Lengyel sajtóbeszámolók szerint csütörtök éjjel minden lengyel–belorusz határátkelőt lezártak, közvetlenül az orosz–belorusz közös hadgyakorlatok kezdete előtt. A döntés nyomán a határforgalom teljesen leállt mindkét irányban, érintve az autós és a vasúti szállítást is – írja az Index.
A szeptember 12-én Belaruszban és Nyugat-Oroszországban kezdődő Zapad-2025 gyakorlatok fokozták az aggodalmakat a NATO keleti tagállamai, például Lengyelország, Litvánia és Lettország körében.
A The Kyiv Independent szerint a belorusz határ közelében tartott éjféli tájékoztatón Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter kijelentette, hogy a gyakorlatok közvetlenül Lengyelország és az Európai Unió ellen irányulnak.
Az utóbbi hetekben nőtt a migrációs nyomás a lengyel–fehérorosz határon, a helyzet komoly – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz a Fehéroroszországgal szomszédos Podlasiei vajdaságban fekvő Karakule településen kiértékelte az augusztus elején elindított, a Biztonságos Podlasie fedőnevű határvédelmi műveletet. Felidézte: a manőver keretében 17 ezer katonát vezényeltek át a keleti határt biztosító határőrök támogatására. A kontingensből 5,3 ezren közvetlenül a határon szolgálnak.
A kormányfőhelyettes aláhúzta: a művelet annak ellenére zökkenőmentes, hogy a hadsereg részt vesz az árvíz sújtotta délnyugat-lengyelországi térség helyreállításában is. Az ennek kapcsán elindított másik, Főnix fedőnevű műveletben korábbi közlemények szerint naponta ötezer katona vesz részt.
Kosiniak-Kamysz közölte: a lengyel-fehérorosz határon az utóbbi hetekben megnőtt a migrációs nyomás. „A helyzet komoly” – jelentette ki. Hozzátette: a „viszonylag nyugodt” július és augusztus után szeptemberben nőtt a határsértési kísérletek száma, a hónap eleje óta több mint 2,5 ezer ilyen esetet regisztráltak.
A lengyel-fehérorosz határszakasz jelentős részét felügyelő podlasiei határőrség adatai szerint júliusban több mint 1300, augusztusban pedig 2200 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel.
Kosiniak-Kamysz arról is beszámolt, hogy az év eleje óta összesen 26 ezer határsértési kísérlet történt, ehhez hasonló adatot tavaly az egész év folyamán jegyeztek.
A politikus szerint a migrációs nyomás nemcsak mennyiségileg erősödött, hanem növekedett „a katonák és a határt védő tisztviselők támadására kiképzett (migráns)csoportok száma is”. Közölte továbbá: az év eleje óta a lengyel hatóságok közel félezer embercsempészt tartóztattak fel.
Hatékonynak nevezte a lengyel-fehérorosz határsáv egyes szakaszaira vonatkozó, június 13-án bevezetett, szeptember 11-én további 90 nappal meghosszabbított belépési tilalmat.
A belépési tilalom a több mint 400 kilométer hosszú lengyel-fehérorosz határvonal mintegy 60 kilométeres szakaszát érinti. Ebből egy nagyjából 44 kilométeres szakaszon a zóna szélessége 200 métert tesz ki, 16 kilométeres szakaszon pedig – ahol természeti rezervátumok, erdők vannak – mintegy 2 kilométer széles sáv húzódik. A lengyel–fehérorosz határra nehezedő migrációs nyomás miatt 2022-ben a határvonal jelentős részén az elektronikus riasztórendszerrel felszerelt acélkerítést is felépítették.
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
Lengyelország több új katonai egység létrehozását tervezi keleten, a fehérorosz és az ukrán határ közelében. Új légvédelmi hadosztályt, mérnöki és logisztikai zászlóaljakat helyeznek el az említett területeken.
Erről Mariusz Blaszczak lengyel honvédelmi miniszter számolt be – írja az Ukrinform.
Poprad és Pilica légvédelmi rakétarendszereken alapuló új légvédelmi hadosztály kerül elhelyezésre Sobieszyn faluban. Poniatowába gépesített dandárt telepítenek.
