Array
(
[count_posts] => 3
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjg3MzM2MTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 238722
[content] =>
A magyar költészet napja évről évre lehetőséget kínál arra, hogy újra átéljük a líra varázsát, és tisztelettel emlékezzünk irodalmunk kiemelkedő alakjaira. Április 11-én ismét a versmondás került a középpontba Bátyúban, ahol a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében megrendezésre került a költészet napjához kapcsolódó hagyományos szavalóverseny. Az eseménynek ez alkalommal is a helyi líceum biztosított helyszínt.

A verseny apropóját a magyar költészet napja, valamint József Attila születésének 120. évfordulója adta. A rendezvényen 14 diák vett részt, akik Kárpátalja különböző régióiból – többek között Beregszászból, Viskről és Ungvárról – érkeztek, miután sikeresen szerepeltek a térségi elődöntőkön. A szavalóverseny egyúttal megyei döntő is volt.

A megnyitón a résztvevők egyperces csenddel emlékeztek meg a háború áldozatairól, majd felcsendült az ukrán és a magyar himnusz. A megjelenteket a házigazda iskola vezetője, Baraté Béla köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy a tanintézmény ismét közösségi térként szolgálhat egy ilyen tartalmas és értékteremtő alkalomhoz.

A rendezvényen köszöntőt mondott Jusztin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, aki kiemelte, hogy a költészetnek különleges szerepe van az emberi gondolatok, érzések és élmények közvetítésében. Rámutatott arra is, hogy a versek képesek összekötni a múltat és a jelent, miközben utat mutatnak a jövő felé.
A köszöntők során Kacsó Géza református lelkész is megszólalt, aki a bibliai szeretethimnusz alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a kimondott szavaknak akkor van valódi súlyuk, ha mögöttük belső tartalom és hiteles lelki töltet áll. Úgy véli, a hit, a remény és a szeretet olyan értékek, amelyek révén a szavak is életformáló erővel bírhatnak.

A nyitóbeszédek után a Bátyúi Líceum tanulói Az utca és a föld fia vagyok című zenés-irodalmi műsorral emlékeztek meg József Attila születésének 120. évfordulójáról. Az előadást, amely a költő életét és munkásságát mutatta be, Sütő Magdolna magyartanár állította össze, a diákok pedig válogatott versrészletek segítségével idézték meg a XX. századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakját.
A műsor után a verseny résztvevői két fordulóban bizonyíthatták felkészültségüket. Az első körben egy általuk választott magyar költő versét szavalták el. A színpadra lépők előadásai színes keresztmetszetét adták a magyar költészetnek: a klasszikus és a kortárs irodalom egyaránt megjelent a produkciókban. Elhangzottak többek között versek Bódás Jánostól, Petőfi Sándortól, József Attilától, Füzesi Magdától és Szabó T. Annától is.
A második fordulóban egy előre kijelölt költeményt kellett előadniuk. Az idei év kötelező verse József Attila Nem én kiáltok című műve volt. A zsűri tagjai elismert pedagógusok és irodalmi szakemberek voltak, akik a szavalatok értékelésénél figyelembe vették a szövegértést, a kiejtést, az előadásmódot, valamint az érzelmi azonosulást is. A verseny végén nemcsak a dobogós helyezetteket díjazták, hanem több különdíjat is kiosztottak.
A 2025-ös bátyúi költészet napi szavalóverseny legjobbjai lettek:
- helyezett: Demeter Hanna, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 10. osztályos tanulója. Felkészítő tanára: Tóth Jenő.
- helyezett: Kiss Levente, a Viski Kölcsey Ferenc Líceum 10. osztályos diákja, akit Szabó Gabriella készített fel.
- helyezett: Béres József, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének 11. osztályos tanulója, akit Kudlotyák Krisztina készített fel.
Motivációs díjban részesült Berki Klaudia, a Beregszászi Opre Roma Gimnázium 9. osztályos tanulója. Felkészítő tanára: Karkuska Katalin.
