d0bcbb4f05f228a7] =>
[_oembed_time_718d6a33627bc2b0d0bcbb4f05f228a7] => 1661341222
[_oembed_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] =>
[_oembed_time_acfb25acdfb032d906418fce93afb8c6] => 1662729936
[_oembed_1c38c4c5a615995b9bcaa6dbb1fadad7] =>
[_oembed_time_1c38c4c5a615995b9bcaa6dbb1fadad7] => 1662729937
[_oembed_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] =>
[_oembed_time_1ddbf0db0812757acaaa8138ee1b19cb] => 1662826411
[_oembed_a42728ebd90cabcd38153e135750209e] =>
[_oembed_time_a42728ebd90cabcd38153e135750209e] => 1663752215
[_oembed_965431e19f4768e19f4fd05f22b974c2] =>
[_oembed_time_965431e19f4768e19f4fd05f22b974c2] => 1663768035
[_oembed_477d62cb6ecba597fa435b9a286f9404] =>
[_oembed_time_477d62cb6ecba597fa435b9a286f9404] => 1663768035
[_oembed_2dae35ac4ab3b240a20aa3c957c78b0a] =>
[_oembed_time_2dae35ac4ab3b240a20aa3c957c78b0a] => 1663925718
[_oembed_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] =>
[_oembed_time_8c1776919d5e5c87aff025e4a189b0fe] => 1663925718
[_oembed_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] =>
[_oembed_time_ddeab31a8687c4926774a56979488e72] => 1663925718
[_oembed_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] =>
[_oembed_time_71e2b3fa5f6a0ab5dfef44613dcc8588] => 1664541863
[_oembed_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => I had a wonderful call with President Zelenskyy of Ukraine. I have been moved by the resilience and courage of the Ukrainian people and his inspirational leadership. pic.twitter.com/US8UZBVKbm
— Barbra Streisand (@BarbraStreisand) September 22, 2022
[_oembed_time_867831d5bad8bf6935a997da8d795308] => 1664541863
[_oembed_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] =>
[_oembed_time_977c53b54c1f4f5a3e21b1d882ef9cec] => 1665301314
[_oembed_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] =>
[_oembed_time_5c5387a05774d37919db50c7f9b772c8] => 1665301315
[_oembed_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] =>
[_oembed_time_205b60aebe616d3e0e564e4d53a0cc13] => 1665301315
[_oembed_2d471026633d648009f2ef84779d830a] =>
[_oembed_time_2d471026633d648009f2ef84779d830a] => 1666680178
[_oembed_fedb6ea0f24a0267bc2a161dddaf4f95] =>
[_oembed_time_fedb6ea0f24a0267bc2a161dddaf4f95] => 1666680179
[_oembed_6e2f02c5b8d14d25747107a7075916b0] =>
[_oembed_time_6e2f02c5b8d14d25747107a7075916b0] => 1666680179
[_oembed_ef4da8287beac64732d9fd6683af2470] =>
[_oembed_time_ef4da8287beac64732d9fd6683af2470] => 1666680179
[_oembed_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => Spoke to Crown Prince of Saudi Arabia Mohammed bin Salman. Thanked for supporting Ukraine's territorial integrity, resolution at the UN General Assembly. We agreed to interact in the release of ?? prisoners of war. We agreed on the provision of ?? macro-financial aid to Ukraine.
— Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) October 14, 2022
[_oembed_time_81686a82b6abc716457b22da2367f41a] => 1666944075
[_oembed_5fefc9bb3b3b289da7d784c264a07e37] =>
[_oembed_time_5fefc9bb3b3b289da7d784c264a07e37] => 1667244218
[_oembed_7a8eb8fe0c3960d07449128dd4ba4b65] =>
[_oembed_time_7a8eb8fe0c3960d07449128dd4ba4b65] => 1667668940
[_oembed_98562871e9a67a238baa0ab5dc5407e5] =>
[_oembed_time_98562871e9a67a238baa0ab5dc5407e5] => 1667668940
[_oembed_aba82f4c7bcd05ced59979a09a34f39f] =>
[_oembed_time_aba82f4c7bcd05ced59979a09a34f39f] => 1667668941
[_oembed_a012f4b2d9faffa47585ca06111142c1] =>
[_oembed_time_a012f4b2d9faffa47585ca06111142c1] => 1668586593
[_oembed_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] =>
[_oembed_time_b194c30a1f66b93608349e43fdd78a62] => 1668588388
[_oembed_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] =>
[_oembed_time_45b7e911ca61a401fcdfc23e0bdfbbff] => 1668588389
[_oembed_14549024c03187abc3f3c250c34d8a4f] =>
[_oembed_time_14549024c03187abc3f3c250c34d8a4f] => 1668588389
[_oembed_a3d8940b49029f3398224becebb94f62] =>
[_oembed_time_a3d8940b49029f3398224becebb94f62] => 1668588389
[_oembed_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] =>
[_oembed_time_e5a0a22a9cc4a999f0486b9db49e2290] => 1669048461
[_oembed_4bbef38b20c6e38d8214de0df4fba50a] =>
[_oembed_time_4bbef38b20c6e38d8214de0df4fba50a] => 1669376604
[_oembed_7a006b3244763090ad9ad18a1f4dd8d5] =>
[_oembed_time_7a006b3244763090ad9ad18a1f4dd8d5] => 1669376604
[_oembed_9686fb8f50f8e51996b721dd5ea511ab] =>
[_oembed_time_9686fb8f50f8e51996b721dd5ea511ab] => 1669833804
[_oembed_4553dc103a46176e3c3d44d5e5ce84cb] =>
[_oembed_time_4553dc103a46176e3c3d44d5e5ce84cb] => 1669833804
[_oembed_988d1074be1170d8921dd5c9c29fb1f6] =>
[_oembed_time_988d1074be1170d8921dd5c9c29fb1f6] => 1669833805
[_oembed_3f64e7a8a008872a077883172b382e5e] =>
[_oembed_time_3f64e7a8a008872a077883172b382e5e] => 1670422854
[_oembed_85468ae43a268a0ffb144bc719bec9b1] =>
[_oembed_time_85468ae43a268a0ffb144bc719bec9b1] => 1670422854
[_oembed_501e564f2da487e3ba921e04c2999328] =>
[_oembed_time_501e564f2da487e3ba921e04c2999328] => 1670562460
[_oembed_2f4c307fb944ab38690051e84bbeeee7] =>
[_oembed_time_2f4c307fb944ab38690051e84bbeeee7] => 1670562460
[_oembed_9d2bb45900a74841962fa63f4bf277e9] =>
[_oembed_time_9d2bb45900a74841962fa63f4bf277e9] => 1671360593
[_oembed_d396f5cf0f4e84ba53e9adfacdd57869] =>
[_oembed_time_d396f5cf0f4e84ba53e9adfacdd57869] => 1671360593
[_oembed_184a2c39e1e93543775bd2dd55dbfcc6] =>
[_oembed_time_184a2c39e1e93543775bd2dd55dbfcc6] => 1671360594
[_oembed_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] =>
[_oembed_time_28833c5bd3d7029dddfc2b26e94299c5] => 1671360594
[_oembed_ac91fc43f79340348106b317b04c79da] =>
[_oembed_time_ac91fc43f79340348106b317b04c79da] => 1671777324
[_oembed_0df259d96063395fec00a2f3e89a6dc0] =>
[_oembed_time_0df259d96063395fec00a2f3e89a6dc0] => 1671777324
[_oembed_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] =>
[_oembed_time_375b467f96fc3309769e5ae3b6724629] => 1671777324
[_oembed_36c8da6025d218e1ebb5338319b302ec] =>
[_oembed_time_36c8da6025d218e1ebb5338319b302ec] => 1672912702
[_oembed_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] =>
[_oembed_time_41b58e44f889ee7d5cbdf55f2022667d] => 1672912702
[_oembed_47d99867079960eb7365941d6524e25b] =>
[_oembed_time_47d99867079960eb7365941d6524e25b] => 1672912702
[_oembed_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] =>
[_oembed_time_6c6c8a19fac0f4b0ffa3a4b0f6a0b037] => 1673859449
[_oembed_1b28a3ee23857afd5ee208b3275aca3d] =>
[_oembed_time_1b28a3ee23857afd5ee208b3275aca3d] => 1674383755
[_oembed_9a781ad33d919344d0a292f45aba2c7f] =>
[_oembed_time_9a781ad33d919344d0a292f45aba2c7f] => 1674383755
