Gyarapodás a legnehezebb körülmények között. Kimondani is rossz, de már ötödik éve tart Ukrajnában az a háború, ami miatt a kárpátaljai magyarság élete is oly mértékben változott meg, amilyenre a második világháború óta nem volt példa. Energiaválság, gazdasági válság, katonai mozgósítás, határzár a férfiaknak, családok ketté szakítottsága, és sorolhatnánk. Azonban Kárpátalján az élet élni akar, és a közösség, ha egyelőre máshogy nem is, de a kulturális életben képes a gyarapodásra is.
Visszatérni látszik a normális élet Kijevbe azzal párhuzamosan, hogy a harcok Ukrajna más részeire összpontosulnak – írja a Deutsche Welle. A bárok és kávézók nyitva vannak, a városnéző túrák pedig ismét népszerűek – elsősorban a belföldi turisták körében. A külföldi vendégekre még várni kell.
Kijev utcáit ismét élettel töltik meg a járókelők, a járművek áramlását pedig forgalmi dugók lassítják egyszer-egyszer. A Deutsche Welle beszámolója szerint, ha az időnkénti légiriadók, a homokzsákok és a közigazgatási épületek melletti barikádok nem árulnák el, hogy Ukrajna háborúban áll, akár azt is lehetne gondolni, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. A hétköznapi élet szinte zavartalanul zajlik a fővárosban, Kijevben, ahol a helyiek gyakran látogatják a közparkokat, sétálnak a sugárutakon vagy pihennek a kávézókban.
Hazatérés Kijevbe
2022. április 4-én indultam el Kijevből Lengyelországba. Akkor rengeteg ellenőrző pont volt a városban, minden megállónál fel kellett mutatni az iratainkat, kevés üzlet volt nyitva, és szinte lehetetlen volt nyitott kávézót találni – eleveníti fel a közelmúlt eseményeit a DW-nek Xenia Fedorova, aki tíz évig dolgozott egy nagy televíziós csatornánál, most pedig szinkronszínészként tevékenykedik. Nemrég tért vissza szülővárosába, Kijevbe, és azt mondja, a dolgok szinte olyanok, mint a háború előtti időkben: a bevásárlóközpontok, éttermek és mozik nyitva vannak, az utcák pedig zsúfolva emberekkel.
Amikor Kijev főutcáján – ahol bárok, éttermek és üzletek sorakoznak – megszólal a légiriadó szirénája, az emberek többsége nyugodtan reagál. Néhányan tovább sétálnak, míg mások a metróállomás felé veszik az irányt, hogy menedéket keressenek.
Visszatértek a belföldi turisták
Míg a külföldi turisták a háború kezdete óta érthető okokból jellemzően elkerülik Kijevet, a belföldi látogatók tömegesen jelentek meg újra. Sok ukrán szeretne visszatérni a normális élethez (amennyire csak lehetséges), és ez számukra azt is jelenti, hogy rövid kirándulásokra és városnéző túrákra indulnak.
A szervezett kijevi séták iránt nagy az érdeklődés, bár a még mindig tartó háború miatt jó pár jelentkező azokat az útvonalakat részesíti előnyben, amelyek az óvóhelyekhez is közel esnek.
A városi túrák már majdnem visszatértek a normális kerékvágásba. Gyakran vannak akár 20 fős csoportjaim is, és a speciális tematikus túrák még nagyobb tömegeket vonzanak – állítja egy kijevi idegenvezető. Azt mondja, sok belföldi turista most már eléggé biztonságban érzi magát ahhoz, hogy meglátogassa a várost, és részt vegyen a sétákon.
Sok ukrán szeretne visszatérni a normális élethez, és ez számukra azt is jelenti, hogy rövid kirándulásokra és városnéző túrákra indulnak.
Menekültek is csatlakoznak a túráimhoz, legalább három sétámhoz csatlakoztak harkivi lakosok is – árulja el.
Sok utazási iroda és idegenvezető bevételeinek egy részét jótékonysági célokra ajánlja fel. Mások különleges kedvezményeket biztosítanak a fegyveres erők tagjainak, családoknak és gyerekeknek.
Újraéled a kijevi kulturális élet
Számos kulturális intézmény nyitott ki újra Kijevben. Ismét el lehet tölteni egy estét a Nemzeti Akadémiai Színházban (Leszja Ukrajinka Színház) vagy az operában, de a múzeumok is látogathatók. Az ukránok nemzeti múzeumában például létrehoztak egy ideiglenes kiállítást a kijevi csatának és hőseinek, de egyelőre csak legfeljebb 20 fős csoportoknak tudnak belépést engedélyezni.
Légiriadó esetére bombabiztos bunkerünk is van – mondja a múzeum vezető kutatója.
A legtöbb külföldi turista még mindig kerüli Kijevet, és az ukrán idegenforgalmi ágazatban dolgozók nem is számítanak arra, hogy a külföldi vendégek egyhamar visszatérnek. Ehhez nemcsak a harci cselekmények befejezésére volna szükség, de a hadiállapot feloldására is – az ukrán légtér újbóli megnyitásáról nem is beszélve.
VIDEO: McDonald's re-opens a restaurant in Ukraine for the first time since Russia's invasion.
The highly-anticipated relaunch has been seen by many Ukrainians as a symbolic show of support, with the chain remaining shuttered in Russia pic.twitter.com/gUE7IJi2aI
Like millions of Ukrainians, our @USEmbassyKyiv team is once again taking shelter as Russia continues its callous and barbaric missile strikes on the people of Ukraine in an effort to leave the country cold and dark as we approach winter.
#Kyiv. Another high-rise residential building restored after #russian attack. ?? will never give up. We will spare no efforts to stop ?? aggression and not allow it to spread further. The more weapons we get, the more lives will be saved, the sooner justice will be served. pic.twitter.com/DydAPIH2eC
What I wanted to ask was how he was really coping… I got so much more. The programme is coming soon. Thank you @ZelenskyyUa for your hospitality in such a difficult time. Stay Strong. pic.twitter.com/OTxMKXaUeF
The Ukrainian Ministry of Culture promised to install the Ukrainian coat of arms instead of the Soviet one by the Day of Independence of Ukraine, which is celebrated on August 24. pic.twitter.com/fVa1ClxEfl
The replacement of the Soviet coat of arms with the Ukrainian one on Mother Motherland monument has begun. ?Yan Dobronosov/Telegraf pic.twitter.com/si5adm95Ra
Today is World Cancer Day. I visited Ukraine’s National Cancer Institute to support our young patients, their parents, and everyone fighting this terrible disease. They are all very strong, with a strong belief in our defenders and Ukraine.
In a surreal twist that feels part Jackass, part propaganda, Afghanistan has released a bizarre tourism video targeting American travelers — complete with mock hostage scenes, gun-toting yoga, and grinning “tourists” handling U.S.-military rifles. The 50-second clip, created by… pic.twitter.com/KHAxw5GenT
— Afghanistan Times (@AfghanistanTime) July 12, 2025
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…