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete elnökének különdíját Barta Ádám kapta, aki a Nagydobronyi Református Líceum 11. osztályos tanulója. Felkészítője: Kiss Ágnes.
A Magyarország Beregszászi Konzulátusa által odaítélt különdíjakat négy diák nyerte el: Bedő Dániel (Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, 9. osztály, felkészítője: Kocsis Marianna), Fazekas Barbara (Nagydobronyi Református Líceum, 9. osztály, felkészítője: Kiss Ágnes), Kovács Ákos (Nagydobronyi Református Líceum, 10. osztály, felkészítője: Kiss Ágnes), Nyisztor Szebasztián (Viski Kölcsey Ferenc Líceum, 10. osztály, felkészítője: Dancs Éva).
A házigazda intézmény, a Bátyúi Líceum különdíját idén Sütő Karola, az iskola 11. osztályos tanulója érdemelte ki. Felkészítő tanára: Sütő Magdolna.
A rendezvény végén Séra Viktória, a Bátyúi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportügyi Osztályának vezetője mondott zárszót. Beszédében hangsúlyozta, hogy Kárpátalján mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége, majd arra bátorította a jelenlévőket, hogy ne féljenek kiállni a közösségért és hallatni a hangjukat, ha arra szükség van.
(KV/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => A magyar költészet napja évről évre lehetőséget kínál arra, hogy újra átéljük a líra varázsát, és tisztelettel emlékezzünk irodalmunk kiemelkedő alakjaira. Április 11-én ismét a versmondás került a középpontba Bátyúban, ahol a Kárpátaljai Magyar P...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1744566960
[modified] => 1744560458
)
[title] => Szavalóversennyel ünnepelték a költészet napját Bátyúban
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=238722&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 238722
[uk] => 238854
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 238731
[image] => Array
(
[id] => 238731
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677.jpg
[original_lng] => 541604
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/04/vlc-2025-04-13-10h36m31s677.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1744638772:2
[_thumbnail_id] => 238731
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2155
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a5e483bb22cd6060ae3c822e0f18561b] =>
[_oembed_time_a5e483bb22cd6060ae3c822e0f18561b] => 1744549647
[_oembed_1e9e2a0ee359fbb13cd7f8fd56eca0b5] =>
[_oembed_time_1e9e2a0ee359fbb13cd7f8fd56eca0b5] => 1744549647
[translation_required_done] => 1
[_oembed_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] =>
[_oembed_time_01d0592ab34f6f98f16e4daa25a2bb04] => 1744556167
[_oembed_492117542fd3bdc2f9d28475f039466b] => {{unknown}}
[_algolia_sync] => 1224260412001
[_oembed_23b990079cf513ae0af8ce83cd5f0f4d] =>
[_oembed_time_23b990079cf513ae0af8ce83cd5f0f4d] => 1745055078
[_oembed_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] =>
[_oembed_time_ecfb99888a0244b6a8498274b5203337] => 1745055078
[_oembed_d3e467b2ac76a1176e06fccf0229b646] =>
[_oembed_time_d3e467b2ac76a1176e06fccf0229b646] => 1746274971
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 600
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Oktatás
)
[tags] => Array
(
[0] => 27687
[1] => 873361
[2] => 191
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bátyú
[1] => Költészet napja
[2] => szavalóverseny
)
)
[1] => Array
(
[id] => 184208
[content] =>
Teljes napos programmal készült a beregszászi színház a költészet napjára.