[_oembed_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] =>
[_oembed_time_9f3da7e767e46b6ef8c0a2aa2427f409] => 1674383756
[_oembed_0b220a203ae38165534ceee4a98df348] =>
[_oembed_time_0b220a203ae38165534ceee4a98df348] => 1675415472
[_oembed_2b628bd50171a229a2f4587e4bbc8b01] =>
[_oembed_time_2b628bd50171a229a2f4587e4bbc8b01] => 1676014171
[_oembed_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] =>
[_oembed_time_04529f7bd32535c155ac37187b16b36a] => 1676014172
[_oembed_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] =>
[_oembed_time_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] => 1676312765
[_oembed_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] =>
[_oembed_time_981ff74465c602904e358ccfd975ea0e] => 1677402377
[_oembed_d5df2cca2f326fb1b1f665859317e311] =>
[_oembed_time_d5df2cca2f326fb1b1f665859317e311] => 1677402377
[_oembed_c7e55feefab1a65818b5a765174e7b34] =>
[_oembed_time_c7e55feefab1a65818b5a765174e7b34] => 1677402377
[_oembed_ca6673b31373fb507356b46ba609c7ee] =>
[_oembed_time_ca6673b31373fb507356b46ba609c7ee] => 1677569523
[_oembed_cafd6b7696780b4892b17428eada9279] =>
[_oembed_time_cafd6b7696780b4892b17428eada9279] => 1677569523
[_oembed_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] =>
[_oembed_time_ad4895094a4ad0d994d8052b1d596f7d] => 1678796472
[_oembed_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] =>
[_oembed_time_3a6f12ee1b172a918ded3fd3f44f1aaa] => 1678796472
[_oembed_1e4675efdfbd894d1397a44608f8dfd4] =>
[_oembed_time_1e4675efdfbd894d1397a44608f8dfd4] => 1678796472
[_oembed_ac9b66ea8379746e1008f889858ceb4d] =>
[_oembed_time_ac9b66ea8379746e1008f889858ceb4d] => 1679813436
[_oembed_be953b6512b8460d94b4b9144575b8bb] =>
[_oembed_time_be953b6512b8460d94b4b9144575b8bb] => 1680023393
[_oembed_c86cede0bea558bca391ceae2a8aaf11] =>
[_oembed_time_c86cede0bea558bca391ceae2a8aaf11] => 1680511150
[_oembed_e921d5f59ad76242a2159eb423e1b919] =>
[_oembed_time_e921d5f59ad76242a2159eb423e1b919] => 1680848613
[_oembed_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] =>
[_oembed_time_caff87ac12ee7706e5a16f25bb7aba1b] => 1680848614
[_oembed_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] =>
[_oembed_time_f082636dbbca39a4ba59721b6efad6fb] => 1680848614
[_oembed_30eca65840cfb1c024a351d364bcb7f4] =>
[_oembed_time_30eca65840cfb1c024a351d364bcb7f4] => 1682360781
[_oembed_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] =>
[_oembed_time_42cd289b2e8602358a8fe7e8ee1ed2e8] => 1682360781
[_oembed_c19ba6fb8330e1a84fbb9d5d354edec8] =>
[_oembed_time_c19ba6fb8330e1a84fbb9d5d354edec8] => 1682360781
[_oembed_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] =>
[_oembed_time_b5a7bf510583cd9b2cede510ea951c2c] => 1682360781
[_oembed_d57d5539edf0c98210062c1387699207] =>
[_oembed_time_d57d5539edf0c98210062c1387699207] => 1682360782
[_oembed_96d9d6fb8a261426049423cf9e0ac099] =>
[_oembed_time_96d9d6fb8a261426049423cf9e0ac099] => 1682360782
[_oembed_bbad4848566e25719571d5efac9913ca] =>
[_oembed_time_bbad4848566e25719571d5efac9913ca] => 1683009268
[_oembed_e7d733b83b3b8df43cc123ea9336ef81] =>
[_oembed_time_e7d733b83b3b8df43cc123ea9336ef81] => 1683099993
[_oembed_bd369ad109e6da9185b80bb8f675ab67] =>
[_oembed_time_bd369ad109e6da9185b80bb8f675ab67] => 1683099993
[_oembed_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] =>
[_oembed_time_adb0a6cf645c5442ed85ac5ba8af24ed] => 1683099994
[_oembed_e47a399c6677874e972cbbda14297fda] =>
[_oembed_time_e47a399c6677874e972cbbda14297fda] => 1683882525
[_oembed_a9689a7657afd4165c6209f8660c202c] =>
[_oembed_time_a9689a7657afd4165c6209f8660c202c] => 1683882525
[_oembed_13ad8101aeee6510e7165abfdf0887e0] =>
[_oembed_time_13ad8101aeee6510e7165abfdf0887e0] => 1683882525
[_oembed_55f5473deefef9bb873aaffe4dfac4b5] =>
[_oembed_time_55f5473deefef9bb873aaffe4dfac4b5] => 1683882525
[_oembed_54ae88251e53dd8616452b7cc3ecbdc1] =>
[_oembed_time_54ae88251e53dd8616452b7cc3ecbdc1] => 1683882526
[_oembed_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] =>
[_oembed_time_1724e0348a057fedc583320d3f6f9c61] => 1684571917
[_oembed_050969785d99bd4ce9814e90e383b817] =>
[_oembed_time_050969785d99bd4ce9814e90e383b817] => 1684922545
[_oembed_16136657e0de9cd6c8d02764d33d4158] =>
[_oembed_time_16136657e0de9cd6c8d02764d33d4158] => 1684922545
[_oembed_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] =>
[_oembed_time_eaad4e26c2ed62c1329bccedc052e001] => 1684922545
[_oembed_4768c49c1f39f8812d5902d81ee3c9e1] =>
[_oembed_time_4768c49c1f39f8812d5902d81ee3c9e1] => 1685035960
[_oembed_aaadea3fefb1fa9e8037bada0ead61c6] =>
[_oembed_time_aaadea3fefb1fa9e8037bada0ead61c6] => 1686161972
[_oembed_c45e5d46b51b451db227b4d0f7808395] =>
[_oembed_time_c45e5d46b51b451db227b4d0f7808395] => 1686722712
[_oembed_fc7f91552a36c8008ac18ba3231a745e] =>
[_oembed_time_fc7f91552a36c8008ac18ba3231a745e] => 1686722713
[_oembed_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] =>
[_oembed_time_77c5657f693d3788ff3b119d61bd3c28] => 1686722713
[_oembed_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] =>
[_oembed_time_4a756a704fa462f28df224bf22779a2d] => 1687798196
[_oembed_ed05bb39b1e31866a29d2bb1e6d3faec] =>
[_oembed_time_ed05bb39b1e31866a29d2bb1e6d3faec] => 1688999415
[_oembed_71c28264c8b6b1a3759b53155956da46] =>
[_oembed_time_71c28264c8b6b1a3759b53155956da46] => 1688999415
[_oembed_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] =>
[_oembed_time_3bbc5806cbd989ca67b8ebc117f52739] => 1688999415
[_oembed_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] =>
[_oembed_time_23ce1672bf3e7c97f47a0bb4f970e8d3] => 1688999415
[_oembed_a7b37aee89c78f0c6e8ed6551c83e556] =>
[_oembed_time_a7b37aee89c78f0c6e8ed6551c83e556] => 1689435328
[_oembed_4d93bf4b2a1fe5955981ef86bf73cb5d] =>
[_oembed_time_4d93bf4b2a1fe5955981ef86bf73cb5d] => 1689435328
[_oembed_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] =>
[_oembed_time_db253c9c4ca0c8f145f06a74180179c4] => 1689860545
[_oembed_ed4e0656baa32ea3284c089440991f2c] =>
[_oembed_time_ed4e0656baa32ea3284c089440991f2c] => 1689860545
[_oembed_66d457fe6b63280953e26ac77455233a] =>
[_oembed_time_66d457fe6b63280953e26ac77455233a] => 1689860546
[_oembed_b3dd386ecf6e4954c2718174376fc635] =>
[_oembed_time_b3dd386ecf6e4954c2718174376fc635] => 1689860546
[_oembed_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] =>
[_oembed_time_cb9cc42e6b9c2a836f3df22960f3daa6] => 1689860546
[_oembed_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => We're donating €14 million to purchase school buses to bring Ukrainian children safely to school.
