Az állam lehetőséget nyit a stratégiai vállalatok számára, hogy légvédelmi csoportokat alakítsanak és részt vegyenek az állami légvédelmi rendszerben – közölte az MTI, Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter szerdai bejelentése alapján.
A stratégiai vállalatok a katonai parancsnokság irányítása alatt vehetnek részt az állami légvédelmi rendszerben. Először nyílik meg számukra ez a lehetőség, és az állam támogatja erőfeszítéseiket. A fegyveres erők főparancsnokának határozata értelmében a kormány kísérleti szabályozást fogadott el, amely lehetővé teszi a vállalatok bevonását a légvédelmi csoportok kialakításába – írta a tárcavezető a Telegramon.
Szavai szerint a projekthez csatlakozhatnak az elsődleges jelentőségű infrastruktúra üzemeltetői, vagyis az energia-, a távközlési, a közlekedési, a vízellátási és más stratégiai ágazatokban működő vállalatok. A részvétel nyitott azon cégek számára is, amelyek rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal és megfelelnek a biztonsági követelményeknek – tette hozzá Smihal.
„A légvédelmi csoportok kizárólag a katonai parancsnokság utasításai szerint, a légierő egységes irányítási rendszerén belül működhetnek. A vállalatok a légvédelmi eszközöket a katonai parancsnokság döntése alapján vagy a védelmi minisztérium által jóváhagyott beszerzési eljárások révén szerezhetik be. A légvédelmi csoportokba bevonhatók a vállalatok megbízható munkatársai, különösen azok, akik átestek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ellenőrzésén” – fejtette ki a miniszter.
Smihal kifejezte meggyőződését, hogy ez a döntés „hatékonyabbá teszi az ukrán légvédelmet, védi a stratégiailag fontos létesítményeket, és összefogja az állam és az üzleti szféra erőfeszítéseit az emberek és a közösségek biztonsága érdekében”.
A képen különböző színekkel jelölték a rakétaelhárító komplexumok elhelyezkedését.
Erről az OSINT-elemző Jembob számolt be, megjegyezve, hogy Moszkva Izmajlovo körzetében egy új Sz–400-as légvédelmi rakétarendszert telepítettek. A pontos koordináták: 55.786909, 37.765296.
Miután a Jembob közzétette a Moszkva körüli légvédelmi rendszerek térképét, több Telegram-csatorna elkezdte azt terjeszteni pontatlan jelölésekkel.
Az ukrán OSINT-közösség „Kiberborosno” kijavította az adatokat, és közzétette a pontosított orosz légvédelem-elhelyezkedési sémát.
Az új adatok szerint a térkép a következő elemeket tartalmazza:
sárga – Pancir légvédelmi rakétakomplexumok tornyai;
zöld – rámpák vagy földsáncok különféle Pancir rendszerekkel;
piros – Sz–300 és Sz–400 komplexumok;
kék – rádiótechnikai ezredek radarokkal;
narancssárga – feltételezett földsáncok Pancirokkal, amelyek egy új, kb. 50 km-es védelmi gyűrűt alkothatnak Moszkva körül – ez az információ azonban egyelőre ellenőrzés alatt áll.
Ukrajnának több légvédelmi rendszerre és elfogó drónra van szüksége, mivel Oroszország az év végére kiterjesztheti támadásait – jelentette ki pénteken Rusztem Umjerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) a CNN amerikai tévécsatornának adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Umjerov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetője és Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke közötti alaszkai találkozót követően fokozódtak az Ukrajna elleni támadások. „És (Oroszország) cirkáló- és ballisztikus rakétákkal, valamint kamikaze drónokkal kombinált támadásokat hajt végre” – tette hozzá.
Az RNBO-titkár megköszönte az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak az Ukrajna védelmének finanszírozásához nyújtott támogatást. Arra is emlékeztetett, hogy a NATO egy új védelmi támogatási mechanizmust biztosított a PURL programon keresztül.
„Természetesen több légvédelemre van szükségünk, finanszírozásra van szükségünk az elfogó drónokhoz. Oroszország megpróbálja növelni a támadások számát – akár napi 1000-re. Ezért az év végére szerintem kibővítik őket, és ez azt jelzi, hogy Oroszországnak nincs komoly szándéka véget vetni ennek a háborúnak” – hangsúlyozta Rusztem Umjerov.
British company MGI Engineering, founded by a former F1 engineer, will send SkyShark kamikaze drones to Ukraine in the coming weeks. With a 250 km range and 450 km/h top speed, each drone costs $67,000. A heavier strike UAV, TigerShark, is also in development as a cheaper… pic.twitter.com/VbVRsCvmvL
Amerikai katonai szállítógépek Ukrajnába telepítéséről és egy tűzszünet utáni repülési tilalmi zóna fokozatos kiépítéséről tárgyalnak európai országok – számolt be a Strana Today.