[type] => post
[excerpt] => Teljes napos programmal készült a beregszászi színház a költészet napjára.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1713021900
[modified] => 1713021625
)
[title] => Aktuális (2024.04.13) (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=184208&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184208
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 184209
[image] => Array
(
[id] => 184209
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13.jpg
[original_lng] => 108876
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-13.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1713010825:14
[_oembed_1f1c3a092720daf910f0e1131b6bce0a] =>
[_oembed_time_1f1c3a092720daf910f0e1131b6bce0a] => 1713010580
[_thumbnail_id] => 184209
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1976
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_a97bfe092cfd6947c64d7486ecc2f204] =>
[_oembed_time_a97bfe092cfd6947c64d7486ecc2f204] => 1713011106
[_oembed_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] =>
[_oembed_time_0536111e087861d0408014d3920ffaa3] => 1713011106
[_oembed_b143f0c3ccc79c00c53ed5ad3e20bd0f] =>
[_oembed_time_b143f0c3ccc79c00c53ed5ad3e20bd0f] => 1713011106
[_oembed_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] =>
[_oembed_time_afb2cd56ad019bdfef0e008015b8cd57] => 1713011106
[_oembed_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] =>
[_oembed_time_44800fdb7ea6a677cef1a7657498f45e] => 1713011107
[_oembed_c4841b269e8a02320ac160d7156d3de7] =>
[_oembed_time_c4841b269e8a02320ac160d7156d3de7] => 1713011107
[_oembed_d0e82bd7287919eff83f29bffc7aacb1] =>
[_oembed_time_d0e82bd7287919eff83f29bffc7aacb1] => 1713011107
[_oembed_7ba34baae46fcc287d3ca2890673de0c] =>
[_oembed_time_7ba34baae46fcc287d3ca2890673de0c] => 1714380630
[_oembed_61d4c87844a259bcf4d9d928c0b7d416] =>
[_oembed_time_61d4c87844a259bcf4d9d928c0b7d416] => 1714380631
[_oembed_ebd745c3f443954dc7ab32c86a8cac40] =>
[_oembed_time_ebd745c3f443954dc7ab32c86a8cac40] => 1714380631
[_oembed_c45da865cef3ad6e2906edc16fcca2eb] =>
[_oembed_time_c45da865cef3ad6e2906edc16fcca2eb] => 1714626874
[_oembed_7750004d593913d10262e44b85c8ffbd] =>
[_oembed_time_7750004d593913d10262e44b85c8ffbd] => 1716845554
[_oembed_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] =>
[_oembed_time_a0ecbe4872e112c727c26109326c432a] => 1718301720
[_oembed_492117542fd3bdc2f9d28475f039466b] => {{unknown}}
[_oembed_227a1e9eb4abcbe600c59e265c0a4992] => {{unknown}}
[_oembed_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] =>
[_oembed_time_e7847f0e7fdfb9817a369f98dc4fa0ef] => 1719678563
[_oembed_e55d24ce5dc563f4b180ea6321277a01] =>
[_oembed_time_e55d24ce5dc563f4b180ea6321277a01] => 1719678563
[_oembed_87033b38e392c3c86e8a24454b43232c] =>
[_oembed_time_87033b38e392c3c86e8a24454b43232c] => 1719678563
[_oembed_3c53a4e78af896406273f167afab286e] =>
[_oembed_time_3c53a4e78af896406273f167afab286e] => 1719678563
[_oembed_8a5efbb0df6c4db8073141fb157803a6] =>
[_oembed_time_8a5efbb0df6c4db8073141fb157803a6] => 1719678563
[_oembed_bb2d8d311ef40b8a7dc53b097820ff21] =>
[_oembed_time_bb2d8d311ef40b8a7dc53b097820ff21] => 1719678563
[_oembed_7ae7672a314e6a9d969889de462d89d4] =>
[_oembed_time_7ae7672a314e6a9d969889de462d89d4] => 1721577161
[_oembed_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] =>
[_oembed_time_747aa56852cc8cdb418f700b030a6093] => 1724656748
[_oembed_321aca721159a31baa3dc42442f7cda1] =>
[_oembed_time_321aca721159a31baa3dc42442f7cda1] => 1728023556
[_oembed_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] =>
[_oembed_time_c594fa95feb1a47e884f48fb36aa4b80] => 1728207860
[_oembed_d04017fbb580536d9580207f8dcbae9f] =>