65 buses are currently on the way, with more to come.
An additional 205 buses have been offered by public and private partners in 11 countries via #EUCivPro.#StandWithUkraine
— European Commission (@EU_Commission) July 26, 2023
[_oembed_time_be36f5d3433d43f2eecd62fd1bd3c156] => 1691419640
[_oembed_b4ca94dd4500f6075448c8c4338ee9c0] =>
[_oembed_time_b4ca94dd4500f6075448c8c4338ee9c0] => 1691419640
[_oembed_cd54bf38be2940c8b209bcbb4a59e2f5] =>
[_oembed_time_cd54bf38be2940c8b209bcbb4a59e2f5] => 1691419641
[_oembed_3b83097028357f10eb39d21910eeed94] =>
[_oembed_time_3b83097028357f10eb39d21910eeed94] => 1692034956
[_oembed_d0c75d68ba050942b0e86b6ee186e531] =>
[_oembed_time_d0c75d68ba050942b0e86b6ee186e531] => 1692034956
[_oembed_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] =>
[_oembed_time_58ed0fb411fc026d224986b9bea91ce8] => 1692215901
[_oembed_03f2bb448f4df9a640e30350f506d119] =>
[_oembed_time_03f2bb448f4df9a640e30350f506d119] => 1692710616
[_oembed_9c83ca820ffc379f1388eb86cd876613] =>
[_oembed_time_9c83ca820ffc379f1388eb86cd876613] => 1692710616
[_oembed_ad3b611534ade814755ddeb33b5845c1] =>
[_oembed_time_ad3b611534ade814755ddeb33b5845c1] => 1693039630
[_oembed_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] =>
[_oembed_time_129ce9f13513cf56868d4bf5f8709dfe] => 1694703233
[_oembed_908201082065864994631ea4e5a3a487] =>
[_oembed_time_908201082065864994631ea4e5a3a487] => 1695314685
[_oembed_61d0357313e4968ff5432cbf0ea6bb48] =>
[_oembed_time_61d0357313e4968ff5432cbf0ea6bb48] => 1695314685
[_oembed_e949aae86e94db2b37433a3787804613] =>
[_oembed_time_e949aae86e94db2b37433a3787804613] => 1695314685
[_oembed_44b39f91e6c0965bd59ed0b0702588ec] =>
[_oembed_time_44b39f91e6c0965bd59ed0b0702588ec] => 1696352543
[_oembed_fcb5670ad4dacb6f88db47bdeb5cd079] =>
[_oembed_time_fcb5670ad4dacb6f88db47bdeb5cd079] => 1696352543
[_oembed_378ad565d5b331535c8191ff59ba3f92] =>
[_oembed_time_378ad565d5b331535c8191ff59ba3f92] => 1696352543
[_oembed_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] =>
[_oembed_time_d03238816beaaf8dd37bed58a0871729] => 1696352543
[_oembed_82723bc16cf7615549c10ecae1e1aedf] =>
[_oembed_time_82723bc16cf7615549c10ecae1e1aedf] => 1696352543
[_oembed_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] =>
[_oembed_time_3d828c3827fe9674ae6460e9eeb4eb62] => 1696352543
[_oembed_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] =>
[_oembed_time_d0ea463be4bcd8d06a3340f1607654ba] => 1696352544
[_oembed_75bb5ef2134dda5d71b674ca3e1d678a] =>
[_oembed_time_75bb5ef2134dda5d71b674ca3e1d678a] => 1697953521
[_oembed_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] =>
[_oembed_time_6682946a38c2bd7e5d1e58f221115ef3] => 1700924738
[_oembed_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] =>
[_oembed_time_8fba0ec688c3f629fd459ecb3f849480] => 1700924738
[_oembed_a3b8ac36cea5b396c411f12c11503df2] =>
[_oembed_time_a3b8ac36cea5b396c411f12c11503df2] => 1702930680
[_oembed_f22f6a1e790cc8d56f1a25ac6aff1b4e] =>
[_oembed_time_f22f6a1e790cc8d56f1a25ac6aff1b4e] => 1702930680
[_oembed_f4267e029a783be1d09d68811bd82a5e] =>
[_oembed_time_f4267e029a783be1d09d68811bd82a5e] => 1703594002
[_oembed_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] =>
[_oembed_time_2c3c52b9a373d50e84580f33c910312e] => 1703594002
[_oembed_a9b9f25f2f52eb0b4313a084213c4b45] =>
[_oembed_time_a9b9f25f2f52eb0b4313a084213c4b45] => 1704705398
[_oembed_7a0d17287f3df5986fc46a18fb4c2166] =>
[_oembed_time_7a0d17287f3df5986fc46a18fb4c2166] => 1705744636
[_oembed_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] =>
[_oembed_time_6ddda74b3a428a898deaa62aff648e54] => 1705744636
[_oembed_9188c00ca75ae7d8977ffd2bd116ed49] =>
[_oembed_time_9188c00ca75ae7d8977ffd2bd116ed49] => 1705744636
[_oembed_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] =>
[_oembed_time_ffff9a2290a7e18b2aab5011c5d7e4ab] => 1705744636
[_oembed_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => Wishing a Happy New Year to our friends in @Defenceu.
Our support for your fight for freedom will remain unwavering in 2024.