A tervezet célja a polgári légi közlekedés újraindítása, amelyhez nyugati vadászgépeknek és légvédelmi rendszereknek kellene biztosítaniuk a légteret az esetleges orosz támadások ellen. A misszió első lépésként Lemberg és más nyugat-ukrajnai repülőterek védelmét célozná, majd kelet felé, Kijev irányába bővülne.
Kijev a háború kezdete óta kéri a Nyugatot, hogy hozzon létre repülési tilalmi zónát Ukrajna felett, ám a NATO mindeddig elutasította, nehogy közvetlen háborúba keveredjen Oroszországgal. A brit lap szerint a most körvonalazódó terv újdonsága, hogy nemcsak a vadászgépek járőrözését, hanem nyugati légvédelmi egységek ukrajnai állomásoztatását is magában foglalná, ami új szakaszt nyithatna a konfliktus kezelésében.
A Kijevi Városi Katonai Adminisztráció Volodimir Zelenszkij elnök utasítására elindít egy teljes körű rendszert az ellenséges drónok elfogására, amelyek a főváros felé tartanak. Erről az adminisztráció vezetője, Timur Tkacsenko számolt be.
Elmondása szerint a Tiszta égbolt nevű projektről van szó, amely a légtér védelmét hazai gyártású elfogó drónok segítségével kívánja megoldani.
A kezdeményezés megvalósítására 260 millió hrivnyát különítenek el. Ez az összeg nem csupán a technikai eszközök beszerzésére megy, hanem egy hatékony reagálási rendszer létrehozására – hangsúlyozta Tkacsenko. A városvezetés az alábbi lépéseket tervezi:
egy drónkezelői kiképzőközpont létrehozása – egy speciális intézmény, ahol elfogó drónok irányítására képeznek szakembereket;
mobil egységek létrehozása, amelyek készenléti szolgálatot látnak el a fővárosban és annak előterében;
együttműködés az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarával, a Légierővel és a Védelmi Erőkkel.
Emellett a városvezetés azon is dolgozik, hogy költségvetésen kívüli forrásokat vonjon be a projekt finanszírozásába.
Tkacsenko tájékoztatása szerint a Tiszta égbolt projekt már a próbaszakaszban is hatékonynak bizonyult: néhány hónap alatt csak a Kijevi területen közel 550 orosz drónt sikerült elfogni.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
British company MGI Engineering, founded by a former F1 engineer, will send SkyShark kamikaze drones to Ukraine in the coming weeks. With a 250 km range and 450 km/h top speed, each drone costs $67,000. A heavier strike UAV, TigerShark, is also in development as a cheaper… pic.twitter.com/VbVRsCvmvL
Helyi közösségek önkénteseiből toborzott csoportok tagjait vonják be az orosz drónok elleni harcba, a fizetésük fejenként elérheti akár a 100 000 hrivnyát, amit a helyi költségvetésekből fedeznek majd – közölte Tarasz Melnicsuk, a Legfelső Tanács kormánymegbízottja a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a honatya beszámolt róla, hogy a kormány egyetértett a Védelmi Minisztérium javaslatával, hogy kísérleti jelleggel projektet indítsanak a hadiállapot alatt, amit legfeljebb két éven belül kell megvalósítani.
A tervek szerint a projektbe az ukrán fegyveres erők területvédelmi erői félkatonai alakulatainak és a területi közösségek önkéntes alakulatainak tagjait vonják be, akik megfelelő légügyi készségekkel és/vagy képesítéssel rendelkeznek. Az agresszor állam csapatai által jelentett légi fenyegetések elleni védelemben vesznek majd részt csapásmérő drónok vagy pilótás repülőgépek segítségével.
Olekszij Honcsarenko parlamenti képviselő közzétette a kormányhatározat-tervezetet, amely szerint a csoportokba bekerülhetnek a területi közösségek önkéntes alakulatainak tagjai, valamint azok, akik képzésben részesültek és pilóta nélküli légi járművek kezelésére vonatkozó bizonyítvánnyal rendelkeznek.
A légvédelmi csoportok képesek lesznek felderíteni, kísérni és lelőni a légi célpontokat, drónokat, repülőgépeket és szolgálati fegyvereket használni. Az önkéntes alakulatok tagjainak a fizetése havi 100 ezer hrivnyáig terjedhet (a foglalkoztatással arányosan) a helyi költségvetésekből.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Június 2-án tartott megbeszélésen Anatolij Krivonozsko, a légierő parancsnoka és a légvédelmi egységek vezetői napirendre tűzték a drónalapú légvédelem fejlesztésének kérdését.
Erről Jurij Ihnat, az Ukrán Fegyveres Erők Légierő-parancsnokságának kommunikációs osztályvezetője beszélt az Ukrajinszka Pravda című lapnak adott interjúban.