[_oembed_time_d04017fbb580536d9580207f8dcbae9f] => 1728974569
[_oembed_abe63580a44e41c76673407286caef7a] =>
[_oembed_time_abe63580a44e41c76673407286caef7a] => 1729607851
[_oembed_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] =>
[_oembed_time_c39dd3201087620b9cd4a0cff07c1bc0] => 1729607851
[_oembed_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] =>
[_oembed_time_f114bd0e0a1d4c86856b7aafc915c863] => 1729607851
[_oembed_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] =>
[_oembed_time_a975dcfa6bc929274b1dfa31aba917b1] => 1730483047
[_oembed_44379d8f54b80e26e04496316982d924] =>
[_oembed_time_44379d8f54b80e26e04496316982d924] => 1731585430
[_oembed_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] =>
[_oembed_time_324b4b7a3c0e1ceec7ffbc42c0acf819] => 1733296655
[_oembed_a894bf232a6f320dfa28b690c1a524c9] =>
[_oembed_time_a894bf232a6f320dfa28b690c1a524c9] => 1733296655
[_oembed_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] =>
[_oembed_time_67ae2578394b4de5822039dcc5d5de59] => 1733651348
[_oembed_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] =>
[_oembed_time_add00a7d0b946fe99856d5229f59d3b3] => 1733651348
[_oembed_2c1d837a80449233c43edff47873f9da] =>
[_oembed_time_2c1d837a80449233c43edff47873f9da] => 1735387655
[_oembed_cc22659807c72285a70a359448cda201] =>
[_oembed_time_cc22659807c72285a70a359448cda201] => 1735387655
[_oembed_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] =>
[_oembed_time_d59b95826d471e5cac5aeb2df8a233a9] => 1735387655
[_oembed_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] =>
[_oembed_time_c57aeba702e41971564bd9b8254b579a] => 1735387655
[_oembed_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] =>
[_oembed_time_76d391824d6805e885aa93b7d8766016] => 1736871011
[_oembed_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] =>
[_oembed_time_31cf699fb957f443c35f7e7bfe728b06] => 1736871011
[_oembed_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] =>
[_oembed_time_9e89b2d7d3d21d09ec0086181a88be4e] => 1738439461
[_oembed_12d6c9af4f6050d8f3e4d80b41e79946] =>
[_oembed_time_12d6c9af4f6050d8f3e4d80b41e79946] => 1740383670
[_oembed_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] =>
[_oembed_time_32b0cd0f3ca7877118a3ab9664eccb67] => 1740383670
[_algolia_sync] => 831880834002
[_oembed_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] =>
[_oembed_time_17fba1912d5a4f0d86bb5e0669d2bd5a] => 1744723490
[_oembed_699b6e3e65de512af416391906c19b79] =>
[_oembed_time_699b6e3e65de512af416391906c19b79] => 1747541038
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1751657827
[_oembed_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] =>
[_oembed_time_cc188e14d1b7c996cc0a43b73fd2ef44] => 1751657827
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1751657827
[_oembed_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] =>
[_oembed_time_ff457d2ac8e7df64e7ed190b8b155cf8] => 1751657827
[_oembed_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] =>
[_oembed_time_0f3e265e5e8c858c9a6d33ab26403744] => 1752516610
[_oembed_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] =>
[_oembed_time_062c7af735f172da3ba7921c64d9d39e] => 1753600814
[_oembed_342e66430f774ba176681431d2997ce5] =>
[_oembed_time_342e66430f774ba176681431d2997ce5] => 1757414987
[_oembed_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] =>
[_oembed_time_1be8a8124552e4c7d2f15a7eb495b362] => 1757603996
[_oembed_3a3ca4fbf85ea3126f11bc314bd53152] =>
[_oembed_time_3a3ca4fbf85ea3126f11bc314bd53152] => 1759048799
[_oembed_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] =>
[_oembed_time_a9887f052e109b3fb9d8954259379c86] => 1759230373
[_oembed_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] =>