🇺🇦 #StandWithUkraine pic.twitter.com/AkG3FQKYZq
— Ministry of Defence 🇬🇧 (@DefenceHQ) December 31, 2023
[_oembed_time_7450db84ad7d3402837d3d4f99b334b0] => 1705744637
[_oembed_67a616399f8cd31230393696eb939f22] =>
[_oembed_time_67a616399f8cd31230393696eb939f22] => 1706867445
[_oembed_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] =>
[_oembed_time_b2d97d868fccb30b437666cd4bc43178] => 1707217501
[_oembed_29031b66e90f66dd62879edaae813510] =>
[_oembed_time_29031b66e90f66dd62879edaae813510] => 1707668380
[_oembed_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] =>
[_oembed_time_7fbe6bb673a4a3821ec9edd88c7b37fc] => 1709224713
[_oembed_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] =>
[_oembed_time_9b4ee6298f116e6ead3aa6f02455119a] => 1709224713
[_oembed_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] =>
[_oembed_time_7e31871bf24f2c7db2898f6914ccda8e] => 1709224713
[_oembed_c94bd7cc7a0640e018358d6dbe5d163c] =>
[_oembed_time_c94bd7cc7a0640e018358d6dbe5d163c] => 1709224713
[_oembed_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] =>
[_oembed_time_cd5c9d5282c2a2fff9b375c73cd9deb9] => 1711995572
[_oembed_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] =>
[_oembed_time_a1eb8e7a1d4f416f4ad2352bb790ac49] => 1711995572
[_oembed_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] =>
[_oembed_time_ce09c520539f92a8ae2853523caf5703] => 1713371317
[_oembed_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] =>
[_oembed_time_456d42097746bc8051d6e2ee0d966a92] => 1718170242
[_oembed_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] =>
[_oembed_time_966c80bea93445a9613aeba782cee28d] => 1718208283
[_oembed_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] =>
[_oembed_time_84e3698c3ff32ee5496f485ee161b197] => 1719676545
[_oembed_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] =>
[_oembed_time_1d9e73b78ed2843ad113e006821f0cc4] => 1719731459
[_oembed_1607b6a256769c996053408970cac32a] =>
[_oembed_time_1607b6a256769c996053408970cac32a] => 1723363451
[_oembed_d7871bc062daacd06b5855aff5f39a91] =>
[_oembed_time_d7871bc062daacd06b5855aff5f39a91] => 1725342744
[_oembed_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] =>
[_oembed_time_32312d7b5932801a88cf728f49cbb313] => 1725954137
[_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] =>
[_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1725954137
[_oembed_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] =>
[_oembed_time_45cbee8f498e538cbdb1e1600103582b] => 1725954138
[_oembed_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] =>
[_oembed_time_2f4a0332051270d25e10e663e0e50155] => 1725954138
[_oembed_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] =>
[_oembed_time_ca5bd64c7f0c3b86211884664d6a91bc] => 1725954138
[_oembed_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] =>
[_oembed_time_2724b2f2a2d66a1ca3eb473253e86ac2] => 1725954138
[_oembed_5205be50d4786952999a1000c6d02053] =>
[_oembed_time_5205be50d4786952999a1000c6d02053] => 1727418918
[_oembed_9b975994896b87f5bf393239ee290834] =>
[_oembed_time_9b975994896b87f5bf393239ee290834] => 1727418918
[_oembed_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] =>
[_oembed_time_1c23b334c69283a3dff6cc34169b7832] => 1727418918
[_oembed_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => Our diplomats from the Consulate General in Lviv are currently transporting a shipment of dryers provided by Ukraine to Czechia. Ukraine is at war, yet it does not forget its friends in need.
We appreciate it. 🇨🇿🫶🇺🇦 Дякую! pic.twitter.com/GsxchzXtK7
— Jan Lipavský (@JanLipavsky) September 22, 2024
[_oembed_time_5d13cd9d35a2f89691d5a06ee0bf728c] => 1727425764
[_oembed_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] =>
[_oembed_time_a4564c15eee84577c15c246c570208d7] => 1732268571
[_oembed_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] =>
[_oembed_time_db31dd51a99405b8f43a1ce2956df056] => 1732268571
[_oembed_28b6ebe0916d4836248d3d8d7bd0af21] =>
[_oembed_time_28b6ebe0916d4836248d3d8d7bd0af21] => 1733490707
[_oembed_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] =>
[_oembed_time_97e3282694433a8768f8f3b288ebd833] => 1734638563
[_oembed_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] =>
[_oembed_time_e40633f3981fa4ef974c422ad1973de3] => 1738663824
[_oembed_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] =>
[_oembed_time_db1f26a3addfc542deeeb213aebd7b9c] => 1738747961
[_oembed_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] =>
[_oembed_time_b6641deae2f91aa0a00210dec26ae061] => 1738747962
[_oembed_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] =>
[_oembed_time_0a0da7fc02abe8d7d08793abf2514ca6] => 1738747962
[_oembed_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] =>
[_oembed_time_3ceafc463d2cbf8014936e7c0370aae3] => 1739431368
[_oembed_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] =>
[_oembed_time_2acf6bf01318e6c147a5fcd6d11d1106] => 1741609507
[_oembed_61be2bab7de087b06ee8efd3ace7bc15] =>
[_oembed_time_61be2bab7de087b06ee8efd3ace7bc15] => 1741609507
[_oembed_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] =>
[_oembed_time_042daeee139631d6fcd732a1c7e8d7bf] => 1741609507
[_oembed_38585ec14dda91da9c0e5b31c07ed109] =>
[_oembed_time_38585ec14dda91da9c0e5b31c07ed109] => 1741609507
[_oembed_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] =>
[_oembed_time_b145118fc621a148e04939e4c23b1c7b] => 1743425902
[_algolia_sync] => 508170110000
[_oembed_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] =>
[_oembed_time_8968e0c720a5942b721c616a2ec8b03d] => 1745430140
[_oembed_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] =>
[_oembed_time_7ed8e09322ad7e32c3e424a5175f2760] => 1745430140
[_oembed_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] =>
[_oembed_time_46681a896cb8ad4569f4ab7e5614428e] => 1745430140
[_oembed_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] =>
[_oembed_time_18c0f4731b7e0f46b8c3c93bddfd9d2c] => 1745430140
[_oembed_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] =>
[_oembed_time_6b082430cd05f54a21cd78ec954444e7] => 1745430141
[_oembed_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] =>
[_oembed_time_f0a0c08ae6c591ac898c935653730744] => 1747132630
[_oembed_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] =>
[_oembed_time_2cab4337caeccaa2c679146e8814cfce] => 1747648174
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748281115
[_oembed_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] =>
[_oembed_time_4be01e52958505e6ae94441b642e34cf] => 1748281115
[_oembed_771958c658e9629949bf663181fed750] =>
[_oembed_time_771958c658e9629949bf663181fed750] => 1749027379
[_oembed_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] =>
[_oembed_time_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => 1749027380
[_oembed_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] =>
[_oembed_time_12de1aef6788492106c8bb3435c31bcd] => 1749911334
[_oembed_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] =>
[_oembed_time_80264034f7e56d7ca28e2643c9562d6a] => 1750010106
[_oembed_793613d089270f3a062697e7240c221b] =>
[_oembed_time_793613d089270f3a062697e7240c221b] => 1750832255
[_oembed_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] =>
[_oembed_time_e517936e8a717487ad718bc79bd6190e] => 1752133788
[_oembed_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] =>
[_oembed_time_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => 1752133788
[_oembed_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] =>
[_oembed_time_260f10adeee2a5367dcbb119d68f7598] => 1752908473
[_oembed_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] =>
[_oembed_time_52c9bd01dfce377b243c1ee0bd6630ad] => 1756547578
[_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] =>
[_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1757575080
[_oembed_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] =>
[_oembed_time_a07a6aa32507341b9f1fd7d61e785148] => 1757665889
[_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] =>
[_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1757740053
[_oembed_764024511b229f281140d0eca9f590ee] =>
[_oembed_time_764024511b229f281140d0eca9f590ee] => 1757740053
[_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] =>
[_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1757740053
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1757740054
[_oembed_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] =>
[_oembed_time_c481880a55e833c18b69f4c1a9a16213] => 1758787282
[_oembed_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] =>
[_oembed_time_9b2a9407ecb873ee7efe19affaf31420] => 1759300728
[_oembed_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] =>
[_oembed_time_f044f83849bd55dbff39335133913f8c] => 1759300728
[_oembed_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] =>
[_oembed_time_d6cc85519f9f59b689c06c669ea7d772] => 1759300728
[_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] =>
[_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1759300728
[_oembed_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] =>
[_oembed_time_6664cc0365023c52440f7a48e3a63e7d] => 1759676157
[_oembed_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] =>
[_oembed_time_26d9102994bf2935d62981d52f976a71] => 1761118232
[_oembed_19611456e2ca629687e90159d9162c35] =>
[_oembed_time_19611456e2ca629687e90159d9162c35] => 1761118233
[_oembed_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] =>
[_oembed_time_8e0af8929b114b0eaa78d48b6da5a02b] => 1761326789
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761326789
[_oembed_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] =>
[_oembed_time_462e405bacf197adf056d59345b8d0a5] => 1761844475
[_oembed_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] =>
[_oembed_time_9d824af75e485e334c9edce2f3011501] => 1764505084
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1764683502
[_oembed_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] =>
[_oembed_time_efc379a1f4b46bb206b2a88816e99a3a] => 1764921750
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 83882
[2] => 11
[3] => 592
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Háború
[2] => Kiemelt téma
[3] => Társadalom
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 12242
[1] => 9193
[2] => 298
[3] => 84300
[4] => 251
)
[tags_name] => Array
(
[0] => háborús bűnök
[1] => kivizsgálás
[2] => Magyarország
[3] => Novák Katalin
[4] => támogatás
)
)
[6] => Array
(
[id] => 98037
[content] =>

A multicég elnöke, Bernard Zonneveld közleményében kijelentette, hogy az orosz csapatok által március végéig, azaz egy hónapig megszállt városban történt atrocitásokról szóló legutóbbi jelentések sokkolták a társaságot.