„Légvédelmi drónokról van szó, amelyek képesek légi célpontok elfogására. Az ország különböző részein már képezik az ilyen eszközök kezelőit, és új egységeket is létrehoznak” – mondta Ihnat.
Hozzátette, hogy eddig inkább a szárazföldi erők alkalmaztak légvédelmi drónokat, főként a frontvonalon tevékenykedő ellenséges felderítő drónok ellen, amelyek tömegesen jelennek meg.
Mostanra azonban már az ország belsejében is egyre gyakrabban észlelnek felderítő drónokat. Nem beszélve a Shahed típusú kamikaze drónokról, amelyek éjszakánként támadják az országot. Ezért a légvédelmi drónok fejlesztése időszerű, és egyre jobb eredményeket fog hozni
Jurij Ihnat, az Ukrán Fegyveres Erők Légierejének szóvivője elmondta, hogy hány repülőgépre van szüksége Ukrajnának ahhoz, hogy hatékony légierővel rendelkezzen az oroszok elrettentésére – számolt be az UNIAN.
Az F–16-osok képesek a légi fenyegetésekre is reagálni, és a felszíni célpontokat is meg tudják semmisíteni. Nagyjából 200 ilyen, többfunkciós gépre van szükségünk az ország hatékony légvédelméhez
– mondta Ihnat, hozzátéve, hogy manapság nem a mennyiség, hanem a modernizáció határozza meg a hadsereg hatékonyságát.
Azt is elmondta, hogy az orosz csapások intenzitása attól függ, hogy Oroszország kap-e támogatást más országoktól – írja az Index.
Ukraine has initiated an urgent UN Security Council meeting in response to Russia’s latest escalation of terror, which led to the killing of people and damage in Kyiv.
An emergency meeting of the UN Security Council under the agenda item “Maintenance of peace and security of…
Csütörtök reggel nyolc óráig nem regisztráltak orosz rakétákat vagy drónokat az ukrán légtérben – közölte az ukrán légierő. Viktor Trehubov, az ukrán hadsereg egyik szóvivője viszont arról számolt be, hogy az orosz csapatok azt követően is támadták az ukrán erőket a keleti térségekben, hogy Moszkva bejelentette a háromnapos tűzszünet kezdetét.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyoldalúan rendelt el háromnapos tűzszünetet a náci Németország felett május 9-én aratott végső győzelemről tartott megemlékezésekre való tekintettel.
Helyi idő szerint éjfélkor „megkezdődött a tűzszünet (…) a Nagy Győzelem 80. évfordulója alkalmából” – közölte a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.
Ukrajna előzetesen kommunikációs fogásnak minősítette az orosz bejelentéseket a tűzszünetről, és Volodimir Zelenszkij elnök szerdán megerősítette, hogy Kijev 30 napos fegyvernyugvást javasol.
A Kreml előzetesen azt is világossá tette, hogy az orosz erők tiszteletben tartják a tűzszünetet, de „azonnal válaszolnak”, ha Kijev támad.
A keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportját képviselő Viktor Trehubov csütörtökön azt mondta, hogy a térségben Oroszország éjfél után több ízben is katonai támadásokat intézett az ukrán csapatok ellen.
Ukrajna vezetése arra kérte Olaszország és Franciaország kormányát, hogy sürgősen biztosítsanak további Aster–30 rakétákat a Samp–T légvédelmi ütegek számára, mivel csaknem kifogytak a rendelkezésre álló lőszerből – közölte az olasz Corriere Della Sera pénteken.
Pénteken Rusztem Umjerov ukrán védelmi miniszter Rómában találkozott olasz kollégájával, Guido Crossettóval, és megbeszélést folytatott az olasz és francia felekkel.
A lap szerint az ukrán hatóságok már hetekkel korábban jelezték, hogy legalább 50 darab Aster–30 rakétára tartanának igényt, az olasz kormány azonban nem siet a döntéssel, mivel saját készletük szinte teljesen kimerült. Franciaország nagyobb készlettel rendelkezik, de a kérés teljesítése ott is korlátokba ütközik.
Nello scorso mese di marzo, Radio Liberty ha riferito che un sistema di difesa aerea Pantsir-S1 è stato installato sull'isola di Ryabinovy, a 3,7 chilometri dalla residenza di Putin a Valdai. Adesso questa installazione è visibile su Google Earth. #StandWithUkraine 🇮🇹 🇺🇦 pic.twitter.com/rpwevVXncQ
Ze względu na zmniejszenie poziomu zagrożenia, operowanie dyżurnego lotnictwa w polskiej przestrzeni powietrznej zostało zakończone, a uruchomione siły i środki powróciły do standardowej działalności operacyjnej.#WojskoPolskie na bieżąco monitoruje sytuację na terytorium… pic.twitter.com/5rlfmTFqCc