[_oembed_time_41939ad7d04f11d69832fab36e63e5ce] => 1759651701
[_oembed_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] =>
[_oembed_time_cdddd559692e14f58faa467b9636527c] => 1759651701
[_oembed_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] =>
[_oembed_time_07579f0e874ea3ee82217869ab22b58f] => 1759651701
[_oembed_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] =>
[_oembed_time_4d46fd84e2ed50a3bffa7611f616886d] => 1761136524
[_oembed_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] =>
[_oembed_time_273c0c58d416a2781e6c9e67936e140b] => 1761209186
[_oembed_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] =>
[_oembed_time_a9ba9fa7a5b68b121e66d4bd0eb9b945] => 1761233451
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762361443
[_oembed_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] =>
[_oembed_time_7fcf02f0bc11b1bcce64e7b515d4d7a9] => 1762597664
[_oembed_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] =>
[_oembed_time_965c84cd244baed7c3555db4df8ab22e] => 1762597664
[_oembed_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] =>
[_oembed_time_54843c9cbc815bb9e6adcc4368462f6b] => 1762597664
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764632467
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 2164
[1] => 873361
[2] => 522106
[3] => 883592
[4] => 883604
[5] => 37149
[6] => 505648
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház
[1] => Költészet napja
[2] => megbízott igazgató
[3] => Meister Éva
[4] => rendező
[5] => Sin Edina
[6] => színművész
)
)
[2] => Array
(
[id] => 183915
[content] =>
Költészet napja Csapon
[type] => post
[excerpt] => Költészet napja Csapon
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1712861580
[modified] => 1712859340
)
[title] => Aktuális (2024.04.11) (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=183915&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 183915
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 183916
[image] => Array
(
[id] => 183916
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3.jpg
[original_lng] => 102862
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/04/maxresdefault-3-3.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1712848540:16
[_oembed_a97bfe092cfd6947c64d7486ecc2f204] =>
[_oembed_time_a97bfe092cfd6947c64d7486ecc2f204] => 1712848230
[_thumbnail_id] => 183916
[_edit_last] => 16
[views_count] => 1713
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_da742e9cbae52b27b5bc3d9ecd8185f8] =>
[_oembed_time_da742e9cbae52b27b5bc3d9ecd8185f8] => 1712850786
[_oembed_022a2e073db10a11e60f79af8e2192cc] =>
[_oembed_time_022a2e073db10a11e60f79af8e2192cc] => 1712850786
[_oembed_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] =>
[_oembed_time_bb380bdc5fc06ed7c4d3b2267a6cc1be] => 1712850786
[_oembed_03f4bfe6d2d51fed036fc5770aa589d0] =>
[_oembed_time_03f4bfe6d2d51fed036fc5770aa589d0] => 1712850786
[_oembed_ce63074cbee6dc15677005f9136c2dab] =>
[_oembed_time_ce63074cbee6dc15677005f9136c2dab] => 1712850786
[_oembed_adf46c3f057dfd40c8ac322f84116bfc] =>
[_oembed_time_adf46c3f057dfd40c8ac322f84116bfc] => 1712850786
[_oembed_1f1c3a092720daf910f0e1131b6bce0a] =>
[_oembed_time_1f1c3a092720daf910f0e1131b6bce0a] => 1713278454
[_oembed_1993641205824e3fbbd9e602fc5dad1b] =>
[_oembed_time_1993641205824e3fbbd9e602fc5dad1b] => 1717713842
[_oembed_227a1e9eb4abcbe600c59e265c0a4992] => {{unknown}}
[_oembed_0ec40515725dab48dde7721e26156216] =>
[_oembed_time_0ec40515725dab48dde7721e26156216] => 1719845623
[_oembed_492117542fd3bdc2f9d28475f039466b] => {{unknown}}
[_oembed_ddc65b3e5808948c15fc06c4db5134b4] => {{unknown}}
[_oembed_f1cb7594906d0dd247c9dc06f6e48570] => {{unknown}}