“Úgy gondoljuk, hogy ezt a bűncselekményt alaposan ki kell vizsgálni” – mondta.
“Támogatjuk a történtek tárgyilagos és pártatlan kivizsgálását és szigorú büntetés kiszabását követeljük az elkövetők számára.”
Szavai egybecsengenek a Rusal alapítójának, Oleg Deripaska orosz milliárdosnak a véleményével. Az oligarchát korábban Vlagyimir Putyin egyik legfőbb támogatójaként tartották számon, ám most ő is elítélően nyilatkozott a háborúról.
Egy Telegram-üzenetben fejtette ki a véleményét, amiben a harcokat „őrületnek” nevezte és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólított fel.
Zonneveld nyilatkozatában ugyan nem tért ki arra, hogy ki lehet a felelős az atrocitásokért, de úgy folytatta, hogy “az ilyen incidensek még traumatikusabbá teszik ezt a szörnyű tragédiát”.
“Mindannyian azt kívánjuk, hogy mielőbb véget érjen ez a testvérgyilkos konfliktus, amely életeket, családokat és egész városokat tesz tönkre. Azt akarjuk, hogy az ilyen bűncselekmények felelőseit megfelelően megbüntessék” – zárta a közleményt.
A Rusal fémipari vállalat egyike a világ legnagyobb cégeinek. Öt kontinensen vannak érdekeltségeik, 2019-ben a világ alumíniumtermelésének 6 százalékát adták. A nagy orosz vállalatok – és azok vezetői – jórészt hallgatnak az ukrajnai háborúról. A múlt hétvégén felbukkant, sokkoló buchai képsorok mégis meggyőzték a fémóriást, hogy felszólaljon a háború ellen. Oroszország változatlanul tagadja, hogy köze lenne az incidenshez és azt állítja, hogy a buchai atrocitások csak „színjáték” és egy “tervezett médiakampány” részét képezték, ám ezt semmilyen módon nem támasztották alá. Ezzel szemben ukrán és nyugati szakértők számtalan módon bizonyították, hogy a borzalmas gyilkosságokért a visszavonuló orosz csapatok tehetők felelőssé.
Bár most a Rusal a Moszkva által elkövetett szörnyűségekre hivatkozva tette meg nyilatkozatát, könnyen elképzelhető, hogy a valódi ok a Nyugat által meghozott, példátlanul kemény megszorító intézkedésekben keresendő.
A napokban fogadta el az Európai Unió az ötödik szankciócsomagot, az Egyesült Államok pedig teljesen betiltotta a fosszilis energiahordozók oroszországi importját. A már meghozott gazdasági intézkedésekkel együtt ezek a lépések valószínűleg már olyannyira mélyen érintik az orosz ipar főszereplőit, hogy nem sokáig tudnak már kitartani.
Forrás: hellomagyar.hu
[type] => post
[excerpt] => A multicég elnöke, Bernard Zonneveld közleményében kijelentette, hogy az orosz csapatok által március végéig, azaz egy hónapig megszállt városban történt atrocitásokról szóló legutóbbi jelentések sokkolták a társaságot.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1649532660
[modified] => 1649527534
)
[title] => A Rusal orosz fémipari vállalat elnöki nyilatkozatban követeli a buchai mészárlás kivizsgálását.
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=98037&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 98037
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 98041
[image] => Array
(
[id] => 98041
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152.png
[original_lng] => 760747
[original_w] => 580
[original_h] => 460
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152-300x238.png
[width] => 300
[height] => 238
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152.png
[width] => 580
[height] => 460
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152.png
[width] => 580
[height] => 460
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152.png
[width] => 580
[height] => 460
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152.png
[width] => 580
[height] => 460
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/04/4ac2daa5-42ff-4133-9037-869d98488152.png
[width] => 580
[height] => 460
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1649516734:4
[_thumbnail_id] => 98041
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 4847
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202768503001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 83882
[3] => 49
[4] => 33
[5] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Háború
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
[5] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 97267
[1] => 9193
[2] => 97266
)
[tags_name] => Array
(
[0] => elnöki nyilatkozat
[1] => kivizsgálás
[2] => Rusal orosz fémipari vállalat
)
)
[7] => Array
(
[id] => 64918
[content] =>

Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője.
„A vizsgálat második szakaszával kapcsolatos munkaterv olyan elemeket tartalmaz, melyek nem tartják tiszteletben a tudományt.”
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója július 15-én ismét felszólította Kínát, hogy biztosítson nagyobb fokú átláthatóságot a legelső koronavírus-fertőzöttekről szóló tájékoztatásokkal kapcsolatban. Közölte: a koronavírus eredetének feltárását célzó vizsgálat első szakasza – amelynek keretében nemzetközi szakértők látogattak a közép-kínai Vuhan városába, ahol az első eseteket feljegyezték – után ismét nemzetközi szakértőket kívánnak Kínába küldeni. Elismerte, hogy „nagy a nyomás” annak az elméletnek a kizárására, miszerint a vírus laboratóriumból szabadult el.
Ceng csütörtökön azonban ismételten elutasította ezt az elméletet, hangsúlyozva, hogy a Vuhanban működő laboratóriumban nincs olyan vírus, amely képes lenne közvetlenül átterjedni emberekre.
Miközben a vuhani laboratóriumot illető vádakat kínai részről határozottan elutasítják, Kínában mind hivatalos oldalról, mind pedig a sajtó részéről felmerültek vádak a marylandi Fort Detrick katonai bázis egyik laboratóriuma kapcsán. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján felszólította a WHO-t, hogy tartson vizsgálatot a laboratóriumban, miután öt nap alatt közel ötmillió kínai írt alá egy ezt követelő nyílt levelet. Csao ezzel egy időben felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be bizonyítékokat arról a Wall Street Journal című amerikai lap által amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva közölt jelentésről, mely szerint a Vuhani Virológiai Intézet egyes kutatói 2019 novemberében kórházi ellátásra szorultak. A szóvivő a jelentést bizonyítékok hiányában hazugságnak nevezte, amelynek célja Kína megbélyegzése.