[type] => post [excerpt] => Lengyelország több új katonai egység létrehozását tervezi keleten, a fehérorosz és az ukrán határ közelében. Új légvédelmi hadosztályt, mérnöki és logisztikai zászlóaljakat helyeznek el az említett területeken. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1696801920 [modified] => 1696785953 ) [title] => Lengyelország több új katonai egységet telepít a fehérorosz és az ukrán határ közelébe [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=164348&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 164348 [uk] => 164292 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 164293 [image] => Array ( [id] => 164293 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158.jpg [original_lng] => 173290 [original_w] => 1378 [original_h] => 785 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158-300x171.jpg [width] => 300 [height] => 171 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158-768x438.jpg [width] => 768 [height] => 438 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158-1024x583.jpg [width] => 1024 [height] => 583 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158.jpg [width] => 1378 [height] => 785 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158.jpg [width] => 1378 [height] => 785 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/original-2023-10-07t102951158.jpg [width] => 1378 [height] => 785 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1698754397:5 [_thumbnail_id] => 164293 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2987 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_c6c1ecf1c7ef85f1173057509233bd25] =>
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
Az új katonai alakulatban a felderítő ezred és a szárazföldi védelmi erők egységei kapnak helyet.
Lengyelország új katonai egységet hoz létre a fehéroroszországi határon, a Fehéroroszországtól 35 kilométerre fekvő Czarna Białostockafaluban – jelentette a lengyel védelmi minisztérium.
A hivatal szerint a katonai egység bevetésének oka Oroszország és Fehéroroszország hibrid támadásai.
Lengyelország befejezte a fehérorosz határon található elektromos kerítés építését. Több ezer kamerával és egyéb berendezéssel van felszerelve az illegális határátlépések megakadályozása érdekében.
A kerítés 206 méter hosszú, 3000 kamerával, s 400 kilométernyi kábellel van ellátva. A projekt összköltsége körülbelül 343 millió zloty (84 millió dollár).
Lengyelország a 2021 közepétől Fehéroroszországból érkező illegális migránsok miatt kialakult válság kiküszöbölése érdekében döntött a kerítés építése mellett. Lengyelország összesen mintegy 1,6 milliárd zlotyt (mintegy 390 millió dollárt) költött a határ megerősítésére.
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
A lengyel hadsereg tankcsapdákat helyez el a Fehéroroszországból kivezető utakon – közölte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter a Twitteren.
Korábban a lengyel hadsereg hasonló csapdákat és betonakadályokat helyezett el az oroszországi Kalinyingrádi területtel határos utakon.
„Februárban megkezdődött az erődítmények építése a kalinyingrádi régióval közös határon. Ma a katonák megkezdték az erődítmények felállítását a belorusz határon. Ez a védelmi és elrettentő stratégiánk része” – írta Blaszczak.
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
A Twitteren fotókat is közzétett, amelyeken páncéltörő állványok és betonakadályok telepítése látható az ellenőrzőpontokhoz vezető utakon.
A lengyel hadsereg jelenleg a kalinyingrádi régióval közös határt szereli fel szögesdrótkerítéssel. A lengyel hatóságok tavaly év végén írtak alá egy 84 millió dolláros szerződést az Oroszországgal közös határon lévő kerítés megépítésére.
Lengyelország a nyáron fejezte be a kerítés építésének nagy részét a Fehéroroszországgal közös határon. A kerítés 186 kilométer hosszú, öt méter magas, és 1,6 milliárd zlotyba (mintegy 400 millió dollár) került. A szerkezetet most éjjellátó kamerákkal, mozgásérzékelőkkel és más elektronikai eszközökkel szerelik fel.
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
Nem történt határáttörési kísérlet a lengyel–belarusz határon kedden, első ízben a nyáron felerősödött migrációs hullám óta – közölte szerdán a lengyel határőrség. A közös határszakasz két pontján legfeljebb 30 fős migránscsoportok megközelítették ugyan a határvonalat, de visszavonultak a lengyel járőrök megjelenése után – olvasható a határőrség Twitter-oldalán.
Anna Michalska, a lengyel határőrség szóvivője mindazonáltal arról számolt be a PAP hírügynökségnek, továbbra is fennáll a feszültség, a határon egy sor nyugtalanító incidens történt, például egy, belarusz biztonságiak által vezetett gépkocsiból levegőbe leadott lövések is eldördültek.
Az év eleje óta a lengyel–belarusz határon csaknem 40 ezer, sok esetben belarusz egyenruhások által is támogatott határsértési kísérletet regisztráltak. A migrációs nyomás októberben érte el eddigi tetőfokát, amikor mintegy 17,5 ezer határáttörési kísérlet történt. December eleje óta több mint 1200 ilyen esetet regisztráltak, azonban az októberi, nagy létszámú migránscsoportok általi határostromoktól eltérően ezúttal csupán a határ mentén szétszóródott, kisebb csoportok próbálkozásairól volt szó.
