Ukrajnában a Legfelső Bíróság úgy döntött, hogy az állampolgárok nem fellebbezhetnek a bíróságon a területi toborzási és szociális támogatási központok katonai behívók ellen – számolt be pénteken az rbc.ua hírportál a Legfelső Bíróság részeként működő Semmítőszéki Közigazgatási Bíróság határozatára hivatkozva.
A semmítőszéki határozat leszögezi, hogy a katonai behívó a Semmítőszéki Közigazgatási Bíróság értelmezésében hatósági határozat vagy intézkedés nem hatósági szubjektum döntése vagy intézkedése, hanem csupán a hadköteles személy értesítésének eszköze, hogy a megjelölt időpontban megérkezzen a területi toborzóközpontba.
A taláros testület kiegészítésül jelezte, hogy a katonai behívó nem jelenti azt, hogy az érintettnek kötelező lesz katonai szolgálati szerződést kötni. A határozat hangsúlyozta, hogy a hadkötelesnek a területi toborzóközpontban való megjelenési kötelezettségét az idézés nyomán nem a katonai behívó, hanem Ukrajna hadkötelezettségről és katonai szolgálatról szóló törvénye írja elő.
Mostantól Ukrajnában minden bíróság figyelembe fogja venni a Legfelsőbb Bíróság határozatát, ezért nincs értelme, hogy az állampolgárok bíróságon támadják meg a katonai behívót.
Important news from @Meta — changes in platform’s policies. Azov regiment no longer meets designation as dangerous organization. Means a lot for every Ukrainian. New approach enters the force gradually. Big contribution @nickclegg & his team in sharing truthful content about war.
From today, 1st August, Ninja Swords are officially banned across England and Wales. The final part of "Ronan’s Law" makes it illegal to sell, own or transport these dangerous weapons.
A Legfelsőbb Bíróság az Egyesült Királyságnak adott igazat abban a perben, amiben egy aktivista kérte, hogy számára gendersemleges útlevelet állítsanak ki. Az ügy Strasbourgban folytatódhat tovább.
Hiába perelte be az államot egy magát „nem binárisnak” valló személy az Egyesült Királyságban amiatt, mert az állam csak a férfi és a női nemet ismeri el az útleveleket, a panaszos a Legfelsőbb Bíróságon is kosarat kapott. Az alig 30 éves aktivista, Christie Elan-Cane azért perelte be az államot, mert az Egyesült Királyság nem kíván gendersemleges útleveleket kiállítani azoknak, akik magukat se a férfiak, sem pedig a nők közé sem sorolják.
A Human Rights Watch támogatásával pereskedő Elan-Cane érvelése szerint az Egyesült Királyságban az útlevelek kiállítására vonatkozó eljárás a férfi-nő különbségtétel miatt „alapvetően diszkriminatív”, éppen ezért az Emberi Jogok Európai Egyezményébe is ütközik.
A „jogos identitás” (legitimate identity) Elan-Cane szerint alapvető emberi jog. „Elfogadhatatlan, hogy az állam egy számára helytelen gender hirdetésére kötelezzen az útlevél kiállításához olyasvalakit, aki magát sem férfiként, sem pedig nőként nem határozza meg.” Az aktivista szerint ez olyan, mintha valakitől ázsiaiként követelnék meg azt, hogy magát „fehérként” vagy „feketeként” határozza meg.
Elan-Cane azt követelte az államtól, hogy az útlevelén X-szel jelezhesse azt, hogy egyik nemmel sem azonosítja magát. Megjegyzendő, hogy az Amerikai Egyesült Államokban idén októberben állították ki az első olyan útlevelet, amelyen a nem mellett „X” szerepelt. Emellett Argentínában, Ausztráliában, Kanadában, Dániában, Indiában, Máltán, Nepálban, Hollandiában, Új-Zélandon és Pakisztánban is adnak ki gendersemleges útlevelet.
Ennek ellenére az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága elutasította ezt. A testület arra hivatkozott, hogy különösen az egységes adminisztrációs gyakorlat fenntartása melletti érdekek felülmúlják azon az érvek súlyát, amelyek Elan-Cane indítványa mellett szólnak.
Elan-Cane biztosította a közvéleményt arról, hogy az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folytatódik.
Hoy junto al Presidente @alferdez y @wadodecorrido entregamos los primeros 3 DNI no binarios a Valentine, Gerónimo Carolina y Shanik Lucián.
Ampliar y reconocer derechos es parte de nuestra identidad como proyecto político. No nos vamos a cansar de decirlo y hacerlo realidad. pic.twitter.com/cBiAbSKd4o
Ukrainian recruits are participating in a 5 week UK-led training programme to prepare them to defend their homeland and to become a survivable and lethal force.
This video shows Ukrainian soldiers being trained to use AS90 self-propelled guns in the U.K. The training by the British Ministry of Defense takes place across the North West, South West and South East of the U.K.
30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
30,000 Ukrainian recruits have now been trained on Op Interflex.
Defence Secretary @GrantShapps pays tribute to all those involved in the UK-led training programme, which delivered the promised target ahead of schedule.
A Legfelső Bíróság döntése értelmében az iskolák törvényesen tiltják el az óralátogatástól a kötelező naptári védőoltásokkal nem rendelkező tanulókat – adta hírül az rbc.ua hírportál kedden a taláros testület sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint a Legfelső Bíróság változatlanul hagyta a kerületi és a fellebbviteli bíróságok döntését, amely elutasította az arra vonatkozó kereset jóváhagyását, hogy nyilvánítsák érvénytelennek azt a líceumigazgatói rendeletet, amely eltiltja a tanórák látogatásától azokat a gyermekeket, akik nem kapták meg a kötelező naptári védőoltásokat.
A Legfelső Bíróság határozata értelmében az oktatási törvény 53. cikkelyének megfelelően a tanulóknak joguk van a biztonságos és nem károkozó oktatási körülményekre, eltartásra és munkára, valamint kötelesek felelősségteljesen és gondosan óvni a saját és a környezetükben élők, valamint a környezet egészségét. A taláros testület arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény feljogosítja a szülőket arra, hogy visszautasítsák gyermekeik kötelező védőoltását. Azonban a Legfelső Bíróság által vizsgált ügyben az egyéni jog a védőoltás elutasítására „szembe kerül a társadalom, a többi szülő és azok gyermekei általános jogával”.
A bíróság döntése szerint a felperes gyermekének joga az iskolai oktatási intézményben ideiglenes korlátozás alá esik a közérdek nevében. Ráadásul a tanintézet látogatásától a védőoltások hiánya miatt eltiltott gyermeknek nem sérül az iskolai oktatáshoz való joga, mert léteznek alternatív oktatási lehetőségek a tanulás folytatására, a többi között tanintézetben is – olvasható a bírósági határozatban.