A koronavírus eredetének vizsgálatára az év elején Kínába látogató nemzetközi misszió (tagjai között 17 nemzetközi és 17 kínai szakértővel) nem jutott konkrét következtetésre, csak egy lehetséges forgatókönyvet vázolt fel.
A legvalószínűbbnek azt tartották, hogy a vírus egy közvetítő faj révén terjedt át az emberre. A misszió akkor annak lehetőségét, hogy a vírus laboratóriumból szabadult el, „nagyon valószínűtlennek” vélte. A WHO főigazgatója mindazonáltal nem tartotta elég alaposnak a március közepén ismertetett eredményeket, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben.
Forrás: 888.hu
[type] => post
[excerpt] => Kína nem fogadja el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt, a koronavírus eredetvizsgálatának második szakaszára vonatkozó tervet – közölte keddi sajtótájékoztatóján Ceng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes veze...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1626954000
[modified] => 1626952948
)
[title] => Kína nem fogadja el a WHO tervét a vírus eredetének ismételt vizsgálatáról
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=64918&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64918
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 64919
[image] => Array
(
[id] => 64919
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b.jpeg
[original_lng] => 205612
[original_w] => 800
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b-300x180.jpeg
[width] => 300
[height] => 180
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b-768x461.jpeg
[width] => 768
[height] => 461
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b.jpeg
[width] => 800
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b.jpeg
[width] => 800
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b.jpeg
[width] => 800
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/873c963a-f927-4900-8ec9-ba0d2f11235b.jpeg
[width] => 800
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1626942149:4
[_thumbnail_id] => 64919
[_edit_last] => 4
[views_count] => 2932
[_oembed_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] =>
[_oembed_time_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] => 1626943210
[_oembed_6e02533a8319ebc5f47448b7ba7dba67] =>
[_oembed_time_6e02533a8319ebc5f47448b7ba7dba67] => 1642070083
[_oembed_51075bb3fd2f247425c45c4df267eb08] =>
[_oembed_time_51075bb3fd2f247425c45c4df267eb08] => 1642557722
[_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) February 5, 2022
[_oembed_time_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => 1644960836
[_oembed_ff07833531a95edf7f1d1bb28c1fc7ea] => They have already made the clones of the iPhone 14 cases, amazing how the Chinese are always one step ahead #apple #iphone14 #cases pic.twitter.com/O6XfCcGhvO
— Majin Bu (@MajinBuOfficial) July 14, 2022
[_oembed_time_ff07833531a95edf7f1d1bb28c1fc7ea] => 1660999390
[_oembed_d9736fbe2e44bd17b4b5b9194fe8dfc8] =>
[_oembed_time_d9736fbe2e44bd17b4b5b9194fe8dfc8] => 1660999390
[_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1663770353
[_oembed_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => 1668169605
[_oembed_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => 1668169606
[_oembed_c529cd795daf246e55c5e2721a834884] => China is expected to see daily Covid deaths peak at 36,000 a day over Lunar New Year, according to a fresh analysis https://t.co/l6XiArHFtL
— Bloomberg (@business) January 18, 2023
[_oembed_time_c529cd795daf246e55c5e2721a834884] => 1674805876
[_oembed_c0a8511452782af34c35cc12ebf5880a] => For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
— Bloomberg (@business) January 18, 2023
[_oembed_time_c0a8511452782af34c35cc12ebf5880a] => 1674805876
[_oembed_a829927a17c1c0f0456056d1f6ae12ef] =>
[_oembed_time_a829927a17c1c0f0456056d1f6ae12ef] => 1674805876
[_oembed_330c85d9d739b84361e8379c32b8a4f0] => China is considering placing limits on screen time for kids and teenagers https://t.co/rmAzMpdY0I pic.twitter.com/XNcxcnJagW
— CNN (@CNN) September 7, 2023
[_oembed_time_330c85d9d739b84361e8379c32b8a4f0] => 1694952502
[_oembed_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] =>
[_oembed_time_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] => 1729587786
[_oembed_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] =>
[_oembed_time_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => 1732533892
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1732533892
[_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] =>
[_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1732533892
[_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] =>
[_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1732533892
[_oembed_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => New mystery Chinese virus thought to 'already be in UK' with symptoms like Covidhttps://t.co/GMjN4wjyxn pic.twitter.com/adfAMa0E8Q
— OK! Magazine (@OK_Magazine) January 5, 2025
[_oembed_time_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => 1737368005
[_algolia_sync] => 1202737187001
[_oembed_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] =>
[_oembed_time_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] => 1752861163
[_oembed_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => {{unknown}}
[_oembed_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] =>
[_oembed_time_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] => 1763374931
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 4000
[2] => 41
[3] => 4383
[4] => 594
[5] => 49
[6] => 592
[7] => 598
[8] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Aktuális
[2] => Cikkek
[3] => COVID-19 HU
[4] => Egészség
[5] => Hírek
[6] => Társadalom
[7] => Tudomány
[8] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1127
[1] => 9193
[2] => 51499
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kína
[1] => kivizsgálás
[2] => koronavírus eredete
)
)
[8] => Array
(
[id] => 15721
[content] =>
Három miniszter utazott csütörtökön Kijevből a koronavírus-járvány által leginkább sújtott Csernyivci megyébe, hogy kiderítse, miért nem javul a helyzet az ukrán Vuhannak is nevezett régióban, ahol a fertőzöttek 20 %-a található – adta hírül a korrespondent.net hírportál.

Bukovinában Makszim Sztepanov egészségügyi, Arszen Avakov belügy- és Oleg
Nemcsinov kabinetminiszter vizsgálódik a nem csillapodó koronavírus-járvány
ügyében. A miniszterek inspekciójával kapcsolatban Sztepanov elmondta, „nagyon
fontos, hogy személyesen értékeljük a gócpontban a helyzetet, konzultáljunk a
helyi orvosokkal, egészségügyi dolgozókkal, és a saját szemünkkel lássuk, mi
történik, mire, milyen segítségre lenne még szükség.” Hozzátette, értékelni
akarja, miként folyik a megyében az egészségügyi reform második szakasza a
koronavírus-járvány tükrében. Ennek kapcsán jelezte, a kórházi ágyak terhelése
eléri az 50 %-ot, ezért a régióban nem enyhítik a karantén-korlátozásokat május
22-től.
Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, Csernyivci megyében enyhítés
helyett szigorítások lesznek: továbbra is tilos a nem élelmiszer üzletek
működése, a fogorvosi rendelők működése, a játszóterek, sportpályák látogatása,
szájmaszk nélküli tartózkodás nyilvános helyeken, tömegrendezvények tartása.
Jelezte, hogy a régióban hagyományos, átlagosan 500 fős esküvők megtartása csak
azután lesz lehetséges, hogy több napon át nem regisztrálnak új
koronavírus-fertőzést a térségben.
A Csernyivci Megyei Állami Közigazgatási Hivatal értékelése szerint a régió
még nincs túl a koronavírus-járvány csúcsán. A helyi illetékesek úgy vélik, a
megyében azért regisztrálják a legtöbb fertőzéses esetet, mert alaposan végzik
a tesztelést.