[_oembed_16788276cf2a4553c73c14446beb86ee] => {{unknown}}
[_oembed_5714314759d3d600674a9269a6635053] =>
[_oembed_time_5714314759d3d600674a9269a6635053] => 1722169184
[_oembed_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] =>
[_oembed_time_352fa952f4eb1568531f67e4b77df1e4] => 1722325742
[_oembed_3fd4c4a4b1a391f44a25293e6d0b384e] =>
[_oembed_time_3fd4c4a4b1a391f44a25293e6d0b384e] => 1724586839
[_oembed_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] =>
[_oembed_time_7cb1cf5a495ae36ac358545799036294] => 1725117026
[_oembed_2d7ae662d9a35b6e78cfa94882c8c7ea] =>
[_oembed_time_2d7ae662d9a35b6e78cfa94882c8c7ea] => 1730465192
[_oembed_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] =>
[_oembed_time_afbb0cebf3af592f63f8469760677b0e] => 1730578646
[_oembed_54ac44c7a2d7987c2321112ec27d13c6] =>
[_oembed_time_54ac44c7a2d7987c2321112ec27d13c6] => 1734956492
[_oembed_31ac32a52e5387c33c7f82a289a5a14a] =>
[_oembed_time_31ac32a52e5387c33c7f82a289a5a14a] => 1734956492
[_oembed_209e32838177e6b123f543945d9a95dd] =>
[_oembed_time_209e32838177e6b123f543945d9a95dd] => 1734956492
[_oembed_57e5b2494d41b8ddc0bbe61d6c4c3ad7] =>
[_oembed_time_57e5b2494d41b8ddc0bbe61d6c4c3ad7] => 1735891449
[_oembed_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] =>
[_oembed_time_4b353fb03bda30f3b46069bd84318b32] => 1735891449
[_oembed_cbeb60f98060adfc756e2eefb712b7e2] =>
[_oembed_time_cbeb60f98060adfc756e2eefb712b7e2] => 1736497344
[_oembed_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] =>
[_oembed_time_caa3fc168cc057d6d92c22c3eaa48ac5] => 1737570700
[_oembed_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] =>
[_oembed_time_20e0c50ec60afcf916c27efb62f8b1e7] => 1742984410
[_algolia_sync] => 831880772002
[_oembed_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] =>
[_oembed_time_9c0fd00dd5c285d9d61eae9beac2315e] => 1744723478
[_oembed_799e53845a742ea47898c72873956a24] =>
[_oembed_time_799e53845a742ea47898c72873956a24] => 1744723478
[_oembed_699b6e3e65de512af416391906c19b79] =>
[_oembed_time_699b6e3e65de512af416391906c19b79] => 1747382042
[_oembed_f29570c14e47ebbbce18e74a56644b25] =>
[_oembed_time_f29570c14e47ebbbce18e74a56644b25] => 1749623455
[_oembed_c3b4f69e4d4956a52ebb2ea37c2c6ee1] =>
[_oembed_time_c3b4f69e4d4956a52ebb2ea37c2c6ee1] => 1750420215
[_oembed_e3293ed24a8812a6b042b747dad0f74f] =>
[_oembed_time_e3293ed24a8812a6b042b747dad0f74f] => 1750420215
[_oembed_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] =>
[_oembed_time_0300b312841f26a3ad333c712b54fd50] => 1757427524
[_oembed_e6694eb26da6c94c239e06c483dcfe61] =>
[_oembed_time_e6694eb26da6c94c239e06c483dcfe61] => 1757427524
[_oembed_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] =>
[_oembed_time_ba76e933efd554b9842b8c52bc25ccc1] => 1757427547
[_oembed_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] =>
[_oembed_time_186d1ccda1ffd578225fc128517a6359] => 1762091533
[_oembed_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] =>
[_oembed_time_9811b8b9e1aadcbfabafa32131cd899d] => 1764690024
[_oembed_8d90c53fa5b2245ac46b644b5f57f15a] =>
[_oembed_time_8d90c53fa5b2245ac46b644b5f57f15a] => 1764690025
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 600
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Oktatás
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 873373
[1] => 624
[2] => 873386
[3] => 873361
[4] => 400365
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Béres Katalin
[1] => Csap
[2] => Csapi 2. sz. Széchenyi István Líceum
[3] => Költészet napja
[4] => Maha László
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 873361
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 873361
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Költészet napja (1 Oldal)