A szociáldemokrata „Enhedslisten” és a „De Radikale” azt szeretné, hogy a dán állam négy év alatt 20 millió dán koronát különítsen el a lengyel nők abortuszának „segítésére” Dániában – írja helyi információkra hivatkozva az Erdély.ma dániai tudósítója. A Liberális Párt is támogatja a javaslatot.
Nem ez az első alkalom, hogy a lengyel nőket „segítenék” a dán egészségügyi ellátásban ingyenesen.
Lengyelország megváltoztatta az abortusztörvényét, amely ma már olyan szigorú, hogy a nők csak akkor végezhetnek abortuszt, ha a terhesség vérfertőzés vagy nemi erőszak miatt következik be, vagy ha a nő élete veszélyben van.
A 20 millió koronát a „Szex és társadalom” szervezet kapja meg, amely az „Abourtusz határok nélkül” nevű lengyel egyesülettel együttműködve a dán törvényeket betartva tennék lehetővé a lengyel nők abortuszát. Ez az összeg évente 165 nőnek „tudna segíteni” – írja a Politiken.
A Dán Néppárt egyedüliként nem támogatja ezt a javaslatot. „Sok tennivalónk van az egészségügyi rendszerünkön belül, ami nagyobb költségvetést igényelne, ezért úgy gondoljuk, hogy a pénzt nem lehet más országok állampolgáraira költeni” – mondja Liselott Blixt (Dán Néppárt) egészségügyi szóvivő a Politiken-nek.
– 1973 előtt a dán nők utaztak Lengyelországba „abortusz turistaként” – mondja a radikálisok szóvivője, Morten Helveg Petersen. Hozzáteszi, hogy a Lengyelországban zajló „szörnyűségek fényében” kell vizsgálni ezt a kérdést. A nők alapvető jogai elleni támadásnak tekintjük a lengyel abortusz-ellenes törvényt. A kommunizmus bukása óta túlnyomórészt katolikus Lengyelországban nagyon szigorú abortusztörvények vannak érvényben. 1993-tól gyakorlatilag betiltották. Az országban az elmúlt 30 évben lényegében minden terhességmegszakítást súlyos rendellenességek miatt hajtottak végre. A tilalom alóli kivétel mára megszűnt. A kritikusok úgy vélik, hogy a lengyel kormány kihasználta a világjárvány alatti leállást népszerűtlen politikájának végrehajtása érdekében. A The Guardian által megkérdezett segélyszervezetek és orvosok szerint a lengyel nők általában németországi, szlovákiai és csehországi klinikáktól „kérnek segítséget”, 3-4000 koronát fizetnek egy abortuszért.
(erdely.ma)
[type] => post
[excerpt] => A szociáldemokrata „Enhedslisten” és a „De Radikale” azt szeretné, hogy a dán állam négy év alatt 20 millió dán koronát különítsen el a lengyel nők abortuszának „segítésére” Dániában – írja helyi információkra hivatkozva az Erdély.ma dániai tudósí...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1626966180
[modified] => 1626934293
)
[title] => A dán pártok fizetnének a lengyel nők abortuszáért
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=64902&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 64902
[uk] => 64940
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 64904
[image] => Array
(
[id] => 64904
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg
[original_lng] => 32029
[original_w] => 780
[original_h] => 519
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol-768x511.jpg
[width] => 768
[height] => 511
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg
[width] => 780
[height] => 519
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg
[width] => 780
[height] => 519
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg
[width] => 780
[height] => 519
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/07/b-4terhesseg-netrol.jpg
[width] => 780
[height] => 519
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1626961549:3
[_thumbnail_id] => 64904
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 2
[views_count] => 3611
[_oembed_5011cec92cabebf7c60e6100dc6ea4f0] =>
Denmark has reached the first date, April 6th, in its planned schedule for the gradual lifting of coronavirus restrictions. https://t.co/cWsuaAq4k2
— The Local Denmark (@TheLocalDenmark) April 6, 2021
Businesses required to demand customers present valid ‘corona passports’ under Denmark’s requirements for lifting restrictions could face heavy fines for not complying with rules. https://t.co/LoyZdcTIvM