(vb/korrespondent.net)
[type] => post
[excerpt] => Három miniszter utazott csütörtökön Kijevből a koronavírus-járvány által leginkább sújtott Csernyivci megyébe, hogy kiderítse, miért nem javul a helyzet az ukrán Vuhannak is nevezett régióban, ahol a fertőzöttek 20 %-a található.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1590089447
[modified] => 1590089449
)
[title] => Három miniszter vizsgálódik Csernyivci megyében a nem javuló koronavírus-járványhelyzet miatt
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=15721&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 15721
[uk] => 15750
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 15723
[image] => Array
(
[id] => 15723
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk.jpeg
[original_lng] => 87630
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk-300x189.jpeg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/cserk.jpeg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1590090158:3
[views_count] => 8615
[_thumbnail_id] => 15723
[_edit_last] => 5
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_692addc36b55b5edbb67098d76eb40d6] =>
[_oembed_time_692addc36b55b5edbb67098d76eb40d6] => 1605218412
[_oembed_6dbef3d05f8cd5063cea872c95e6d211] =>
[_oembed_time_6dbef3d05f8cd5063cea872c95e6d211] => 1605218412
[_oembed_bb687436e4a31c45e4e57531bb7a7999] =>
[_oembed_time_bb687436e4a31c45e4e57531bb7a7999] => 1614445214
[_oembed_0eb951a03de73ce1c5f6688525a5d171] =>
[_oembed_time_0eb951a03de73ce1c5f6688525a5d171] => 1620626469
[_oembed_18df979cc7326819e5b81a5f44a0a2ea] =>
[_oembed_time_18df979cc7326819e5b81a5f44a0a2ea] => 1623972696
[_oembed_7b46135fb94aedd2a25caab0032841c4] =>
[_oembed_time_7b46135fb94aedd2a25caab0032841c4] => 1630198805
[_oembed_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] =>
[_oembed_time_430528bb205ae2e1e8f42ab7c1987237] => 1630198805
[_oembed_8bb07ef8081125da7621d254a2e5647e] =>
[_oembed_time_8bb07ef8081125da7621d254a2e5647e] => 1632205628
[_oembed_28899b9f26f7fb5d05f7956d2556dc35] =>
[_oembed_time_28899b9f26f7fb5d05f7956d2556dc35] => 1632205629
[_oembed_06f8ebc47d618e5d2d02fa14bfdaced3] =>
[_oembed_time_06f8ebc47d618e5d2d02fa14bfdaced3] => 1632205629
[_oembed_ecd7ae3c65b9cfc771ddedf98de4e373] =>
[_oembed_time_ecd7ae3c65b9cfc771ddedf98de4e373] => 1633020481
[_oembed_b045af03af00cf0c8ba683c92385e46b] =>
[_oembed_time_b045af03af00cf0c8ba683c92385e46b] => 1633995089
[_oembed_3aa6a08ee76c49acc683952500fdae73] =>
[_oembed_time_3aa6a08ee76c49acc683952500fdae73] => 1633995089
[_oembed_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] =>
[_oembed_time_a7b4a434d1fe67f94fed7b72173e9ebc] => 1639734256
[_oembed_501bdc29fd50c14c97e01e8d736bf570] =>
[_oembed_time_501bdc29fd50c14c97e01e8d736bf570] => 1641092434
[_oembed_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] =>
[_oembed_time_ac3df06bd956a74b2c8274b7b9bb38bd] => 1642533513
[_oembed_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] =>
[_oembed_time_bca18e11e071e794f000e11a2d36e16e] => 1643651393
[_oembed_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] =>
[_oembed_time_5e31d0699f9f60d9daa9e1b16d03a676] => 1645642519
[_oembed_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] =>
[_oembed_time_38136c955e75386109eb3d39962cac9b] => 1657818815
[_oembed_8db1938d031522e997906beddb469c84] => Back to the Oval.
Thanks to Doc for the good care, and to all of you for your support. pic.twitter.com/Cfzn1zAKJF
— President Biden (@POTUS) July 27, 2022
[_oembed_time_8db1938d031522e997906beddb469c84] => 1659615729
[_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1661263175
[_oembed_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] =>
[_oembed_time_f61fcafe2e8c6a336fe93ec785bcb926] => 1662317519
[_oembed_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] =>
[_oembed_time_cc9623b59665c49a624a604d7d5663f4] => 1664359715
[_oembed_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] =>
[_oembed_time_a6e36d65930d25978858799c42d4989e] => 1664990930
[_algolia_sync] => 831494281002
[_oembed_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] =>
[_oembed_time_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] => 1756816536
[_oembed_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] =>
[_oembed_time_a8d23c334c5fdb53142b97bc25357eb9] => 1758519146
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 4383
[3] => 49
[4] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => COVID-19 HU
[3] => Hírek
[4] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 4673
[1] => 9193
[2] => 1228
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csernyivci megye
[1] => kivizsgálás
[2] => koronavírus
)
)
[9] => Array
(
[id] => 15288
[content] =>

Kína támogatja a Covid-19 járvány megfékezésére tett globális intézkedések átfogó vizsgálatát, a tapasztalatok összegzését és a hiányosságok feltárását célzó, az Egészségügyi Világszervezet által vezetendő nemzetközi vizsgálatot, jelentette ki hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök.
Hszi szerint Kína mindvégig nyíltan, átláthatóan és felelősen járt el. Hozzátette, hogy a WHO-nak és az érintett országoknak a legmegfelelőbb időben átadták az információikat, ahogy a vírus genomját is amint lehetett, publikálták, továbbá megosztották a védekezéssel és a kezeléssel kapcsolatos tapasztalatokat.
„Amit tudtunk, megtettünk a rászoruló országok megsegítéséért. Amint rendelkezésre áll a vakcina, azt világszerte elérhetővé tesszük, hogy a fejlődő országok is hozzájussanak” – hangsúlyozta Kína első számú vezetője, aki bejelentette, kétmilliárd dollárral segítik a globális védekezést.
Kína korábban többször is elutasította, hogy független szervezetek vizsgálják a koronavírus terjedésének kezdeti, kínai szakaszát.