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet a november 24-én nyilvánosságra hozott jelentésében élesen bírálta a bevándorlók és menedékkérők jogainak megsértését a fehérorosz és lengyel hatóságok által.
A „Dögölj meg itt, vagy húzzál Lengyelországba – Minszk és Varsó közös felelőssége” című 26 oldalas jelentésében az emberi jogok megsértését ismerteti mind a fehérorosz, úgy a lengyel fél részéről egyaránt.
„Fehéroroszország az emberi jogok tiszteletben tartása nélküli forgatókönyvet követ, viszont Lengyelország felelősséggel tartozik a határ mentén kialakult embertelen helyzetért”, írta Lilia Gal, a jogvédő szervezet Európáért és Közép-Ázsiáért felelős vezető kutatója.
A dokumentum alapját a múlt hónapban a lengyel-fehérorosz határon 19 migránssal készült interjú képezi.
A HRW beszélgetőpartnerei szerint a lengyel határőrök állítólag többször is visszalökdösték őket Fehéroroszország területére annak ellenére, hogy menedékjogot kértek, fehérorosz oldalon pedig a helyi katonák és a biztonsági erők embertelen viselkedésének voltak kitéve.
A három személy elmesélte, hogy a lengyel határőrök szétszakították családjaikat. Szülőket a gyerekeiktől választottak el, kórházba szállították azokat, akiknek sürgős orvosi ellátásra volt szükségük, a többieket pedig visszazavarták Fehéroroszországba. Október végén egy szíriai nőt elszakítottak 5 éves fiától, amikor ő maga kórházba került, és a fiút a rokonaival együtt visszaküldték a határ túloldalára”, – jegyezték meg a HRW jogvédői. Szubjektív értékelésük szerint a lengyel határőr szolgálat magatartása sérti az uniós jogban rögzített menedékjogot.
A HRW képviselői észrevételeikkel hivatalosan kérték a lengyel hatóságokat, hogy kommentálják a kialakult helyzetet, akik viszont a törvény új változatára hivatkoztak, amely felhatalmazza a határőröket, hogy visszatoloncolják a határt illegálisan átlépő személyeket. A lengyel hatóság elmondása szerint, jegyezte meg a jogvédő szervezet, az idei év eleje óta a múlt hétig 29 920 illegális határátlépést hiúsítottak meg. A szervezet által felsorolt vádakat, többek között a családok szétszakítását, Lengyelország elutasította.
A fehérorosz hatóságok viszont nem válaszoltak a HRW tanulmányának kommentálása iránti kérelemre.
A fent említett jelentés beharangozójában a jogvédők kiemelték, hogy Fehéroroszország képviselői a határzónában rendkívül kegyetlen viselkedést engednek meg maguknak a migránsokkal szemben: „…a fehérorosz hatóságok viselkedése a határzónában lévőkkel minimum embertelen szintet ér el, megalázó, sőt bizonyos helyzetekben eléri a kínzás szintjét, ami közvetlenül sérti Fehéroroszország nemzetközi jogi kötelezettségeit”.
A HRW emberi jogi aktivistái felszólították Minszket és Varsót, hogy biztosítsák a független megfigyelőknek, emberi jogi aktivistáknak, újságíróknak valamint a humanitárius szolgálatok képviselőinek belépést a határzónába, előzzék meg újabb haláleseteket. A jogvédők információi szerint már több mint 15-en haltak meg a fehérorosz-lengyel határon.
A szervezetnél egyben kihangsúlyozták, hogy az Európai Bizottságnak „szolidaritást kell tanúsítania a kialakult helyzet áldozataival a határ mindkét oldalán”, valamint kötelezze a feleket, hogy cselekedjenek az emberi életek megmentése érdekében.
W lutym rozpoczęła się budowa zabezpieczeń na granicy z obwodem kaliningradzkim. Dziś żołnierze rozpoczęli stawianie umocnień na granicy z Białorusią. To element naszej strategii obrony i odstraszania. pic.twitter.com/PiR6LlQlgy
Yevgeny Prigozhin sighted! He says Wagner will "be here in Belarus for some time" before "gathering our strength and heading off for Africa."
"We may return to [fight in Ukraine] when we will be certain that we won't be made to disgrace ourselves and our experience," he added. pic.twitter.com/G4W2uWSjNC
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.
🇷🇺-🇧🇾 Satellite images obtained by the NYT shows a new military base under construction in #Belarus where #Russian nuclear weapons could be deployed in the future.