Forrás: index
[type] => post
[excerpt] => Kína támogatja a Covid-19 járvány megfékezésére tett globális intézkedések átfogó vizsgálatát, a tapasztalatok összegzését és a hiányosságok feltárását célzó, az Egészségügyi Világszervezet által vezetendő nemzetközi vizsgálatot, jelentette ki hét...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1589831925
[modified] => 1589831927
)
[title] => Kína belement, hogy a WHO kivizsgálja a járvány elleni védekezést
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=15288&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 15288
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 15289
[image] => Array
(
[id] => 15289
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who.jpg
[original_lng] => 29816
[original_w] => 480
[original_h] => 360
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/05/kina-who.jpg
[width] => 480
[height] => 360
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1589822249:4
[views_count] => 4011
[_thumbnail_id] => 15289
[_edit_last] => 4
[_oembed_fcf71e192eceec30e5331d3009491bad] => {{unknown}}
[_oembed_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] =>
[_oembed_time_fda5e043c4360d280f1ff1a0d4cdf9cd] => 1598317209
[_oembed_a9f2b0a807c2ac27436674b0fd671080] =>
[_oembed_time_a9f2b0a807c2ac27436674b0fd671080] => 1600410926
[_oembed_a13206d17cb09a061ee7d7c399659f75] =>
[_oembed_time_a13206d17cb09a061ee7d7c399659f75] => 1605162129
[_oembed_e62dc2cff691bf57091d0fb274db91f0] => China sends world's first 6G test satellite into orbit
The new technology is expected to be 100 times faster than 5Ghttps://t.co/triAGErJgE pic.twitter.com/kkYoszprSX
— BBC News (World) (@BBCWorld) November 7, 2020
[_oembed_time_e62dc2cff691bf57091d0fb274db91f0] => 1605612621
[_oembed_d017d5f9c5506941300d4dfa76be96b6] => A ptychoparioid trilobite Phantaspis auritus gen. et sp. nov. from the middle Cambrian (Miaolingian, Wuliuan) Mantou Formation, Longgang section, Shandong Province, North China. Scale bars 5 mm
Posted by Fossils HongKong on Tuesday, November 10, 2020
[_oembed_time_d017d5f9c5506941300d4dfa76be96b6] => 1608691505
[_oembed_ab9406c3e7d88210bd6e3430aa54b580] =>
[_oembed_time_ab9406c3e7d88210bd6e3430aa54b580] => 1610312978
[_oembed_96d3503d496b9b8f42e71b58b396a642] =>
[_oembed_time_96d3503d496b9b8f42e71b58b396a642] => 1614885157
[_oembed_6bc047537217b765cad7d5266c0b70ac] =>
[_oembed_time_6bc047537217b765cad7d5266c0b70ac] => 1621474154
[_oembed_20ce5ecb79e31c6e14d8a9c485b3cd67] =>
[_oembed_time_20ce5ecb79e31c6e14d8a9c485b3cd67] => 1622181548
[_oembed_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] =>
[_oembed_time_3a2c83e718d7382fb19c4ef4a674a7bb] => 1623902460
[_oembed_2fd277fe2ec8d034ce067e4fb2e34d23] =>
[_oembed_time_2fd277fe2ec8d034ce067e4fb2e34d23] => 1625318656
[_oembed_6e02533a8319ebc5f47448b7ba7dba67] =>
[_oembed_time_6e02533a8319ebc5f47448b7ba7dba67] => 1642037600
[_oembed_51075bb3fd2f247425c45c4df267eb08] =>
[_oembed_time_51075bb3fd2f247425c45c4df267eb08] => 1642487701
[_oembed_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => Pleased to meet with ?? Premier Li Keqiang. We discussed #COVID19 and the need for an aggressive effort on #VaccinEquity this year to vaccinate 70% of all populations. Solidarity is key to ensuring access and affordability of vaccines. pic.twitter.com/9aMgWR2j7R
— Tedros Adhanom Ghebreyesus (@DrTedros) February 5, 2022
[_oembed_time_f96e137dc777907e130b4cc8dd5e934b] => 1645257109
[_oembed_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] => Read the 2021 World Air Quality Report to find out if your local air quality meets the standards. Find out whose air quality got better and whose air got worse. #IQAIR #cleanairhttps://t.co/amEwnV9j5Q pic.twitter.com/j8rkTISvhn
— IQAir (@IQAir) March 22, 2022
[_oembed_time_1d6dffd7426655b2cb2473bfd0cdff12] => 1649572942
[_oembed_d9736fbe2e44bd17b4b5b9194fe8dfc8] =>
[_oembed_time_d9736fbe2e44bd17b4b5b9194fe8dfc8] => 1661496244
[_oembed_ff07833531a95edf7f1d1bb28c1fc7ea] => They have already made the clones of the iPhone 14 cases, amazing how the Chinese are always one step ahead #apple #iphone14 #cases pic.twitter.com/O6XfCcGhvO
— Majin Bu (@MajinBuOfficial) July 14, 2022
[_oembed_time_ff07833531a95edf7f1d1bb28c1fc7ea] => 1662905193
[_oembed_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => It's really massive mass testing if even the hippos are undergoing Covid19 tests (twice a week now, apparently). pic.twitter.com/WSxeQq8m7A
— Manya Koetse (@manyapan) May 8, 2022
[_oembed_time_3e719f6814a55cc8f8be1f6ca529cc8d] => 1663666963
[_oembed_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => LAUNCH! China's Long March 5B launches with the Mengtian science module to the Tiangong space station.
Overview:https://t.co/tL5PU0VIxV - by Adrian Beil (@BCCarCounters).
Chinese livestream:https://t.co/bJHPbD2C3f pic.twitter.com/LVAy7J9740
— Chris Bergin - NSF (@NASASpaceflight) October 31, 2022
[_oembed_time_a4da8dfc5662efc06b288312b3ba1bc9] => 1668110884
[_oembed_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => — Chinese Space Station (@CNSpaceStation) October 31, 2022
[_oembed_time_2993e271a830be25ff28208ce24e33e6] => 1668110884
[_oembed_c529cd795daf246e55c5e2721a834884] => China is expected to see daily Covid deaths peak at 36,000 a day over Lunar New Year, according to a fresh analysis https://t.co/l6XiArHFtL
— Bloomberg (@business) January 18, 2023
[_oembed_time_c529cd795daf246e55c5e2721a834884] => 1676310079
[_oembed_c0a8511452782af34c35cc12ebf5880a] => For 1.4 billion Chinese citizens that had the government dictate their movements since the pandemic began, the past six weeks have forced them to suddenly figure out how to survive on their own https://t.co/ERgSldpAME
— Bloomberg (@business) January 18, 2023
[_oembed_time_c0a8511452782af34c35cc12ebf5880a] => 1676310079
[_oembed_a829927a17c1c0f0456056d1f6ae12ef] =>
[_oembed_time_a829927a17c1c0f0456056d1f6ae12ef] => 1676310079
[_oembed_330c85d9d739b84361e8379c32b8a4f0] => China is considering placing limits on screen time for kids and teenagers https://t.co/rmAzMpdY0I pic.twitter.com/XNcxcnJagW
— CNN (@CNN) September 7, 2023
[_oembed_time_330c85d9d739b84361e8379c32b8a4f0] => 1695855983
[_oembed_efcdbcd2b2e9c84667755f0f676c564e] =>
[_oembed_time_efcdbcd2b2e9c84667755f0f676c564e] => 1716059117
[_oembed_7af7117ac26fb576b1f354b5fe0671f2] =>
[_oembed_time_7af7117ac26fb576b1f354b5fe0671f2] => 1719904862
[_oembed_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] =>
[_oembed_time_1bf36eacaed69f972d994b9d6af9ad79] => 1728718137
[_oembed_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] =>
[_oembed_time_f220625a18ec74e71917939f7a66881d] => 1732530078
[_oembed_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] =>
[_oembed_time_c559bf7eb89b1e09c09c39578407027e] => 1732530079
[_oembed_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] =>
[_oembed_time_5dde14e54030d8f24543ecf2bed240a5] => 1732530079
[_oembed_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] =>
[_oembed_time_76919c171b772271d8f64d1950c7579c] => 1732530079
[_oembed_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => New mystery Chinese virus thought to 'already be in UK' with symptoms like Covidhttps://t.co/GMjN4wjyxn pic.twitter.com/adfAMa0E8Q
— OK! Magazine (@OK_Magazine) January 5, 2025
[_oembed_time_215be7ef73f9530d658ddb89968bd90b] => 1736777460
[_algolia_sync] => 831493881002
[_oembed_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] =>
[_oembed_time_5e41591b41177bdf566cf7645fabbffd] => 1752155960
[_oembed_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 🌉World's longest cable-stayed #Jiangsu Changtai Yangtze River #Bridge opens, cutting #Changzhou-#Taixing travel from 80 to 20 mins. Features record caisson speed, 10,000t-m smart crane & mm-level precision. Boosts Yangtze Delta integration! #CCCC 🌊 pic.twitter.com/5j0613WH5J
— China Communications Construction (@CCCCLTDofficial) September 10, 2025
[_oembed_time_a3d61ca1e67e4c39c29b5ef1d3df36a5] => 1760265004
[_oembed_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] =>
[_oembed_time_c591412c7cb723a6e5da08bab0c880ee] => 1764113538
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4383
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => COVID-19 HU
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1127
[1] => 9193
[2] => 3619
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kína
[1] => kivizsgálás
[2] => WHO
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9193
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 9193
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
kivizsgálás (1 Oldal)